Most akkor melyik város Tanzánia fővárosa?

Még az afrikai földrajzban járatos emberek esetén is előfordul, hogy Tanzánia fővárosaként még mindig Dar es Salaam városát nevezik meg, majd kis késéssel döbbennek rá, hogy ez pár évtizede ugyan igaz állítás volt, de de jópár éve a helyes válasz erre a kérdésre Dodoma lenne. Persze időnként felröppen a kérdés, hogy miért is van ez […]

Agyar nélküli elefántok: genetikai hiba vagy a természet válasza?

Aggasztó hírek érkeztek az elmúlt napokban Tanzániából, ahol a turizmusért felelős minisztérium bejelentette, hogy a 2015/2016-os költségvetésből forrást fognak elkülöníteni egy újabb olyan kutatásra, amelynek célja az agyarak nélkül élő elefántok számának növekedésének vizsgálata, különös tekintettel az okokra – a miniszterhelyettes, Mahmoud Mgimwa szerint a jelenségnek az egyre növekvő orvvadászathoz lehet köze, tehát nem az […]

A tanzániai escrow-történet

Tanzánia modernkori történelmében egyértelműen legnagyobb korrupciós botránya az úgynevezett Tegeta fizetési számla botrány (időnként magyarul is hívják escrow-számlának), amely 2014-ben került napvilágra és amemlyben állítólagosan minimum 183 millió amerikai dollárnak megfelelő shillinget utaltak át a Tanzániai Központi Bankból az állami energiacégen keresztül kormánytisztviselők, üzletemberek és egyéb személyek számláira, így súlyosan megkárosítva az ország népét és […]

FDLR: indul az offenzíva – bár vannak kétkedő hangok

Emlékezhetünk rá, az ENSZ, a Nagy-Tavak Térségének Nemzetközi Közössége (ICGLR) és a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) még korábban egy 2015. januári határidőt adott a Ruandai Demokratikus Felszabadítási Erők (FDLR) lázadó csoportjának a Kongói Demokratikus Köztársaságban a teljes leszerelésre, és bár az elmúlt évben történtek is bizonyos lépések a leszerelés felé, az egykori ruandai hutu lázadók […]

Ismétlés a tudás anyja: megint a Viktória-tóról

Aki látta, valószínűleg soha nem felejti el a gyönyörű látványt, hiszen az 1858-ban felfedezett és jelenleg három ország között megosztott Viktóra-tó a kelet-afrikai régió igazi gyöngyszeme, még annak ellenére is, hogy az utóbbi években elég aggasztó hírek érkeznek felőle. Most már évek óta kongatják ugyanis a vészharangot a rohamosan csökkenő vízszint, illegális halászat és növekvő […]

Győztes csata a Serengeti megmentéséért vívott háborúban

Valószínűleg ez még nem a háború végét jelenti, de mindenképp fontos csata megnyerésének számít a környezetvédők számára az a bírósági ítélet, amelyben az Arushában található Kelet-afrikai Törvényszék (EACJ – egy regionális ügyeket kezelő bíróság, amely Burundi, Kenya, Ruanda, Tanzánia és Uganda közös ügyeit kezeli) megtiltotta a tanzániai kormánynak, hogy új utat építsen a Serengeti Nemzeti […]

« go backkeep looking »
  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék