'

Még kilátásban sincs a bissau-guineai “totális leállás” megoldása

Közzététel ideje:| december 17, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Alapvetően ha nem jár erőszakkal és súlyos élethelyzetekben szenvedő állampolgárok fényképeinek terjedésével a közösségi médiában, a nemzetközi közösség meglehetős távolságtartással szemléli egyes országok belső politikai harcait, főleg, ha az adott ország egy olyan aprócska kis hely, mint a nyugat-afrikai Bissau-Guinea. A harmadnyi Magyarország területével bíró országban 2015 óta rendkívül nagy a politikai instabilitás, azóta, hogy Jose Mario Vaz (avagy szimplán csak “Jomav”) elnök még 2015. augusztusában menesztette pozíciójából Domingos Simoes Pereirát, az Afrikai Párt Guinea és Zöld-Fok Függetlenségéért( PAIGC) elnökét, akivel nagyjából semmiben sem értettek egyet, ráadásul felelősségi körük is átfedést mutatott egymással.

Ez nem sokkal azután történt, hogy a PAIGC 15 “dezertőr” képviselője a parlamentben kihátrált Pereira mögül, aki így elveszítette parlamenti többségi támogatását. A szálak még mindig eléggé keszekuszák és nehezen átláthatóak, de az biztos, hogy a PAIGC jelöltjeként 2014-ben elnökké választott Vaz (és PAIGC-n belüli támogatói) és a PAIGC-t vezető Pereira közötti ellentétek azok, amelyek most teljes politikai patthelyzetbe sodorták az államot és csak reménykedni lehet, hogy az ország helyzetének alakulását mindig is eldöntő hadsereg továbbra is tétlen szemlélő marad. Pereira távozása után amúgy az a Baciro Dja lett miniszterelnök két hónapra, akinek ezután egy bírósági ítélet alapján távoznia kellett posztjáról, ugyanis a döntés értelmében kinevezése alkotmányellenes volt – mégis, 2016. májusától egészen 2016. novemberéig ismételten ő ült a miniszterelnöki székben Vaz jóbarátjaként.

A fő problémát az okozta és okozza, hogy Pereira mögött igen erős támogatók sorakoztak fel a PAIGC berkein belül, így nagyjából a Dja első mandátuma után következő Carlos Correiának és Djának másodszor is azért kellett távozniuk pozíciójukból, hogy eleget tegyenek a PAIGC elégedetlen frakciójának. Na de 2016. novemberében Vaz a PAIGC egykori főtitkára és a PAIGC által teljes mellszélességgel támogatott Augusto Olivais helyett az ellenzék által támogatott Umaro Sissoco Embalót nevezte ki miniszterelnöknek, ami óriási pofonként érte a PAIGC keményvonalasait. Annyira óriási pofonként, hogy azóta bojkottálják a kormány működését, megakadályozzák a költségvetés jóváhagyását vagy nemzetközi segélyekről szóló tárgyalások eredményének elfogadását, konkrétan egyetlen törvény vagy rendelet nem került jóváhagyásra azóta és a képviselők a fizetésük felvételén kívül semmit nem tesznek az ország embereiért a parlamentben.

A teljes politikai leállás eredménye az lett, hogy az iskolák, kórházak, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a posta és nagyjából semmilyen állami funkció nem üzemel normálisan, a köztisztviselők nem kapnak fizetést, a nemzetközi támogatók nem folyósítják segélyeiket és így tovább. A PAIGC vezetői pedig, akik a mai napig Pereira támogatói, kizárták soraik közül azt a 15 képviselőt, akik még 2015-ben fordultak Pereira ellen és elutasítottak bármiféle együttműködést “Jomavval” és az általa létrehozott új kormánnyal. Ezek után jött ismét egy erőtlennek tűnő bejelentés, ugyanis tegnap (12.16) egy nigériai csúcstalálkozón, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) államai egyöntetűen felszólították Mario Vazt, hogy kezdjen hozzá haladéktalanul a politikai helyzet rendezésének, ellenkező esetben az ország szankciókkal lesz kénytelen szembesülni (nem mintha Vaz ezt a fenyegetést nem kapta volna meg már korábban).

Egyben az ECOWAS felkérte a korábban már közvetítő guineai elnököt Alpha Condét és a togói elnököt, Faure Gnassingbét, hogy két hónapon belül segítsenek egy egységkormány létrehozásában és egy új miniszterelnök kijelölésében Bissau-Guineában, mert egyértelműen látszik, hogy ez a béke alapfeltéte lesz – Embalóval a minisztelnöki székben semmi jóra nem számíthatunk. És ha a szankciók kilátásba helyezése nem lenne elegendő, Nigéria azt is bejelentette, hogy záros határidőn belül kivonja Bissau-Guineából azokat a katonáit, akik a 2012-ben történt puccs után érkeztek az országba egy ECOWAS békefenntartó misszió keretein belül. Szóval a politikai élet nagyjából leállt, a mindennapokban az emberek életszínvonala a korábbiakhoz képest is mélypontra zuhant, egyszóval Bissau-Guinea továbbra is irtó kemény helyzetben van.

twitter.com/napiafrika

Macron és a burkina fasói beszéd

Közzététel ideje:| december 2, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az elmúlt hét egyértelműen legfontosabb afrikai eseménye a francia elnök, Emmanuel Macron afrikai látogatása és Burkina Fasóban tartott “Afrika-beszéde” volt és nem azért, mert más nem történt a hatalmas fekete kontinensen ezekben a napokban, hanem mert jól tudjuk, hogy a frankofón Afrika számára mennyire meghatározó Párizs jelenléte, támogatása és aktuális helyzete. Macron beszéde alapvetően egy elég sablonos és kiszámítható szónoklat volt, a francia nyelvi közösség hangsúlyozásával, az Afrikát fenyegető veszélyek kifejtésével és ismétlésével – például a túlnépesedéssel, a migrációval vagy a terrorizmussal kapcsolatban.

Ahogy korábban Hollande, úgy Macron is aggasztónak nevezte az egy nőre jutó megdöbbentően magas gyermekszámot (7-8 gyermek) és elég sok általánosságot el is puffogtatott az “Afrika az afrikaiaké” témakörben, még Thomas Sankarától is idézett és ismételten hangsúlyozta, hogy a rabszolgaság problémája alapvetően afrikai probléma volt, az európaiak csak belesodródtak az eseményekbe, de aztán amikor az Ouagadougoui Egyetem előadóját zsúfolásig megtöltő diákok és látogatók elkezdték bombázni kérdéseikkel a francia elnököt, akkor már nem volt egyszerű az alapvetően mindig nyugodt és felkészült Macronnak tartani a profi szónok szerepét. Többször láthatóan kihozták sodrából a kérdések, például az, amikor egy kérdező a francia katonák afrikai jelenlétét és akcióit kérdőjelezte meg vagy amikor emlékeztették rá, hogy éppen abban az épületben tart beszédet, amelyet még Kadhafi, egykori líbiai elnök építettett, az az elnök, amely uralmának megdöntésében nagy szerepet játszottak a franciák is. A beszéd mélypontját akkor érte el, amikor egy diák azt a kérdést dobta oda Macronnak, hogy vajon miért nincs általában megfelelő elektromosság vagy légkondicionáló az egyetemen és az iskolákban, mert válaszában a francia elnök a támadást a szintén jelenlévő Christian Kaboré burkina fasói elnöknek pattintotta tovább, hangsúlyozva, hogy Franciaország már nem gyarmatosító ország, az ilyen kérdéseket Kaborénak kell megoldani.

Utóbbi erre nem sokkal később fogta magát, felállt és távozott a teremből – Macron pedig beszédében ki is szólt a távozó politikusnak, azzal viccelődve, hogy biztos a légkondicionálót ment megjavítani. És nem, nem helyes az ilyen kérdéseket politikai támadásoknak, fizetett bujtogatók művének nevezni, hiszen a diákok legtöbb kérdése olyan kérdés, ami tényleg érdekli a mindennapok emberét – bár fontos, a napi élet szintjén vajon mennyire számít a francia geopolitikai viselkedés, amikor nincs mondjuk áram az iskolában? És bár a sajtóban Macron beszédéből kiragadtak és kiemeltek részeket (főleg a fentebb már említett légkondicionálósat), amelyeket támadásnak és az afrikaiak lenézésének tekintenek sokan, azért a francia elnök konvoját ért támadások és az egyetem körül, a beszéd idején zajló tüntetések is azt mutatják, hogy Afrika nehezen felejti a régi kinyilatkoztatásokat is, mint amikor Macron azt hangsúlyozta, hogy az afrikaiak nem elég civilizáltak, mert túlságosan szaporodnak.

És azért ne felejtsük el, hogy Macron beszédét abban a Felső-Voltában tartotta, amelynek forradalmi vezetője, Thomas Sankara egy valóban független, önellátó, anti-imperialista államot akart megalkotni, mielőtt 1987-ben meggyilkolták az akkorra már Franciaországgal is komoly konfliktusban álló marxista politikust. Visszatérve Macronra és beszédére, ha visszagondolunk a francia elnökválasztásra, akkor látnunk kell, hogy az ő győzelme volt talán a legjobb az afrikai kontinens számára, hiszen alapvetően egy liberális elnökről van szó, akinek nincs problémája továbbra is pénzzel támogatni afrikai országokat, akinek nincs problémája a bevándorlás szabályozott keretek közötti növekedésével és francia katonák jelenlétével az afrikai biztonság megteremtésével. És hát azért Macron beiktatási ünnepségén az elefántcsontparti Magic System zenekara is fellépett, amit mondjuk Le Pen esetében nehezen tudtunk volna elképzelni. Szóval a beszéd alapján összefoglalhatjuk, hogy nincs új a nap alatt, Macron nagyjából ugyanazt az afrikai retorikát viszi tovább, amit elődei, azaz az afrikai országok számára a fő üzenet az lehet, hogy továbbra is saját maguknak kell megoldaniuk problémáikat.

twitter.com/napiafrika

A zimbabwei változások árnyékában szépen tisztogat az angolai J-Lo

Közzététel ideje:| november 24, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Amikor José Eduardo dos Santos angolai elnök először beszélt a visszavonulásáról 38 évnyi uralkodás után még a tavalyi év elején, akkor sokan csak legyintettek, hiszen a politikus korábban már többször beszélt ilyen tervekről, amelyek később aztán nem valósultak meg. Pár hónappal később aztán abszolút többséggel őt választották meg a függetlenség óta az országot irányító Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) elnökének, amivel biztossá vált, hogy ha át is adná a stafétát valakinek, a hatalmat továbbra is vasmarokkal őrizné saját és családja kezében. Aztán amikor 2016. decemberében az MPLA João Lourençot, a védelmi minisztert jelölte ki a 2017-es választások előtt fő elnökjelöltjének, akkor már egyre biztosabbá vált, hogy változás lesz Angolában – 2017. augusztusában pedig az MPLA elsöprő többséggel nyert a helyhatósági választásokon, így az alkotmánynak megfelelően João Lourenço lett az ország új elnöke.

De még ekkor is sokan úgy gondolták, hogy miután Santos még mindig az MPLA elnöke és családja jópár, fontos állami pozíciót kontrollál, a Santos család marad az állam valódi irányítója, hiába tett ígéretet Lourenço arra, hogy reformokat fog megvalósítani és nem a Santos család végrehajtója lesz. Nos, a kétkedőknek eddig úgy tűnik nem lett igazuk, hiszen hivatalába kerülése után az új elnök komoly tisztogatásba kezdett a korrupció elleni harc jegyében: eltávolította például a titkosszolgálat vagy a rendőrség vezetőjét pozíciójából, hiába voltak ők oda nagyjából bebetonozva a korábbi elnök ideje alatt. Aztán folytatta az állami médiumok igazgatótanácsainak teljes lecserélésével, az Endiama állami gyémántvállalat igazgatójának menesztésével és így tovább. És miközben a világ figyelme teljes egészében Zimbabwéra és Robert Mugabe évek óta annyira várt távozására irányult, Lourenço még a sokáig sérthetetlennek hitt Santos-klánt sem kímélte, ugyanis eltávolította az állami olajtársaság, a Sonangol teljes igazgatótanácsát is, beleértve Afrika leggazdagabb nőjét, dos Santos ex-elnök lányát, Isabelt is.

Nem sokkal később testvérei, Welwistchea és José Paulino dos Santos is eltávolításra kerültek két állami televíziós csatorna tanácsából (miközben maga az egykori elnök Spanyolországban fekszik egy kórházban egészségügyi okokból) és minden más esetben ez óriási hír lett volna a világ vezetői médiumaiban, Robert Mugabe története azonban egyértelműen elnyomja Lourenço akcióit, aki így szép nyugodtan tevékenykedhet és adhat csattanós választ azoknak, akik úgy gondolták, hogy ő egyszerűen csak egy báb lesz majd. Na de azért ennyire ne legyünk elbizakodottak sem, hiszen ezek akár tervezett lépések is lehettek már korábban, azonban az angolai államkasszából állítólagosan a dos Santos család számlájára kerülő milliók sorsáról valószínűleg nem lesz komolyabb beszélgetés, ahogy azt sem tudjuk még, hogy Isabel dos Santos vagy éppen José Paulino dos Santos nem fognak-e rövidesen egy másik állami pozícióban feltűnni.

A legnagyobb probléma Lourenço megítélésével az, hogy a dos Santos-érában egyszerűen alig lehetett elképzeléseiről bármit is tudni, afféle szürke eminenciásként tevékenykedett, így még mindig csak találgatni lehet arról, hogy mi várható a jövőben, azonban az ország GDP-jének 45%-át adó Sonangol igazgatótanácsának teljes lecserélése érzékeny ámbár szükség lépés volt Angola számára. Tekintve, hogy az alacsony piaci árak, a politikai összefonódások és a kaotikus állapotok a cégnél oda vezettek, hogy egyszerűen a szükséges reformokat nem lehetett megtenni, remélhetőleg az új elnök lépése oda vezet, hogy sikerül egy kicsit átalakítani a vállalatot és jelentős mértékben növelni hatékonyságát, már ami gazdálkodását illeti. Az még igazából nem derült, hogy az MPLA nagy öregjei hogyan fogják majd fogadni a Jennifer Lopez után csak J-Lonak hívott elnök lépéseit, de még az is elképzelhető, hogy nem fognak komoly szót emelni ellene. De miért is nem?

Egyrészt mert augusztusban az MPLA történelmi mélypontra jutott a megszerzett 65%-os szavazati arányával és a dos Santos családdal nem szimpatizáló tömegek körében jelentős pozitívum lehet az ex-elnök klánja elleni fellépés, másrészt a külföldi befektetők és támogatók számára ez azt is jelentheti, hogy jóval könnyebb és egyszerűbb lesz üzletelni Angolában. Úgyhogy eme cikk szerzője úgy látja, hogy ezek a lépések valószínűleg nem fognak komoly problémát okozni Lourenço számára, hiszen egyrészt a dos Santos család továbbra is hatalmas vagyonok felett rendelkezik Angolában (tehát a pozicióvesztés nem olyan nagy csapás számukra), másrészt ezzel az új elnök elismerő szavakat kaphat a nemzetközi közvélemény részéről is, ami pedig nagyon jól fog jönni a gazdasági stratégia javítása során.

twitter.com/napiafrika

Zambia vajon tényleg megindult egy totalitárius rendszer irányába?

Közzététel ideje:| november 11, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az Afrikáról értekezők, az Afrikát figyelők és szeretők számára Zambia mindig is a stabilitás, a demokrácia, a normális, tisztességes élet egyik bázisa volt a fekete kontinensen, turistaként vagy akár üzletre vágyó vállalkozóként is elfogadható körülmények vártak a külföldiekre, amely ugyan nem változott meg a mindennapi élet szintjén, de a politikai életben egyre aggasztóbb jelek kezdték el felütni a fejüket, kezdve Hakainde Hichilema négy hónapos letartóztatásával. Hichilema a Nemzeti Fejlődési Egységpárt ellenzéki mozgalmát (és a másik két mozgalmat is tömörítő Egységes Demokratikus Szövetséget) vezeti már több mint egy évtizede és öt alkalommal volt elnökválasztáson jelölt, legutóbb 2016-ban.

Akkor és előtte 2015-ben is alig pár ezer szavazattal veszített Edgar Lungu jelenlegi elnökkel szemben, úgyhogy egyértelműen a zambiai politikai élet meghatározó alakjáról beszélünk, akit idén áprilisban kormányellenes szervezkedés és hazaárulás vádjával vettek őrizetbe. Ez az őrizetbevétel afféle csúcspontnak számít a zambiai politikai élet utóbbi időben tapasztalható megromlásában, de már előtte, nagyjából 2015-től kezdődően észrevehetőek voltak annak jelei, hogy Lungu és a Hazafias Front (PF) kormánypártja a korábbi gyakorlattal szakítva egyre keményebben támadja az ellenzéket, elnyomva a kritikus hangokat, erővel válaszolva rájuk. A tüntetéseket egyre ritkábban engedélyezték és ha jóvá is hagyták valamelyiket, brutális erővel korlátozták ezeket a felvonulásokat és tiltakozásokat, amely folyamat csúcspontja az volt, amikor a fentebb említett Hichilemát azért zárták 4 hónapra börtönbe, mert nem adott elsőbbséget az elnök konvojának.

És egyébként csak nagy nyomásra, a nemzetközi felszólításoknak köszönhetően tudta a politikus elkerülni, hogy 15 éven keresztül börtönben legyen akciója okán. Ezzel párhuzamosan pedig elindult egyfajta marginalizáció is az országban, az 1964-es függetlenné válás óta nem volt arra példa, hogy egyházakat vagy etnikumokat diszkrimináljanak pozitívan vagy negatívan, de az utóbbi években több ilyenre is láttunk példát – például azon egyházak, amelyek a kormány mellett szólaltak fel, hatalmas összegű támogatásokhoz juthattak, de azok az etnikumok és régiók, amelyek az ellenzéki Nemzeti Fejlődési Egységpárt mögé sorakoztak fel, folyamatosan növekvő bürokráciával és csökkenő támogatásokkal voltak kénytelenek számolni.

És a társadalmi párbeszédre, a közös politikai munkára épülő demokrácia kudarcát jelenti az is, hogy hiába volt a két erő között mindösszesen pár ezer szavazat különbség 2015-ben és 2016-ban is, Lungu első alkalommal most, Hichilema letartóztatása kapcsán találkozott az ellenzékkel és vezetőjével. Gondoljunk bele, ez azt jelenti, hogy az ország társadalmának nagyjából fele kirekesztésre került a mindennapok politikájából, Lungu és a PF egyszerűen ledominálja őket. És ez a dominancia érzékelhető a médiában is, az ország legrégebbi független sajtóorgánumát tavaly záratta be a kormány és az állami médiát egyértelműen kizárólag saját céljaira igyekszik használni, ahogy a PF ifjúsági szervezetét is, ugyanis idén több alkalommal előfordult, hogy fiatal és fizetett PF-aktivisták támadtak meg ellenzéki tüntetőket és követtek el különféle bűncselekémnyeket.

Ez utóbbit persze cáfolta minden forrás és csak bűnözői csoportokról esett szó, de az ellenzék erre vonatkozó vádaskodását nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha egyébként Hichilema pártja hasonló kezdeményezéseket próbált már implementálni a saját háza táján is. És lehetne még folytatni az aggasztó jelek sorolását, hiszen ha csak szimplán körbenézünk a zambiai sajtóban, láthatjuk, hogy például júniusban azért függesztették fel 48 ellenzéki képviselő mandátumát, mert nem hallgatták végig az elnök beszédét a parlamentben vagy októberben azért hirdettek szükségállapotot és kezdtek letartóztatások sorozatába, mert állítólag az ellenzéki erők támadásokat intéztek rendőrörsök ellen. Úgyhogy vigyázó szemünket Zambiára vessük a következő hónapokban is, főleg, hogy Lungu már többször elismételte klasszikussá vált mondatát: “ha sarokba szorítanak, nem leszek rest feláldozni a békét a demokrácia oltárán.”

twitter.com/napiafrika

Szváziföldi gazdasági kitekintő – évek óta semmi sem változik, még mindig csak a vészhelyzetről lehet írni

Közzététel ideje:| november 4, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az egyik, száműzetésben üzemeltetett független szváziföldi újság friss cikke szerint a szváziföldi kormány olyan pénzügyi helyzetbe került, hogy mára már a csőd szélén áll és konkrétan napról-napra tartja életben az állami infrastruktúrát. A Times Sunday pár napja jelentette, hogy a Szváziföldi Adóhivatal által begyűjtött adók napi szinten azonnal a kormány kasszájába kerülnek és szinte azonnal el is költik ezeket az összegeket – többnyire a közalkalmazottak és köztisztviselők fizetésére, de még így is csak néhány hónapos késéssel tudják kifizetni a járandóságokat. A felszínen a kormány persze igyekszik tartani a jól működő gazdaság látszatát, egyrészt nemrégiben a köztisztviselők kaptak egy közel 20%-os fizetésemelést, valószínűleg azért, hogy ezzel is ellensúlyozni tudják a késések okozta frusztrációt (mindezt úgy, hogy a GDP hatalmas részét költik bérekre), másrészt pedig októberben 1.2 milliárd lilangenit (22 milliárd forint) vett fel kölcsönként a Szváziföldi Központi Banktól, hogy tovább tudja finanszírozni a hatalmas álamapparátust és a szükségtelen állami beszerzéseket.

Ezzel párhuzamosan viszont a közalkalmazottakat és köztisztviselőket tömörítő szakszervezet szerint a kormány beszüntette a szakszervezeti tagdíjak fizetését, ami azért is különösen aggasztó, mert az országban 2010 óta ismét mélypontra jutott a deficit szintje, a gazdaság instabil, a kilátások sötétek és nincs semmi jel a javulásra közép- illetve hosszútávon. A Nemzetközi Valutaalap ajánlásai szerint a fenntartható gazdasági helyzet érdekében a kormánynak azonnal be kellene szüntetnie a felesleges költekezéseket és át kellene gondolnia a nagyberuházásainak célját, mert reformok nélkül súlyos csapások várnak a szváziföldi lakosságra. És hogy tényleg rosszul kezelik az állami eszközöket és intézményeket, azt például a Lomati-aranybánya története is mutatja, amelyet még 2016. februárjában nagy csinnadrattával nyitottak meg és a régió nagy fellendülését várta tőle maga III. Mswati király is (35 éven keresztül tudtak volna aranyat bányászni itt), ezzel szemben már az idei év elején be kellett ideiglenesen zárni, a vezetésben tapasztalható visszaélések és a normális gazdálkodás teljes hiánya miatt.

A vizsgálatok után elvileg ismét újraindították néhány napja a kitermelést, de nem igazán biztos a jövő, főleg, hogy továbbra is elég inkompetens a bánya irányítása. Eközben pedig az ember olvassa a híreket, melyek szerint III. Mswati és most már 14 felesége megállás nélkül költi az állam pénzét mindenféle luxuscikkekre, néhány hete a Business Insider Afrika harmadik leggazdagabb uralkodójának nevezte, 13 palotája, magánrepülőgép-flottája, luxusautói vannak, miközben Szváziföld minden második lakosa munkanélküli és maga az ország többször fordult azonnali pénzügyi segítségért a Dél-afrikai Köztársasághoz, hogy ne omoljon össze.

De hogy ne csak mindig a bírálat oldaláról közelítsük meg a dolgokat, a szváziföldiek számára jó hírt jelent, hogy közel 7000 új munkahelyet teremthet az építkezés idejére az országban a dél-afrikai Lothairt a szvázi Sidvokodvoval összekötő vasútvonal építése, amely ráadásul még a szvázi gazdaság fellendüléséhez is hozzájárulhat, tekintve, hogy még egyszerűbb lesz a termékek Dél-afrikai Köztársaságba szállítása. És hogy milyen termékekről beszélünk Szváziföld kapcsán? Az exportjának 70%-át a Dél-afrikai Köztársaságba küldő (a fennmaradó rész leginkább az Egyesült Államokba és az Európai Unióba irányul) kis ország leginkább a textiliparáról nevezetes, a gazdaság motorjának fennmaradó részét a bányászat és a cukortermelés adja, ez utóbbi tekintetében a világ élvonalába tartozik Szváziföld.

twitter.com/napiafrika

Ian Khama és a demokraták ellenzéke teljesen szétaprózza magát Botswanában

Közzététel ideje:| november 1, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Botswanában legutóbb 2014. október 24.-én tartottak választásokat, egyszerre elnök- és parlamenti választásra is sor került, a sokak által diktátornak nevezett Ian Khama pedig megszerezte második elnöki mandátumát is, de ami ennél is fontosabb volt, az a tény, hogy bár a Botswanai Demokrata Párt (BDP) ugyan 11. alkalommal tudott nyerni választást az országban, az ellenzék összeállásának köszönhetően jelentős visszaesést volt kénytelen elszenvedni a megszerzett mandátumok számában. A 63 parlamenti helyből megszerezhető 57 lehetséges mandátumból (a maradék hat úgy kerül kijelölésre vagy pozíció alapján jár) megszerzett 37 még így is rettentően sok, de az ellenzéki Demokratikus Változás Tömörülés (UDC) 17 képviselője és a Botswanai Népi Tömörülés Pártjának 3 képviselője történelmi jó eredmény a botswanai ellenzék számára, az ország függetlensége óta nem ült ennyi nem kormánypárti képviselő a folyamatosan növekvő létszámú törvényhozásban.

Azon a választáson is egyértelműen látszott az afrikai minta, a városi fiatalság támogatta a változást és az ellenzéki tömörüléseket, a vidékiek pedig továbbra is egyöntetűen a BDP mögé sorakoztak fel. És ha ezt összevetjük azzal, hogy 2009-ben 45 mandátumot szerzett az 57-ből a Demokrata Párt, 2004 pedig 44-et, akkor egyértelműen látható, hogy 2019-re az ellenzék esélye egy még jobb teljesítményre kizárólag az összefogásban keresendő – mégis a napokban pont a megosztottságról szólnak a hírek a botswanai sajtóban, hiszen a Botswanai Nemzeti Front, a Botswanai Demokratikus Mozgalom (BMD) és a Botswanai Néppárt szövetségéből létrejött UDC megroppanásáról jönnek a főcímek. Azt tudni kell, hogy a fentebb említett Botswanai Népi Tömörülés Pártja 2014-ben még az UDC-vel szövetségben küzdött a voksokért, később azonban elhatárolódtak a szövetségtől, amelyben Gomolemo Motswaledi vezetésével a kormányzó demokratákból kivált BMD dominált, de nem sokáig.

Nem sokáig, ugyanis komoly ellentétek ütötték fel fejüket ebben a viszonylag új pártban és Motswaledi utódja, Ndaba Gaolathe vezetésével a napokban megalakult a BMD elszakadóiból a Haladók Szövetsége (AP), amely egyértelműen elhatárolódott a BMD-től, így pedig az UDC-től is. Motswaledi és az általa vezetett BMD az első olyan mozgalom volt, ami a BDP létezése óta hátat fordított a demokratáknak, de Motswaledi sokáig nem állhatott az ellenzéki mozgalom élén, hiszen alig 10 héttel a 2014-es választások előtt furcsa körülmények között életét veszítette egy autóbalesetben. Hívei a mai napig úgy gondolják, hogy nem egyszerű baleset történt, mindenesetre a BMD számára ez a csapás brutális erejű volt, az UDC-t vezető Duma Boko mellett alelnökként indulni kívánó karizmatikus Motswaledi halála óta a BMD acsarkodás és viták színtere lett, a mostani kiválás pedig lassan szétaprózza az alapvetően stabil és jó erőnek induló mozgalmat.

Gaolathe egyébként egy friss nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy bár ez most visszalépésnek tűnik, a stabil alapok megvannak az ellenzék oldalán és így továbbra is esélyesnek tartja a kormányváltásra készülő erőket a győzelemre 2019-ben, Motlatsi Molapisi, a Botswanai Néppárt elnöke pedig szintén hasonlóképpen vélekedett az AP október 28.-án tartott közgyűlésén Gaboronéban. A vádakra is reagáltak az AP vezetői, akik úgy látják, hogy ez nem az ellenzék szétesését mutatja, inkább még színesebb palettát nyújtanak a választók számára, így még több embert tudnak elcsábítani a BDP táborából – persze azért azt fontos megjegyezni, hogy az AP egy az egyben a városiak pártja, nem igazán látható, hogyan lesz képes komoly erőt mutatni vidéken, ahol mindig is megtalálható volt a BDP igazi bázisa. Tehát ezek jelenleg a friss fejlemények a botswanai politikai palettán, de minden nyilatkozat ellenére elég egyértelmű, hogy az ellenzék oldalán komoly ellentétek vannak, a fentebb említett Molapisi például tucatnyi alkalommal kelt már ki a Botswanai Népi Tömörülés Pártja ellen és a Nemzeti Frontot és az UDC-t is vezető Duma Boko szerepét is megkérdőjelezte már.

twitter.com/napiafrika

« go backkeep looking »
  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Mennyire számít világpolitikai szempontból egy-egy kisebb afrikai ország belpolitikai helyzete?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék