A kötelező poszt: megvan a madagaszkári elnökválasztás végeredménye

Közzététel ideje | január 5, 2014 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Bár ez a poszt önmagában sok új értéket nem fog generálni, az esemény fontossága miatt mindenképpen publikálni kell, hiszen az elmúlt időszak egyik legfontosabb afrikai választásának megvan a hivatalos előzetes eredménye, eszerint a madagaszkári elnökválasztás második körében, 2013. december 20.-án Hery Rajaonarimampianina (ő a 2009-ben puccsal hatalomra jutott és a jelenlegi instabil helyzet kialakulásában nagy szerepet játszó Andry Rajoelina az egyik jobbkeze), egykori pénzügyminiszter a szavazatok 53.5%-ának megszerzésével megszerezte az elnöki pozíciót, bár ellenfelének, az egykori egészségügyi miniszternek, Jean-Louis Robinsonnak (ő a 2009-es puccsban megbuktatott Marc Ravalomanana “embere”) ehhez még lesz egy-két szava, ugyanis már közvetlenül a voksolás után jelezte híveivel együtt, hogy súlyos szabálytalanságok és csalások történtek – többek között állítólag az eredményeket meghamisították több szavazókörzetben, többszörös szavazások történtek és érvénytelennek minősítettek érvényes voksokat is.

Miután Robinson és stábja több mint 300 panaszt nyújtott be a a Különleges Választási Bírósághoz és a szavazatok újraszámlálását is kérte, így az eredmény még nem hivatalos, nagyjából 15 napon belül várható a 18 bíróból álló bíróság döntése, ami már biztosan egyértelművé teszi a helyzetet – az elöljáróban persze valószínűsíthető, hogy az eredmény nem fog változni, a kérdés csak az, erre hogyan reagálnak a szembenálló politikai erők és a híveik.

A nemzetközi megfigyelők mindenesetre tisztességes szavazásról beszéltek és jóváhagyták az eredményt, ami még inkább erősíti az előző mondatban elhangzott feltevést, Madagaszkár elnöke Rajoelina támogatottja, Rajaonarimampianina lesz (az ő nevének leírásával még lesznek gondok a későbbiekben egy-két sajtóorgánumnál, efelől nincs kétség). Talán nem is biztos, hogy Robinsonnak csak szomorúságot kell éreznie a vereség miatt, hiszen az új elnökre rendkívül kemény feladat vár, a 2009-es puccs miatt az ország összes külföldi segélyét és így költségvetésének 70%-át elveszítette, a gazdaság összeomlott és a befektetések brutális mértékben lecsökkentek – értelemszerűen a munkanélküliség és a szegénység az egekbe szökött, aggasztó lehet, hogy pont az elmúlt négy év pénzügyminisztere akarja ezt a folyamatot megfordítani.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Kartúm és Addisz-Abeba tényleg támogatják az eritreai lázadó mozgalmakat?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék