Deby simán behúzta a csádi elnökválasztást – lesz-e ellenzéki válasz?

Közzététel ideje | április 24, 2016 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Bár szinte az összes sajtóorgánum említést tett róla címszavakban, több aspektus miatt nem lehet teljesen szó nélkül elmenni amellett, hogy Csád 1990 óta hivatalában lévő elnöke, Idriss Deby a hivatalos eredmények szerint a szavazatok 61 százalékával megnyerte ötödik elnöki mandátumát az április 10-én rendezett elnökválasztáson. Mögötte jelentősen lemaradva, 13 százalékos eredménnyel zárt Saleh Kebzaho ellenzéki vezető, ami azt jelenti, hogy az országban nem lesz szükség második fordulóra, hiszen az urnák előtt megjelent 4 és fél millió szavazó elég egyértelműen eldöntötte a folytatást.

Ezzel a rövid kis sajtóhírrel le is zárhatnánk ezt az eseményt, de azért történt egy-két olyan dolog ezekben a hetekben, amelyek a hosszútávú jövőre mindenképpen hatással lesznek majd, kezdve például azzal az általában mindenhol látható, ellenzék által megfogalmazott csalási váddal (például szavazói azonosítók utaztatása, urnák eltüntetése), amelyek eredményeként az összes ellenzéki képviselő visszalépett a választási bizottságból. De ebben még semmi meglepő nincs, abban viszont már annál inkább, hogy a választások után eltűnt, több mint 50 katonatiszt mindegyike Deby ellen voksolt, amit sokan egyértelmű jelnek értelmeznek arra nézve, hogy a választást elcsalta a hatalom. Az Egyesült Államok Csádba néhány napja ellátogató ENSZ-nagykövete pedig aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a választások alatt a kormány az országban leállította az internet- és sms-szolgáltatást – ez valami olyasmi, ami azért a “nyugati” országok többségében elképzelhetetlen lenne.

deby

Azok az ellenzékiek, akik nem fogadták el a választás nyilvánosságra hozott eredményét, Kebzaho házában tárgyaltak a jövőről és a megbeszélés eredményeként azt közölték, hogy a kormány egy hosszú, választások utáni krízishelyzetre kell, hogy felkészüljön, mert az ellenzék számításai szerint is legalább második körre sor kellett volna kerüljön. Ennek a krízishelyzetnek reális esélye is lehet, hiszen a választások előtt súlyos tüntetések és megmozdulások voltak a fővárosban, N’Djamenában, amelyek kezdetben egy, magasrangú vezetők gyermekei által megerőszakolt lány megaláztatásának internetre kerülése miatt alakultak ki, később azonban Deby-ellenes felvonulásokba csaptak át – a hadsereg hozzáállása most létfontosságú kulcsmomentum lesz, hiszen a sok ígéret ellenére mindenki tisztában van vele, hogy a több mint 200 entikumot tömörítő Csád stabilitását Deby kizárólag a tapasztalt és tisztelt fegyveres erőknek köszönhetően tudja megtartani.

És pont ezen erők miatt támogatják az elnököt külföldön is, hiszen a csádi hadsereg a régió egyetlen olyan katonai erejének tűnik, amely eddig képes volt megfelelő választ adni a terroristák fenyegetésére. Ez a külföldi támogatás pedig akár arra is elég lehet, hogy bizonyos dolgok felett a “nyugati” államok szemet hunyjanak, hiszen például az Egyesült Államoknak vagy Franciaországnak is égető szüksége van egy stabil támogatóra ebben a régióban, amelyért cserébe akár ellenzéki aktivisták hosszú bebörtönzése feletti félrenézés is elfogadható árnak tűnik – legalábbis az ellenzék szerint.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék