Gondolatok Szomáliáról a tervezett ütközőzóna kapcsán

Közzététel ideje | december 10, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Azzal, hogy Szomáliában a “normál” hadviselésben úgy tűnik, hogy a kormányzati erők és az Afrikai Uniós misszió együttes erővel visszaszorítja és legyőzi az al-Shabaabot, az iszlamista szervezetet stratégiájának megváltoztatására kényszeríti-kényszerítette, ennek tudhatóak be az országban és a szomszédos államokban történt terrortámadások. Ez pedig újfajta stratégiát és biztonságpolitikát igényel a mogadishui vezetéstől illetve Etiópiától és Kenyától is, nem csoda, hogy az elmúlt napokban több forrásból is felmerült az információ, mely szerint ez a két ország egy ütközőzóna létrehozását tervezi Szomálián belül a kenyai illetve az etiópiai határ mentén, hogy így akadályozza meg az esetleges támadók átszivárgását – a kérdés persze, hogy például a 2006-os etióp invázióra adott szomáliai reakció után milyen lenne a fogadtatása egy rendszeresen szomáliai területen állomásozó etióp vagy kenyai katonai alakulatnak.

Maga az ötlet azután merült fel, hogy nemrégiben a kenyai határvárosban, Manderában és nem sokkal korábban nem messze onnan, Mpeketoninál több tucat embert mészároltak le az al-Shabaab kizárólag a Koránból idézni nem tudókra vadászó fegyveresei, ezután pedig ismét központi kérdés lett a kenyai belbiztonság ügye. Az tény, túlélők beszámolói és az al-Shabaab közleményei alapján, hogy a szomáliai fegyveres csoport Kenya szomáliai szerepvállalásával indokolja szörnyű támadásait, mégis a kenyai belbiztonsági tanácskozásokon nemigen kerül szóba az, hogy Kenya esetleg csökkentse vagy megszüntesse katonai jelenlétét szomszédjánál, amely jelenlétről, hatásairól, akcióiról nemigen vannak információk. Példának okáért az ismert, hogy kenyai légi- és szárazföldi támadásokban több száz szomáliai veszítette életét, de hogy közülük mennyi volt a tényleges al-Shabaab fegyveres, azt már nem tudni – még az Egyesült Államokban is felmerült a kérdés, hogy az ilyen akciókkal nem indítanak-e el újabb embereket a terroristává válás útján?

Alapvetően nem a megtorlás lehet a legjobb út, inkább a határ jobb védelmében, a határmenti települések megerősítésében lehet keresni a rövidtávú megoldás kulcsát, hiszen évek óta ezt látjuk, hogy a kenyai és az etióp hadsereg akciókat hajt végre, amellyel csak segíti az al-Shabaab retorikáját, ami most már főleg újabb és újabb fiatal elmék megszólítását eredményezi. A legfontosabb lépés most Etiópiában és Kenyában (főként utóbbiban, mert előbbi elég jól áll az ügyben) a határok és a határmenti területek megerősítése valamint egy olyan erős központi kormányzat támogatása Szomáliában, amely képes lehet elfojtani az al-Shabaab további agresszióit és gazdasági lehetőségeket hozni a vidék számára, mert végső soron ez lehet a kulcs. Most ha megnézzük a szomáliai térképet, mit látunk?

Szomália legészakibb része Szomáliföld, majd jön egy vitatott területrész Puntfölddel, ami a következő tartomány, aztán jön a kormány által felügyelt sáv, alatta az al-Shabaab ellenőrizte részek, a határok mentén pedig etióp illetve kenyai kontroll. Ez nem éppen egy stabil államszerkezet képe, tehát a célállapot mindenképpen az lenne, hogy a központi szomáliai kormányzat az egész déli területrészt ellenőrizni, irányítani és stabilizálni tudja. És erre lehet is esély, hiszen a mostani támadások éppen azt igazolják, hogy az al-Shabaab folyamatosan veszít területeket Szomáliában, főként azután, hogy a legjelentősebb klánok képesek voltak egyezségre jutni a béke megteremtéséért és ezzel kihúzták a talajt az al-Shabaab további növekedése alól. Mogadishuban ma már vannak olyan helyek, ahol békében lehet sétálni, a támadások száma jelentősen lecsökkent, komoly biztonsági erőfeszítéseket láthatunk a szomáliai kormány oldaláról, de vidéken még mindig van néhány stratégiai pont, ahol a fegyveres milícia komoly bevételekre tud szert tenni adókból és védelmi pénzekből. Plusz, ami főleg Kenya számára lehet aggasztó, az a tény, hogy lassan, de biztosan az al-Shabaab képes átvinni harcát Kenyába, de nem a határokon át beszivárogva, hanem komoly sejteket létrehozva magában az országban, ez pedig már egy olyan belbiztonsági fenyegetést jelent, amivel Nairobinak komolyan számolnia kell.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék