Egy haditudósító naplója

Közzététel ideje | június 27, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A napokban olvastam el Jászberényi Sándor 2013-as, Budapest-Kairó – Egy haditudósító naplója című könyvét, amely a 2011-es illetve 2012-es egyiptomi eseményeket, a Tahrír-téri összecsapásokat, tüntetéseket mutatja be testközelből, a szerző objektívjén és klaviatúráján keresztül és az előzetes kritikák alapján igen magasra tettem magamban a lécet vele kapcsolatban és mint később kiderült, ez olyan magasság volt, amit nem tudott ez a rövidke mű megugrani. A kritikák között ott volt például a Népszava írása, amely “nagyobb léptékű történelmi mozgatórugók feltérképezéséről” beszél vagy a Kultography elemzésében megemlített “jelen, múlt, jövő kapcsolatai” sem igazán tükrözik azt, amiről ez a könyv szól, mert aki szeretné megérteni, mi miért történt-történik Egyiptomban, az a Budapest-Kairóból a legkevésbé fogja megtudni – mentségére legyen szólva, hogy erre már a könyv borítóján figyelmeztet maga a szerző.

Aki egyébként a gonzó újságírás egyik jeles képviselője hazánkban, azaz meg sem próbál objektív maradni, saját szubjektív véleményét is beleviszi írásaiba, így a Budapest-Kairó inkább tekinthető blog- illetve facebookposztok és tweetek gyűjteményének, mint valódi könyvnek, főleg azért is mert nehezen fedezhető fel egybefüggő irányvonal a fejezetek között. Ennek ellenére nem olyan rossz olvasmány a könyv, a szerző sem számít új arcnak a politikai újságírás palettáján, írt Nigériáról, Jemenről, Csádról, dolgozott a Népszabadságnak és több más, internetes portálnak is, de a lényeg, hogy nem szabad túlzó elvárásokkal odaülni mellé, mert ez nem egy tömény kiadvány, inkább az egyiptomi tüntetések mindennapi oldalát kívánja megmutatni – a tévében látható, a Tahríron tobzódó sok ezres tömeg mindennapi életét, a könnygázzal való küzdelmet, a véráldozatokat és egyáltalán, Jászberényi Sándor mindennapjait, aki rendkívül hatásos, saját maga készítette fényképpekkel illusztrálta művét, ami így igazán olvasmányos lesz – egy lendülettel akár 1-2 óra alatt elolvasható, könnyen magával ragadja az embert és talán pont ez a legnagyobb hátránya, hiszen elképzelhető, hogy sokaknak nem ez a könyv lesz az, amit még egyszer levesznek a polcról.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék