A ghánai energiakrízis megpadlóztatja a gazdaságot

Közzététel ideje | február 21, 2015 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

Szerdán (02.18.) ismét több ezren vonultak fel a ghánai fővárosban, Accrában, hogy így tiltakozzanak az egyre elviselhetetlenebb mértéket öltő áramkimaradások miatt, de a megmozdulásnak politikai színezete is volt, hiszen a szervező Új Hazafias Párt (NPP) szerint John Dramani Mahama elnök személyes felelőssége, hogy az áramkimaradások miatt az egykor Afrika gazdasági csillagának számító Ghána sikere kezd leáldozni (az elektromos hálózat gondjai mellett ott a gyenge pénz, a magas költségvetési hiány és az ebből adódó egyre nagyobb mértékű eladósodottság – elvileg most van folyamatban a Nemzetközi Valutaalappal az a tárgyalás, amelynek keretében a nyugat-afrikai ország mentőcsomagot kapna). Az áramproblémák hátterében az áll, hogy a legnagyobb áramszolgáltatónak nincs elég földgáza (saját fogyasztásának előnyben részesítése miatt a szállító Nigéria csökkentette a szállított mennyiséget), hogy üzemeit megfelelő kapacitással működtesse és a legnagyobb vízierőműnél a víz szintje is éppen csak eléri a minimumot (szakértők ezt a rendkívül kevés esővel magyarázzák).

Papíron amúgy érthetetlen a ghánai gazdaság és energiaszektor ilyen mértékű gyengélkedése, hiszen 2010 óta napi százezer hordónyi nyersolajat állít elő az ország és elvileg ez 2016-tól kezdve még több lesz, kakaóban és aranyban is igen jól áll a ghánai gazdaság, ráadásul ha valami nem kérdés, az a tény, hogy ez a nyugat-afrikai állam a demokrácia egyik alapköve ebben a régióban. Mégis, a mostani energiakrízis igen keményen érinti a mindennapi embereket, vállalkozókat és a nagy foglalkoztatókat is egyaránt, állítólagosan a Coca-Cola, a Cadbury Ghana és a Mantrac nagyfoglalkoztató cégei is emberek ezreinek elküldését tervezeik az országban, a halászoknál a hűtés hiányában tonnaszám romlik meg a hal, 24 órás áramszüneteket 12 órás használható periódusok követnek – és hogy mi várható a közeljövőben? További tüntetések biztosan, az NPP ugyanis március 6.-ára, a függetlenség napjára tízezres tömegtüntetést tervez, Mahama elnök viszont az energiaszektor megnyitásától reméli a most már két éve fennálló problémák megoldódását – eddig kevés sikerrel.

És az elnöknek muszáj valamit lépnie, ugyanis jövő decemberben elnökválasztás lesz, és ha a mostani krízis mellett figyelembevesszük azt is, hogy 2012-ben az NPP-s Akufo Addo alig valamivel veszített riválisa ellen, akkor egyértelműen látható, hogy az energiaproblémák megoldásán Mahama elbukhatja a következő mandátumát. És el is fogja, mert a helyzet tényleg súlyos, a tüntetés napján jelentette be a ghánai központi bank, hogy az ország gazdasági növekedése a 2013-as 7.3%-ról 4.2%-ra zuhant, főként az energiaellátás nehézségei és az ebből adódó pluszköltségek miatt. A fentiek is egyértelműen azt támasztják alá, hogy az évek óta tartó energakrízist mielőbb meg kell oldani és mivel látható, hogy nem a privatizáció a megoldás, valószínűleg az ígért diverzifikációt kellene elkezdeni, mert mi lesz, ha esetleg Nigéria többet nem ad gázt? Soha nem lesz világítás már a ghánai otthonokban?

A ghánai energiaügyi miniszter azt ígéri, hogy a megoldás már folyamatban van, első lépésként május elsejével elkezdenek termelni a tengeren azok a török mozgó erőművek, amelyek olaj segítségével tudnak majd jelentősen könnyíteni az energiaproblémákon. Aztán 2017-re egy naperőmű működésbe állítását is ígérik, de Ghánában ezekkel az ígéretekkel úgy vannak, hogy ha végre egyszer hosszabb ideig működni fog a hűtőszekrény, akkor elhiszik az emberek.

twitter.com/napiafrika

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “A ghánai energiakrízis megpadlóztatja a gazdaságot”

  1. Lukács Zsolt
    március 9th, 2015 @ 13:19

    Üdvözlöm!

    Szeretném az rss linkjüket alkalmazni,de de sajnos az alábbi módon nyitja meg az oldalukat,ha behelyezem a weblapomra.

    This XML file does not appear to have any style information associated with it. The document tree is shown below.

    http://www.mindennapiafrika.info

    Sun, 08 Mar 2015 13:00:14 +0000
    en
    hourly
    1</sy:update….stb,stb…
    Köszönöm

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék