Emlékező poszt Ahmad Tejan Kabbahról

Közzététel ideje | március 13, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Már többször szárnyra kaptak ilyen pletykák a múltban, de most az ország elnökségi hivatala és a család által is megerősítésre került és biztossá vált a szomorú hír, mely szerint Sierra Leone egykori elnöke és egyik legnehezebb periódusának meghatározó személyisége, Ahmad Tejan Kabbah 82 éves korában, hosszú betegség után, családjának körében freetowni otthonában elhunyt. Tekintve, hogy Sierra Leone történetének egyik fontos politikusáról van szó, aki sokat tett azért, hogy az ország megmeneküljön a polgárháború további borzalmaitól és nem egy wikipédia-jellegű írás összehozását megcélozva következzen néhány pont, amely miatt az Afrikát ismerők és tanulmányozók mindig is emlékezni fognak Kabbahra.

1. Az ő közbenjárásának köszönhető az 1991 és 2002 között zajló polgárháború befejeződése, miután leszerelési programot indított és külföldi katonai segítséget kért a rend és stabilitás helyreállítása érdekében – nem csoda, hogy a háború 2002-es befejeződése után abban az évben 70%-os szavazati aránnyal nyerte meg második elnöki mandátumát az egyébként az ország első muszlim elnökeként is ismert politikus.

2. Sokan az ő tevékenységéhez kötik Sierra Leone jelenlegi demokratikus politikai berendezkedését és a stabil társadalmi, gazdasági helyzetet is, bár utóbbi esetében rengeteg kritika is érte, hiszen nem igazán sikerült kiemelni az országot a mélyszegénységből az egyébként Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is dolgozó ötgyermekes apának.

3. Rendkívül jó kapcsolatai voltak Nigériával, emlékezetes hónapok voltak, amikor 1996-ban a Forradalmi Egységfronttal (RUF) kötött békeszerződése után egy puccsal megbuktatták – akkor is nigériai testőrei menekítették ki Conakryba, majd 1998-ban a nigériaiak vezette nemzetközi misszió vert számára véres utat vissza a freetowni politikába, de a soha el nem felejthető 1999-es RUF ostrommal ez megint csak rövid életűnek bizonyult, akkor is a nigériaiak menekítették ki saját katonái kezei közül.

4. Akinek mond valamit az Executive Outcomes név, az tudja, hogy a dél-afrikai zsoldoscsapat úgymond “kiutasítása” is Kabbah nevéhez köthető, hiszen az 1995-ben érkezett és a RUF-ot hetek alatt porrá zúzó zsoldosok tevékenysége hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki és ennek következtében 1997. januárjában Kabbah (a Nemzetközi Valutaalap nyomására) felszólította a zsoldosokat a távozásra és ezzel teret adott a RUF ismételt felfejlődésére.

5. Könyvében, a Coming From the Brink című műben teljes életéről és politikai karrierjéről megtudhatunk részleteket, de az írás inkább főleg elnöki mandátumaira fókuszál és konkrét részleteket is megtudhatunk belőle a fentebb említett nigériai kapcsolatokról, az ellene elkövetett puccsról – azt is megtudhatjuk, hogy mit gondolt Tony Blairről, a titkos libériai milíciákról és Fonday Sakohról is.

twitter.com/napiafrika

8 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék