A togói biztonsági miniszter közleménye szerint nagyjából olyan 3500-4000 emberről lehet szó, akik számára Tandjouarében ideiglenes táborokat állítottak fel. A konfliktus háttere elég egyszerűen érthető és valószínűleg a jövőben világszerte lesznek hasonló jelenségek: az északi régió eredeti lakói nem igazán nézik-nézték jó szemmel a jobb megélhetés reményében ideköltözők “akcióit” (önkényes földfoglalások stb.) és ennek az elmúlt két évtizedben rengetegszer hangot is adtak. 1994-ben és 1995-ben voltak a legsúlyosabb harcok, akkor legalább 1000 ember halt meg a kirobbant összecsapásokban és legalább 150 ezer embernek kellett menekülnie, de a 21. század szinte minden évében voltak kisebb-nagyobb gondok, 2001-ben csak kijárási tilalommal és erős katonai jelenléttel sikerült véget vetni a feszültségnek, de 2007-ben is több tucat ember életét követelték az ellentétek.

Fokozva a helyzet komplikáltságát, eléggé közismert, hogy az egyik oldal “vezérelemének” tartott kusasik a legnagyobb ellenzéki pártot, a mamprusik pedig a kormánypártot favorizálják. A Togóba menekült emberek számára felállított ideiglenes táborokban az ENSZ menekültügyi szervezete is megjelent, az első nagy segélyszállítmány már a héten meg is érkezett, de további két konvoj már úton van a terület felé, a cél annyi ellátmányt szállítani a táborokba, amelyek a több ezer ember három hónapig tartó ellátásra elegendő. Főként sátrakról, háztartási eszközökről, orvosságról van szó, de élelmiszert és vizet is biztosítanak a menekültek számára. A togói hatóságok a világszervezettel együtt most azon dolgoznak, hogy a maradó menekültek között megpróbálják elkülöníteni a rivális törzsekhez tartozókat, nehogy esetleg Togóra is átterjedjen a konfliktus.

Közben sokan elkezdtek visszatérni már Ghánába, ahogy Bakwuban kezdenek elülni a feszültség hullámai,  fogadásukra a ghánai hatóságok szintén ideiglenes szállásokat állítottak fel, hogy még jobban tudják kezelni a helyzetet. Közben kormányzati forrásból már hozzá is láttak a két falut érintő konfliktus kárainak helyreállításához, a felégetett házak helyett újakat húznak fel (persze nem kell itt most hiperszuper ingatlanokra gondolni), amíg a projekt befejeződik, a lakosok az előbb említett ideiglenes táborban húzhatják meg magukat. A már április óta hullámzó intenzitással lángoló konfliktus (amely állítólagosan két család földjogi problémája miatt robbant ki) elfojtására a ghánai kormány jelentős erőket is küldött a régióba, és a helyi vezetőkkel együttműködve próbálja elejét venni a további erőszaknak.

A focista saját bevallása szerint a végül két halálos áldozatot követelő akció óta mentális sérülésekkel küzd, és ezért kellett ezt a súlyos döntést meghoznia, hiszen ő csak a hazáját akarta képviselni egy sporteseményen, valaki pedig ezért meg akarta ölni őt és társait. A togói válogatott egykori csapatkapitánya kilenc évvel ezelőtt mutatkozott be a címeres mezben, azóta szó szerint a hátán vitte a csapatot, sokan kizárólag az ő érdemének tartják, hogy az ország kijutott a 2006-os labdarúgó világbajnokságra is. A most 26 éves labdarúgó 38 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, és ezeken a meccseken 16 gólt szerzett. A Manchester City hivatalos honlapján közzétett nyilatkozatában utalt is ezekre az élményekre, kitérve arra, hogy rengeteg gyönyörű emléket szerzett a válogatottban és csapattársaival most már örökké testvérek maradnak a cabindai események után.

A másik sporttal kapcsolatos hír, amelyre néhány sort szeretnék áldozni, a nyáron megrendezésre kerülő dél-afrikai labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódik, amelynek jegyeladásai nem egészen a vártnak megfelelően alakulnak. Két hónappal a kezdés előtt ugyanis a döntőt kivéve minden meccsre van még bőven jegy, ami a korábbi tapasztalatokat figyelembevéve több, mint aggasztó. Különböző újságírók és elemzők szerint a gazdasági válság, a külföldi médiában a dél-afrikai közbiztonságról kialakult negatív kép mellett szervezési hibák állnak a jegyeladási kudarc mögött, ugyanis a szervezők kezdetben kizárólag interneten árulták a belépőket, ezzel hatalmas helyi szurkolói réteget kizárva a vásárlásból, hiszen a lakosság kevesebb mint fele rendelkezik interneteléréssel az országban.

Meglepő módon a külföldi fanatikusok sem jelentkeztek eddig olyan számban, mint korábban – ez betudható a magas utazási és szállásköltségeknek. A helyzet megváltoztatására a szervezők a nemzetközi labdarúgó-szövetséggel (FIFA) karöltve most a helyi drukkerek felé fordulnak kampányaikkal (kissé “nincs ló, jó a szamár is” – érzése van az embernek), hogy minden meccsen sikerüljön tömött stadionokat produkálni. A cél érdekében a 9 rendező város mindegyikében utcai központokat állítanak fel, ahol konkrétan készpénzért, a helyszínen lehet jegyeket vásárolni, ami jóval nagyobb piacot nyit meg a szervezők előtt.

A jelenlegi adatok szerint eddig közel 2.2 millió jegyet adtak el, a legtöbb külföldi vásárló az Egyesült Államokból való (ők majdnem 120 ezer darabot vettek már), de jelentős lesz a brit drukkerek száma a közel 70 ezer eladott jeggyel. A legnagyobb visszaesést Európa többi országa produkálta illetve szintén szomorú, hogy sok támogató cég adta vissza a számukra jutattott jegyeket, miután nem tudott/akart kampányt felépíteni a belépők köré és dolgozóik körében sem aratott osztatlan sikert. A dél-afrikai futballőrültek egyébként meglepően olcsón juthatnak hozzá a kizárólag nekik fenntartott több tízezer jegyhez, egy belépő ára mindössze 4000 forint körül alakul, ami még magyar mércével is rendkívül jó árnak nevezhető.

Fő források: Reuters, AFP, BBC

Nagyjából egy nappal az urnák lezárása után már meg is jelentek az első eredmények a togói elnökválasztásról, a kormány által kiadott közlemény szerint az eddig összeszámolt szavazatok tekintetében már most óriási a jelenlegi elnök, Faure Gnassingbé előnye legnagyobb ellenzéki riválisával, Jean-Pierre Fabre-val szemben. A kissé túlzónak tartott, közel 60%-os feldolgozási adatok szerint a két jelölt a szavazatok közel 95%-át kapta meg, Faure 64%-kal, Fabre pedig 31%-kal részesedett a voksokból. A médiaközlemény az ellenzék szereplésének gyengeségére is magyarázatot igyekezett adni, eszerint a legnagyobb ellenzéki bázisoknak számító városokban túl sok ellenzéki szavazó maradt távol a szavazóhelyiségektől.

Ez volt a hivatalos kormányzati verzió, az ellenzék ugyanis – mily meglepő – teljesen mást állít, eszerint óriási csalásról van szó, az UFC pártja manipulációról, hamisításokról beszél, és való igaz, lehet fogást találni a szavazáson, hiszen a legtöbb szavazólap egyszerű fénymásolat volt, sorszámok nélkül. Az ellenzék saját számításai szerint délen, ahol a párt legjelentősebb bázisai vannak, a kormány állításaival ellentétben legalább 90%-os győzelemre számíthat az UFC. Sajnos a politikai szembenállást a hatalmas megfigyelői kontingens sem volt képes feloldani: az EU megfigyelő csoportjának vezetője, Michael Gahler azt nyilatkozta, hogy nem tudják igazolni a szabad és tisztességes választásokat, aggasztó dolgokat tapasztaltak a kiküldött megfigyelők.

A végleges eredmények hamarosan napvilágot látnak, de a mai nap után ki merem jelenteni, hogy Faure Gnassingbé marad továbbra is Togo elnöke. És nem azért mert megnyeri a választásokat, hanem azért, mert az akar maradni. Hiába a népakarat, a hadsereg Faure mellett áll – hiszen ők is emelték hatalomra -, a katonák jelentős része közismerten kormánypárti szavazó, így az eredmények közzététele után nagy valószínűséggel garantáltak az erőszakos összecsapások. Bárcsak ne lenne igazam.

Update #2:

Szombaton megszületett a togói elnökválasztás hivatalos eredménye: az elvileg független választási bizottság közleménye szerint a közel 2 millió leadott szavazat 60.9%-át az eddigi elnök, a korábbi diktátor fia, Faure Gnassingbé szerezte meg a kis nyugat-afrikai országban.  A legerősebb ellenzéki jelölt, Jean-Pierre Fabre mindössze csak a szavazatok 33.9%-át kapta, amely után Fabre nagyjából 200 tüntető élén a belvárosba akart vonulni, de ezt a rendőrség könnygáz bevetésével megakadályozta. Bár az ellenzék egységesen azon a véleményen van, hogy Gnassingbé és pártja, az UFC csalással szerezte meg a győzelmet, az országban tartozkodó több száz nemzetközi megfigyelő vezetője szerint maga a választási folyamat többé-kevésbé szabályos volt.

Ami viszont őket is aggasztja, az a gyanú, hogy Gnassingbé sok ezer szavazatot szó szerint megvásárolhatott, pénzért, rizsért cserébe. Ami biztos az eredmények alapján, hogy az ellenzék bázisát jelentő déli országrészben nem sikerült sok embert mozgósítani, ezzel szemben a kormánypárti északon rendkívül magas volt a részvételi arány. A magát ünnepelő Gnassingbé és a csalást kiabáló, tüntetésre felszólító ellenzék pedig felveti a kérdést: ugye nem fog eldurvulni a helyzet?

Fő források: Reuters, AFP, Afrol

Emlékezhetünk még a képsorokra, félve az eredményektől, az összeszámlálás megkezdése előtt a katonák behatoltak a szavazóhelyiségekbe és elrabolták az urnákat, majd később a felháborodott tüntetőkre lőttek, több száz halottat hagyva az utcákon. Most azonban más lesz a helyzet, ígérte Gnassingbe, aki mindent megtesz, hogy a múltat elborítsa a feledés homálya, választási plakátjain is csak egyszerűen Faure névvel szerepel, igyekezvén elkerülni apja 38 éves diktatúrájának rossz emlékeit, amit a Gnassingbe név válthat ki. Az emberek pedig most tényleg úgy érzik, hogy lehet változás, hatalmas sorok kígyóztak a mai napon a szavazásra kijelölt helyiségek előtt, hiszen mindenkinek át kellett élnie, milyen egy olyan választás, ahol nem csak egy jelöltre lehet szavazni.

A választásokra való felkészülés nem kezdődött túl jól, a két legnagyobb ellenzéki párt, az Egyesült Erők a Változásért (UFC) és a Bizottság a Megújulásért (CAR) ugyanis rendkívül erősen támadta azt a választási szabályt, hogy minden egy fordulóban dőljön el, hiszen ez az uralkodó Togói Néppárt (RPT) malmára hajthatja a vizet, hiszen a többi aprócska párt is valószínűleg a nagyobb ellenzékiektől “lopja el” a szavazatokat. Emellett az ellenzék a szavazók regisztrációjának felülvizsgálatát is követelte, súlyos hiányosságokra és tévedésekre hivatkozva, és bár utóbbiban sikerült is eredményt elérniük, az egyfordulós választást nem sikerült kettőre változtatniuk. Végül az ellenzék folyamatos követelései miatt az eredetileg február 28.-ára kitűzött voksolást a mai napra halasztották, de az UFC több kis párttal együtt már előzetesen hangoztatta: csalástól tartanak.

A jelöltek tekintetében meglepő módon maga az RPT és Faure Gnassingbe okozta a legtöbb meglepetést, hiszen sokáig Faure azt erősítgette, hogy nem fog indulni a választásokon, de aztán végül több pártgyűlés után úgy döntött, enged a “togói többség akaratának” és megméretteti magát. A határidőig rajta kívül még 6 jelölt kérelmét fogadták el, bár voltak problémák egyes kis pártok jelöltje körül. A három legjelentősebb esélyes egyértelműen Faure (RPT), Jean-Pierre Fabre (UFC) és Yawovi Agboyibo (CAR). Fabre jelölése is érdekes történet, hiszen sokáig úgy volt, hogy az UFC nagy “öregje”, a pártvezér Gilchrist Olympio lesz a párt jelöltje, de ő sajnos egészségügyi problémák miatt mégsem tudott “rajthoz” állni (ami az UFC szerint a kormány játéka a szabályokkal).

Február közepére azonban nagyjából letisztultak a jelöltállítás körüli problémák és elkezdődött a szokásos politikai sakkjátszma valamint a kampányhadjárat országszerte, ahol minden jelölt saját érdemeit hangoztatta és csodás Togo-jövőképet vizionált, de egyben békés szavazásra szólított fel. Ami biztos, hogy ha ezúttal is gondok lesznek a választások körül (és ha Faure fog nyerni, akkor lesznek is), akkor a 2005-ösnél jóval nagyobb problémákra lehet számítani az országban, maga Fabre, az UFC jelöltje ki is jelentette, hogy hajlandó akár meghalni a győzelemért és az igazságért. Az ellenzék emellett közel 12 ezer aktivistát is mozgósított, akik a szavazófülkéknél “őrködtek”, hogy elkerüljék a 2005-ös hihetetlen eseményeket, és akár életük árán is megvédjék a demokráciát. Ezen kívül több ezer katonát is kivezényeltek ma az utcákra, hogy ne legyen probléma a renddel, továbbá több száz külföldi megfigyelő is az országban van, biztosítandó a voksolás szabályos levezénylését.

A BBC helyszíni beszámolója szerint a fővárosban, Loméban gond nélkül folytak az események, bár több helyen csak később kezdődött el a szavazás és kisebb csúszások történtek a menetrendben. A nemzetközi sajtó megítélése szerint is minden eddiginél tisztességesebb választásra került sor, Faure tisztességes riválisként kezeli az ellenzéket, nem ellenségként és a választásokat is egy, nemzetközileg ellenőrzött független választási bizottság felügyeli. Ennek ellenére a rendelkezésre álló források miatt eléggé a jelenleg uralkodó Gnassingbe fiú felé dől a mérleg nyelve, Lomé választási plakátjainak jelentős része az övé és vidéken is jóval több kampányrendezvényt tudott tartani, mint riválisai.

A szomszédos Ghánában és Beninben mindenesetre a civil szervezetek és a lakosság is felkészült arra, ha esetleg elszabadulna a pokol Togóban és 2005-höz hasonlóan több ezren lépnék át a határt az erőszak elől menekülve. Az ENSZ és szervezetei által felállított vészhelyzeti tervben négy lehetséges kimenetel szerepel (az egyes a békés választás, a négyes a polgárháború kirobbanása), és a legtöbb szervezet egyértelműen a harmadikra, a választások utáni erőszakos akciókra szavaz. Ma a határokat lezárták, az éttermek, szórakozóhelyek zárva tartottak, az utcákon csak a külön engedéllyel rendelkező járművek közlekedhettek, de egész nap semmiféle probléma nem volt, a szavazóhelyiségeket békében sikerült lezárni. Most már mindenki az eredményeket várja – nagyjából 2-3 nap múlva lesznek -, a hangulatról pedig mindent elmond több fiatalokat tömörítő szervezet jelmondata: “változás lesz vagy halál”.

Pár nappal később, a torna döntője előtt nem sokkal az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) bejelentette,  kizárja Togót a következő két Nemzetek Kupájáról továbbbá 50 ezer dolláros büntetést is kiszabott. A döntés szerint a súlyos büntetés oka főleg az állami beavatkozás a csapat döntésébe, hiszen a játékosok jelentős része játszott volna, de a togói kormány határozottan megtiltotta ezt. Bár a hivatalos indoklásban ez nem szerepelt, valószínűleg a korábban már hangoztatott érv is közrejátszott, azaz az angolai szervezők külön figyelmeztetése ellenére Togó busszal utazott a kis “Kongóból” Cabindába a támadás napján.

A döntést bejelentő sajtótájékoztatón egyébként Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is ott volt, aki szerint a hatóságok feladata lett volna a játékosok megvédése, nem a szervezőké, így igazából a támadásért Togót terheli a felelősség, hiszen ők választották a buszt az ajánlott repülőgép helyett. A két tornás eltiltás egyébként a CAF szabályzatának 78. cikkelyén alapul, azaz állami beavatkozás esetén így kell eljárni, ahogy tették ezt anno 1996-ban Nigéria esetében, amely csapatot szintén a kormányzat rendelt vissza a tornáról. Mondjuk az egészen más eset volt, Togó esetében viszont valamilyen szintű együttérzésre azért lehetett volna számítani a szövetségtől.

A togói kormány értelemszerűen felháborodottan reagált a döntésre, Pascal Bodjona kormányszóvivő egyenesen felháborítónak nevezte azt és megerősítette, az ország minden jogi eszközt igénybe fog venni a megváltoztatására. A játékosok hasonlóképpen feldúltak voltak a döntés miatt, a legismertebb togói focisták egyike, Emmanuel Adebayor egyenesen lemondásra szólította fel a CAF elnökét, Issa Hayatout, mert szerinte a szövetség a gyászoló játékosok és egy egész nemzet arcába köpött a büntetéssel. Tovább is ment az egyik francia napilapnak adott interjújában, azt állította, hogy amennyiben mondjuk Elefántcsontpart labdarúgóit támadták volna meg, az egész tornát lefújták volna.

Van még egy fontos részlet, amit még mindenképpen meg kell említeni, és amelyet a togói szövetség is hangsúlyoz: a támadás után a kormány csak a háromnapos nemzeti gyászra hívta haza a csapatot, és ezért kérte a meccsek elhalasztását (tehát nem léptek vissza), de a CAF ezt már kormányzati beavatkozásnak ítélte meg. Na és igen, a togói nép is rendkívüli mértékben felháborodott a döntés után, több kisebb megmozdulás után tegnap közel 10 ezer ember vett részt Loméban azon a tüntetésen, amelyen a csapat melletti szolidaritásukat fejezték ki a résztvevők, akik követelték Issa Hayatou lemondását is. Az egyik stadionban befejeződött nagygyűlésen az emberek a CAF-ot és elnökét Afrika szégyenfoltjának nevezték és a többi afrikai államot a Togó melletti kiállásra szólították fel.

Összességében szomorú ez a történet, hiszen ebben az esetben konkrét támadás érte a togói nemzeti labdarúgó válogatottat, tehát hiába tartozik a szabályzat 78. cikkelye alá a csapat visszalépése, kegyeleti okokból, emberségből lehetett volna valamiféle kivételt tenni. Egy esetleges pénzbüntetés még talán rendben van a látszat kedvéért, de négy évre eltiltani a csapatot Afrika legnagyobb labdarúgó megmérettetésétől: ez elég nagy hiba. A poszt végére, afféle lábjegyzetként pedig néhány szóban a fentebb már említett nigériai visszalépésről: 1996-ban a Dél-afrikai Köztársaság rendezte az Afrikai Nemzetek Kupáját, Nigéria viszont a hivatalos verzió szerint biztonsági okokból visszalépett a tornától. Valójában az ügy hátterében a két ország és vezetői, Nelson Mandela és Sani Abacha közti politikai ellentét állt, miután Mandela tucatnyi alkalommal bírálta az Abacha-rezsimet annak diktatórikus intézkedései és politikai gyilkosságok miatt. Úgyhogy az tényleg teljesen más eset volt, összemosni a kettőt egy sokéves szabály miatt, szomorú döntés.

A Fokvárostól néhány kilométerre fekvő Robben-sziget legnagyobb nevezetessége a börtön, amelyben sok-sok más politikai fogoly mellett a legendás Nobel-békedíjas Nelson Mandela is töltötte rabságának éveit. A szigeten és környékén persze rengeteg egyéb látnivaló is van, többek között a világítótorony, a hajóroncsok és a csodás élővilág.

Az örökségek jelentős része egyébként természeti jellegű az államban, a hírhedt Vredefort-kráter az egyik kivétel, ami erősíti a szabályt. A közel 300 kilométer átmérőjű hatalmas kráter valószínűleg a legnagyobb meteor-becsapódástól keletkezett “mélyedés” a világon, ebből kifolyólag hihetetlen geológiai jelentősége van.

A manapság már csak őrült elnöke és politikai csatározásai miatt a hírekbe kerülő Zimbabwe is birtokol néhányat a világörökségekből, mindenképpen meg kell említeni az ország keleti részén lévő romvárost, Nagy Zimbabwét, amelyről egyébként maga az ország is kapta a nevét. A kőépítmények romjai közel 800 hektáron terjeszkednek (innen a “nagy” jelző), de tucatnyi hasonló rom van még országszerte.

A Matobo Nemzeti Parkot is magukban foglaló Matobo-hegyek különösen érdekesek, hiszen hatalmas, fákkal szegélyezett gránitdombokról van szó, amelyek jelentős része igazi egyensúlyozó állapotban áll, és amelyekről csodálatos kilátás nyílik a zimbabwei vidékre.

Meglepő módon a szépséges Zambiában mindösszesen egy örökségnek minősülő látnivaló van, ez pedig nem más, mint a “mennydörgő füst” (Mosi-oa-Tunya), vagyis a Viktória-vízesés. A Zambézin található, Zimbabwe és Zambia határán fekvő, a világ egyik legnagyobb vízesése amúgy Zimbabwéban is örökségnek számít.

Tanzánia is bőven el van látva gyönyörűbbnél-gyönyörűbb természeti adottságokkal és történelmi emlékekkel, ezek közül 7 került fel az UNESCO listájára. Az egykoron egy másik világörökség, a Serengeti Nemzeti Park részét képező, ám mára önálló státuszt kapó Ngorongoro Természetvédelmi Területet mindenképpen meg kell említenünk, hiszen magában foglalja a névadó Ngorongoro-vulkán mára elcsendesedett kráterét, amelyben az itteni őslakos maszájok még legeltetni is szoktak.

De hogy ne csak mindig a természeti kincsekről beszéljünk, fontos megemlíteni még a térség egyik fontos történelmi emlékét, a Zanzibár (ismert nevén) szigetén található Zanzibár város óvárosát, vagyis Kővárosát.

Ha továbbra is délen maradunk, akkor mindenképpen beszélni kell a Malawiban található Malawi-tó Nemzeti Parkról, amely a tó mellett hatalmas szárazföldi részeket és szigeteket is magában foglal, ráadásul az itt őshonos állatok egy része igazi evolúciós mintapélda a kutatók számára.

Meglepő, de Mozambikban egyetlen örökség található csak, a partvonal mellett található Mozambik-sziget, amely az arab és portugál hatásnak köszönhetően csodás épületeket és kulturális emlékeket tudhat magáénak, gondoljunk csak a szigeten található erődre.

Azt hiszem, még egy dél-afrikai országról nem beszéltünk, Namíbia is csak egy UNESCO által elismert látnivalót birtokol, a Damara-hegyvidéken található Twyfelfontein völgy és patak személyében, amely főként az itt található csodás sziklarajzokról ismert.

Egyébként sok ilyen ország van, amelyik csak egy Világörökséggel rendelkezik (még), például Kamerun, ahol az UNESCO szerint a Dja Fauna Nemzeti Park méltó erre a címre. A több mint 5000 négyzetkilométeres természetvédelmi terület főleg azért fontos az emberiség számára, mert rendkívül változatos élővilággal, és hatalmas, háborítatlan esőerdőkkel bír.

Hasonlóan gyönyörű természetvédelmi terület a Közép-afrikai Köztársaságban található Manovo-Gounda (St. Floris) Nemzeti Park, amely az ország északi részén található és amely az egész régió legnagyobb védett szavannája, szinte minden olyan állattal, ami a közép-afrikai “palettán” megtalálható. Sajnos a védett csak szóban létezik, az orvvadászat miatt veszélyeztetett világörökségről van szó.

Zárásként pedig említsük meg Togo egyetlen “örökségét”, az ország északi részén található Koutammakou hatalmas tájegységet, amely a Batammariba népcsoport lakóhelye. Zseniális vályogkunyhóik az egész ország jelképévé váltak, kulturális örökségük pedig tényleg olyasmi, amit szeretnénk sok millió év múlva is ismerni.

Az angolai kormány terrorcselekménynek nevezte az eseményt és ígéretet tett a biztonsági intézkedések fokozására. A busz a togói válogatott kongói edzőpályájáról haladt busszal Cabinda felé, amikor a határ után nem sokkal sortűz alá vették a két buszt, a játékosoknak közel 20 percig kellett a székek alatt kuporogniuk, mire elült a káosz. Jelenleg nem tudni, mi lesz a togói szövetség döntése az események után, de sokan valószínűsítik, hogy a válogatott visszalép a tornától, hiszen a játékosok nincsenek olyan lelkiállapotban, hogy játszani tudjanak. Szintén az AFP számolt be arról, hogy állítólagosan a kapus, Kodjovi Obilale és a védő, Serge Akakpo sérült meg súlyosabban, Akakpo a hátába kapott két golyót, Obilale pedig a veséjén sérült meg. Az elkövetők személyéről megoszlanak a vélemények, a többség szerint a tartomány függetlenségéért küzdő lázadók voltak a támadók, mások szerint útonállók.

És bár vannak jogvédői aggályok és vádak, hogy egyes országok titokban, nem hivatalosan is hajtanak végre ilyen ítéleteket, a hivatalos tények szerint 2008-ban és az idei évben eddig csak Botswana, Egyiptom, Líbia, Szudán és Szomália hajtott végre halálos büntetést. Botswana elég nagy nyomás alatt áll már régóta, hogy törölje el a büntetésnek ezt a formáját, ugyanis itt a gyilkosságért kötelezően kiszabandó ítélet a halál, hacsak a bíróság nem tár fel a vádlott tettét enyhítő körülményeket (más vádakért is kötelező ezt kiszabni: hazaárulás, merénylet az elnök ellen vagy mondjuk háborús helyzetben való dezertálás). A legutolsó kivégzést 2008 szeptemberében hajtották végre Gaboronéban, amikor is a 49 éves Kedisaletse Tsobanet akasztották fel a központi börtönben, 10 éves lánya 4 évvel korábbi meggyilkolásáért. Testét nem sokkal később a börtön égetőjében elhamvasztották. A vádlott hiába hivatkozott alkoholos befolyásoltságára és nehéz pénzügyi helyzetére, a bíróság után az államelnök sem kegyelmezett, így ő lett az ország történetének 42. kivégzett polgára. És hiába a folyamatos bírálat a jogvédők oldaláról, Gaborone több ízben kinyilatkoztatta az elmúlt hónapokban, hogy nem tervezik a legsúlyosabb ítélet megszüntetését, sőt, a hivatalos kormányzati álláspont szerint több olyan ország döntéshozói is megbánták döntésüket, amelyek eltörölték a halálbüntetést.

Szomáliáról nagyjából annyit tudni, hogy hajtanak végre ilyen ítéleteket, de hogy mennyit, milyen körülmények között, nos arról megoszlanak a vélemények. Ami biztos, hogy az iszlamista lázadók által uralt déli részeken rendszeresek a nyilvános kivégzések (lefejezések, halálra kövezések), ahogy én is írtam már erről, sokszor több ezer néző szeme láttára. Az iszlám törvénykezés szabályai szerint ítélkező bíróságok tevékenysége ellen ugyan ágálnak kényelmes kis irodáikban ücsörgő jogvédők, de miután a nemzetközi közösség még a pusztító polgárháborút sem képes megfékezni (Etiópia egymaga többet tett, mint az ENSZ, függetlenül a háttérben meghúzódó céljaitól), nem hinném, hogy most ez lenne itt a legnagyobb probléma.

Líbiával a legnagyobb probléma az információhiány, az köztudott, hogy hajtanak végre kivégzéseket az országban, de hogy pontosan hány ember állt már a kivégzőosztag sortűze előtt, az még a helyiek számára sem ismert. Amennyire sikerült kiderítenem, idén még nem hajtottak végre halálbüntetést, de tavaly volt dolguk a hóhéroknak, majdnem 20 embert öltek meg az országban, köztük több külföldit. Az ő esetük más, mint a líbiaiaké, mert rájuk nagyobb figyelem irányul, ráadásul ők kiválhatják a halálos ítéletet pénzbeli kárpótlással, jóvátétellel. Ez történt akkor is, amikor 5 bolgár nővért és 1 palesztin orvost ítéltek még halálra 1998-ben, miután kiderült, hogy több száz líbiai gyermeket fertőztek meg HIV vírussal. Ők a hosszú raboskodás után 2008 júniusában szabadulhattak Líbiából, miután az érintett áldozatok családjai elfogadták a nekik felkínált pénzbeli kártérítést. Sajnos azért a két ghánaiért nem jelentkezett senki, akiket még februárban végeztek ki négy másik külföldivel együtt, miután szintén 1998-ban meggyilkoltak egy líbiai üzletembert. Jelenleg is tucatnyian várnak a halálsoron ítéletük végrehajtására, és a kormány egyértelműen elzárkózik a legsúlyosabb büntetés esetleges eltörlésétől.

Szudánról Szomáliához hasonlóan elég nehéz konkrét információkat gyűjteni, a kormány által létrehozott terroristaelhárító ügynökség ugyanis elég sajátos jogkörben tevékenykedik és több tucatnyi, a darfúri régióban tevékenykedő lázadó haláláért tehetőek felelőssé az elmúlt másfél évben. A nemzetközileg elismert adatok szerint, hivatalos keretek között csak egyetlen egy kivégzésre került sor az országban 2008-ban, de idén áprilisban aztán gyorsan megnövelték a számokat, miután 9 ember halálbüntetését hajtották végre. Nemzetközi források az egész eljárást megkérdőjelezték, és azzal vádolták a hatóságokat, hogy kínzással csikarták ki a beismerő vallomásokat. Mindannyiukat egy 2006-os gyilkosság miatt ítélték halálra, és a kezdeti fázisban aláírt vallomásuk alapján végül "csont nélkül" elítélték őket. A jogvédők próbálkozásairól nagyon nem is írnék, tudjuk, hogy a szudáni kormány mekkora ívben tesz a nemzetközi közösség véleményére.

Szudán, Szomália és Líbia aktív igazságszolgáltatási "tevékenységén" nem igazán lepődik meg az ember (Botswana arányaiban elenyésző), de Egyiptom utóbbi időben mutatott teljesítménye mindenképpen megdöbbentő. Ha tényleg igazak a tények (márpedig annak kell lenniük, ha a helyi és nemzetközi források is megerősítik), az azt jelenti, hogy csak idén közel 230 halálos ítéletet hajtottak végre az egyik legkedveltebb afrikai üdülőcélpontnak számító országban. Egyiptomban a halálbüntetés mindig is elég gyakori ítélet volt, köszönhetően annak is, hogy a törvények szerint 90 különböző bűncselekményt lehet ezzel büntetni, többek között a nemi erőszakot, droggal való visszaélést, de akár a puccskísérletet is. A kivégzések száma 2000 óta folyamatosan nő, ez egyértelműen kapcsolatban van az egyiptomi gazdasági helyzet romlásával, és a munkanélküliség növekedésével. A kormány kemény kézzel próbálja megfékezni a növekvő (és errefelé meglepően véres és brutális) bűnözést, ennek köszönhető a kivégzések számának növekedése helyi szakértők szerint.

A hihetetlen sebességgel kiosztott halálos ítéletek (volt hét, amikor több, mint ötvenet hoztak) közé pedig egyértelműen becsúsznak óriási tévedések, mint például, amikor egy földvitában érintett közösség 24 tagját ítélték halálra, pedig többen közülük csak szemlélői voltak az összecsapásokkal járó veszekedésnek. Ez tipikus mintapéldája annak a kormányzati viselkedésnek, amelyet máshol is meg lehet figyelni: a kormány képtelen normális intézkedésekkel kézben tartani a dolgokat, ezért erőszakhoz folyamodik. Például ha nem vizsgálják, hogy miért tüntet egy csoport valami ellen, hanem egyszerűen csak szétverik a megmozdulást, nos, az egyértelműen frusztrációt szül. Annak ellenére, hogy az ítéleteket még egy államilag kijelölt vallási vezetőnek, Ali Gomaa főmuftinak is jóvá kell hagynia, júniusban egymást követő napokon hagytak jóvá tucatnyi halálos verdiktet, ez pedg nem a megfontolt és átgondolt döntéseket mutatja.

Nos, ezek konkrétan azok az országok voltak, ahol hajtottak is végre kivégzéseket, de ezen az öt államon kívül az elmúlt másfél évben tucatnyi másik afrikai állam is szabott ki halálbüntetést, és tekintve, hogy eze
k végrehajtását nem mindenhol függesztették fel, várható, hogy újabb országok fognak feliratkozni jogvédők szégyenlistájára. Algéria messze élen jár a halálos ítéletek számában, közel 250 ítéletről beszélünk, de Ugandában és Egyiptomban is bőven 100 felett jár az ilyen döntések száma. Nagyobb számban hoztak még halálos ítéleteket a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Nigériában, Szudánban, Etiópiában, Maliban, de a listán olyan országok is szerepelnek, mint Madagaszkár vagy Tanzánia (mint írtam, Szomália egy másik dimenzió). Ami nagyon mélyen érintette a jogvédőket a kivégzések elleni harcukban, hogy hosszú kihagyás után tavaly Libéria visszaállította a halálbüntetést, többek között a terrorizmus és rablás bűncselekményekre, és hoztak is ilyen ítéletet.

Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy a nigériai halálsorokon esetenként már több mint 20 éve tengődő elítéltek nem választanák-e inkább a halált nyomoruk helyett, ugyanis bár az Nigériában moratórium van a kivégzésekre, ítéleteket még mindig hoznak, így napjainkban majdnem 800 ember vár a halálsoron, sokan tárgyalás nélkül. Valamiféle előrehaladás azért történt, több ember ítéletét végül semmissé nyilvánították az országban, sőt az elnök 2008 novemberében egy 22 éve halálsoron lévő férfinak adott kegyelmet. Ugandában és a nagy Kongóban a katonai bíróságok hoztak ilyen ítéleteket katonák ellen, de aggasztó módon az utóbbi helyen katonai bíróság ítélt civilek felett is. Bár Maliban az elnök azt ígérte, hogy mandátuma lejárta előtt teljesen eltörlik a halálbüntetést az országban, de azóta legalább még 20 embert ítéltek halálra, többségüket súlyos bűncselekmények, gyilkosság, emberrablás miatt.

Csádból is hallhattunk érdekességeket, miután a legfelsőbb bíróság halálra ítélte a száműzetésben élő egykori diktátort, Hisséne Habrét és 11 másik ellenzéki vezetőt, akiket Csád területi szuverenitása, alkotmányos rendje elleni tevékenységgel vádoltak (Habré tevékenységéről én is írtam a Diktátorok sorozatban). És végül egy frissebb, a jogvédőket örömmel eltöltő döntésről: idén júniusban a togoi parlament egyöntetűen a halálbüntetés eltörlése mellett döntött, így a loméi halálsoron senyvedő öt elítélt is megmenekült és most már "csak" életük hátralévő végéig a rácsok mögött kell maradniuk. Ezzel pedig az Amnesty International adatai szerint Togo a 94. ország a világon, amely minden bűncselekményre, minden körülmények között megszüntette a halálbüntetés intézményét. De most ennek örülni kell vagy sem?

Bár konkrét puccs nem történt, a Togoból érkező friss hírek szerint a hatóságok a hét folyamán meghiúsítottak egy puccskísérletet, amely Faure Gnassingbé elnök uralmának megdöntésére irányult. A történet még vasárnap kezdődött, amikor az elnök testvérének, Kpatcha Gnassingbének az egyik házánál a togói biztonsági erők összecsaptak a testvér biztonsági személyzetének tagjaival, és két ember holtan maradt a helyszínen. A hatóságok szerint a katonák azért érkeztek Kpatcha házához, mert ki akarták hallgatni egy összeesküvési ügyben, míg az elnök testvére szerint azért érkeztek a házához a fegyveresek, hogy meggyilkolják őt.

A lövöldözés után gyorsan megindult a nyomozás Kpatcha ellen, kedden a házánál próbálták meg elfogni a Togói Emberek Pártjának (RTP) tagját, akit végül az amerikai nagykövetség előtt vettek őrizetbe, ahol menedéket keresett szerdán. Megpróbált ugyan bejutni a nagykövetségre, de az amerikaiak nem voltak hajlandóak befogadni, így nem volt nehéz dolga a hatóságoknak. Őrizetbe vétele után házi őrizetbe helyezték, és államellenes cselekmények, tulajdonképpen puccs szervezésével vádolták meg. Közben öt másik magasrangú katonai tisztviselő kezén is csattant a bilincs, és a nyomozók ezután sem tétlenkedtek. Átkutatták az egykori védelmi miniszter házát, és jelentős mennyiségű fegyvert, AK-47-eseket, könnygáz gránátokat, golyóálló mellényeket találtak, sőt, az udvaron letakarva parkolt több katonai jármű is.

Az államelnök, Faure Gnassingbé ezen a héten Kínába utazott volna, de a vasárnapi lövöldözés után lemondta minden programját és személyesen felügyeli a vizsgálatokat. Nem lepődnék meg, ha esetleg igaz lenne a történet, hiszen a mostani elnök, Faure sem éppen szabályos módon jutott hatalomra diktátor édesapja 2005-ös halála után, és azóta mindent megtett azért, hogy méltó legyen apjához. Választási csalások, egypárti hatalom erősítése, erős elnyomás, diktatúra és instabil politikai helyzet jellemzi hatalmát, ezért maga a puccskísérlet ténye nem lenne meglepő, csak a családi szál az, ami kicsit elbizonytalaníthatja a kétkedőket. Magukat a togóikat nem nagyon lepték meg az események, legalábbis ahogy a BBC helyi tudósítója elmondta, a két féltestvér között 2007-ben romlott meg nagyon a viszony, amikor Faure indoklás nélkül menesztette rokonát a védelmi miniszteri pozícióból. Ráadásul még ott van a származás is, az elnök egy, az ország déli részéből származó etnikumból (Ewe), míg Kpatcha egy északi etnikumból (Kabye) származó anya gyermeke, ami az etnikailag és földrajzilag is eléggé megosztott országban erős indokot adhat az aggresszióra.

A régióban eléggé domináns szerepű Franciaország csütörtökön közleményt adott ki, amelyben kifejezte elkötelezettségét Togo stabilitása és az ország demokratikus folyamatainak fenntartása érdekében, azaz a mostani eseményeknek nem szabad érinteni az eljövendő választások ütemtervét (jövőre várható az elnökválasztás az országban). Ugyanezen a napon a togói államügyész, Robert Bakai bejelentette, hogy megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy Kpatcha Gnassingbé volt a fő kiötlője annak a tervnek, amely az állam jelenlegi hatalmának megdöntésére irányult volna.

Tavaly októberben a togói kormányzat eltörölte a tandíjkötelezettséget az általános iskolákban és előkészítőkben, így a nemrég beiratkozott kisiskolások szüleinek már nem kell kifizetni  a tanévenkénti 700-1500 forintnyi tandíjat. Mindezt egy olyan országban, ahol egy átlagos család havi jövedelme 6-7 ezer forintnyi frank. Ezt a döntést minden fórumon üdvözölték a szülők és nemzetközi alapítványok, viszont Togo pedagógusai és iskolaüzemeltetői már nem ennyire tapsoltak örömükben.

Az ország pedagógus szakszervezetének elnöke, Yao Vincent Nouchet egy interjúban elmondta, hogy az iskolák egyáltalán nem voltak felkészülve erre a döntésre, a tandíjakból befolyt pénz fontos szerepet játszott az éves költségvetésekben, felszerelések vásárlásában, tantermek bővítésében, programok szervezésében lett volna rá nagy szükség. Emellett a tandíj eltörlése azt is jelentette, hogy jóval több új kisdiák érkezett az iskolákba, egyrészt azon családoktól, akik eddig a drága díj miatt nem iratták be gyermekeiket, illetve azon családoktól, akiknek gyermekei eddig alapítványi-, magániskolákba jártak, de most az ingyenesség miatt az állami oktatási intézményekbe iratkoznak át. Togo egyébként oktatási szempontból nem áll rosszul, az ENSZ adatai szerint a gyermekek 75-80%-a jár iskolába, bár a lányok jóval kisebb arányban, mint a fiúk, de ez főleg a szokásoknak és hagyományoknak köszönhető. Ebből következően pedig sajnos nem valószínű, hogy az ingyenesség jóval több lányt hozna az iskolákba, hiszen ők már 12-13 éves korukban kemény házimunkát végeznek és nem sokkal később már házasságra, családalapításra készülnek. Ráadásként van jópár iszlám iskola is az országban, és ez elég nagy elszívó erőt jelent, főleg a vallásos családokat illetően.

Ahogy aztán januárban kiderült, a tandíjmentesség tényleg nem várt problémákat okozott-okoz az iskoláknak. Egyrészt jóval többen kezdték meg tanulmányaikat az iskolákban, ami a felszerelések hiányosságai miatt még olyan gondokat is okoz, mint például, hogy egyszerűen nincs elegendő pad a termekben. A másik oldal már ennél jóval szomorúbb és magyar hagyományokat idéz, ugyanis a kormány a tandíjbevételek pótlására támogatást ígért az intézményeknek, amely azóta sem érkezett meg a rászorultaknak. A fentebb említett Vincent Nouchet elmondta, hogy egyes falusi iskolákban a tanárok saját pénzükből vesznek plusz felszereléseket, táblákat, könyveket a diákoknak. A szülők pedig azt hiszik, hogy a tandíjmentesség azt is jelenti, hogy semmi másért nem kell fizetni, és így aztán tényleg minimális bevételük van manapság a togói iskoláknak.

Bár az oktatási minisztérium azt ígérte, hogy amennyiben a törvényes előírásoknak megfelelnek az iskolák, megkapják az ígért pénzt, viszont a pedagógusok elmondása szerint ezekről az előírásokról senki sem tájékoztatta őket. Egy átlagos, kis falusi iskola tanára egyébként 25000 forint körüli összeget visz haza havonta, de sok pedagógust a falu családjai tartanak el. Az oktatási minisztérium felmérései szerint egyébként a tandíjmentesség óriási változásokat indított el, 54%-kal több kisgyermeket írattak be előkészítőbe és 12%-kal többet az általános iskolákba. Ez fantasztikus eredmény szerintem is, örömmel látom az ilyen híreket, még annak ellenére is, hogy ez azt jelenti, legalább ezerrel több tanárra és jóval több iskolapadra van szükség.

Az ENSZ oktatási szervezete is üdvözölte a változásokat, bár eléggé aggasztónak ítéli meg az óriási felszerelés- és szakemberhiányt. Felmérések szerint a tandíj megszüntetésével járó járulékos költségek nagyjából 5 millió dollárra fognak rúgni, de ez a szám egy rendkívül óvatos becslés. Ami még aggasztó lehet, hogy a kormánytámogatás folyósítása kizárólag banki átutalással történhet, ami figyelembe véve egyes falvak elhelyezkedését és a banki rendszer gyengeségét, elég kemény ügy. A beiratkozások számának növelése szintén csak egy dolog, annak elérése, hogy a beiratkozók legalább 75%-a elvégezze az általános iskolát, még nagy kihívás lesz. De összességében az egész hírt visszaolvasva csak annyit tudok mondani, ez egy csodálatos dolog, és az okozott gondok ellenére hasonló intézkedésekre lenne még szükség más országokban is.