Hivatalos eredmény még nincs, de szinte biztos az újabb FRELIMO-siker

Közzététel ideje | október 22, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Október elég zsúfolt hónap Afrikában választások szempontjából és már több ország voksolásáról volt is szó az elmúlt napokban a blogon, most beszéljünk az ennek kapcsán akár ismét fegyveres konfliktusba zuhanható Mozambikról, ahol az október 15.-én, szerdán tartott elnök- illetve parlamenti választások előzetes eredményei alapján a pártoknál az eddig is irányító Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) könnyedén söpörte be a győzelmet ősi ellenfelével, a Mozambiki Nemzeti Ellenállással (RENAMO) szemben és ez kiugró eredmény az elnökjelölteknél is látható a szavazatok kétharmadának összeszámlálása után, hiszen a FRELIMO-s Filipe Nyusi toronymagasan vezet a RENAMO-s Afonso Dhlakama előtt.

Abból kiindulva, hogy milyen állapotban volt az ország a választások előtt (a RENAMO folyamatos, alacsony intenzitású fegyveres harcot folytatott bázisai környékén a katonaság ellen egészen egy pár héttel ezelőtti tűzszünetig), nem meglepő, hogy az ellenzék óriási csalással vádolja a kormányt és a választási bizottságot – a RENAMO a 10 tartományból 4-ben nem tartja elfogadhatónak az eredményeket, a második legnagyobb ellenzéki mozgalom, a Mozambiki Demokratikus Mozgalom (MDM) viszont országos visszaélésekről beszél. Szó mi szó, a választási bizottság jelentése szerint több helyről több eredménylista jött vissza, mint ahány szavazóhelyiség volt és egyes helyeken a szavazók szerint az urnák már reggel korán tele voltak szavazócédulákkal, mégis a megfigyelők szerint nem voltak olyan mértékű problémák, hogy az eredményt ilyen különbség esetén kétségbe lehessen vonni.

A szinte biztos vesztes Dhlakama már most egységkormányról beszél, amelyben ő is helyet kapna, hogy ezzel lehessen megakadályozni az erőszak kirobbanását az országban, mert nyilatkozata szerint saját magát tartja a valódi győztesnek a választáson. A vádaskodások annak ellenére folytatódnak, hogy a FRELIMO láthatóan nagy teret vesztett a RENAMO-val és az MDM-mel szemben, de hát valljuk be őszintén, a korábbiakat látva egyértelmű volt, hogy az ellenzékiek győzelemre számítanak, még akkor is ha az országban dominánsan a FRELIMO támogatottsága a legerősebb. Az ellenzék előretörése pedig azt is jelenti, hogy a kormánypártnak muszáj lesz párbeszédet kezdenie ellenfeleivel és jóval gyengébb álláspontot megütnie bizonyos témákban, ami az ország természeti kincseire ácsingozó külföldi befektetőknek is nagyobb mozgásteret biztosít. Mégis jelenleg minden szem egyetlen emberre, a RENAMO-t irányító és az elmúlt hónapok fegyveres harcainak szülőatyjaként megjelenő, Afonso Dhlakamára figyel, aki ugyan most hangsúlyozta a voksolás után, hogy nem akar háborút, de semmiképpen nem fogad el olyan választási kimenetelt, ahol ő nem tölthet be döntéshozó szerepet Mozambikban.

A RENAMO illetve saját maga előretörése a választáson egyébként nagyrészt kizárólag neki köszönhető, hiszen a polgárháborút nem ismerő fiatalokat egész jól meg tudta szólítani a vadonban található bázisáról, ráadásul a szegénységből kiábrándult rétegek egy része számára Felipe Nyusi neve nem nagyon mondott semmit – ő lenne amúgy az első olyan elnök, aki nem volt részese a polgárháborúnak. Igen, vannak szegénységből kiábrándult rétegek, ráadásul nem is kevesen, abban a Mozambikban, ahol főként a fővárosban, Maputoban bárki láthatja a hihetetlen, világszinten is jelentős 8-10%-os éves gazdasági növekedés eredményét, mégis a szokásos átkoknak hála a lakosság jelentős része szinte semmit sem élvezhet a hatalmas állami bevételekből, vidéken jelentős a szegénység továbbra is, sőt az állami költségvetés harmadát külföldi támogatók adják össze.

Tehát összességében biztos, hogy FRELIMO kormányzás marad és a most leköszönő Guebuza elnökhöz ezer szállal köthető Nyusi elnök lesz, a kérdés azonban leginkább az, hogy változni fog-e valami a rendkívül centralizált kormányzási rendszerben és a néhány ember kezében összpontosuló hatalmas vagyonok és birtokok hálózatában. Sajnos úgy tűnik, hogy az ország egyike lesz azon furcsa afrikai rendszereknek, ahol a gazdasági növekedés együtt fog járni egy bebetonozott politikai vezetéssel, az elég széles rétegeket érintő “éppen csak megélek” életszínvonallal és összességében a rendkívüli bizonytalansággal.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék