Valójában miért fordították vissza Dadis Camara gépét Abidjanból?

Közzététel ideje | augusztus 27, 2015 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Ahogy láthatjuk a híreket, Guineában még nem teljesen forrtak be a múlt sebei, hiszen két napja attól forrong a helyi sajtó és a nemzetközi közvélemény Guineával foglalkozó része, hogy az egykori puccsista és közel egy évig egy katonai kormányt irányító Moussa Dadis “Nép Fia” Camara gépét nem engedték leszámolni Elefántcsontparton, ahonnan elvileg továbbrepült volna a guineai fővárosba, Conakryba. A 2008-ban puccsal hatalomra jutott, majd az ellene egy évvel később elkövetett súlyos merénylet után Burkina Fasóba menekülő ex-katona pár hete jelentette be, hogy visszatér országa politikai porondjára és indulni fog a 2015. októberében esedékes elnökválasztáson is saját pártjának színeiben, ennek apropóján tervezett hosszú idő után visszatérni hazájába, de mint Maxime Manimou, a Hazafias Front a Demokráciáért és Fejlődésért (FPDD) pártjának szóvivője elmondta (ez a párt Camara mozgalma), az egykori elnök menetrend szerinti járatát nem engedték landolni Abidjanban és átirányították a ghánai fővárosba, Accrába, ahonnan aztán a gép visszarepült a burkina fasói fővárosba.

Manimou és Camara ügyvédje egyaránt a guineai vezetést vádolta meg az akcióval, amellyel szerintük megsértették a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által biztosított, szabad mozgáshoz való jogot és a többi utas életét is veszélybe sodorták – amely vádat természetesen Conakryban tagadnak és azt állítják, hogy az elefántcsontparti légügyi hatóság döntéséről van szó. Akár egyébként lehet is igazság ezekben a vádakban, hiszen az már ismert, hogy a jelenlegi elnök, Alpha Condé legnagyobb kihívójának számító, a legnagyobb ellenzéki párt, a Guineai Ellenzéki Erők Szövetsége színeiben induló Cellou Dalein Diallo és Camara szövetségre lépett egymással, azaz bármelyik jutna be egy második fordulóba, a másik támogatná – ahogy Diallo fogalmazott korábban, Condé megbuktatásáért akár az ördöggel is szövetségre lépne.

camara

Ami sokak szerint most meg is történt, hiszen Camara uralma alatt 2009. szeptemberében a rendőrség és a katonaság emberei az elnök parancsára tüzet nyitottak a változást követelő tüntetőkre és 157 embert meggyilkoltak – további százakat megkínoztak, megsebesítettek vagy a nyílt utcán megerőszakoltak. A hivatalos álláspont szerint Camara most pont ezért tért vissza, hogy a múlt hónapban a 2009-es események miatt ellene indított bírósági eljárásban tisztázza nevét és hivatalosan is benyújtsa jelentkezését az elnökválasztásra, mint jelölt. Az biztos, hogy Camarát még a mai napig elég sokan támogatják, főként az ország déli részén és ezek a támogatók most meg is mutatták magukat, hiszen az egykori katonai vezető accrai leszállításának hírére több százan csaptak össze Conakryban a repülőtérnél a rendőrséggel és csak könnygázzal sikerült őket feloszlatni.

Azt mondjuk elég nehéz elképzelni, hogy bármely guineai bíróság elítélni Dadis Camarát, hiszen pont támogatói okán egy ilyen döntés szinte biztosan egyenlő lenne az erőszak elszabadításával Guineában, ezt pedig valószínűleg mindenki szeretné elkerülni – főleg azok után, hogy Diallo és Condé múlt heti megállapodásával elvileg békés választások jöhetnek az országban, az országban, amelyben a 2010-ben, az ország történetében először demokratikusan megválasztott elnöktől, Condétól mindenki egy új világ elérkezését remélte, hiába. És ha már el nem ítélhetik, hogy tudnák távoltartani a guineai politikai porondtól? Minden eszköz bevetésével. Persze ez lehet akár csak egy összeesküvés-elmélet is, hiszen szinte bizonyosra vehető, hogy Camara hamarosan meg fog jelenni Conakryban és ez akár egy újabb fordulatot hozhat a guineai mindennapokban.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék