Maliban újabb, elég reménytelen kísérlet történt a béke megteremtésére

Közzététel ideje | május 16, 2015 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Majdnem egy évvel azután, hogy ismételt tárgyalások kezdődtek az észak-mali konfliktusban érdekelt felek között, tegnap (05.15.) a mali fővárosban, Bamakóban békemegállapodást kötöttek egymással az északi országrészben küzdő lázadó csoportok és a mali kormány nemzetközi diplomaták és magas rangú külföldi állami tisztviselők (még maga Robert Mugabe is ott volt) jelenlétében – így szólna alapvetően a főcím, csak sajnos ez m ár megint nem túlságosan jelent sokat, hiszen ugyan a kormány illetve a hozzá hű milíciák (ők az ún. Algíri Platform tagjai: az Azawadi Arab Mozgalom egyik kivált frakciója, az Azawadi Népfront és a Hazafias Ellenállási Erők és Mozgalmak Tömörülése) ellen küzdő lázadó koalícióból két csoport (az Azawadi Egység Legfelsőbb Tanácsa és az Azawadi Arab Mozgalom) aláírta az alkut, viszont az egyik legjelentősebb, az Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) további biztosítékokat vár és időt kért az egyezség áttanulmányozására (valószínűleg annak a követelésüknek próbálnak meg majd még érvényt szerezni, hogy a szerződésbe bekerüljön Azawad, mint egységes terület fogalma).

tuareg1

Ezzel pedig ismét csak kérdésessé vált az észak-mali régió stabilitása, ahol már évek óta nem beszélhetünk demokratikus államról, oda-vissza alapon megy az adok-kapok, azóta pedig, hogy még április végén Menaka városát az egyik kormányhű milícia elfoglalta, a katonai aktivitás jelentős mértékben megnövekedett és ismét a terület teljes lángra lobbanásától kell tartani. És hát azt is érdemes megjegyezni, hogy 2013-ban, a franciák beavatkozása után és 2014-ben is volt már békeegyezség, de azokat sem tartották be a felek, így nem kell jóstehetség annak megállapításához, hogy a mostani alku sem lesz hosszú életű. Északon egyes településeken még tüntettek is a mostani egyezség ellen (a harcok ellenére jelentős a lázadó koalíció támogatottsága, talán a terület etnikai arányai miatt is), amelynek aláírói a pénteki esemény után azonnal felszólítottak a tűzszünetre, hiszen még pénteken (05.15.) az aláírás pillanatában is voltak harcok a fentebb már említett Menaka környékén.

Persze az egyezség megkötésekor esett szó a most nem résztvevő lázadókról is, a közvetítők és a kormány képviselői is hangsúlyozták, hogy ha a most még nyitott lehetőséggel nem fognak élni ezen mozgalmak, akkor onnantól kezdve őket az állam és a nemzetközi közösség is ellenségnek fogja tekinteni és minden erővel megpróbálja megsemmisíteni őket (azért egy, az MNLA ellen indított hadjárat nem igazán tenne jót a helyzetnek). És hogy milyenek a mindennapok manapság Észak-Maliban? Az elmúlt évben voltak azért hosszabb nyugodt periódusok is, de az elmúlt két hétben az utóbbi időszak legdurvább harcait éli meg a régió, kormányzati források szerint legalább 20 katona és 25 lázadó esett el, amikor a lázadó CMA (Azawadi Mozgalmak Szövetsége) koalíciót irányító Bilal Ag Acherif harcosai Léré, Goundam, Diré, Tenenkou és Timbuktu települései ellen indítottak támadásokat és ebben a folytonos küzdelemben Menaka városa a frontvonal.

És ahogy Afrikában és a világon mindenhol, az ilyen helyzetekben az egyedüli igazi vesztes a civil polgár, Észak-Maliban is a mindennapokért küzdenek az emberek, nincs igazi egészségügy, szociális háló, még élelmiszerbiztonság sem, a közbiztonságról pedig ne is beszéljünk.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék