'

Független Ambazónia: október elsején kiderül

Közzététel ideje:| szeptember 30, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A napokban a világsajtó teljes egészében csak a katalánok függetlenségi népszavazására, Spanyolország jövőjére koncentrál, pedig délebbre, Afrikában is sorsdöntő napok következnek az egyik országban, méghozzá Kamerunban, ahol október elseje egy teljesen új korszak kezdetét jelentheti. De még mielőtt a közepébe vágnánk, következzen egy kis felzárkóztató bevezetés. Miközben Paul Biya szeptember 22-én Washingtonban vett részt egy konferencián, az országának délnyugati csücskét jelentő Déli-Kamerunban ismét hatalmas tüntetések zajlottak, de olyan nagyok, amelyekre sem itt, sem az ország egészében nem nagyon volt még példa (sok tízezer emberről beszélünk) – és a felvonulások véres összecsapásokba torkolltak. Azt már itteni posztokban is taglaltuk évek óta, hogy a Kamerun ezen részén élő, angol nyelven beszélő és történelmileg is más pályát befutó kameruniak teljesen elszigeteltnek, szándékosan marginalizáltnak érzik magukat az országban és ennek az elégedetlenségnek már elég sokszor hangot adtak – az elmúlt év különösen rázós volt errefelé.

Főleg azért, mert az elmúlt évtizedekben bevált kormányzati stratégia, amellyel az efféle megmozdulásokat vérbefojtották, most nem tűnik működőképes reakciónak, ugyanis az éles lőszer, a halálos áldozatok, az őrizetbe vételek, a kijárási tilalmak ellenére a mostani tüntetéssorozat nem maradt abba, sőt egyre szélesebb körben vonta be a déli-kameruniakat. És most ott tartunk, hogy a déli-kameruniakat képviselő szervezetek október elsején ki fogják kiáltani Ambazónia (Déli-Kamerun) függetlenségét, amelyre Biya elnöksége a “spanyol” választ adja – több ezer rendőrt és katonát vezényeltek az országrészbe, hogy bármilyen áron, de megakadályozzák az országrész elszakadását. De az erőszakos válasz egyértelműen már előre kijelenthetően nem lesz a helyes válasz, ugyanis a mészárlás és elfojtás helyett a párbeszéd lenne az, ami segíthetne egyben tartani az országot, hiszen 2016. novembere, az újabb tüntetéshullám kezdete óta tudjuk, hogy most már a tüntetések elfojtása inkább ellenkező hatást vált ki Dél-Kamerunban, a diaszpóra teljes egészében a tüntetők mögött sorakozott fel, ahogy a falvak lakossága körében is soha nem látott népszerűségre tettek szert a különféle militáns csoportok és aktivisták.

Jelenleg hatalmas a feszültség, az utcákon a régió városaiban mindenhol katonai ellenőrzőpontok állnak, tilos négynél több embernek csoporba verődnie, minden bár és kocsma bezárt, a taxik nem közlekednek és a nigériai határokat lezárták, sőt még a járások közötti mozgást is erőteljes kontroll alá vonták. És ami egyértelmű jelzés a kormány válaszreakciójára az a tény, hogy a Boko Harammal is harcoló kameruni Gyorsreagálású Erők (BIR) alakulatait is kivezényelték. Pedig meg lehetett volna előzni a helyzet ide jutását, nagyjából akkor, amikor még 2016-ban kirobbant a konfliktus azután, hogy tárgyalás nélkül elutasították déli-kameruni ügyvédek beadványát, akik amiatt tiltakoztak, hogy a régió vezető pozícióiba angolul nem beszélő, brit törvénykezést nem ismerő embereket ültettek. Ott kellett volna párbeszédet kezdeményezni és akkor talán nem tartanánk most ott, hogy radikális déli-kameruniak gyújtogatnak, házi készítésű bombákkal támadnak rendőrökre, az iskolákat bezárták és mindenki az október elsejét várja – a katonák és rendőrök pedig éleslőszerrel lőnek a tömegbe, mindenféle eljárások és papírok nélkül törnek be házakba és bántalmaznak, tartóztatnak le embereket.

Kormányzati oldalról persze azt állítják, hogy voltak kezdeményezések – például Washingtonban, vagy Belgiumban vagy éppen Dél-Afrikában (a diaszpórában élő ellenállókkal és pártokkal), de mindenhol ütésváltásokba, konfliktusokba és veszekedésbe torkolltak a tárgyalások. Közben pedig tömegével zárták be a déli-kameruni aktivistákat és az internetet is leállították az egész régióban három hónapra (!!!) és ugyan hiába történek később szabadon bocsátások és hiába állt helyre az internet-szolgáltatás is, párbeszéd és decentralizáció igazán nem indult meg, így tartunk ott, ahol most tartunk. Többször volt már itt szó a történelemről is, de amikor 1961. október elsején Francia-Kamerun és Angol-Kamerun egyesültek, még mindenki nagyon bizakodó volt, de aztán gyorsan kiderült, hogy ez hiú ábránd, hiszen 1965-re már a brit pénzt betiltották, a brit Nemzetközösségből kiléptették Angol kamerunt, a szövetségi rendszert felszámolták és az akkor már ellenzéki, déli-kameruni pártokat betiltották – és az 1982 óta hatalmon lévő Paul Biya ezen nem igazán igyekezett változtatni, Dél-Kamerun maradt marginalizálva, erőteljes ráhatással az angol múlt és jelen felszámolására (és igazából ez a legnagyobb probléma, hiszen a szegénység nem egyedi Kamerunban, a helyiek fő problémája az angol identitásuk elleni háború).

Az ellenállás pedig mostanáig zömében a külföldön élő kameruniak kezében volt, viszont 2016 óta rendkívüli mértékben növekedett a helyi támogatottság is a szövetségi rendszer visszaállítására, sőt a függetlenség irányába is. És ha már függetlenség – mi is az az Ambazónia? Hívhatjuk akár Déli-Kamerunnak, Angol-Kamerunnak is, de alapvetően ugyanarról a területről beszélünk, Ambazónia pedig a Mungo-folyó torkollatánál lévő Ambas-öböl nevéből eredeteztethető, amely előbb említett folyó egyébként Dél-Kamerun és Kamerun természetes határvonala. Elsőként ezt a nevet függetlenségi vonatkozásban egy Gorji Dinka nevű ügyvéd használta, aki még 1984-ben kiáltott ki egy el nem ismert függetlenséget Déli-Kamerunban ezen a néven, amelynek mellékvágányaként létrejött később az Ambazóniai Függetlenségi Párt (ALIP) is és Dinka a függetlenség egyik legnagyobb élharcosa maradt. Úgyhogy figyeljük az elkövetkezendő napok kameruni eseményeit.

twitter.com/napiafrika

Az “ásványkincs-paradoxon” továbbra is él – Kolaboui helyzetjelentés

Közzététel ideje:| szeptember 23, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Guinea nyugati részén, Boké megyében fekszik Kolaboui városkája, amely alapvetően szinte az egész világ számára ismeretlen település, azonban elhelyezkedése okán pillanatok alatt főcím lehet minden sajtóorgánumban – ugyanis Kolaboui a Guineai Bauxitvállalat (CBG) főhadiszállásának és iparvárosainak számító partmenti Kamsar illetve Boké és a Sangaredi-fennsík között fekszik, amely utóbbi a világ legnagyobb bauxittartalékait rejti. Így az összes érintett multinacionális vállalat, a kormány és a szállítmányozók számára is hatalmas megkönnyebbülést jelentett az a hír, hogy a mai nap (09.23) folyamán a Kolabouiban tüntetők által emelt barikádokat az emberek végül elbontották, miután órákon át zajló tárgyalások során sikerült megállapodniuk követeléseikről a Kamsar városából érkezett, Hassan Sampou vezette delegációval.

Mindez egy héttel azután csapott le a kormányra, hogy az állami közlekedési vállalat, a Sotragui több száz dolgozója függesztette fel a munkáját a fővárosban, Conakryban, miután megelégelték, hogy jelentős részük már ötödik hónapja fizetés nélkül kénytelen dolgozni, ugyanis a Sotragui elnöke hűtlen kezelési ügye miatt egyszerűen eltűnt sok millió amerikai dollárral együtt, az állam pedig leállította a “pénznyelőnek” tartott cég finanszírozását. A közlekedési minisztérium jelenleg is elemzi a különféle megoldási javaslatokat, de az biztos, hogy a dolgozóknak pénzre, a járműveknek pedig karbantartásra lesz szüksége. Visszatérve Kolabouira, az állami intézmények épületeinek felgyújtását is eredményező tüntetések már legalább 10 napja elkezdődtek a régióban, amelyek során a felvonulók nehéz életkörülményeik, a szolgáltatások (ivóvíz, elektromos áram) teljes hiánya miatt döntöttek úgy, hogy botokkal és Molotov-koktélokkal felszerelkezve támadnak mindenre, ami szerintük a “csaló” államot képviseli.

Hatalmas barikádokat építettek az utakon és a síneken, hogy így állítsák meg a CBG (és a guineai-kínai konzorcium, az SMB-WAP) bauxitszállítmányainak haladását valamint a Szenegál és Gambia felé tartó átmenő forgalmat. A kormány azon kívül, hogy elítélte a legalább két halálos áldozattal járó, több napig tartó erőszakhullámot, nem reagált a tüntetők panaszaira – az elektromos áramellátás szeptemberi leállását, a munkahelyeket hiányát és a tiszta ivóvíz elérhetőségét a kormány részéről senki nem kommentálta. A közösségi médiában terjedő képeken és videókon láthatjuk a teljesen kiégett kolaboui-i rendőrőrsöt, a gumikból, székekből, kövekből emelt akadályokat, a helyi önkormányzat épületének és az előtte álló autóknak a maradványait – úgyhogy a fentebb említett delegáció jobb, ha betartja ígéretét, miszerint tolmácsolja a helyiek követelését a kormány felé, ellenkező esetben ugyanis elképzelhető, hogy a CBG bauxitszállítmányai újabb hosszú órákat fognak Kolaboui bejáratánál várakozni.

Nem ez az első eset egyébként, hogy Boké, Kamsar vagy éppen Kolaboui lakói tárgyalási alapként használják a multinacionális cégek számára oly fontos bauxitot, legutóbb például áprilisban Boké városában emeltek akadályokat a tüntetők, hogy az elektromos áramellátás normalizálását követeljék a kormánytól és a várost jelenlétével teljesen meghatározó CBG-tól. A követelések pedig mindig ugyanazok, a munkanélküliként, mélyszegénységben tengődő guineai lakosság nem látja az éves szinten 16 millió tonnás bauxittermelés hasznát. Ugyebár elég nehezen érthető ezen szegény emberek számára, hogy az energiaigényes bauxitbányászat szárnyalása, a rengeteg folyó léte ellenére nincs normális áram- és vízellátás, ráadásul Bokéban nagyjából 2000 ember dolgozik mindösszesen a bauxitiparban, ami nem olyan nagy szám egy sok tízezres városban, ráadásul az itt dolgozó guineaiak jelentős része az ország más régióiból érkezik. Kolaboui mostani példája is tökéletesen igazolja tehát az “ásványkincs-paradoxont”, azaz hiába gazdagok az afrikai országok természeti kincsekben, a könnyű jövedelem a kormányok számára utat nyit a demokrácia gyengítése, a korrupció növekedése és a szabadrablás előtt.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Aziz a zászló és a himnusz megváltoztatásának égisze alatt új mandátumra készül?

Közzététel ideje:| szeptember 10, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Alkotmányos népszavazásoktól szokatlan módon azonnal látható eredménye is volt az augusztus ötödiként tartott mauritániai referendumnak, ugyanis az urnához járuló, nagyjából 700 ezer állampolgár (1.4 millió a szavazásra jogosultak teljes száma) túlnyomó többsége igennel szavazott az ország zászlajának megváltoztatására is, így az eddigi zöld alaphoz és a rajta szereplő aranyszínű motívumokhoz alul-felül egy piros csík is került, szimbolizálva azt a vért, amelyet a mauritániai nép áldozott a függetlensége és területének megvédése érdekében (itt főleg azokra van utalás, akik az 1960-os függetlenségi küzdelemben áldozták életüket). A zászló megváltoztatása mellett egy komoly politikai döntést is meghozott az ország, a korábban kétkamarás törvényhozás struktúráját is megváltoztatták az “igen” szavazattal, így mostantól már nincs felsőház (szenátus – Majlis al Shuyukh), csak a korábban alsóházként funkcionáló nemzetgyűlés (Al Jamiya Al Wataniya) végzi majd csak a munkáját.

Már a voksolás előtt és természetesen utána is komoly vádak érték Mohamed Ould Abdel Aziz elnököt, hogy ezzel a referendummal saját útját akarja a harmadik mandátum felé egyengetni, hiszen egyrészt már jópárszor utalt rá, hogy a szenátust haszontalan és drága testületnek tartja, másrészt pont a szenátus volt az, ami idén márciusban megakadályozta az elnök alkotmánymódosításra irányuló törekvését, amely lehetővé tette volna, hogy harmadszor is elnökké válhasson az országban. Végül a bojkottra felszólító csoportok törekvései és a több ezres tüntetések ellenére eredményesen zárult a voksolás – és Aziz egy könnyed lendülettel hagyta figyelmen kívül az ENSZ, tüntetések elfojtásával kapcsolatos nyomozási felszólításait és kéréseit is. Persze megteheti, hiszen jelentős mozgástere van, köszönhetően annak, hogy a “Nyugat” szövetségesként számíthat rá az észak-afrikai és szaharai terrorizmus-ellenes harcokban.

Maga Aziz elnök az eredménnyel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a szenátus felszámolása végre lehetővé teszi a néphez közeli kormányzást és a régiós tanácsok létrehozásával a területi irányítás erejének növelését, a tüntetésekre reflektálva pedig egyszerűen csak kitalációnak és néhány elvetemült internetes csoport művének nevezte a súlyos attrocitásokról szóló beszámolókat. Az ellenzéket tömörítő Egység és Demokrácia Fórum (FNDU) nem ismerte el a szavazás végeredményét és kormányzati csalásról beszélt, rámutatva, hogy a tüntetések és a közösségi médiában látható képsorok, közlemények is azt igazolják, hogy a nép valójában ellenezte a szenátus megszüntetését. Alapvetően a média a zászló megváltoztatásáról és a szenátus megszüntetéséről beszél csak, de a referendumnak vannak további eredményei és hatásai is: többek között például megváltozott néhány sor a himnuszban és több kormányzati intézményt összevontak a Fatwa Legfelsőbb Tanácsa nevű intézménybe. És hogy mit fog eredményezni a szenátus megszüntetése és regionális tanácsok létrehozása?

Első körben úgy tűnhet, hogy csak pozitív hatása lesz, tehát ebben a rendkívül központosított országban valamiféle decentralizáció is elkezdődhet, ahol a vidéken élők hangját is meghallják majd, de valójában igazi erőforrások (itt gondoljunk politikai támogatottságra, pénzre stb.) nélkül ez azt jelenti csak, hogy egy, Aziz hatalmát valamennyire korlátozó intézmény megszűnt és helyette erőtlen, Nouakchottól távol eső tanácsok kerülnek létrehozásra, amelyek már nem képviselnek egységet és így számottevő erőt. És bár Aziz maga többször is azt mondta, hogy 2019-ben már nem akar még egyszer elnöki székért indulni, a mauritániai és külföldi média is szinte teljes egészében úgy látja, hogy ez csak a látszat, 1960 óta az országban nem igazán volt még demokratikus átmenetre példa – és miért pont most jönne el a csodálatos kivétel ideje?

twitter.com/napiafrika

9 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Afrobasket 2017 – afrikai kosárlabda-ünnep szenegáli és tunéziai reményekkel

Közzététel ideje:| szeptember 9, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Miközben a magyar válogatott szenzációs eredményt elérve jutott a nyolcaddöntőbe a kosárlabda Európa-bajnokságon, a sportág szerelmesei számára Afrikában is van mit nézni és nyomonkövetni, hiszen szeptember 8.-án kezdődött és egészen 16.-áig tart az Afrobasket 2017, azaz a kosárlabda afrikai kontinenstornája Dakarban és Tunéziában és már az első mérkőzéseken nagy izgalmak vártak a meccsekre kilátogató nézőkre, hiszen a címvédő Nigéria mindössze egyetlen ponttal győzte le Elefántcsontpartot és a kontinens legjobbjának tartott Angola alig bírta legyűrni az alapvetően nem túl acélos Ugandát. A 16 induló csapat közül a legnagyobb esélyesek Nigéria és Angola mellett a rendezők, Szenegál és Tunézia, valamint Egyiptom – a 2015-ös győztes nigériaiak teljesen megújult, “amerikai” brigáddal vágtak neki a küzdelmeknek, hiszen egyrészt egyetlen játékos van csak a keretben most, aki két éve is ott volt, másrészt a nevezett 12 sportolóból hét az Egyesült Államokban született.

A 2015-ös döntőben vesztes Angolában ezzel szemben ott lesz a korábbi játékosok legnagyobb része és a kontinens legerősebb alakulata egyértelműen a győzelemre tör, amelynek elérésében Nigéria mellett biztos komoly kihívást fog jelenteni Egyiptom, amely múltja (itt most az 1980-as évekig bezárólag gondoljunk múltra) és jelene okán is esélyes – fiataljai az U16-os vagy éppen az U18-as kontinensbajnokságokon szinte ellenfél nélkül tarolnak az elmúlt években. A spanyol edzővel és Gorgui Dieng NBA-játékossal felfegyverkezett szenegáliak mindig a tűz közelében ólálkodtak az elmúlt években, de most talán a hazai közönség előtt jöhet el az ő idejük – Tunézia is hasonlóban bízik, bár Salah Mejri, a tunéziai NBA-játékos nem kapott engedélyt “főnökeitől” a pályára lépésre.

De a lényeg, hogy pattogjon a labda, hiszen az Afrobasket 2017-es megrendezése igen nagy fejtörés elé állította az afrikai kosárlabda-szövetséget, ugyanis a pénzügyi gondokkal küzdő Kongói Köztársaság április végén mondta vissza a rendezést, majd a szövetség által felkért Angola sem vállalta a lebonyolítást – így egyrészt elúszott az eredeti, augusztusi dátum, másrészt ismét Tunéziának, az előző rendezőnek kellett színrelépnie, Szenegál támogatásával. Sajnálatos módon a huzavona azt is eredményezte, hogy az afrikai NBA-játékosok jelentős része nem tudta vállalni a részvételt a tornán, többek között az időpont, a biztosítási problémák és a sérülések kockázata miatt. Az Afrobasket történetét tekintve amúgy Angola és Egyiptom a legeredményesebbek, messze a legtöbb győzelmet ez a két nemzet szerezte, de tud eredményt felmutatni a múltból Elefántcsontpart, a Közép-afrikai Köztársaság, Nigéria, Marokkó és Tunézia is. Sőt, ha nagyon mélyre ásunk, még találunk a Zöld-foki Köztársaságtól vagy éppen Szomáliától is egy-egy dobogós pozíciót. És hogy kik vannak még a listán idén a fentebb taglalt esélyesek mellett?

A teljesség igénye nélkül még érdemes figyelnük a győzelemmel kezdő Ruandára és Malira is, de veresége ellenére sem írható le (már csak múltja miatt sem) a Közép-afrikai Köztársaság vagy éppen Elefántcsontpart. Bár utóbbiak a cikk írásával nagyjából egyidőben befejeződött mérkőzésükön úgy kaptak ki a Kongói DK-tól, hogy esélyük se nagyon volt, előbbiek egy iszonyú pontszegény találkozón bedarálták Ugandát. Akárhogy is legyen, az Európa-bajnokság mellett érdemes szemeinket Afrikán is tartani – a kosárlabda szerelmeseinek mindenképp.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Bouvier-vöröskolobusz – egy faj, amiről még a Google sem tud sokat

Közzététel ideje:| szeptember 3, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Aki régóta olvasója már a MindennapiAfrika blogjának, az tudhatja, hogy eme sorok írója igencsak lelkesedik a természetért, legyen szó akár erdőkről, állatokról vagy éppen az óceánokról, így a politikai posztok sorozatát megszakítva jöjjön egy örömhír a kongói őserdőkből: ahogy Lieven Devreese lentebb látható fényképe mutatja, az 1970-es évek után 2015. februárjában ismét sikerült megpillantani egy Bouvier-vöröskolobusz példányt – vagyis kettőt, ezúttal ugyanis egy anya és kicsinye került lencsevégre. Az először 1887-ben a francia Alphonse Trémeau de Rochebrune zoológus által leírt fajról sokáig abban sem tudtak megegyezni a szakértők, hogy különálló fajról van-e szó, de az utóbbi években már így kezelték ezt, a kongói Likouala és Sangha folyók közötti erdőkben élő főemlőst. A Természetvédelmi Világszövetség már legalább 10 éve a “valószínűleg kihalt” kategóriában tartotta számon a vöröskolobuszt, de 2015-ben a fentebb említett Lieven Devreese egy kongói kollégájával elég pénzt tudott összegyűjteni közösségi finanszírozással egy expedícióra a kongói erdőkbe, amelynek végeredményeként sikerült bebizonyítaniuk, hogy a faj még nem halt ki, sőt valószínűleg nem is csak 1-2 egyed élhet még.

Az biztos, hogy az erdőirtás és a vadászat rendkívüli módon megtizedelhette őket és pusztítja őket a mai napig, hála annak a tulajdonságuknak, hogy egyáltalán nem félnek az embertől, sőt, érdeklődve inkább megközelítik (mondjuk ez nem csak a Bouvier-vöröskolobusz sajátossága, a legtöbb kolobusz ugyanígy viselkedik) – és hát Kongó ezen részén a vadhús igencsak fontos része az emberek étrendjének. Hála az égnek, a most felfedezett egyedek a Ntokou-Pikounda Nemzeti Park, utaktól, mezőgazdasági területektől távol eső részén élnek, így a kutatók is csak a helyi vezetőknek hála találtak rájuk, de így legalább van esély arra, hogy néhány év múlva is találkozhasson az érdeklődő turista/kutató néhány élő példánnyal. Devreese három hónapot töltött társával a parkban a majmok nyomában és jelenleg is pénzt gyűjt egy közösségi oldalon, hogy újra folytathassa kutatását és végre több információ legyen elérhető a Bouvier-vöröskolobuszról, mert eddig nagyjából amit tudunk, azt néhány múzeumban kiállított, kitömött példány alapján és egy 1949-es könyv néhány szövegrésze alapján tudjuk.

Meg hát helyiektől, akik korábban és most is azt állították Devreesenek, hogy időről-időre találkoznak egy-egy Bouvier-vöröskolobusszal és még ismerik is a hangukat, de a kutatók nem is igazán foglalkoztak ezzel a fajjal korábban – szóval itt még azt sem mondhatjuk, hogy “Google a barátod”, mert nagyjából ez a poszt összefoglalta az összes ismert információt erről a majomfajról. Kövessük sorsukat vigyázó szemekkel.

twitter.com/napiafrika

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

#Togoenmarche – mi is történt eddig?

Közzététel ideje:| augusztus 24, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az afrikai mércével nézve aprócska nyugat-afrikai Togo országa (mérete és lakosságszáma is nagyjából kétharmad Magyarország) sosem volt feszült, instabil hely, ahol a turistáknak vagy éppen mondjuk a vidéki lakosságnak félnivalója lett volna bármitől is – sőt, igazából a politikai életben is elég erős stabilitásról beszélhetünk, amely javarészt annak köszönhető, hogy az országot a Gnassingbé-dinasztia irányítja már 50 éve. Gnassingbe Eyadema egészen 2005-ös haláláig, 38 éven át irányította az országot, majd egyből fia, Faure került hatalomra elég érdekes körülmények között, de azóta már elég jól bebetonozta magát.

Időről-időre fellángol a feszültség és az állampolgárok erőszakos módon hangot adnak elégedetlenségüknek, de ezek a tüntetéssorozatok (amelyek sok esetben végződtek halálos áldozatokkal is) többnyire a választások környékén alakulnak ki – ezért is meglepőek a legutóbbi hétvége eseményei, amikor a Gnassingbe-rezsim ellen tüntetők közül többen is életüket veszítették a fővárostól, Lométól 340 kilométerre fekvő Sokode városában, ahol a rendőrség éles lőszerrel igyekezett feloszlatni a kormányellenes megmozdulást. A kormány szerint 2 tüntető veszítette életét, az ellenzék viszont legalább 7 halottról beszél, rajtuk kívül pedig több tucat ember, köztük egy tucat rendőr is megsérült. A tüntetés persze nem koncentrálódott kizárólag Sokodéra, több ezren vonultak fel Loméban is azt kántálva, hogy “50 év elég volt!”, őket a rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta fel.

A #Togoenmarche hashtag alatt az interneten is szerveződő, támogatókat gyűjtő megmozdulások alapvetően békésnek indultak, a Pánafrikai Nemzeti Párt (PNP) ellenzéki csoportja által szervezett tüntetéseken a résztvevők azt kívánták elérni, hogy állítsák helyre azt az 1992-es togói alkotmányt, amely létrehozta a többpárti demokráciát az országban. Ez volt az az alkotmány, amelyet 2005-ben a hadsereg egyetlen huszárvágással felrúgott, amikor Gnassingbe Eyadema halála után azonnal fiát, Faurét ültették az elnöki székbe, a parlament elnöke helyett – amit ugyebár az alkotmány előírt volna. Tehát azon az augusztus 19-én több ezer tüntető vonult fel Lomé, Anié, Sokodé és Kara városában, de Sokodét leszámítva igazán durván nem fajultak el az események a másik három helyszínen és végül a sokodéi áldozatok és sérültek mellett további tucatnyi sérültet kellett ellátni a kórházakban – és 81 embert vettek végül őrizetbe a kormány szerint (a PNP szerint közel 300 emberről van szó), akik közül a mai bejelentés (08.24) szerint tizenötöt már el is engedtek.

Az igazságügyi minisztérium szerint egyébként a két sokodéi áldozat halálának körülményei elég gyanúsak, jelenleg is nyomozás folyik ügyükben, de a minisztérium nyomatékosan felszólított mindenkit, hogy a közösségi médiában keringő képeket és videókat kezelje fenntartásokkal, egy részük ugyanis nem is Togóban készült. Annyi bizonyos, hogy Loméban és Sokodéban igen feszült volt a tüntetéseket követő napokban a hangulat és bár 20-án Loméban a PNP ismét felvonulást szervezett, a tüntetések nem vadultak el és nem alakult ki egy egész országra kiterjedő ellenállási szerveződés. A PNP egyik legerősebb bázisának számító Sokodéban rengeteg bolt hétfőn (08.21.) ki sem nyitott, sokan elmenekültek otthonaikból, sokan pedig nagy ívben kerülték a rengeteg katonai ellenőrzőpontot a városban.

Utóbbiakra persze szükség volt, hiszen a tüntetés során a sokodéi rendőrőrsöt felgyújtották több rendőrautóval egyetemben és rengeteg fegyvert is zsákmányoltak a kormány szerint bozótvágókkal, botokkal, husángokkal felfegyverzett fiatalok. Az ellenzék és a jogvédő csoportok felszólították ismételten Faure Gnassingbét, hogy mielőbb kezdjen hozzá reformok megvalósításához az országban, ellenkező esetben ezek a megmozdulások nem fognak csak néhány városra és egy-egy hétvégére koncentrálódni, de akár az egész ország is lángba borulhat.

twitter.com/napiafrika

11 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

« go backkeep looking »
  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Paul Kagame...

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék