GATIA: tuaregek a tuaregek ellen

Közzététel ideje | október 20, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A legutóbbi napok margón megjelenő rövid hírei között a szemfülesek felfedezhettek egy elég meglepő, szűkszavú közleményt, amely szerint Észak-Mali véráztatta földjén a tuaregek belső konfliktusa tovább eszkalálódott, miután a bamakói kormányzatot támogató önvédelmi milícia, a GATIA összecsapott az Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) lázadó harcosaival Ntililte városában (ez Gaotól úgy 100 kilométerre délre található) és a harcoknak több halálos áldozata is volt – a pontos számokról megoszlanak a vélemények. Ahogy általában az ilyen esetekben, most is rendkívül zűrzavaros és nehezen kihámozható hírek vannak az összecsapásokról, az MNLA szerint a mali hadsereg egységeivel és nem egy milíciával harcoltak, a kormányzat viszont ezt cáfolta és hangsúlyozta, hogy az ország érdekében minden fegyveres csoportnak azonnal fel kellene szüntetnie a harci tevékenységét.

Főleg azért is fontos ez, hiszen Algírban a második fordulóval folytatódnak a béketárgyalások és az első szakasz egyik fő eredménye a teljeskörű tűzszünet lett volna. Az elismerten kormánypárti tuareg csoport, a GATIA támadása indítékaként egyértelműen azt hozta fel, hogy szeretne ő is részese lenni az algíri tárgyalóasztalnak és elismerte, hogy a támadást ők hajtották végre, nem a mali hadsereg. Az Imghad és Tuareg Szövetségesei Védelmi Csoport (GATIA) létrejötte egyértelműen az észak-mali konfliktus eredménye, amelynek során a Tabankort és Anefis városát megszerző lázadó tuareg csoportok között (MNLA, MAA – Azawadi Arab Mozgalom, HCUA – Azawad Függetlensége Legfelsőbb Tanácsa stb.) május után belső harc tört ki a települések irányításáért, amely harcokban több százan veszítették életüket. Az Imghad törzshöz (vagyis inkább klánhoz, hierarchikus csoporthoz) köthető GATIA úgy ezer fős létszámmal rendelkezik, fő bázisuk valahol Gao és Kidal között található és egyértelműen Észak-Mali autonómiája, függetlensége ellen küzdenek – ezért egyébként többnyire kormányzat által létrehozott “ütközöcsoportként” azonosítják.

A csoportot Fahad Ag Almahmoud, a tuaregek között eléggé ismert vezető irányítja (jelentős szereplő a tuaregek évtizedek óta tartó harcában), aki alapvetően nem tagadta az információt, miszerint a csoport vezetése és a mali hadseregben tábornokként dolgozó tuareg El Hadj ag Gamou között elég szoros a kapcsolat. Almahmoud egyébként augusztus 14.-én jelentette be csoportja létrejöttét, két héttel később pedig az Ahmed Mohamed ag Hamani vezette Tuareg Tanács kizárta tagjai közül a szerintük áruló vezetőt. A GATIA egyik legfontosabb szövetsége az Azawadi Arab Mozgalom (MAA) ún. disszidens, kormánypárti ága, amellyel együtt elvileg a stabilitásért és a közösségeik védelméért küzdenek. A GATIA létrejöttével tehát pár hónapja hétre emelkedett az Észak-Maliban különféle célokért küzdő tuareg csoportok száma (MNLA, HCUA, MAA, MAA-disszidens ág, Azawadi Népi Egység – CPA, Ellenállási Hazafias Frontok és Mozgalmak Szövetsége – CM-SAF, GATIA), akik a GATIA kivételével aláírtak egy békére vonatkozó keretszerződést még júliusban. Az Imghad törzs egyébként a tuaregek egyik legnagyobbika főként Gao és kidal környékén és harcosaik már a kilencvenes évek óta küzdöttek a függetlenségért és az autonómiáért, szóval ebből a szempontból igen meglepő most ez a pálfordulás, rengeteg kérdés övezi létrejöttüket és tevékenységüket.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

 

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék