Újra gyufával közelítenek a Niger-delta puskaporos hordója felé

Közzététel ideje | június 3, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A pénteki nap (06.03.) folyamán Twitter-üzenetben vállalta a felelősséget a szintén a nap folyamán a nigériai Delta államban a Shell Kőolajipari Fejlesztési Társaság (SPDC) egyik vezetéke elleni robbantásos merényletért az alig néhány hete feltűnt új nigériai militáns csoport, a Niger-delta Bosszúállói (NDA). A támadás csak egy újabb volt a csoport által az elmúlt néhány napban elkövetett robbantásos merényletek sorozatában, amelyek a Chevron, az Agip és a nigériai nemzeti olajtársaság épületeit, vezetékeit érintették és amelyekkel a csoport célja a nigériai olajkitermelés teljes megbénítása. Honlapja szerint egyébként az NDA az erőszak eddig még nem látott szintre való emelésével szeretné elérni, hogy a 9 nigériai államból összeálló Niger-delta népeit összefogja és egy független államba tömörítse.

Az áprilisban megjelent csoport fenyegetései nem alaptalanok, az első megjelenésük óta végrehajtott több tucatnyi támadással jelentős gazdasági károkat okoztak már a nigériai gazdaságnak, ráadásul egyértelműen veszélybe sodorják a régió stabilitását – a régióét, ahol 7 éve, azóta, hogy Umar Musa Yar’Adua néhai nigériai elnök amnesztiát hirdetett a milícistáknak, nem igazán volt nyoma ilyen szintű erőszaknak. Az amnesztia mellett persze Yar’Adua és utódja, Goodluck Jonathan is jelentős pénzösszegekkel volt csak képes lekenyerezni a korábban itt működő csoportokat (ezt úgy képzeljük el, hogy aki nem harcolt tovább, az havi fizetést kapott az államtól) és azzal, hogy az új elnök, Muhammadu Buhari 70%-kal lecsökkentette az erre a célra szánt összegeket, láthatóan hibát követett el – mondhatjuk ezt úgy, hogy az NDA méreteiről, hátteréről még igazán nincs fogalmunk.

Nigériai újságírók és bloggerek egyébként a korábbi milíciák tagjait sejtik most is a háttérben, így a Niger-delta Népi Felszabadítási Front vagy a Niger-delta Felszabadítási Mozgalom (MEND) harcosait, de olyan nézet is van, amely arra utal, hogy olyan, Goodluck Jonathanhoz közeli elemek állhatnak a háttérben, akik számára Buhari elnöksége nem igazán elfogadható alternatíva. Akárhogy is legyen, az NDA csak nevében tűnik komolytalannak (mintha egy képregényből lépett volna elő a név), üzenetei, akciói egyaránt profizmusra, tapasztalatra utalnak és a leginkább szomorú tény, hogy nem tudni róluk még mindig túl sokat. Szóvivőjükként egy ismeretlen név, bizonyos Mudoch Agbinibo tünteti fel magát, de a korábbiak alapján ez valószínűleg csak egy álnév, a megvádolt egykori milíciavezérek pedig egyöntetűen visszautasították az érintettségre vonatkozó vádakat.

avengers

Ha valaki számára nem volt egészen egyértelmű, hogy milyen súlyos problémáról volt szó, akkor álljon itt egy szám: a Shell, A Chevron vagy éppen az Agip elleni támadások odáig vezettek, hogy Nigéria 2.2 millió hordós napi olajkitermelése 1.65 millió hordóra zuhant. Szóval hiába ígér és fenyeget a hadsereg, Buhari elnöknek az északi, a Boko Haram ellen nyitott frontja után újabb harcba kell kezdenie, ezúttal délen. A csoport nagy internetes aktivitást mutat, rendszeres frissített weblapja, Facebook- és Twitter-accountja van, utóbbin például követni lehet akcióikat és fenyegetéseiket – legutóbb például az Agipot fenyegették meg, hogy semmiképp ne próbálja megjavítani a korábban tönkretett csővezetékeket és berendezéseket, vagy megbánja, ahogy azt szerintük a Shell is tette a fentebb leírt friss támadás során.

És hogy mennyire van igazság abban a véleményben, mely szerint csak katonai erővel képtelenség gátat vetni az ilyen jellegű erőszaknak, azt mi sem mutat jobban, minthogy az NDA példája igencsak ragadós, nemrég tűnt fel a színen az előbbi csoporttal állítólag szoros kapcsolatot fenntartó Egyesült Niger-deltai Felszabadítási Erő csoportja, amely rakétatámadásokkal és a nigériai légtér lezárásával fenyegetőzik június hetedikére. De anélkül, hogy belemerülnék a tények és a nem megbízható információk sorolásába, lássuk be, hogy a Niger-deltában igencsak instabillá vált megint a helyzet és most kell nagyon észnél lennie a kormánynak, ha gátat szeretne vetni az erőszak elszabadulásának – ha ehhez a korábbi összegek ismételt folyósítására van szükség, akkor arra kell elmozdulni, mert az országot így jóval nagyobb veszteségek érhetik.

twitter.com/napiafrika

9 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék