Törölték a Tour de Faso 2014-es versenyét

Közzététel ideje | október 4, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Valószínűleg az afrikai sportolók, sportszeretők, de az egész nemzetközi kerékpáros közvélemény is szomorúan vette tudomásul a néhány nappal ezelőtt történt bejelentést, amely szerint a fekete kontinens egyik legjobb országúti kerékpáros versenyének számító, most 28. alkalommal megrendezésre kerülő Tour du Faso idei versenye elmarad, miután a kormány így próbálná elejét venni az Ebola terjedésének az országban. Az október 24.-től november 2.-ig kitűzött versenyre 16 afrikai és európai csapat nevezett, akiknek most viszont át kell rendezniük versenynaptárukat, mert ahogy a kommunikációs miniszter elmondta, a döntés végleges és arról tájékoztatták is már a Burkina Fasói Kerékpáros Szövetséget. A szervezők mindenesetre elfogadták a döntést, amely nem végleges törlést jelent, hanem határozatlan időre történő elhalasztást (tehát elvileg a nyugat-afrikai Ebola-helyzet jobbra fordulása után bepótolhatják a versenyt) ráadásul ez a döntés csak a nemzetközi versenyt érinti, a november 7.-8. között tervezett országos verseny a terveknek megfelelően megrendezésre kerül – a különbség, hogy azon kizárólag burkina fasói versenyzők indulhatnak. A döntés mégis történelmi, hiszen 28 év alatt ez az első alkalom, hogy nem tudják megrendezni a gyönyörű környezetben tartott, átlagban 1500 kilométeres versenyt, amely kezdetben csak amatőröknek került meghirdetésre, de 2005 óta már az egyik legkomolyabb afrikai megmérettetésként tartják számon, amely a nemzetközi kerékpáros szövetség, az UCI naptárában is helyet kapott. Így az sem derül ki, hogy három év után megtörne-e a burkinai hegemónia, hiszen 2011-től kezdve csak haza versenyző tudott nyerni, legutóbb Abdoul-Aziz Nikiema.

A Tour de Faso rengeteg, az európai és amerikai versenyeket ismerők számára is érdekes jellemzővel bír, példának okáért egyes szakaszokon az átlaghőmérséklet megközelíti a 40 Celsius fokot, a gyerekek ilyenkor eljöhetnek az iskolából az utak mellé szurkolni és kezdetben rendkívül nagy volt a különbség a karbonszálas kerékpárokon hajtó európai és a család egyetlen, toldozott-foldozott közlekedési eszközét használó helyi versenyzők között – aztán házhoz állt egy kis pénz, jópár éve már pénzdíjak is vannak és az európai versenyekhez hasonlóan itt is van helikopteres közvetítés, szép lányok adják át a díjakat a pódiumon, szóval ma már eléggé nemzetközi a Tour de Faso. Az afrikai versenyzőknek és szurkolóknak így október 17.-ig kell várniuk, akkor kerül megrendezésre a következő UCI által is elismert nemzetközi verseny, a kameruni Grand Prix Chantal Biya. Magáról a burkina fasói versenyről rengeteg videót találhatunk az interneten, sőt készült egy friss film is. Lentebb következzen a film előzetese és egy korábbi verseny egyik szakaszának összefoglalója:

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék