Zambia 50 éves

Ha már a magyar nép számára a megemlékezés,a tiszteletadás napja volt a tegnapi, a mai napot szánjuk egy afrikai megemlékezésnek, hiszen 50 évvel ezelőtt, 1964. október 24.-én ezen a napon vált függetlenné Zambia, amelynek kapcsán egy kis zenei összeállítással és egy hosszabb Kenneth Kaunda interjúval emlékezünk erre a napra – Kaunda volt a független ország első […]

Michael Sata: vajon milyen állapotban van?

Alig két napja, pénteken (09.19.) a zambiai elnök, Michael Sata parlamenti nyitóbeszéde (most kezdte meg munkáját a zambiai törvényhozás) nem egészen a terveknek megfelelően alakult, miután a legyengült egészségi állapotban lévő politikus egyszerűen nem tudta befejezni előre megírt beszédét és korábban el kellett hagynia az emelvényt. Mondjuk ez már előzetesen látható volt, hiszen Sata a […]

Zambia: mélyponton a kwacha, de még nincs vége

Annak ellenére, hogy Afrika egészét tekintve a zambiai gazdaság bőven a jobbak közé tartozik, az ország hivatalos fizetőeszközének, a kwachának a dollárhoz viszonyított árfolyama sosem látott mélységekben tobzódik, kedden (03.18.) elérte a történelmi 6.2050-es rátát, amely főként a csökkenő rézáraknak (az LME sosem volt még ilyen alacsony 2010 óta), a külföldi befektetési aktivitás csökkenésének (ez […]

Barotseföld – a függetlenség még mindig aktuális kérdés

Még tegnap (11.30.) döntött úgy egy zambiai bíróság, hogy szabadlábra helyezi azt az 54 embert, akik azért álltak hazaárulás vádjával bíróság előtt, mert korábban megpróbáltak tevékenyen részt venni egy Zambia nyugati részén létrejövő új állam megalkotásának folyamatában, a történelmileg mindig is függetlenségre vágyó Barotseföld kikiáltásában. A szabadlábra helyezést azután rendelte el a bíró, hogy az […]

Igazi trendi popzene, afrikai gyökerekkel: Chansa

Hivatalos oldalán írt vallomása szerint Chansa egy olyan, Zambiában született, ám jelenleg Kanadában élő zenész, aki Európa és Afrika szerelemgyereke, de akit Észak-Amerikának adtak örökbe. Hip-hoptól kezdve funky-n keresztül afropopig mindenféle stílusban próbálgatta már szárnyait, hamarosan érkező első albumának, a Baptism By Fire című korongnak első single-je, az Immigrant nemrégiben látott napvilágot. Hallgassuk: twitter.com/napiafrika

Amazing Grace: rövidfilm egy faszénégető és az erdők kapcsolatáról

A következő, alig 5 perces Amazing Grace című film egyike annak az öt filmnek, amelyik a Nemzetközi, Erdőkről Szóló Rövidfilmek Fesztiválján díjat nyert és amely egy Livingstone környékén élő faszénégető és az erdő kapcsolatát mutatja be. Rowan Pybus filmje idén áprilisban nyerte el a díjat Isztambulban, 128 másik induló közül. twitter.com/napiafrika

« go backkeep looking »
  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék