Az ország, ahonnan az alelnök kér politikai menekültstátuszt

Közzététel ideje | március 16, 2015 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Érdekes hírek láttak napvilágot a napokban Sierra Leonéból, ahol Samuel Sam Sumana alelnök, a politikai élet egyik ismert szereplője menekülőre fogta és most menedékjogot kért az Egyesült Államokban, ahol egyébként már korábban is hosszú éveket élt. Az ember azt gondolná, hogy az Ebola-járvány miatt döntött így, ami egyébként egyik testőrét is megölte az elmúlt időszakban, de Sumana menekülése mögött politikai okok állnak, ugyanis a korábban még igen komoly hatalommal bíró politikust nemrégiben pártja, a Népi Egység (APC) kizárta soraiból, úgy, hogy erről Sumanát nem is tájékoztatták, majd nem sokkal később katonák tűntek fel házánál és dokumentumokat kezdtek autókba pakolni, míg testőrségét lefegyverezték (egy fülesnek köszönhetően egyébként Sumana és családja ekkor már nem volt otthon).

A párt lépései mögött elvileg az a vád húzódik meg, mely szerint Sumana nem tartotta be a párt előírásait és az irányadó döntéseket sem vette figyelembe, sőt Konóban egy saját pártot szeretett volna alapítani – ezt azonban a politikus cáfolta, hangsúlyozva, hogy csak politikai ellenfelei próbálják kigolyózni. Jelenlegi tartózkodási helyéről nincsenek információk, annyit tudni, hogy a freetowni amerikai nagykövetségnél már ott a politikai menekültstátuszért benyújtott kérelme, bár ezt a nagykövetség szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó. A rendőrség és a hadsereg elismerte, hogy hétvégén házkutatást tartottak Sumana házánál, de hangsúlyozták, hogy ezt igazából azért tették, hogy biztosítsák Sumana karanténját, amelybe a politikus önkéntesen vonult néhány héttel ezelőtt, testőrének Ebola általi halála miatt – a kormány szerint az alelnök élete nincs veszélyben.

A gyémántbányászatban igen tapasztalt szakértőnek számító Sumana elleni ügynek akár ahhoz is lehet köze, hogy közte és a jelenlegi elnök, Ernest Bai Koroma között már évek óta elég rossz a viszony, sokan gondolják úgy, hogy utóbbi hamarosan majd lejáró elnöki mandátuma után Sumana szeretett volna az elnöki székbe ülni – persze ezek csak találgatások, mint ahogy azok is, hogy diplomáit és végzettségeit is csak hamis papírokkal tudja igazolni az alelnök. A Sumana név amúgy azért lehet ismerős sokaknak, mert apja Sahr Samuel Sam-Sumana is komoly politikus volt Konóban, az APC tagjaként közeli barátságot is ápolt Siaka Stevens akkori elnökkel, amely barátság annyira elmélyült egy időben, hogy Sumanát még börtönbe is zárták. Fiát viszont már az elmúlt években is érték vádak, voltak korrupciós, hamisítási, illetve drogügyei (legismertebb az volt, amikor a repülőtéren találtak kokaint a táskájában – és valahogy még ezzel sem sikerült padlóra küldeni), de a mai napig nem emeltek ellene vádat egyetlen ügyben sem és nem is távolították el pozíciójából, de 2007-es alelnöki kinevezése után egyre inkább kezdett ellenfeleket gyűjteni magának az APC-n belül, voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek szerint vele le akarnak számolni – ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy a párt nagy öregjei nem igazán értették, miért Sumana lett az alelnök, viszonylagos ismeretlensége ellenére.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék