Sierra Leone: az Ebola után is akad bőven kihívás

Közzététel ideje | július 5, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Talán nem volt túl nagy meglepetés sokak számára, de az Ebola-járvány legyűrésével Sierra Leone országa mintha megszűnt volna létezni a külvilág és a mainstream média számára, pedig annak ellenére, hogy borzalmas hírekkel már nem lehet rémisztgetni, ez a sokat szenvedett nyugat-afrikai állam továbbra is mindennapos küzdelmeket vív a demokrácia és a stabilitás rögös útján. Ezen az úton az egyik legnagyobb akadálynak a legtöbb kutató/szakértő egyértelműen a korrupciót tartja, de nem azért, mert az ország helyzete a Transparency International listáján annyira szörnyen rossz lett volna (tavaly 119. helyen szerepelt az ország a 168 listázott között), hanem azért, mert folyamatosan ront korrupciós megítélésén és az ezzel szemben folytatott harcán – az elmúlt években csak a helyzet romlását lehetett látni.

Ez főként az Ebola-járvány idején volt látható és kimutatható, amikor az összes kapcsolódó kormányzati kiadás harmada nem volt alátámasztható semmiféle dokumentummal vagy számlával, a legtöbb megkötött szerződés szabályosságát, az előzetes megversenyeztetést is bőven kétségbe lehetett vonni. Ezek a folyamatok csak egy pillanatra tűntek lassulni 2008-ban, amikor Ernest Bai Koroma államelnök antikorrupciós törvényt vitt végig a parlamenten, hiszen pár hónap után kiderült, hogy ennek keretében sem a legnagyobb visszaélőket és hűtlen kezelőket fogják zargatni. És óriási számokról beszélünk, az ország egyik nagy külföldi segítője, Nagy-Britannia nemzetközi fejlesztési intézményének kimutatása szerint az egészségügyi fejlesztésre és az Ebola-legyőzésére szánt brit pénzek alig pár százaléka jutott el az orvosokhoz, nővérekhez és fertőtlenítőkhöz, a többi mindenféle csatornákon egyszerűen elfolyt.

sierra

Oda jutottunk, hogy a kormány azért üzemel be utcai jelzőlámpákat a fővárosban, hogy így próbálja megfékezni a közlekedési rendőrök korrupcióját, szóval ez tényleg egy olyan kérdés, amelyről érdemes és kell is beszélni. De persze feltehetjük a kérdés, hogy miből lehetne finanszírozni a korrupció elleni harcot egy olyan országban, ahol a költségvetésben a bevétel oldalon folyamatosan csökkenő számokat látni: pont a fentiek miatt több külföldi támogató a kormány kihagyása nélkül igyekszik pénzt juttatni a rászoruló projektekre, a fő természeti kincsnek számító bauxit ára továbbra is minimumon, így a befektetők jelenthetnék a kiutat, de ők pedig nem igazán arra szeretnének fizetni, amire a kormány – így lesz az elektromos- és vízhálózat fejlesztése helyett több százmillió dolláros luxusrepülőtér és fizetős autópálya Sierra Leonéban, ahol pedig a lakosság túlnyomó többsége a létminimum alatt tengődik.

A Népi Tömörülés (ANC) kormánypártja és Koroma pedig inkább már a 18 hónap múlva esedékes választásokra készülődik, ezért került átalakításra a kormány idén márciusban és ezért igyekszik Koroma minden fronton lehetséges utódját, Joseph Kamarát előtérbe tolni és az ANC berkein belül pozícióba hozni. Így alakulhatott ki egy olyan helyzet, amelyben teljesen ismeretlen és tapasztalatlan, ámde ANC-hű emberek miniszteri, államtitkári posztokra kerülhettek, hiszen Koroma csak ezzel tudja garantálni kiszemeltje sikeres útját az elnökség felé. De visszaugorva még egy pillanatra a gazdaság helyzetére, csak álljon itt egy mindennapos példa: néhány nappal ezelőtt Koroma kormánya minden mobiltelefonra sms-üzenetet küldött, arra kérve az állampolgárokat, hogy minden vásárlásukat, költésüket, tranzakciójukat az ország pénznemében, leonéban bonyolítsák amerikai dollár helyett, hiszen a leone a jelentős belső gazdasági teljesítmény hiánya és az importfüggőség miatt instabilitásnak van kitéve, ami értelemszerűen árt a gazdasági környezetnek és a jósolt 4% körüli növekedésnek is.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék