Solo százados: aki a Sátán befolyására akart puccsot
Az új év egyesek számára nem csak ígéreteket, szép reményeket hozott, volt olyan, akinek 2011 konkrétan a szabadságot jelentette: egészségügyi indokokból szabadlábra helyezték Zambia hírhedt-híres puccsszervezőjét, Stephen Lungu századost (vagy ahogy katonái hívták, Solo századost), aki 1997. október 28.-án 54 katonatársával együtt megkísérelte átvenni Zambia irányítását, miután katonai puccsot kíséreltek meg az akkori elnök, Frederick [...]
Zambia: Loziföld elszakadna
Nemrégiben olyan helyen ütötte fel fejét az erőszak az afrikai kontinensen, ahol ez eddig szinte ismeretlen fogalom volt, néhány nappal ezelőtt a dél-afrikai régió legdemokratikusabb, legstabilabb államának tartott Zambia olyan jelenséggel szembesült, amely remélhetőleg csak egy elszigetelt jelenség lesz, nem pedig valami rossz kezdete. A történet még két hete kezdődött (persze gyorsan látni fogjuk, hogy [...]
Zambia vs. Malawi: a gyarmati határok örök átka
Azzal valószínűleg az afrikai történelmet ismerők többsége tisztában van, hogy az egykori gyarmatosítók területfelosztási módszereiből, határok kijelöléséből súlyos problémák alakultak ki a kontinensen, hiszen a határok sokszor tényleg köszönőviszonyban sincsenek az adott terület, régió társadalmi berendezkedésével, sok száz éves hagyományokkal. Jópár példát lehetne erre mondani, de a mai posztban meglátjuk, hogy ez a probléma még [...]
Zambia és Namíbia: Végleg hazatérnek az angolai menekültek
A több mint 25 éven át, 1975-től egészen 2002-ig tartó angolai polgárháború során sok tízezer angolainak kellett elmenekülnie hazájából és őket a szomszédos országok fogadták be. Angola esetében mindenesetre nem beszélhetünk olyan hatalmas humanitárius katasztrófáról, mint ami mondjuk Kongóban történt (egyébként is ezek az események szinte összehasonlíthatatlanok), de mégis, a 2002-es békeszerződés aláírásának idején nagyjából [...]
Szárnyal a zambiai mezőgazdaság
Miközben Afrika több részén (igazából rengeteg helyet választhatunk: pl. Niger, Csád, Lesotho) éhínség tombol, addig szépen csendben a gyönyörű dél-afrikai ország, Zambia történelmének egyik legjobb termését takaríthatta be a legutóbb szezon végén (nagyjából május), több mint 2.8 millió tonnás gabonahozamával 48%-os növekedést produkált az előző szezonhoz képest, ez pedig az előző tartalékokkal együtt bőven több [...]
Zambia az évtized kolerajárványával küzd
A Dél-Afrika egyik legstabilabb, legbékésebb államának tartott Zambiára ismét lecsapott az évenként szokásos kolerajárvány, de úgy tűnik, hogy az idei kicsit komolyabb lesz az elmúlt évek járványainál, miután március eleje óta több mint 5000 ember fertőzödött meg a súlyos hasmenéssel, hányással, kiszáradással járó betegséggel, a halottak száma pedig megközelíti a 200 embert. Bár azt gondolhatnák, [...]
keep looking »