Egy ország hivatalos labdarúgó-bajnokság nélkül már évek óta – Sierra Leone

Közzététel ideje | április 7, 2018 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Miközben alapvetően az ország sajtója és a nemzetközi médiumok is az elnökválasztás második körének eredményével és az egykori puccsista, Julius Maada Bio győzelmével (annak hatásaival és a tüntetéshullámokkal) vannak elfoglalva, mi most rendhagyó módon – hiszen tartalmat duplikálni sok értelme nincs – Sierra Leone egy teljesen másik világába fogunk alámerülni. Annyit persze érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt 10 évben az országot irányító Néppárti Tömörülés és jelöltje, Samura Kamara a 49%-51% arányban elveszített választás győztesét, Biot csalással vádolta meg és bírósághoz fordult, miközben a győztes Sierra Leonei Néppártnak és Bionak amiatt is fájhat a feje, hogy bár nyertek a választáson, a parlamentben nem lett kétharmados többségük, így komolyabb törvényeket (mint a költségvetés például), nem fognak tudni átverni.

Na de visszatérve a mai poszt témájához, ha egy érdeklődő esetleg a Fifa.com oldalán kutakodik a sierra leonei labdarúgó-bajnokság eredményei után, azt a furcsaságot veheti észre, hogy az utolsó tabella 2014-ből származik és a bajnokság épp a felénél járt az East End Lions vezetésével. De nem az információáramlás jelenti a problémát, hiszen a bajnokság akkor az Ebola-járvány kitörése miatt szakadt félbe féltávnál, de aztán a felek vitája és ellentétei miatt nem tudott azóta sem újraindulni. Volt ugyan a 14 csapat egy részének részvételével valamiféle labdarúgás az országban, de azt semmiképp nem lehet hivatalosnak tekinteni. Bár az Ebola-járványt sikerült 2016 közepére megállítani, a bajnokság nem indult újra több ok miatt sem.

Mint kiderült az ország labdarúgó-szövetsége és a 14 elsőosztályú csapat képviselői nem tudtak például sokáig megegyezni abban sem, hogy milyen feltételeket kellene a csapatoknak teljesíteni, tehát hány ifjúsági csapat legyen, milyen engedéllyel kell bírnia a csapatokat vezető edzőknek és így tovább, bár 2017-re már a szövetség jelentős mértékben visszavett az elvárásokból, főleg, hogy a legalapvetőbb felszerelések beszerzésével is súlyos gondjai voltak a kluboknak, főleg a kisebbeknek. De ez még csak a kisebb probléma lett volna, a legnagyobb gondot az jelentette, hogy Afrika egyetlen női szövetségi vezetője, Isha Johansen irányítását sokan kétségbe vonták és támadni kezdték, ezzel párhuzamosan pedig a szövetség minden lépését bojkottálták a felek, többek között állítólagos korrupciós vádak miatt. A szövetség több kongresszusát el is kellett halasztani az elmúlt évek során a konfliktusok miatt (volt, amit maga a FIFA akadályozott meg), így végül 2017-ben már a FIFA-nak is közbe kellett lépnie egy tárgyalódelegáció összeállításával. A küldöttség munkájáról szóló, tavaly év végi jelentés ajánlásai szerint le kell állítani az országban a labdarúgó-fogadásokat és a szövetség összes tisztviselőjét át kell világítani, különösen tekintettel a korábbi, bundagyanús meccsek körüli botrányokra.

Jelenleg tehát továbbra is áll a foci és Sierra Leone csak válogatott meccseket játszik (mármint hivatalos, FIFA által elismert bajnokik nincsenek), de az országban a szurkolók abban reménykednek, hogy a világszövetség támogatásával és közbenjárásával talán megoldódik az évek óta tartó patthelyzet és végre kiderülhet, hogy az 1967-ben alapított bajnokságban első nem freetowni csapatként bajnoki címet nyerő Diamond Stars lendülete kitart-e, vagy a legendás klub, az East End Lions megszerzi 12. sikerét is. Ezt már egy ideje a játékosok is sürgetik, az első osztályban szereplő FC Kallon tulajdonosa és az egykori labdarúgók szervezetét irányító legendás labdarúgó, Mohamed Kallon is azt nyilatkozta nemrégiben, hogy hajlandó feladni korábbi álláspontját és elfogadni bizonyos kompromisszumokat, ha végre újraindulhat a liga.

Jelenleg tehát nincs hazai labdarúgás hivatalosan Sierra Leonéban, a szövetséget elvileg a FIFA által támogatott Johansen irányítja, viszont van mellette egy rivális, Johansen vezetését megkérdőjelező szövetség is, amelynek vezetője Brima Mazola Kamara azt állítja, hogy a 6 különféle korrupciós ügye miatt Johansen már nem vezethetné a szövetséget. Hogy mikor lesz új választás, ahol végre eldönthetik a szavazásra jogosultak, hogy ki a hivatalos vezető, azt még nem tudni, remélhetőleg a fentebb említett FIFA-támogatott küldöttség segítségével idén talán eldöntésre kerülhet.

twitter.com/napiafrika

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék