R.I.P. – Umaru Yar’Adua
Bár az előzmények ismeretében olyan nagy meglepetésnek nem nevezhető, de mégis egész Afrika és Nigéria megdöbbenéssel vette tudomásul a hírt, hogy szerdán éjszaka, 58 éves korában, szeretett felesége karjaiban elhunyt Umaru Yar’Adua nigéria államelnöke. A hosszú hónapok óta szívproblémákkal (is) betegeskedő és betegsége miatt hatalmától átmenetileg (vagyis most már örökre) megfosztott elnök sokak szemében az [...]
Szabad egy körre? Lagos-ból Benin városába – a halálúton
A nigériai Lagos-ból Benin városába tartó gyorsforgalmi utat sok ember egyszerűen csak az ördög országútjának nevezi a hihetetlen forgalom, az út állapota és az ebből bekövetkező súlyos balesetek miatt. Az első videó ugyan már közel 2 éves, de a helyzet azóta sem javult jelentősen, erre példa a frisebb, második videó.
Békés gorillák: az emberi faj újabb áldozatai
Míg a korábbi becslések a gorillák számának 90%-os csökkenését jósolták 2030-ra, addig a legfrisebb, ENSZ és Interpol közös jelentésből kiderült, hogy ez már az elkövetkező 10 évben bekövetkezhet és egész alfajok halhatnak ki örökre. Az okok elég egyértelműek (erről már írtam korábban is): az élőhelyeket veszélyeztető konfliktusok – gondoljunk csak bele, hol van a Virunga [...]
Lagos: az egyik legkevésbé élhető város a világon – Videó
Csak kiegészítésként, a világ másik négy legkevésbé élhető városa: Port Moresby (Pápua Új-Guinea), Algír, Dhaka (Banglades) és Harare.
Goodluck Jonathan első fontos döntése
Bár írást nem készítettem róla, egy videós posztot mindenképpen megér Goodluck Jonathan, Nigéria átmeneti/ideiglenes elnökének első igazán számottevő döntése, mellyel feloszlatta a betegség miatt “eltűnt” Yar’Adua elnök kabinetjét.
Újabb nigériai erőszakhullám: nem vallási feszültség
Alig egy hónappal a régióban történt korábbi erőszakos összecsapások óta, hétvégén ismét a káosz lett úrrá a közép-nigériai Jos városának környékén, miután három, a városhoz közel fekvő falut bozótvágókkal és puskákkal felszerelkezett bandák rohanták le vasárnap és akik nem tudtak elmenekülni, azokat szó szerint lekaszabolták – többségük menekülésre képtelen gyermek, nő vagy öreg volt. Az [...]
« go back — keep looking »