A Seychelle-szigeteki Nemzeti Haladás Pártjának (SPPF – Parti Lepep) jelöltjeként James Michel jelenlegi, és általánosságban nagyon szeretett elnöknek négy kihívóval kell szembenéznie: legfőbb ellenfelei a Seychelle-szigeteki Néppárt (SNP) vezetője, Wavel Ramkalawan és az Új Demokrata Párt (NDP) jelöltje, Ralph Volcere, akik mellett valószínűleg nem fog labdába rúgni a két független jelölt, az ügyvédként dolgozó Philippe Boule és a turizmusban tevékenykedő Marston St. Ange. A választás fő napja alapvetően május 21.-e lenne, de hogy ne legyenek időbeli csúszások és minden urnát időben vissza tudjanak szállítani a fő szigetre, Mahéra, a kisebb, külső szigetek lakói már május 19.-én nekiláthatnak állampolgári kötelességük teljesítésének.

A szakértők és újságírók nagyjából a 2006-os eredmények megismétlődését várják, amikor Michel elég nehezen ugyan, de legyőzte Ramkalawant és Boulét. Bár nagyon nem várhatóak visszaélések és csalások, nemzetközi és afrikai diplomatákból, önkéntesekből álló megfigyelő misszió érkezett a szigetekre a St. Lucia szigetéről érkezett Dr. Julian R. Hunte vezetésével, hogy figyelemmel kísérje a választás tisztaságát, amelyről később jelentés is készül majd. A szavazás békésségéről és tisztaságáról egyébként az ellenzék is meg van győződve, ahogy arról is, hogy veresége esetén Michel békében fog távozni pozíciójából, tehát nem kell tartani választási erőszaktól.

Egy interjúban az előző voksolást csak 5%-kal elveszítő Wavel Ramkalawan arról is beszélt, hogy az egyre stabil seychelle-i demokráciában szinte elképzelhetetlen egy elefántcsontpartihoz hasonló helyzet, főleg, hogy éppen Michel elnök volt az, aki elsők között sürgette Laurent Gbagbo-t a távozásra. Akármivel is zárul a voksolás, az új elnöknek lesz mivel foglalkoznia, hiszen annak ellenére, hogy Magyarországról nézve egy álomország, egy paradicsom a Seychelle-szigetek, valójában igen égető problémákat kell orvosolnia az új vezetőnek.

Az első és legfontosabb mindenképpen a jelenleg más miatt a hírekbe került Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen kidolgozott átfogó gazdasági reformcsomag kivitelezése, amely többek között új adónemeket vezet be és megpróbálja valamelyest csökkenteni az ország teljes turizmustól való függőségét (ez például az adóparadicsom-státusszal lenne elérhető). Egy békében lezajló és tiszta eredményt hozó választás egyben azt is jelentené, hogy talán a Seychelle-szigetek végleg levethetné magáról a “demokráciának álcázott diktatúra” jelzőt, amellyel az ellenzék általában illetni szokta, köszönhetően főleg annak, hogy a jelenlegi kormányzópárton kívül senkinek nincs beleszólása a döntésekbe. Aztán ott van még a sajtó teljes befolyásolása, a protekcionizmus – erre egyébként a választási megfigyelők is készülnek, a lehetséges kockázati tényezők között szerepel az ellenzék médiából való kizárása, a választók esetleges megfélemlítése és a kampánypénzek aránytalan elosztása.

De vajon a szigetek valóban készen állnak az igazi demokráciára? Az országban az 1993-as alkotmány elfogadása óta van többpártrendszer, de csak a nevében, ugyanis az elmúlt 18 évben ugyanaz a párt, ugyanaz az elv uralkodott, James Michel pedig még csak a második elnök, aki uralkodott ebben a rendszerben, ráadásul az elsőszámú napilap, a Nation és az egyetlen televíziós állomás, az SBC is elképesztő módon kormánypárti. Hogy ez mit is jelent pontosan: például vannak olyan lapszámok, amikor a Nationben egy tucat kép van az elnökről, több cikk intézkedéseiről, nyilatkozatairól, míg az ellenzék véleményéről semmi. Az ellenzéki média képviselőit pedig rendszeresen zaklatások érik, 2007-ben például a legnépszerűbb ellenzéki jelöltet, Ramkalawant és az egyik ellenzéki újság szerkesztőjét összeverte a rendőrség az újabb médiakorlátozások miatti megmozduláson.

Persze, hangsúlyozni kell, hogy itt nem szabad valamiféle brutális elnyomásról, igazi értelemben vett diktatúráról beszélni (a jelenlegi vezetés azért megfelelő kézzel irányítja az országot), csak egyszerűen a kormány és az ellenzék közötti aránytalanságokról van szó. Ráadásul az élet sem rossz, az egészségügy teljesen ingyenes a lakosság számára, akit a szigeteken nem tudnak megfelelően ellátni, azt állami pénzen elviszik oda, ahol már megkaphatja a megfelelő kezelést, egészen stabil nyugdíj- és szociális ellátó rendszerrel rendelkeznek és a fizetések mértéke is bőven élvezhetővé teszi a mindennapokat. Fontos probléma még, amivel mindenképpen foglalkozni kell a jövőben, a korrupció és a protekcionizmus, amely ugyan nem csak a kormányzópárt sajátossága, de mivel ők rendelkeznek a legtöbb forrással, a legtöbb ilyen vád és gyanú őket éri – bár van, amikor beigazolódott gyanúról van szó.

Cégek, amelyeknek “kötelező” bizonyos összeget a kampányba befizetni, állami alkalmazottak, akiknek “kötelező” a kormánypártra szavazni és sorolhatnánk még tovább. Az élet ezektől a dolgoktól persze nem lesz elviselhetetlen, vagy szörnyű a seychelle-i lakosság számára, csak egy ilyen pici közösségben (69 ezer ember járulhat most az urnákhoz), tisztán láthatóak azok a dolgok, amelyek egy hatalmas országban könnyebben eltüntethetők. És végül egy olyan probléma megoldása is az új elnök feladata lesz, amelynek kezeléséért már eddig is nagyon sokat tett az ország: a kalózok elleni küzdelem.

Ezzel kapcsolatban kiemelendő a környező vizek biztosítása, a haditengerészet fejlesztése és az elfogott szomáliai kalózok jogi helyzete. Utóbbival kapcsolatban már sikerült is Michelnek eredményt elérnie, hiszen nemrég a puntföldi rendészeti miniszter, Ali Noor és a seychelle-szigeteki külügyminiszter, Jean-Paul Adam megegyeztek, hogy a szomáliai autónom tartomány átveszi az összes elítélt és a szigetországban fogvatartott szomáliai kalózt. Emellett a két állam kölcsönösen támogatásáról biztosította egymást, amely kapcsolatban Seychelle támogatni fogja Puntföld fejlődését és gazdaságának jobb diverzifikációját, ezért cserébe pedig teljes támogatást kap a kalózkodás elleni küzdelemhez.

Pravind Jugnauth pénzügyminiszter szerint erre csak akkor van esélye a szigetállamnak, ha az Európával való kapcsolatok leépítésre kerülnek, ugyanis az eurozóna krízise hátráltatja a mauritius-i gazdaság fejlődését is. Jövőre tehát a gazdaság átsrukturálásával és versenyképes fejlesztési programok kidolgozásával az ország megpróbálja eddig főleg Európa-alapú gazdaságát több pillére helyezni, itt főleg Oroszországról, Kínáról és Brazíliáról esett szó. Miután Mauritius számára a turizmus létfontosságú gazdasági elem, Jugnauth szerint itt is nyitni fognak más piacok felé, a cél, hogy 2015-re az országba érkező turisták több mint fele Európán kívüli legyen, mert jelenleg ez a szám még a 40%-ot sem éri el. A 2011-es költségvetés számai között nagy összeget különítettek el különböző infrastruktúrális fejlesztésekre is amelyek főleg a turizmust kiszolgáló repteret érintik, ahol közel 300 millió eurós fejlesztést fognak végrehajtani, hogy éves szinten akár 4 millió ember is megfordulhasson a szigeten.

A cél pedig 2020-ra a valódi mauritius-i álom megvalósítása: több mint 20 000 amerikai dolláros GPD egy főre. Hasonlóan pozitívak a kilátások a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén, amely az első indiai-óceáni sziget volt, ahol igazán beindult a turizmus még a nyolcvanas évek végén, köszönhetően a Franciaországról induló közvetlen járatoknak és az anyaföldről érkező befektetéseknek és turistáknak. Aztán a 21. században két súlyos csapás is érte a réunioni gazdaságot: először egy járvány 2005-ben, majd nem sokkal később a 2008-as gazdasági válság, amely padlóra küldte a szinte kizárólag a turizmusra épülő szigetet, az ebből származó bevételek közel 40%-kal zuhantak. De a legfrissebb számok azt mutatják, hogy 2010 Mauritius-hoz hasonlóan itt is iszonyú fejlődést hozott, a tavalyi évhez képest átlagosan 5-10%-kal több turista érkezett a szigetre, az első félévben ez majdnem 210 ezer embert jelentett, ráadásul ők elkezdtek egyre többet és többet is költeni.

A második féléves adatokról még csak becslések vannak, de a jelenlegi foglalási adatok évek óta nem látott, kiugró adatokat jeleznek, a karácsonyi-újévi időszakra már szinte minde szoba foglalt a sziget szállodáiban (nagyjából 85%-os lehet a foglalási arány), de például van olyan autóbérlő cég, ahol már nincs szabad autó az idei évre, és még a legolcsóbb, legkevésbé komfortos vendégházak is szinte teltház körüli foglalással állnak. Sőt, 2011. áprilisáig is jelentős már az előjegyzések száma és ez a réunioni gazdaság számára nagyon jó hír, mert az itt élők jelentős része kizárólag a turistákból él. Persze tudni kell, hogy Réunion továbbra is teljesen ki van szolgáltatva Franciaországnak, az ide érkező látogatók 80%-a még mindig az anyaföldről érkezik, tehát most a francia gazdaság javuló teljesítménye is közrejátszik a jó számokban, de a helyi turisztikai szektor képviselői már több projektet kezdtek külföldi vendégek csábítására is – mondjuk az ő piacuk nem Kína vagy India, főleg más nyugat-európai országokra gondoljunk.

A harmadik, igen pozitív jövőképpel rendelkező szigetország a Seychelle-szigetek, amely a 2009-es döbbenetesen gyenge gazdasági teljesítmény után (visszaesést regisztráltak a GDP-ben és példátlan módon megszorításokat kellett bevezetni – hát nem igazán ez jut eszünkbe erről a szigetállamról) a legfrissebb 2010-es számok szerint nem egyszerű növekedésről, szinte forradalmi “boom”-ról beszélhetünk. Az előzetes becslések anno 1-2%-os GDP növekedést jósoltak 2010-re, az IMF ezt májusban már 4%-ra módosította, most pedig már ott tartunk, hogy 6%-ot meghaladó fejlődésről beszélhetünk, főként a turisztikai szektor újraindulásának köszönhetően, emellett pedig a szinte nulla értékű infláció megfelelő környezetet teremt ahhoz, hogy a Seychelle-szigetek versenybe szállhasson Mauritius-szal az Afrika leggazdagabb állama címért. Már 2011-re is vannak IMF becslések, amelyek a turizmusnak kiszolgáltatott gazdaság törékenysége miatt relatíve pesszimista, 4%-os növekedést prognosztizálnak, de pont ezen okok miatt igazán hosszú távú becslések nincsenek is, már a 2012-es nagyjából 5%-os GDP javulás is szinte alátámaszthatatlan szám.

Persze a fejlődésnek azért van ára is, a korábban meghozott gazdasági megszorításokon már nem enyhít a kormány, a költségvetés kiadási oldalát jelentősen megvágták, főleg szociális oldalon és döbbenetes módon hamarosan bevezetik az általános forgalmi adót is a szigeten. Mindenesetre ezek afrikai szemmel nézve igazán édes gondok, hiszen máshol azon kell stresszelni, hogy vajon lesz-e puccs vagy nem, addig az Indiai-óceán ezen szegletében a gazdaság fejlődéséről és a lakosság jólétéről lehet beszélni.

Amiért mindenképpen megérdemel egy rövidke posztot ez a téma, az a napjainkban egyre súlyosabbá váló pusztulás, szinte az összes partmenti ország (Tanzánia, Kenya vagy Mozambik) esetében aggasztó méreteket öltött a különböző halászati módszerek által okozott korallpusztulás, a partmentieket sokszor egyszerűen csak széttapossák, szétzúzzák, de például Mauritiusnál vagy a Comore-szigeteken éves szinten több tízezer tonna korallhomokot termelnek ki az óceánból, ráadásul sok helyen a partmenti területeken folytatott figyelmetlen mezőgazdasági módszerek is hozzájárulnak a zátonyok pusztulásához. De ami egyértelműen és kimutathatóan a legsúlyosabb pusztítást okozza, az a globális felmelegedés és az ebből fakadó változások az óceáni áramlatokban, mert a melegebb áramlatok, a víz felmelegedése a korall kifehéredéséhez és elhalásához vezet, a kutatások szerint az Indiai-óceán a leginkább érintett a dologban, a  néhány évtizeddel korábbi állapotokhoz képest például Kenya, vagy a Seychelle-szigetek koralljainak 90%-át már elveszítette.

A kutatások már a 21. század kezdetétől a folyamat felgyorsulására figyelmeztetnek, a legbrutálisabb a helyzet a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigeténél, amely a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legfrisebb adatai szerint az Indiai-óceán történetének legsúlyosabb pusztulásával kénytelen szembesülni a melegedő áramlatok miatt. A hetekkel ezelőtt végrehajtott helyszíni vizsgálat során 34 Mayotte körüli korallzátonyt vizsgáltak a kutatók, és azzal a döbbenetes ténnyel szembesültek, hogy a korallok nagyjából fele küzd már a kifehéredéssel és 30%-uk már már el is pusztult. Az már eddig is ismert volt, hogy a Comore-szigetek szigeteinél súlyos a korall-fehéredés, de a Mayotte szigeténél (ami szintén a Comore-szigetcsoport tagja) tapasztalható pusztulás példanélküli a térségben.

A kutatók szerint ennek egyébként másik fő oka a globális felmelegedés mellett a Comore-szigetcsoport (és így Mayotte) vizein zajló túlhalászás, mert azon kevés területen, ahol természetvédelmi korlátozás miatt sok a hal a régióban, a korallok is “boldogan” élnek.

Az eseményekre azonnal reagáló parti őrség (az elrablásról az Arsu nevű indiai hajó értesítette a hatóságokat, amelyet szintén el akartak rabolni, de miután kiderült, hogy fedélzetén nincs elegendő üzemanyag és élelem, a kalózok lemondtak róla), Topáz nevű hajója, az Európai Uniós kontingens egyik helikopterének segítségével gyorsan bemérte a Galatét vontató daut, majd miután megközelítette, figyelmeztető lövéseket adott le irányába. A kalózokat – ahogy ezt már korábban is tapasztalni lehetett – nem zavarták meg a lövések, gondtalanul folytatták útjukat Szomália felé. Ekkor lépett a képbe a helyzetről informált seychelle-szigeteki államfő, James Michel, aki utasítást adott a dau, bármilyen eszközzel történő megállítására.

Végül ez délután történt meg, miután a Topáz kilőtte a dau motorját, ami tüzet okozott, ezáltal a vízbe kényszerítve minden utast – kalózt, elrabolt matrózt egyaránt. Innen szedték fel őket és jelenleg mindannyian a Seychelle-szigeteken tartózkodnak – a szomáliaiak értelemszerűen őrizetben. Szomorú érdekesség, hogy a Topázt már hazafelé tartó útján ismét kalóztámadás érte, két kisebb csónakról és egy nagyobb, “anyahajóról”, de a Seychelle-szigetek parti őrsége azt a döntést hozta, hogy a túszok biztonsága érdekében nem bonyolódnak harcokba, így végül az akció visszaverése (ez két támadó jármű teljes elpusztítását jelentette) után a Topáz folytatta útját és mostanra már valószínűleg meg is érkezett a fővárosba, Victoriába.

Az akcióról egyébként közös sajtótájékoztatót tartott az államfő és több minisztere, mindannyian a Topáz helytállását dicsérték és kifejezték szándékukat, hogy a jövőben még többet fognak tenni a kalózkodás megszüntetése, visszaszorítása érdekében. Bár az akció teljes sikert hozott, azért megjelent egy-két akadékoskodó vélemény is, mely szerint óriási felelőtlenség volt a seychelle-szigeteki vezetés részéről a dau megtámadása ennyi tússzal a fedélzeten, hiszen így csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy mindössze 1 iráni tengerész sérült meg könnyebben a kezén. A szaporódó akciók várhatóak voltak, eljött ugyanis a téli monszun vége, a békés óceánon pedig a kalózok kedve is még jobban megjött a támadásokhoz: hétfőn újabb panamai felségjelzésű hajó, a 24 fős személyzettel bíró MV Iceberg került szomáliaiak kezére.

A Seychelle-szigetek egyébként egyre súlyosabb helyzetbe sodródik az Ádeni-öbölnél megszigorított ellenőrzés, szaporodó járőrök miatt, ugyanis a kalózok egyre gyakrabban tolják át “műveleti területüket” délre, a 115 gyönyörű szigetből álló kis nemzet közelébe, amellyel az egymaga képtelen megbirkózni. Ez pedig megváltoztatta a “földi paradicsom” képét is, a festői szépségű szigetek körül gyakori látványnak számítanak az orosz hadihajók, EU-s rombolók és Victoria repterét is rendszeresen használják a megfigyelésre kirepülő gépek. És akkor ott van még a yachtokat sújtó balszerencse, csak az elmúlt hónapokban legalább 4 békésen hajózó turistahajó elrablásáról tudunk.

Egyes, elhagyatott szigeteket – amelyeket szívesen adtak ki bérbe turistáknak – most le kellett zárni biztonsági okokból és a seychelle-szigeteki halászat is súlyosan megsínyli a “veszélyes vizeket”. 2009 harmadik negyedévében a tonhalból származó bevételek 30%-kal csökkentek az országban, főként a biztonság hiánya és az emiatt megnövekedett költségek miatt. Ez pedig egy ilyen kis országban, ahol alig él 100 ezer ember, súlyos hatással van a munkaerőpiacra is. Gondot jelent még az elfogott szomáliaiak helyzete is, jogi státuszuk nem csak itt, de máshol is gondot jelent, jelenleg ugyan a most elfogott 9 mellett már 11 őrizetben van a szigetek egyetlen börtönében Montagne Posé-ban, de nem tarthatóak ott örökre.

Fő források: AFP, Afrol, Reuters, NY Times

Algéria nem panaszkodhat, hét különböző helyszín kapott világörökségi rangot az országban, ezek egyike Beni Hammád erődje, amelyet a Hammádida berber dinasztia emírjei építettek a 11. században. Az állam északi részén, Algír közelében lévő emlékhelyen egy közel ezer éves mecset és minaret mellett három palota romjait találhatjuk, de az egész helyet az egyik egykori palota őrtornya uralja.

Szintén világörökségi helyszín a főváros, Algír óvárosa is, amelyet azonban manapság nem tanácsos egyénileg, kísérő nélkül felkeresni.

Ha maradunk Észak-Afrikában, akkor gyorsan rádöbbenhetünk, hogy Afrika ezen része igencsak gazdag értékes látnivalókban, Egyiptom gazdagsága ezen a téren valószínűleg mindenki előtt ismert. A piramosok mellett fontos történelmi kincsek Abu Mena egykori keresztény városának romjai Alexandriától néhány tucat kilométerre délre, ahol igazából már csak az alapok maradtak meg, de mégis a kereszténység egyik fontos korai emlékéről van szó.

Az ország bővelkedik a látványosságokban és “örökségekben”, de még egyet mindenképpen fontos megemlíteni, mert sokak számára nem ismert létezése: a Kairótól 150 kilométerre fekvő Wadi Al-Hitan vagyis Bálnák Völgye, amely egykoron élt óriási emlősök (többek között bálnák) maradványait rejti magában.

Szintén rendkívül gazdag a világörökségekben Marokkó is, az ország több városának régi része mellett fontos emlék Ait-Ben-Haddou erődítményszerű városa is, amely egykori karavánútvonalak mellett terül el, és amelyben a mai napig él néhány ember. Csak érdekességképpen: itt forgatták pl. a Gladiátor című film afrikai jeleneteit is.

Mazagan (vagy El Jadida) városa az Atlanti-óceán partján terül el, és teljes egészében a világörökség részét képezi, köszönhetően ama különlegességének, hogy egy két évszázados portugál uralom nyomait viseli magán.

És ha már északon maradtunk, nézzük az európai turisták egyik kedvenc helyét, Tunéziát, amely szintén bővelkedik megőrizendő emlékekben. Ilyen például az Észak-Tunéziában fekvő El Jem városában található óriási amfiteátrum, amely a római után a világ második legnagyobb ilyen építménye.

Karthágó romjai és több óváros mellett nem mehetünk el szó nélkül az ország egyik legészakibb pontján fekvő Ichkeul-tó körüli nemzeti park hihetetlen természeti gazdagsága mellett sem.

Ezek az országok dúskálnak az UNESCO által elismert örökségekben, de a több mint egy tucat olyan ország mellett (pl. Libéria, Sierra Leone), ahol nincs is ilyen látnivaló, addig sok országban csak egyetlen ilyen látványosság van (még). 

Ezen államok közé tartozik a festői szépségű Botswana is, ahol a világszervezet mindösszesen az állam északnyugati csücskében fekvő Tsodilo-területet vette fel listájára, ahol négy hatalmas kősziklán több ezer csodás sziklarajz csodálható meg, ráadásul a helyi emberek számára rendkívül fontos emlékekről van szó.

Mai posztunk zárásaként látogassunk el két egzotikus szigetországba, amelyekről nem igazán a világörökség jut az emberek eszébe, hanem inkább a homokos partok és égszínkék óceán.

Pedig többek között például Mauritius is fent van a világörökségi listán, két látnivalóval. Ezek egyike a Bevándorlási Állomásnak is nevezett (Aapravasi Ghat) épületkomplexum a fővárosban, Port Luis-ban, amely a brit gyarmaturalom idején az indiai vendégmunkások első állomása volt, mielőtt megkezdték utazásukat a birodalom más területeire.

A Seychelle-szigetek is két “örök emlékkel” képviselteti magát a világ örökségei között, a borzongatóan csodálatos Aldabra-atoll olyan, mintha álmainkból született volna. A világ legnagyobb korall-atolljának legtöbb része emberek által tulajdonképpen érintetlen, ennek következében hihetetlenül gazdag természeti élővilág alakult ki rajta.

Ezzel a sorozat első részét zárnám is, külön kihangsúlyozva, hogy ez a rövidke írás nem kíván turisztikai, történelmi lexikonokkal versenyre kelni, egyszerűen az általános műveltség növelése és a szórakoztatás a célja.

A rendezvényen ott volt az oktatási miniszter, Bernard Shamlaye és az egyetemet irányító alapítvány elnöke, Dr. Rolph Payet, akik szép, hivatalos gesztusként átvette kollégájától az egyetem megnyitásáról és engedélyezéséről szóló hivatalos dokumentumokat. Bár a Mahé szigetén felépített épületegyüttesben még nem igazán széleskörű lehetőségek állnak a diákok előtt, Payet már a jövőbeni terjeszkedésről, fejlesztésről beszélt és további támogatásokat kért. Az egyetem egy londoni egyetemmel szoros együttműködésben jelenleg pénzügyi és informatikai területeken kínál szakokat leendő hallgatóinak, de a közeli jövőben más szakok és képzési módok elindítását is tervezik. Az itt megszerzett végzettséget a University of London is elismeri, és a nagy-britanniai intézmény oktatókkal, szakmai anyagokkal és oktatási segédletekkel is segíti partnerét, amelynek létrehozását még 2007-ben jelentette be az államelnök, és amelyhez jelentős pénzügyi támogatást kaptak nemzetközi alapítványoktól és külföldi magánszemélyektől.

Akinek jelenleg nincsen meg az előtanulmánya az egyetemre való beiratkozáshoz, azoknak az intézmény felzárkóztató, előkészítő évfolyamokat is indít, így tulajdonképpen tényleg bárki előtt nyitva áll mostantól a campus. Az augusztusban indult regisztráció során eddig 55 fiatal iratkozott be az intézménybe, akik napokon belül elkezdik tanulmányaikat, de az egyetem tovább folytatja népszerűsítő kampányát szigetről-szigetre járva kis marketinges csapatával, hogy minél előbb igazi campus-élet jöhessen létre. Van ugyan költségtérítés, de ez elenyésző a külföldi egyetemek tandíjához képest, ráadásul már most ösztöndíj programokat is indítottak, hogy a rászorulók (mert bizony a Seychelle-szigeteken sem mindenki milliomos) is lehetőséghez jussanak.

Míg az európai és amerikai egyetemeken az oktatás viszonylag tömbösítve zajlik, addig itt tényleg kicsi csoportokat hoztak létre, hogy a tanárok még jobban tudjanak foglalkozni a diákokkal. A rengeteg illusztris vendég (persze Seychelle-szigeteki szinten) beszédeiben általában közös irányvonalként jelent meg a tény, hogy a főleg turizmusból (és halászatból) élő országnak alkalmazkodnia kell a változó piaci körülményekhez, ezt pedig fiatal, képzett munkaerő nélkül nem teheti meg. Eddig ugyanis súlyos probléma volt, hogy sok fiatal elment tanulni külföldi egyetemekre, de aztán onnan már nem tértek haza, így tulajdonképpen elvesztek a hazai gazdaság számára.

Lehet, hogy néhány olvasó rálegyint a témára, mondván milyen egyetem lehet egy ilyen apró, ráadásul rengeteg szigetecskéből álló országban, de nekik az oktatási miniszter beszédének egy része a válasz. Shamlaye ugyanis elismerte, hogy még nem túl kiforrott az egész dolog, nem óriási épületekről van szó, nem sok száz diákról, de ez még csak a kezdet, és ezzel a lépéssel megmutatták, hogy még egy olyan aprócska országnak is, mint a Seychelle-szigetek, lehet saját egyeteme. És most már elindult valami, innen csak előre lehet lépni. Engem ez az egész történet lenyűgöz, úgyhogy én csak remélni tudom, hogy lesz is további fejlődés.

Persze itt sem volt mindig békés a helyzet, az 1976-ban függetlenné vált országban a függetlenné válás utáni évtizedben több különböző puccsot kíséreltek meg a hatalmon lévő elnök ellen, az egyikben 45 európai zsoldos, Hoare brit százados vezetésével próbálta meg elfoglalni Victoriát, a szigetek fővárosát (ez volt az Anvil-akció, majd egyszer erről is posztolok), és átvenni az uralmat, de a hadsereg ezt meghiúsította, és a zsoldosoknak menekülniük kellett. Na de most nem szeretnék wikipedia jelleggel történelmi tényeket sorolni, hanem rá is térnék a poszt témájára, a Seychelle-szigeteket egyre jobban érintő drogkereskedelemre és használatra.

Mindenképpen szeretném előzetesen elmondani, hogy ezek a problémák nem mérhetőek a mondjuk Guineát és a többi nyugat-afrikai országot sújtó drogproblémákhoz, és egyáltalán, ezek a dolgok a szigeteken a turisták számára észrevehetetlenek, a közbiztonság tökéletes és jelenleg a kormányzat is megfelelően tudja kezelni a helyzetet. Mindenesetre a szituáció azért nem elhanyagolható, nem csoda, hogy 2008. februári beszédében az ország elnöke, James Michel az ország belső biztonságának legnagyobb fenyegetéseként a drogkereskedelmet nevezte meg, és számokkal is alátámasztotta, hogy egy növekvő jelenségről van szó.

Míg 2006-ban a rendőrség nagyjából 500 droggal kapcsolatos bűncselekményben járt el (ezért is írtam korábban, hogy ez más dimenzió, mint Afrika naponta milliárdos drogforgalmat bonyolító államai), 2007-ben már több mint 700 ilyen eset volt, 2008-ban pedig már ezer körüli számról beszélhetünk. Az elnök azt is elmondta, hogy a rendőrség, a belügyminisztérium és a vámosok új programokat indítottak a jelenség megállítására, valamint országos programot indítanak a drogproblémákkal küzdő fiatalok életének helyreállítására. 2008-ban ennek eredményeképpen meg is alakult a Nemzeti Drogiroda, amely a különböző hatóságok közötti munkát hangolja össze, valamint titkosszolgálati feladatokkal próbálja feltérképezni az Afrika legkisebb országában zajló drogkereskedelmet és fogyasztást. Az Iroda támogatására törvényeket is alkottak, amelyek több joggal ruházták fel a hatóságokat a bűnözőkkel szembeni harcban, azok elfogásában és börtönbe juttatásában.

Ehhez kapcsolódóan egyébként az ország adóparadicsomként betöltött szerepét is tisztázni kellene, hiszen sok esetben pénzmosásra használják fel az itt alapított cégeket, amelyek közül egyesek a drogüzletben is érintettek lehetnek. Erre ugyan kevés a bizonyíték, de más, hasonló helyzetű országok tapasztalatai alapján lehet benne valami. A legelterjedtebb drog egyértelműen a cannabis, és bár elhelyezkedése miatt a Seychelle-szigetek nem igazán tranzitország, azért Madagaszkárról sűrűn érkeznek kisebb szállítmányok a "fűből". Az országban a droggal kapcsolatos bűncselekmények mellett inkább csak kisebb lopások történnek, durvább bűncselekmények (rablás, gyilkosság, nemi erőszak stb.) szinte ismeretlenek errefelé, bár 2008 történelmi év volt az országban: két gyilkosság is történt.

Az állam igazságszolgáltatási rendszere angolszász jellegű, három szintből áll és a legtöbb bíró határozott idejű szerződéssel rendelkező külföldi (többnyire egykori brit gyarmatok állampolgára), így ők mindig is függetlenek voltak az aktuális politikai erőktől. A drogjelenség egyébként azért lehet aggasztó, mert főként a fiatal, 16 év körüli korosztály tagjai között terjed nagy sebességgel, 2008-ban a 13-15 éves diákok majdnem 15%-a azt vallotta, hogy legalább egyszer kipróbálta a cannabist, és több, mint felük már legalább egyszer lerészegedett.

Az elmúlt években több megdöbbentő elfogás is történt, még 2007. október 2.-án  egy pakisztáni férfit, bizonyos Gul Walit fogtak el a vámosok, amikor négy kiló 14 gramm heroint próbált meg az országba csempészni. A bíró a tárgyalások során később kiemelte, hogy a nagy mennyiségű drog akkora társadalmi fenyegetést jelent, és akkora felháborodással járt, hogy mindenképpen a legszigorúbb ítéletre van szükség, és ezért 12 év, szigorított őrizetben letöltendő szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki elismerte tettét. Bár a kábítószer további sorsa ismeretlen maradt a tárgyalások során, az egyértelművé vált gyorsan, hogy Wali csak egy szerencsétlen 28 éves balek, aki kis ellenszolgáltatásért vállalta a szállítást.

Apropó börtön. Az országban két, őrizetre szolgáló intézmény működik, a Mahé szigetén működő, a hadsereg által irányított szigorított börtön, és egy másik, a Long Island fegyház. Bár utóbbit azért erősen túlzás fegyháznak nevezni, hiszen pár évvel ezelőtt megtörtént, hogy az elítéltek kisétáltak a börtönből bulizni, majd egy másik szigeten elloptak ezt-azt, és végül visszasétáltak celláikba. Mit celláikba, szobáikba, hiszen maga a börtön kívülről úgy néz ki, mint egy többcsillagos szálloda. Itt egyébként hozzávetőleg 150-170 elítélt lakik napjainkban. Az akkori események után megszigorították a Long Island felügyeletét, és a súlyosabb cselekmények miatt elítélteket átszállították a szigorított börtönbe, ami viszont tényleg igazi börtön, őrökkel, rácsokkal, láncokkal. Az Amnesty International jelentése szerint itt gyakran még kemény fizikai munkát is végeztetnek a rabokkal és 2008-ban is több tucat alkalommal érkeztek jelentések az őrök brutalitásáról. Látogatás lehetséges, megfelelő orvosi ellátás elérhető, a nőket és fiatalokat elkülönítik.

Egy másik ügy, ami még említésre méltó: 2008. áprilisában egy 27 éves indiai matrózt, Nitin Krishna Redkart tartóztatták le Victoriában, amikor a kikötőben a rendőrök elkapták nagyjából két kiló marihuánával. Vele is példát akart statuálni a bíró, és miután a bíróság véleménye szerint egyértelmű volt a kereskedés szándéka, Redkart 13 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték (2 kiló marihuána = 13 év, 4 kiló heroin = 12 év, ez egyértelműen a bíróság elkötelezettségét jelzi a probléma felszámolásra). Redkar szerint állítólag seychelle-szigeteki bűnözők palizták be, de állítását nem tudta bizonyítani, így jelenleg majdnem egy éve a Mahé szigetén lévő központi fegyházban tölti büntetését.

Összességében elmondható, hogy a szigetek továbbra is Afrika legbiztonságosabb országának számítanak, de ahogy a fentiek és az alábbi videó is mutatja, a drogkereskedelem egy olyan probléma, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Sajnos a videó több helyen szinte élvezhetetlenül sötét, ennek ellenére szerettem volna egy autós videót Victoriáról is beposztolni.

Igazából nem teljesen „afrikai módon” irányította sorsát, diktatórikusnak is nevezhető kormányai azonban jól hasznosították a szigetek csodálatos természeti adottságait, így ma már a világ 50 leggazdagabb országa között tarthatjuk számon, egy főre jutó GDP-ben például könnyedén megelőzve szomszédunkat, Romániát. Az emberek 75 év körüli várható élettartamával és 80%-os beiskolázottsági arányával rendkívül kimagasló társadalmi és gazdasági fejlettségről tesz tanúbizonyságot, de ennek ára van. Azzal ugyanis, hogy nem a nyomorban tengődnek, a Seychelle-szigeteknek és a többi hasonló fejlettségű afrikai országnak, nagyon sok extra problémával kell szembesülnie. Egyrészt nincsenek segélyek, adományok, támogatások, másrészt ha esetleg hitelre van szükségük, az jóval drágább, mint egy szegény nemzetnek nyújtott hitel, a befektetők nem szívesen fektetnek be ilyen helyeken (persze azért nem kell félni, megy oda azért pénz), hiszen semmiféle kedvezményben nem részesülnek, mert nem „hátrányos” helyzetű országba viszik a pénzüket. Ahogy egy tavalyi találkozón, a botswanai és a seychelle-szigeteki elnök közös közleményében ebbéli panaszának hangot is adott. A szigetország nem kap a nemzetközi szervezetektől semmit, esetleges kölcsöneit nem engedik el és így tovább.

Mindenesetre azért ne kapjunk a szívünkhöz, a Seychelle-szigetek évről-évre a turizmus csökkenésétől tart és hangzatosan panaszkodik a fejlett afrikai országok sanyarú helyzete miatt, de a turisták száma inkább lassan növekszik, ami az egyre kedvezőbb utazási konstrukcióknak tudható be, másrészt egy ilyen országnak nem túl sok hitelre van például szüksége. A turizmus növekedése azonban egy más jellegű problémát is felvet, a terület hiánya egyre nyomasztóbban hat a sziget kormányzatára, ezért az illetékes miniszter nemrégiben bejelentette, hogy újabb hektárokat fognak „elrabolni” az óceántól, a holland módszert példaként követve. Ez nem újkeletű dolog lesz, hiszen maga a főváros egy része, ipari területek, repülőterek is vannak már feltöltött területeken, ami jelzi, hogy a Seychelle-szigetek már régen túlnőtte magát.

A legutóbbi ilyen nagy projektben, 2003-ban 350 hektárt sikerült elkobozni az óceántól, amely azóta is a gazdaság fejlődésének egyik alappillérét adja. Hogy rávilágítsak mekkora üzlet ez a kis országnak: maga az egész 350 hektáros projekt 50 millió amerikai dollárba került, és az így kialakított szigetrészek egyikét több, mint 50 millióért adták bérbe egy szállodaláncnak. Azonban a globális felmelegedés ezt a 116 szigetet is erősen fenyegeti, észlelhetően növekedett az óceán vízszintje, ennek ellenére a kormányzat továbbra is a területnövelés politikája mellett van, a távolabbi jövőre tervezés helyett. Ráadásul azt sem lehet tudni, hogy a gazdasági növekedés meddig tart, hiszen ez a kis szigetország néhány éve elég súlyos válságba került, egyrészt politikai megosztottsága, másrészt a turisták számának csökkenése miatt (a nagy árak következtében). Akkor mély gazdasági reformokat indítottak el, amelynek fontos elemei a mérhetetlen területfoglalási tervek. Mindenesetre érdekes dolgokat tartogat a jövő a Seychelle-szigetek számára is, ára lesz a növekedésnek, ebben biztos vagyok.

Ebben, a sorsolás, kidolgozás pillanatában a világranglistán leghátrább rangsorolt tíz afrikai országnak kellett volna megküzdenie egymással, kétmérkőzéses, kieséses formában. Viszont így, a második előselejtezési fordulóban nem lehetett volna ugyanezt az egyenes kieséses rendszert megtartani, ezért a FIFA (az afrikai szövetséggel történt egyeztetés után) a 10 ország közül játék nélkül továbbjutatta az ezen nemzetek közül legerősebb (ranglista szerint) kettő országot, jelen esetben Szváziföldet és a Seychelle-szigeteket. Az ő ellenfeleik (Dzsibuti és Szomália) így egymással kénytelenek megküzdeni november 17.-én, ráadásul egyetlen meccsen dől majd el minden.

Tovább nehezítendő a világszervezet dolgát, Sao Tome és Principe, valamint a Közép-Afrikai Köztársaság bejelentette, hogy nem vállalják a részvételt a sorozatban, mivel azt túlbonyolítottnak és drágának találják. Ezek után az első selejtezési fordulóban mindösszesen 6 ország csapata maradt, akik két mérkőzésen döntik majd el a továbbjutás sorsát (Október 13-14. és November 17. a két találkozó dátuma). Azok kedvéért, akiket érdekel, álljon itt a párosítás:

Madagaszkár – Comore-szigetek

Sierra Leone – Bissau-Guinea

Dzsibuti – Szomália (ahogy már fentebb említettem, itt csak egy meccs lesz)

A párosítások győztesei aztán bekerülnek a nagy kalapba, amelyből a következő selejtező forduló párosítását fogják sorsolni, 2007. november 25.-én a dél-afrikai Durban városában. Még a végén fontos megemlíteni, hogy a labdarúgó szemlék történetének első afrikai világbajnoksága Dél-Afrikában kerül megrendezésre, úgyhogy valószínűleg minden csapat kettőzött erővel veti bele magát a küzdelembe.