Libériai elnökválasztás: a polgárháború keményvonalasai fognak dönteni

Október 10-én parlamenti- és elnökválasztásokat tartottak Libériában, amelyet nyugodtan lehet az elcsépelt történelmi jelzővel is illetni, hiszen egyrészt a 2003-as polgárháború óta ez volt az első, amelyet teljes egészében az ország választási bizottsága vezényelt le az ország biztonsági erőinek felügyelete mellett, másrészt pedig a 2006 óta hivatalban lévő elnök, Ellen Johnson Sirleaf békében távozott pozíciójából […]

A Mount Coffee újraindulása minden probléma ellenére hatalmas lehetőség Libéria számára

A libériai Mount Coffee (Kávé-hegység) vízerőműnek és a kapcsolódó infrastuktúrának 1963-ban, világbanki támogatással kezdődött meg a kialakítása és felépítése, majd 1966-ban már elkezdett áramot is termelni a nagyjából 30 kilométerre lévő főváros, Monrovia számára. Néhány évvel később a 2 turbinás, 30 MW energiát termelő vízerőművet kibővítették 64 MW-os teljesítményre és a kilencvenes években még ezt […]

Néhány gondolat Samuel Doe egykori libériai elnök halálának 25. évfordulójára

Majdnem pontosan 25 évvel ezelőtt, az egész ország sorsát meghatározó eseménysorok zajlottak le Libériában, amikor az egy évtizeddel korábban, 1980. április 12-én katonai puccsal hatalomra jutott Samuel Doe elnököt az Elefántcsontpartról Doe ellen (később polgárháborúvá eszkalálódó) gerillaharcot indító Charles Taylorhoz közel álló Prince Y. Johnson emberei 1990. szeptember 9-én elfogták majd videón is látható módon […]

Talán felesleges volt az aggodalom: Sirleaf szerint Libéria nem lesz törvényileg keresztény állam

A legutóbb 2008-ban végrehajtott libériai népszámlálás eredményei szerint Libéria lakosságának jelentős része, közel 86%-a keresztény vallású, a fennmaradó emberek többsége pedig az iszlám vallás síita ágát követi (12%), nem tartozik semmilyen felekezethez vagy az egyik törzsi vallás követőjének tartja magát. A majdnem ötmilliós lakosságot figyelembe véve azért ezek jelentős arányok és feltételezhetnénk, hogy az ország […]

Libéria legújabb korrupciós botránya: az Allison-ügy

Annak ellenére, hogy bizonyos mértékig a legtöbb ember elfogadó a korrupció intézményével szemben, alapvetően ez egy rendkívül veszélyes, egész politikai-gazdasági rendszereket tönkretevő jelenség, amely az egész világon jelen van, hol nagyobb, hol kisebb mértékben (de ahogy látjuk a mindennapokban, ez állami berendezkedéstől, elhelyezkedéstől független dolog), de szomorú módon hatványozottan veszélyes térségnek számít korrupció szempontjából Nyugat-Afrika, […]

A “sorozathívó” története

Aki rendszeres olvasója egyes afrikai országok blogjainak, hírportáljainak, az már jópárszor találkozhatott a “sorozathívó” kifejezéssel írásokban, publikációkban, hiszen ez egy olyan jelenség, amely talán Európában annyira nem, de például Afrika mellett az Egyesült Államokban is nagyon elterjedt – röviden annyit jelent, hogy az élő, betelefonálós rádió- illetve televíziós műsorokba ugyanazok az emberek rendszeresen betelefonálnak, így […]

keep looking »
  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Paul Kagame...

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék