Makaburi halott avagy egy önbeteljesítő jóslat

Közzététel ideje | április 3, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Aki valamennyire is követi-követte a szomáliai eseményeket és az al-Shabaab radikális muszlim csoport ténykedését, az kétségtelenül tudja, hogy ki volt a hírhedt kenyai prédikátor, Sheikh Shariff “Makaburi” Ahmed Abubaker, akinek nevéhez a hatóságok robbantásokat, támadásokat és a szomáliai harcok számára fanatikus harcosok toborzását is kötik és akit április elsején Mombasában a nyílt utcán lelőttek ismeretlenek, amikor elhagyta a város északi részén fekvő Shanzu bíróságát. A feszültség pillanatok alatt tetőfokára hágott Kisauni, Mtwapa és Majengo városnegyedeiben (rohamrendőröket kellett kivezényelni, hogy az utcára vonuló tüntetőket kordában tartsák), amelyek nagyjából közrefogják Makaburi, mártíroknak szentelt mecsetét, ahol gyakran tartott al-Shabaabot támogató beszédeket, nemrégiben az egyikben például azt mondta, hogy a tavaly szeptemberi Westgate-támadás egyértelműen azért következett be, mert Kenya nem volt hajlandó kivonni csapatait Szomáliából.

A férfi egyébként nagyjából azóta jósolja saját halálát és azt is hangoztatta, hogy ha vele bármi történik, akkor az a terrorizmus ellen harcoló különleges rendőri egység, az ATPU műve lesz, ahogy egyébként ez a vád több, befolyásos muszlim vezető halála kapcsán felmerült – 2012-ben Aboud Rogot egy Mombasa és Malindi közötti úton lőtték le, 2013. októberében utódát, Ibrahim Omart szinte ugyanott, ugyanúgy ölték meg. Makaburi halála egyébként alig két nappal azután történt, hogy a titkosszolgálat egyértelmű kapcsolatot talált közte és a március 23.-án egy mombasai templomban történt gyilkosságsorozat között, illetve egy nappal azután, hogy Nairobi Eastleigh kerületében legalább hat ember meghalt, amikor három robbanás történt – hasonló esetek amúgy az egész hónapban történtek, robbantás Mombasában pár hete, gépfegyveres támadás egy likoni templom hívei ellen, szóval látható, hogy elég feszült a hangulat ebben az alapvetően a demokrácia zászlóshajójának tekinthető kelet-afrikai országban. De hogy ki ölte meg az ENSZ által is az al-Shabaab toborzójának tartott prédikátort?

Ügyvédje, Mbugua Mureithi egyértelműen azt állítja, hogy a Shimo la Tewa börtön közelében lelőtt kliensét a kenyai hatóságok megrendelésére végezték ki és híveinek többsége is ezt vallja, bár a hatóságok mindig is tagadták az ilyen állításokat. Az “igaz iszlámot” terjesztő vallási vezető (igaz iszlám alatt ő a tálib Afganisztánra vagy az al-Shabaab ellenőrizte Szomáliára gondolt) az iszlám radikalizáció egyik fontos alakja volt Kenyában, amely szélsőségesség valamikor a kilencvenes években kezdte megvetni igazán a lábát Kenyában, amikor al-Kaida sejteket alapítottak az országban, amelyeknek tagjai aztán beépültek a helyi muszlim közösségbe. 1998-tól kezdőden már komolyabb támadások is történtek az országban, emlékezhetünk az Egyesült Államok nairobi nagykövetsége elleni akcióra, vagy 2002-ban az egyik izraeli tulajdonú szálloda megtámadására.

A helyzet aztán Kenya szomáliai szerepvállalásával fokozódott, ma pedig már ott tartunk, hogy a 250 ezres Eastleigh kerület Nairobiban kis-Mogadishu néven is ismert és az al-Shabaab egyik legfontosabb külföldi bázisának számít. A szomáliai csoport legfőbb kenyai szövetségese az al-Hijra (az egykori Muszlim Ifjúsági Központ), amely főként Mombasában és Nairobiban rendelkezik komoly erővel és a kenyai robbantások, támadások zömét nekik tulajdonítják. És itt jött a képbe állítólagosan Makaburi, aki az Egyesült Államok és Kenya szerint az egyik kapcsolattartó volt az al-Kaida, az al-Hijra és az al-Shabaab között, sőt sokan az al-Hijra vezetőségében betöltött helyéről is beszéltek már a múltban, arról a helyről, amelyet a fentebb már említett két meggyilkolt muszlim vezető is betöltött korábban.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék