Adott a küldetés: 2020-tól Szomáliának a saját lábán kell állnia

Közzététel ideje | július 9, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Bár az elmúlt időszak során azért elég konstans fejlődés mutatkozik a szomáliai belpolitikai helyzetben, az utóbbi napokban olyan hírek is megjelentek, amelyek nem biztos, hogy hosszútávon is biztosíthatják ezt a stabil javulást. Ezen hírek közül az egyik legfontosabb az a bejelentés, amelyet az Afrikai Unió tett pár napja arról, hogy 2020-ra teljes egészében vissza kívánja vonni a Szomáliában állomásozó 22 ezer katonáját és addigra teljesen a szomáliai hadseregnek kívánja átadni a biztonsági helyzet fenntartásának feladatát. Maga a folyamat a tervek szerint 2018. októberében kezdődne és fokozatosan fejeződne be, hogy így záruljon a 2007-ben kezdődött és AMISOM néven is ismert küldetés.

A történet egyik árnyoldala az, hogy nem teljes egészében a biztonsági helyzet javulása indította el ezt a folyamatot, hanem inkább az anyagi korlátok, hiszen az idei évtől az AU már 20%-kal lecsökkentette a misszió költségvetését, aminek következtében sok katona hónapokon át nem kapta meg fizetését. Ez utóbbi pedig a misszióhoz több mint 6000 katonával hozzájáruló Ugandában azt váltotta ki, hogy az ország kormánya bejelentette egységei visszavonását – a fenyegetés hatására az AMISOM fő pénzügyi szponzora, az EU azonnal jelentősebb összeget utalt át, hogy a helyzet rendeződjön.

amisom

Visszatérve az előbbi gondolatmenethez, sajnos ez csak egy árnyoldal, szintén elég jelentős problémának számít, hogy bár az al-Shabaab milícia ellen sikerült komolyabb sikereket is elérni az évek során (2011 óta Mogadishu elvileg teljesen a szomáliai kormány felügyelete alatt áll), a fenyegetés nem szűnt meg létezni, a fővárosban a mai napig előfordulnak súlyos, robbantásos támadások, plusz maga a szomáliai hadsereg sem áll készen egy ilyen fajsúlyú feladatra sem számban, sem felszereltségben – magán a katonaságon belül is elég jelentős feszültségek húzódnak, a kiképzések lassan haladnak, a költségvetés limitált. Aztán még az a kérdés sem tisztázott, hogy például mi lesz a háborúba évekkel ezelőtt belépett Kenya vagy Etiópia részvételével, hiszen például az öt évvel ezelőtt kezdődött kenyai részvétel sem egészen azt a hatást váltotta ki, ami a célja lett volna – bár a szomáliai határvidéken stabilnak mondható helyzet alakult ki, a kenyai területen válaszként végrehajtott terroristatámadások száma jelentősen megugrott és a határmenti kenyai járásokban igencsak leromlott a közbiztonság is. Visszavonulni pedig nem lehet, hiszen egyöntetű kenyai vélemény szerint a szomáliai erők nem állnak készen a feladatok átvételére.

Ebben az egész bizonytalanságban pedig nem biztos, hogy jó az az irány, amelyet az Egyesült Államok Afrikai Parancsnoksága (AFRICOM) követ, amely a jelentések szerint elkezdte felfegyverezni az egykor igencsak komoly hadúrnak számító Barre Hiiraalét (Barre Shire) az al-Shabaab elleni harcra. A hír nem megerősített információ, de szomáliai blogok írásai szerint Hiiraale a napokban látogatást tett az AFRICOM kenyai bázisán, hogy megbeszéljék azt a küldetést, amelyben Hiiraale offenzívát indítana az al-Shabaab ellen Juba tartományban, együtt a szomáliai hadsereg más területeken indított támadásával. A szomáliai polgárháború során a Juba-völgyi Szövetség egyik tagjának számító Szomáliai Nemzeti Front vezetőjeként ismertté vált hadúr Siad Barre uralmának helyreállításáért küzdött hosszú éveken át és az elmúlt két évtizedet folyamatos háborúskodással töltötte Szomália déli részén.

twitter.com/napiafrika

9 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék