És ez miért baj? Mert azzal, hogy a média más “célpontot” talált magának, a közvélemény számára sem vált nyilvánvalóvá még, hogy Goodluck Jonathan államelnök és kormánya nem talált ellenszert a fanatikus muszlim szekta brutalitása és tevékenysége ellen, amit mi sem jelez jobban, hogy szinte egyetlen hírportál, újság sem hozta le még a hírt, mely szerint a tavalyi év karácsonyán templomok ellen intézett Boko Haram támadások ügyében megfeneklett a nyomozás és úgy tűnik, a rendőrség sötétben tapogatózik – néhány őrizetbevétel történt ugyan, de ezzel úgy tűnik, ennyi. Ez pedig nem elég egy olyan szervezet elleni harcban, amely az északi terület korlátlan urának hiszi magát, többször felszólítva az északon élő keresztényeket és délieket a távozásra, követelésének két újabb, januári, keresztények elleni támadással adva nyomatékot (január 7. – Adamawa, január 8. – Yobe). A kihirdetett szükségállapot, kijárási tilalom és megnövelt katonai, rendőrségi jelenlét úgy tűnik, nem sokat számított, ráadásul tegnap (január 12.) felkerült a Youtube videómegosztóra egy felvétel, amelyben a szervezet állítólagos vezetője, Abubakar Shekau a nemrégiben történt Boko Haram akciókat bosszúnak nevezte a korábbi, muszlimok elleni támadások miatt.

A lassan al-shabaabi magasságokba emelkedő csoport irányítója piros-fehér turbánban, golyóálló mellényben és Kalasnyikovok előtt 15 percen keresztül ecsetelte, hogy a támadások a korábban, Josban megölt muszlimok miatt történnek, amikor keresztények még az elhunyt iszlamisták húsát is megették. Hangsúlyozta továbbá, hogy a csoport fő célpontja azonban továbbra is a biztonsági erők, akik 2009-ben őrizetbevétele után kivégezték a Boko Haram alapítóját és szellemi vezérét, Mohammed Yusufot. Shekau esetleges tárgyalásokat a kormánnyal kizárólag az iszlám előírásainak megfelelően hajlandó lefolytatni, teljes összhangban a Koránnal. Ez a muszlimok oldala, de úgy tűnik, a keresztények is elkezdtek  szervezkedni, Benin államában nemrégiben felgyújtottak egy mecsetet és szintén ugyanitt több muzulmánt meggyilkoltak, de szerte Dél-Nigériában érték attrocitások az iszlám közösséget – több csoport (például a Niger-Delta Fiataljai a Radikális Változásért) felszólította a muzulmánokat és az északiakat a déli területek elhagyására. Ebből az összefoglalóból is tökéletesen látszik, hogy egy széleskörű etnikai konfliktus küszöbén áll az ország, amelynek megoldására jelenleg úgy tűnik, Goodluck Jonathannak nincs “ötlete” és hatalma (főként, hogy nemrégiben ő maga úgy nyilatkozott, sokan a kormányzatban és a helyi közigazgatásban, rendfenntartásban is szimpatizálnak a 2002-ben alapított vallási csoporttal) és sokan már most az 1967 és 1970 között zajló polgárháborút vizionálják, amikor Nigéria széthullása volt a tét.

Az élesedő ellentét mögött azonban helyi újságírók és szakértők is többet sejtenek mint a vallási vonal, szerintük ugyanis a viták egy része mögött gazdasági (földek birtokjoga), politikai érdekek is állnak, de akárhogy is, a Boko Haram tavaly már az ENSZ székházát és az abuja-i rendőrséget is támadás alá vette. A csoport közel 100 merényletet hajtott végre már Nigériában, legalább 3000 ember halálát okozva, amely az általuk vallott extrém Korán-értelmezésnek megfelelően szent cselekedet volt, hiszen a hitetlenek elleni harc az ún. “maitasine” felfogás szerint elfogadott. A csoport elleni harcot csak nehezíti a körülötte kialakult titokzatosság, hiszen a mai napig nem lehet tudni semmit felépítéséről (struktúrája pedig biztosan van, tekintve támadásai szervezettségét), vezetéséről és még konkrétan az sem ismert, hányan tagjai a radikális iszlám törvények szerint élő Nigéria megteremtését megcélzó Boko Haramnak – mondjuk céljaik sem egészen tiszták, volt már nyilatkozat, amely az iszlám törvények szerinti országot tűzte ki célul, de volt már, amelyik börtönben ülő tagjaik és vezetőik szabadon engedését követelte. És pontosan ezért jött nagyon rosszkor Goodluck Jonathan hosszú hónapok óta bejelentett lépése, amellyel megszüntette az üzemanyag-ártámogatást, hiszen az amúgy sem túl népszerű kormány népszerűsége mélypontra zuhant, az emberek pedig az utcákra vonulva napok óta totális sztrájkot folytatnak.

Afrika legnagyobb és a világ nyolcadik legjelentősebb olajexportőrénél ez a húzás az állam létét és szerepét kérdőjelezheti meg, hiszen a legtöbb nigériai számára ez a támogatás volt az egyetlen olyan dolog, amiből érezhették, hogy milyen gazdag is olajban országuk. A támogatást 1973-as bevezetése óta többször, többen próbálták megszüntetni, de a megmozdulások és sztrájkok minden egyes alkalommal meghiúsították a terveket (1976, 1988, 2003 stb.), viszont ez Goodluck Jonathan mostani tervei szerint nem fog megtörténni, hiszen a 12 milliárd forintnak megfelelő költségvetési tétel óriási forrást jelent a kormány számára, amelyből óriási infrastrukturális fejlesztéseket lehet majd végrehajtani. A kérdés, hogy mennyire képes a kormányzat mérlegelni: az egyik oldalon az üzemanyag-ártámogatás megszüntetése miatt dühös, kiábrándult emberek és ezáltal ideális fejlődési lehetőség a Boko Haramnak, másrészt viszont óriási bevétel, amelyből az előbbi radikális csoport elleni harc és a biztonsági intézkedések szigorítása is finanszírozható – a mérleg nyelve valószínűleg a Goodluck Jonathanra nehezedő nyomás lesz, az egyre jobban elszigetelődő kormány ugyanis akár még a polgárháborút is kockáztatja, ha nem hajlandó valamiféle engedményekre.

A nyomás pedig csak növekszik, hiszen a napokban már az olajipari dolgozókat képviselő szakszervezetek legnagyobbika, a húszezer embert képviselő PENGASSAN is jelezte, vasárnap reggeltől (január 15.) felfüggesztik a munkát és leállítják a termelést, amennyiben a kormány nem vonja vissza az ártámogatás megszüntetéséről szóló döntést, ez pedig napi másfél milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek. Na ez az a pont, ami minden autóst érinteni fog a világon, hiszen egy teljes leállás hetekre visszavetheti a napi két millió hordó nyersolajat kitermelő Nigéria termelését, ez pedig megint megnövelheti a hordónkénti árat a világpiacon (1 dollárral már meg is tette) – annak ellenére, hogy elemzők szerint hozzávetőleg 6 hét exportra elegendő olaj már hordókban van. A hivatalos piacon az eddigi kb. 100 forintról kb. 200 forintra emelkedő (a fekete piacon még ennél is többre) üzemanyagár miatt százezrek vonultak utcára a hét elején és a megmozdulások több helyen erőszakba torkolltak (pl. Niger, Kano, Borno államok), és amelyek végül a hét második felére tudták tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az elnököt, minisztereit és a szakszervezetek, polgári csoportok képviselőit. A január 13.-án kiszivárgott információk szerint ezeknek a tárgyalásoknak már eredménye is lett, a szakszervezetek két napra felfüggesztették a sztrájkokat és megmozdulásokat, lehetővé téve a további tárgyalásokat – bár bennfentesek szerint a kormány hajlandó hétfőtől (január 16.) egy kisebb összegű üzemanyag-ártámogatást visszaállítani, ami nagyjából 20 forintnyi árcsökkenést jelentene.

Az egyik hírügynökség beszámolója szerint mindenesetre Kadunában (az egyik, vallási feszültségektől különösen sújtott régióban) a tüntetések alatt keresztények és muszlimok együtt vonultak fel, egymást védték, miközben társaik imádkoztak – hasonló jelenetekre Kano városában és a fővárosban, Abujában is sor került a héten. A fentebb említett hátrányok mellett tehát talán eredménye is lehet a tüntetéseknek, amelyek eddig már közel 80 milliárd forintnyi kárt okoztak a gazdaságnak. A poszt végére pedig néhány gondolat a nigériai vallási megosztottság szóba kerülése esetén sokszor hangoztatott tézisről, mely szerint az országnak már rég két részre kellett volna válnia. Ennek lennének előnyei és hátrányai is. Az előnyök egyike maga a vallási ellentétek megszűnése lenne, a hatvan évvel ezelőtti India-Pakisztán kettéválás mintáján valószínűleg ez itt is sok száz ember életét mentené meg, másodsorban, a hatalommegosztás folyamatos gondját (”északi elnök-déli elnök”) is megoldaná a kettéválás, harmadrészt pedig az olajvagyon és olajbevételek miatti folytonos vitát és a “gazdag dél-szegény észak” felfogást is egyszer s mindenkorra sikerülne lezárni. Ha sikerülne. Mert egy esetleges kettéválásnak azonban valószínűleg több hátránya lenne mint előnye, elég ha megnézzük Szudán példáját, egy ilyen lépés valószínűleg felcsillantaná a lehetőséget több, önjelölt vezér számára és elszabadítaná a káoszt a két új ország határain belül és akár a két új ország között is. Aztán ott vannak a kettéválás költségei, a határsáv megállapítása, a természeti kincsek elosztása és a tény, hogy igazából a nigériaiak többsége sem akar szétszakadást. De ez már csak földtől elrugaszkodott képzelődés, hétvégén, legkésőbb jövő hét elején minden kiderül – a legvalószínűbb, hogy bizonyos mértékű támogatás újra létezni fog és Goodluck Jonathan tovább folytatja erőn alapuló harcát a Boko Haram ellen.

Valószínűleg azonban nem ez volt az, amiért az internetes szavazáson rá voksoltak a legtöbben (bár tudjuk, egy internetes szavazás a különböző visszaélési lehetőségeknek köszönhetően nem mindig tükrözi a tömegek véleményét), hanem szókimondó stílusa és nyilatkozatai miatt, többször és keményen bírálta például a nigériai kormányt azért, amiért az még mindig nem tudott olajfinomítót beindítani az országban. A 2011. november 29.-én, Lagosban tartott díjátadón egyébként a győztes azt hangsúlyozta, hogy ez nem az ő érdeme, hanem a Központi Bank közel 5000 dolgozójáé, továbbá válaszolt azokra a vádakra is, melyek szerint intézkedéseinek köszönhetően növekedett a munkanélküliség – Sanusi szerint a Központi Bank feladata nem a munkahelyek, hanem egy olyan gazdasági környezet megteremtése, ahol a vállalatok, vállalkozások fejlődni tudnak.

Mögötte olyan végeztek a rangsorban, mint Ellen Johnson Sirleaf, libériai elnök, Pedro Veron Pires, egykori zöld-foki elnök vagy például Afrika leggazdagabb embere, Aliko Dangote (róla még lesz szó). A Forbes a fekete kontinensen azért még nem bír akkora hagyományokkal, mint az Egyesült Államokban, csak 2011. szeptemberében jelent meg a legelső szám, de a szerkesztőség szerint Afrikában is hatalmas szó lesz majd a címlapra kerülni és a rangsorokat később aztán mindenki, mindenhol idézni fogja majd – ebből következően a decemberi szám címlapjára Sanusi került. Azért a szavazók és a magazin sem nyúlt nagyon mellé, hiszen a bankár több nigériai és külföldi egyetemen kapott már kitüntetést munkájáért, de 2010-ben és 2011-ben is megkapta az Év Legjobb Központi Bank Vezetője címet egy neves külföldi magazintól, ráadásul 2011-ben bekerült a Time magazin 100 legbefolyásosabb emberről készített listájára is. A legfrissebb afrikai Forbes egyébként listázta a kontinens 40 leggazdagabb emberét is (ez egybevág egyébként a 2011. áprilisában a világ leggazdagabb embereiről készített listával), akiknek összes vagyona megközelíti a 70 milliárd dollárt, átlagéletkoruk 61 év és kivétel nélkül férfiak – ez tökéletesen mutatja az afrikai nők üzleti életben létező nehézségeit is. A negyven emberből nem meglepő módon 15 a Dél-afrikai Köztársaság szülötte, többen közül a legjobb tízbe is bekerültek: Nicky Oppenheimer (gyémántszektor, 2011. novemberéig a De Beers 40%-os tulajdonosa – 6.6 milliárd dolláros vagyon) vagy éppen Johan Rupert (4.7 milliárd dolláros vagyon – Richemont-konszern, amely például a Cartier nevű luxusmárka tulajdonosa is).

De a leggazdagabb ember nem más a Dangote-csoport milliárdos vezetője, az 53 éves Aliko Dangote, aki az áprilisi “Világ leggazdagabb embere” Forbes listán az 51. helyre került, az előző évhez képest közel 560%-kal növelve vagyonát. Akkor egyébként a világ leggazdagabb emberei közé 14 afrikai került be, két nigériai (Dangote mellett egy bankár, Dr. Mike Adenuga Jr.), négy dél-afrikai és nyolc egyiptomi. Danote, aki kezdetben különböző árucikkek kereskedelmével kezdte pályafutását, a mobiltelefonok afrikai korszakának eljövetelével alapozta meg ezt a brutális növekedést, Globacom névre hallgató vállalata elsöprően uralja a nigériai és a nyugat-afrikai piacot, de további érdekeltségei, többek között a Niger-deltában érdekelt olajvállalata, a Conoil (Dangote volt az első nigériai, aki olajat talált és kezdett kitermelni a deltában, még 1991-ben), vagy 14 országban jelen lévő cementgyárai és közel 20 éve meglévő bankja is folyamatos növekedést tudnak elérni évről-évre. Dangotét, aki nem csak a leggazdagabb fekete ember a világon, de gazdagabb mint a Facebook-alapító Mark Zuckerberg, a nigéria üzleti szellemiség tökéletes példájának tartják sokan.

Jonathan egyébként elhessegette azokat a támadásokat, melyek szerint az ország legsúlyosabb és legsürgősebben kezelendő problémája a korrupció lenne az ártámogatás helyett, az elnök szerint ugyanis a szociális háló és infrastruktúra fejlesztése magával hozza majd a korrupciós helyzet javulását is. A kétnapos találkozón egyébként szó volt a már régóta napirenden lévő olajfinomítók fejlesztéséről is, ezek a projektek elvileg az üzemanyagár-támogatás megszüntetésével felszabaduló tőke segítségével indulhatnak majd meg az elkövetkezendő években és tehetik Nigéria gazdaságát a világ 20 legjobbjának egyikévé. A politikailag minden oldalról rendkívül erősen támadott államelnök kiemelte azt is, hogy országa, a kormány felelős intézkedéseinek hála, rendkívül jól kezelte-kezeli a gazdasági válság hatásait, a gazdaság diverzifikációjának segítésével, a munkanélküliség és a magánszektor terheinek csökkentésével a válság inkább lehetőségeket teremtett, mint gondokat. Persze csak Jonathan propagandája szerint, a valóságban azért a nigériai gazdaság erősen megsínylette az elmúlt éveket.

Ezért is lenne fontos a gazdasági diverzifikáció tényleges támogatása, hiszen jelenleg az olajbevételek határozzák meg, hogy éppen milyen teljesítménye van a Boko Haram vallási szektával lassacskán harcban álló ország gazdaságának. Így a most megalkotott Mezőgazdasági Átalakulási Akciótervben foglaltak valóra válása esetén talán sikerül csökkenteni Nigéria óriási importfüggőségét és esetleges exportképes termények termelése esetén javítani lehetne a külkereskedelmi mérlegen is. Többek között például kókusz, földimogyoró, rizs vagy akár gyapot termelésének gigászi méretű növeléséről szól a terv, amely segítene csökkenteni az importra költött milliókat, növelné a foglalkoztatottságot és ezáltal közvetve az egész gazdaságot fellendítené. A munkanélküliség amúgy is évek óta sarkalatos pont az országban, a gazdasági növekedést ugyanis egyáltalán nem követte munkahelyek teremtése, így a mezőgazdaság fellendítése mellett feldolgozóipar telepítése (élelmiszeripar, textilipar) is fontos cél lesz a jövőben, legalábbis Jonathan elmondása szerint. Jelenleg egyébként a nigériai szövetségi kormányzat literenként hozzávetőleg 91 nairás (1 nigéria naira nagyjából 1.4 forint) támogatást ad az üzemanyagra és tavaly közel 700 milliárd nairát költöttek ilyen célokra, de figyelembe véve az olajárak folyamatos emelkedését, ez a szám is folyamatosan növekszik, igazi pénznyelővé változtatva ezt a kormányzati kötelezettséget.

Nagyjából úgy kell elképzelni ezt, hogy a benzinkutakon literenként nagyjából 65 nairába (90 forintba) kerülő üzemanyag a valóságban 150 körüli nairába kerül a világpiacon (ez persze folyamatosan változik, így a támogatás is értelemszerűen), amelyből alig 15 nairát kapnak a szállítók, üzemeltetők, viszonteladók, a többi mind a valódi bekerülési költség. Tehát a kormány közel 100 nairát fizet minden eladott liter után az Üzemanyagtámogatási Alapból (PSF). És mivel az állam célja az, hogy a lakosság számára rendkívül fontos kérdésben pozitív képet mutasson magáról (hiszen egy nagy kőolajtermelőnél nem igazán lenne szavazatgeneráló egy kiugróan magas üzemanyagár – egyes olajjal nem rendelkező országokban egyékbént meglepő módon még ennél is olcsóbb az importált üzemanyag ára), ezért hiába emelkedett a kőolaj hordónkénti világpiaci ára, az ártámogatás növekedésének köszönhetően ebből az emberek semmit sem éreztek. A még 2006-ban létrehozott PSF havonta nagyjából 60 millió nairát költ ártámogatási célra, amelyet egyébként nagyon sokan támadnak az országon belül is, mint a korrupció melegágyát, amely ellentétben egyes szakszervezetek és civil csoportok véleményével, nem is annyira az átlagos embereket, hanem inkább a luxusautók tömegével rendelkező gazdagokat és autóflottákat üzemeltető nagyvállalkozókat segíti csak – hiszen milliók kerülnek pluszban a szállítmányozók, viszonteladók zsebébe.

Az egész kérdés egyébként azért szomorú, mert a valójában hatalmas olajvagyonnal rendelkező Nigériában nincs egyetlen műkődő olajfinomító sem (csak összehasonlításképpen, a 15 milliós lakosú Venezuelának 18 finomítója van, a 150 milliós Nigériában egy működő sincs), akkora pénzekből pedig, amiket a PSF mozgat, könnyedén el lehetne indítani ezek fejlesztését. De nem csak olajfinomítókra futná ebből a költségvetésből: ha nem is szüntetnék meg az egész ártámogatást, akár felére csökkentésével is olyan források szabadulnának fel, amelyekből telne útfelújításra, kórházak építésére és a közbiztonság javítására is (sok régióban ezeket a feladatokat mind az emberek maguk látják el). Ha elsőre végiggondoljuk a kérdést, a polgárok többségében logikus kérdés merülne fel: ha megszüntetnék az ártámogatást, az üzemanyagárak brutálisan megugranának, ami tényleg nem jó a szegények nigériai polgároknak, akkor mégis miért vannak sokan a megszüntetés mellett? Az igazán szegényeknek nem sokat segít az ártámogatás, amely tágabb értelemben a gazdagabb rétegeknek nyújt segítő kezet – bankoknak, nagyvállalatoknak, szállítmányozóknak.

De a legfontosabb érv a megszüntetés mellett mégis az óriási megtakarítás, amely a napi 32 millió liter üzemanyagot fogyasztó Nigériában hatalmas összeg lenne és ez óriási lendületet adhatna a gazdaságnak – akár új finomítók fejlesztéséről, a meglévők felújításáról és az ehhez kapcsoló befektetésekről, akár az infrastruktúra fejlesztésből adódó munkahelyteremtésről beszélünk. A másik oldalon persze ott van a tény, hogy a támogatás megszüntetésével megugrana az infláció és növekednének az emberek megélhetési kiadásai (ráadásul Nigéria az elektromos áram előállítása tekintetében is az olajra, az üzemanyagra van utalva – iskolák, kórházak is többek között) , főként a szállítási költségek emelkedésének köszönhetően. Goodluck Jonathan egyébként már a Parlament előtt is beszélt terveiről és ha lehet hinni a híreknek, akkor valószínűleg végig is tudja vinni célját.

Persze ha másképp nem fújnak addig a szelek, ugyanis az elődjének halála után, 2011. májusában hatalomra jutó dél-nigériai (ebből kifolyólag az északi muszlimok által nem annyira szeretett) Goodluck Jonathan és pártja a Népi Demokratikus Párt (PDP) még mindig nem tudott előállni egy egységes programmal, amely javítana az átlag nigériaiak helyzetén, sőt, a kezdetben bizakodó képet gyorsan rombolták a PDP egyes tagjainak korrupciós vádak miatti őrizetbevételéről szóló hírek, a naira leértékelése és az állami intézményeket rombadöntő kötelező béremelések. Aztán ott van még a keresztények és muszlimok közötti folyamatos etnikai feszültség kezelésének kérdése vagy az egyre erőszakosabb Boko Haram elleni sürgető lépések elmaradása. Akárhogy is legyen, az üzemanyagár-támogatás megszüntetése körül már most óriási a feszültség az országban, tüntetések, felháborodott nyilatkozatok követik egymást nap nap után, miközben épp a tegnapi nap írtak alá egy közel 1.5 milliárd dolláros egyezséget az amerikai Export-Import Bank és a nigériai kormány között az ország elektromos szolgáltató szektorának fejlesztésére. Talán véletlen, talán nem, de a befektetés/támogatás pont akkor érkezik, amikor az ártámogatás megszüntetése miatt a rendkívüli módon üzemanyagra utalt áramszektorban is kezdte felütni fejét a káosz és felháborodás.

A kameruni fennhatósággal az elmúlt években lázadó szervezetek szálltak szembe, az állítólagosan a hírhedt MEND (Niger-delta Felszabadítási Mozgalom) által is támogatott Szabad Bakassiért Mozgalom (BAMOSD) volt közülük a legjelentősebb, amely az ún. Déli-Kamerun területén létrehozandó Ambazóniai Köztársaság mintájára igyekezett megteremteni a Bakassi Független Köztársaságot. Kisebb támadások és túszejtések fűződnek a nevükhöz, de igazán jelentős akciókat nem tudtak végrehajtani. Megtették helyettük mások, addig teljesen ismeretlen csoportok jelentek meg a régió politikai palettáján, ilyen volt például a 2010. márciusában egy kínai hajót megtámadó Afrikai Tengeri Kommandó (AMC), amely később, novemberben már a Bakassi partjánál található egyik olajfúró tornyot is megostromolta vagy ilyen volt a 2007-ben megjelent Dél-Kameruni Emberek Felszabadítói csoport, amelynek nevéhez több tucat kameruni katona halála köthető.

A néhány hónapja tartó viszonylagos (hangsúlyozni kell a viszonylagos szót, mert a térség biztonsági helyzetére nagy hatással van a kalózkodás és a Niger-delta helyzete) csendet azonban az elmúlt héten három durva akció törte meg, először még a hét első felében 13 kameruni tisztviselőt raboltak el és két rendőrt lőttek le ismeretlenek két különböző támadásban, amelyekért a fentebb már említett és brutalitásáról hírhedté vált AMC-t teszik felelőssé helyi források, amelyek azt is megerősítették, hogy a kameruni kormány már tárgyalásokat folytat a szervezettel a váltságdíj mértékéről – az AMC már korábban is megfelelő tárgyalópartnernek bizonyult, pénzért az elrabolt emberek mindegyikét sértetlenül elengedték. Állítólagosan 750 ezer euróról beszélünk első körben, majd aztán havi szinten, védelmi pénz gyanánt kellene fizetnie egy jelentősebb összeget a térségben műkődő öt nagy olajkitermelőnek a hasonló esetek elkerülése miatt, de más források csak 200 ezer euróról és néhány fogoly szabadon engedéséről szólnak.

Ami mindenképpen tény, hogy a helyettes rendőrfőnök is a túszok között van és az is biztos, hogy az elraboltakat nem kameruni területen őrzik, hiszen a Bakassi-félszigeten méreteihez képest rengeteg katona állomásozik, így egy ilyen akció megvalósítása az orruk előtt elég kockázatos lenne. A harmadik támadás még február 11.-én, pénteken történt, amikor Isanguelében szintén állítólagos AMC tagok kameruni katonákra támadtak, amely fényes nappal végrehajtott akcióban mindkét fél oldalán egy ember veszítette életét.

Az ilyen támadások és incidensek mindenesetre nem tesznek jót sem a két ország viszonyának, sem az olajban és halban gazdag Bakassi-félszigeten uralkodó állapotoknak, ahol még mindig legnagyobb részt nigériaiak élnek kameruni katonák ellenőrzése alatt. Maga az AMC egyébként még 2009 elején jött létre, amikor kiváltak a Bakassi Szabadságharcosok (BFF) szervezetéből, mert nem értettek egyet azzal, hogy a csoport tárgyalásokba kezdett a kameruni kormányzattal. A Jerry Owei által vezetett AMC célja valamiféle kompenzációt, jóvátételt szerezni azoknak a nigériaiaknak, akiket a kameruni hadsereg üldözött el Bakassiról 2008-tól kezdődően és a korábban jól élő halászokat ezáltal nyomorba kényszerítve. Bármikor lepaktáltak minden más, a térségben működő lázadó szervezettel és mindenféle bűnözői csoporttal és egy legutóbbi bennfentes információ szerint kapcsolatuk a MEND-del már nem csak egyszerű szövetség, hanem szimbiózis. A kameruni kormányzat főleg ezt a csoportot teszi felelőssé azért, hogy a bakassi olajmezők termelése jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, ráadásul a biztonsági kockázatok megnövekedett terheket rónak az üzemeltető cégekre is.

Az efféle szövetségek, testvériségek előretörése a nyolcvanas évekre vezethető vissza, ebben az évtizedben több száz ilyen csoport jött létre, köztük mai posztunk két főszereplője, az Afrika Új Fekete Mozgalma (ismertebb nevén a Fekete Bárd) az Edo állambeli Benin egyetemén, illetve a később ebből kivált Legfőbb Eiye Testvériség (az ‘eiye’ madarat jelent a yorubában). Erre az időre tehető az a tendencia is, hogy egyrészt a csoportok elkezdtek erősen etnikai alapon szerveződni (az Eiye például az igboké) és különböző rituálékat (köztük leggyakrabban vudu szertartásokat) végezni, és szintén ekkoriban kezdődött gyors kriminalizálódásuk is, miután az országban uralkodó instabil politikai helyzetben az aktuális vezetők ezeket a csoportokat eszközként használták fel az egyetemek, a diákság irányítására, felügyeletére – ezért pedig pénzt, sok esetben fegyvereket kaptak az esetleg diákmegmozdulások megakadályozására, a diákjogi vezetők kontroll alatt tartására.

A kilencvenes évek elején aztán végképp eldőlt sorsuk, miután a kormány intézkedésekkel korlátozni akarta az ilyen szövetségek jogait, mozgásterét, ezzel pedig a városok utcáira, telepeire száműzte az ekkor már “szektásként” is hivatkozott fiatalokat, és a csoportok sorban kezdték létrehozni utcai szárnyaikat, amelyek mellett később valódi diákszövetségi múltjuk már homályba veszett. Összecsapások, súlyos konfliktusok alakultak ki az egyes testvériségek között, és ezekben az években már a gyilkosságok, nemi erőszakok sem voltak szokatlanok, nem csoda, hogy a “normál” diákok már ellenállási mozgalmat is szerveztek a szövetségek ellen és módszeresen kutatták majd eltávolíttatták a szektásokat, akik erre az esetek túlnyomó részében erőszakkal válaszoltak. Röviden összefoglalva a mai állás szerint az egyetemeken létező diákszövetségek, testvériségek (hangsúlyozni kell, hogy vannak normál csoportosulások is) egy része szektaként működik, a jobb jegyekért, ellátásért bármire képesek, de ugyanígy aktívak utcai bűncselekményekben, rablásokban és egyetemi pályafutásuk után a tagok jelentős része a testvériség kötelékében marad és már az utcán folytatja tevékenységét – egyes államokban a politikai hátszélnek köszönhetően bizonyos tagok politikai karrierbe kezdenek, a Niger-deltában pedig sokan a milíciák, köztük a Niger-Delta Felszabadítási Mozgalom (MEND) soraiban harcolnak.

De ne gondoljuk ezeket a csoportokat afféle titkos társaságokként, létezésük ismert, minden tanév kezdetén tagokat toboroznak (a felvételiről inkább ne beszéljünk, mert iszonytató dolgokat kell tenni a bekerülésért egyes szövetségeknél), de már általános és középiskolákban is megjelentek, ahogy létrejöttek kizárólag lányokból álló testvériségek is (pl. Jezebel Lányai). Napjainkban leginkább Edo állam érintett a szövetségekhez köthető erőszakhullámban, ahol a szektások bármilyen kis összetűzés (egy lányon való vita, egy rossz jegy) miatt fegyverrel támadnak és a legtöbb emberrablás is köthető hozzájuk valamilyen formában. A legutóbbi brutális akciók Benin városában történtek, ahol az Eiye és a Fekete Bárd (illetve a Fekete Bárdnak van még ügye a Maphite Maffiával is) csapott össze 2010, majd 2011 során több ízben is, és a harcokban több tucat ember halt meg.

És bár a rendőrség minden esetben keményen küzd az ilyen tevékenységek ellen, az egyetemek ellenfelektől tartó és ezért elnéző, támogató vezetése valamint a regionális politikusok hasonszőrű gondolatai miatt a testvériségek virágzanak. Ráadásként pedig ott, ahol igazán eldőlnek a dolgok, az állam és a józan ész veszít, ugyanis a szülők az esetek legnagyobb részében támogatják gyermekeiket és nem ellenzik csatlakozásukat az ilyen csoportokhoz. Az egymással már hosszú évek óta harcban álló Eiye és Fekete Bárd a tavalyi több tucat összecsapás után (2010. májusában például 8 holttest maradt az utcákon Benin városában, amikor a gépfegyverekkel felfegyverzett fiatalok összecsaptak és mészárolták egymást akár áldozataik szüleinek szeme láttára is), már idén is vérbeborította a beninvárosi Ogida és Uwelu negyed utcáit, miután csütörtök délután-este bosszúból (állítólag korábbi támadást megtorolva) a legbrutálisabbnak tartott testvériség, a Feteke Bárd fegyverekkel felszerelve támadt Eiye tagokra és a pénteken is folytatódó harcokban legalább egy tucat ember halt meg, a sérültek száma pedig ennek többszöröse, többségük ártatlan civil.

A rendőrség megerősített alakulatokkal tett rendet hétvégére az érintett negyedekben, Edo állam pedig válságstábot állított fel a helyzet kezelésére. A helyzetet muszáj is komolyan venni, ugyanis egyes egyetemeken már fegyveres őrök tucatjait kell alkalmazni a biztonság bizonyos mértékű szavatolására, továbbá a jelentősebb nigériai közösségekkel rendelkező európai államokban is ott vannak ezek a testvériségek, Olaszországban például 2007-ben és 2008-ban is komoly rendőri akciókat kellett indítani több városban is a prostituciós hálózatokat üzemeltető, drogkereskedelmet folytató bandák ellen.

Mivel a támadásokban résztvevők és a megtámadottak kivétel nélkül egy vallás követői voltak, sokan – tévesen – feltételezték akkor és azóta is, hogy vallási alapú konfliktusról van szó, valójában pedig csak a körülmények alakultak oly szerencsétlenül, hogy a régióban egyes etnikumok teljes egészében egy vallás követői tehát egy etnikai, szociális okokból kialakult összetűzés egyben vallási alapú is. A régióban élő fulanik főleg állatok tenyésztéséből, kereskedelméből élnek, és szinte teljes egészében az iszlám tanait követik, míg a berom etnikum (illetve a kisebb anaguta és afisare entikumok) tagjai földművelésből élő keresztények. A két “oldal” már évtizedek óta szembenáll egymással (ahogy Afrika oly sok más országában is: az állattartók északról délre igyekeznek jószágaikkal és ez sérti a “röghözkötött” földművelők érdekeit) földbirtoklási, építési, tulajdonjogi ügyek valamint ezeréves “szemet-szemért” ügyek miatt, úgyhogy a hadsereg fellépése és a különböző békéltetési kísérletek igazából nem sokat érnek.

Erre a rövid bevezetőre azért volt szükség, hogy valamelyest érthetőbb legyen miért is történt az, ami a tegnapi nap során történt Josban illetve egy másik észak-nigériai városban, Maiduguirba. Josban több helyen is robbanás rázta meg a belvárost, minden esetben a keresztények szent ünnepét ünneplő katolikus közösség volt a támadások célpontja, a pontos részletek még nem teljesen ismertek (jelenleg még azt sem tudni, pontosan hány robbanás volt), de legalább 10 ember életét veszítette az akciókban, amelyeket még senki nem vállalt magára. Maiduguirban muszlim radikálisok egy csoportja egy keresztény templomot támadott meg a mise alatt, de a hasonló eseményekre már számító nigériai hadsereg időben közbelépett és képes volt megakadályozni az erőszak elszabadulását.

Jelenleg mindkét városban katonák járőröznek és mindenkit az otthonába való visszatérésre szólítanak fel. Az egyik állami szóvivő, Gregory Yenlong szerint már napokkal korábban voltak pletykák azt illetően, hogy Karácsonykor a muszlimok támadásra készülnek a keresztények ellen, de ezt a rendőrség közleményben cáfolta, bár a helyzet komolyságát és a feszült hangulatot megerősítette.

A legdöbbenetes a D csoport, ahol – ugyan csak két forduló után – a Közép-afrikai Köztársaság vezet 4 ponttal, úgy hogy már játszott a kvartett két nagyágyújával, Marokkóval és Algériával is (a negyedik résztvevő a közepesen erős nemzetek közé tartozó Tanzánia). A legutóbbi fordulóban a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban lejátszott mérkőzés előtt senkinek a fejében meg sem fordult, hogy nem a világbajnoki résztvevő Algéria fogja besöpörni a három pontot, pedig nem így történt. A becenevükön – szabad fordításban – Ubangui Borjak névre hallgató hazaiak már az első pillanattól kezdve fölényben játszottak a szakadó esőben, és végül egy küzdelmes találkozón a 81. és a 86. percben szerzett találattal óriási győzelmet arattak, amely a nemzetközi labdarúgás történetében a második olyan selejtezőmérkőzés volt, amelyet az ország csapata meg tudott nyerni.

Persze ebben szerepet játszik az is, hogy a nemzet ritkán képviselteti magát ilyen megmérettetéseken (egyetlen egyszer indultak például csak világbajnoksági selejtezősorozatban), legutolsó selejtezőn – sőt egyáltalán – aratott győzelmük 1973-ban történt (!!!). Csak a margóra érdekességként: a Közép-afrikai Köztársaság válogatottjának erőssége a Magyarországon futballozó Foxi Kethevoama is. A győzelem után Jules Accorsi, a győztes csapat francia edzője hitetlenkedve beszélt arról, hogy egy sokkal erősebb algériai válogatottra számított, miközben a hihetetlenkedő szurkolók tucatjai a pályára rohanva ünnepelték a nem is várt fantasztikus sikert. Valamilyen szinten hasonlóan hihetetlen eredmény a Niger-Egyiptom mérkőzés végkimenetele, mert Afrika legmagasabbra rangsorolt fociválogatottja, az elmúlt három Afrikai Nemzetek Kupájának győztese elvérzett a nigeri főváros, Niamey egyik stadionjában (Niger csak a 154. a FIFA ranglistáján!), amikor az első félidő végén a francia Bordeaux csapatának csatára, Moussa Maazou bevágta a meccs egyetlen, győztes gólját.

A Seyni Kountche stadionban, 30 ezer néző előtt lejátszott találkozó után Niamey utcáit ünneplő tömeg lepte el, hatalmas dugók alakultak ki (de ezúttal ez senkit sem zavart) és az önkívületben őrjöngő drukkerek órákon át éltették az Antilopokat. A már-már bibliai szenvedésekkel sújtott (árvizek, szárazság, éhínség, járványok) mélyszegénységben élő ország katonai vezetése 10 ezer jegyet ingyen osztott ki az emberek között és az ország labdarúgó szövetsége is mindent megtett, hogy mobilizálja a drukkereket, így volt aki több száz kilométert utazott. De megérte, az Antilopok ugyanis fantasztikus örömöt szereztek a nigeri lakosságnak ezzel a sikerrel, akár lesz folytatás, akár nem. Mindenesetre egy pletyka is felütötte a fejét (amely később be is igazolódott), mely szerint nem sokkal a kezdőrúgás előtt egy helyi kuruzsló egy fekete kecskével sétált a pálya körül, és állítólagosan fekete mágiájával kárhoztatta vereségre Egyiptom válogatottját. Igazi szépséges afrikai történet.

Még néhány érdekesség egy-két további találkozóról: Kamerun és a Kongói Demokratikus Köztársaság összecsapását hosszas egyezkedés előzte meg a helyszínt illetően, hiszen a hazaiak az északi Garoua városában szerették volna lejátszani a meccset, ahol viszont kolerajárvány tombol éppen és ez nem tetszett a kongói szövetségnek, végül salamoni döntés született, mindenki védőoltást kapott és így végül Garouában békés 1-1-el zárult a két ország összecsapása. Még mindenképpen meg kell említeni a bürokratikusan ostoba káoszt, ami Nigéria válogatottja körül kialakult, ugyanis kormányzati beavatkozás címszóval a labdarúgó világszövetség mindennemű nemzetközi meccstől eltiltotta az ország válogatottját még múlt szerdán – tehát nem sokkal guineai meccsük előtt -, de az ítélet hivatalos kihirdetéséig, október 26.-áig ezt ideiglenesen felfüggesztették két nappal később, így sok ezer őrjöngő néző láthatta, ahogy Conakry-ban Guinea 1-0-ra legyőzte a Sasokat. Az ilyen posztok és egy-két meccsről készült összefoglaló videó megtekintése után az ember ráébred, hogy a Magyarországon és Európa egyes részein már lesajnált és érdektelenné vált labdarúgás egy másik kontinensen sokak számára az életet, egy fantasztikus győzelem pedig napokig tartó eufóriát jelent.
Nagyon rossz minőségű felvételek, de én mégis beleborzongtam – Niamey és Bangui:

Niamey

Bangui 1

Bangui 2

Hasonló önszerveződő védelmi csoport/mílicia persze nem csak Szudánban létezett, létezik, a kontinens másik oldalán, Nigériában azonban nem egy lázadó szervezet, hanem a kezelhetetlenné váló bűnözés ellen jöttek létre ezek a csoportok, az első úgy 1999 környékén, a Bakassi-félszigeten, innen származik ezen csoportok összefoglaló neve is, azaz a Bakassi Boys (a Bakassi Fiúk). Akkor, a félsziget egyik piacán a sok sanyargatást megelégelő kereskedők összefogtak és összecsaptak a területet uraló bűnözőkkel. A sors furcsa fintora, hogy 2008-ban a sziget feletti irányítás joga átkerült Kamerunhoz, miután hosszú évek vitája után a nemzetközi bíróság tisztázta a félsziget státuszát. Mindenesetre az ottani tevékenységük nem volt túl jelentős, a legjelentősebb ilyen csoportok az ún. Igbo régióban, azon belül is Abia és Anambra államban jöttek létre, és kezdetben a legmagasabb hatósági szintek nemhivatalos támogatásával küzdöttek a bűnözés ellen. A Bakassi Fiúk szinte kizárólag fiatalokból állt, akik lőfegyverekkel, bozótvágokkal felszerelve törvényeket figyelmen kívül hagyva brutális leszámolásokat hajtottak végre bűnözői csoportok tagjai ellen. Hatékonyságuk annyira jelentős volt, hogy más Igbo államokba is meghívták őket, ahol szintén jelentős eredményeket értek el rövid idő alatt, azonban a politikai szelek iránya változott, így a Bakassi Fiúk mögül egyszer csak eltűnt a politikai támogatás és ekkor már a közbiztonságra veszélyes erőként vették számba őket.

Ráadásul már nemzetközileg is felfigyeltek rájuk, úgyanis brutális kínzásokat, gyilkosságokat hajtottak végre az elfogott bűnözők ellen, és mindenféle törvény figyelmen kívül hagyásával hetekig fogvatartottak embereket. A 21. század beköszöntével működésük főleg három államra korlátozódott (Anambra, Abia, Imo), és mindenhol élvezték a lakosság maximális támogatását, a bűnözők pedig rettegtek tőlük, ugyanis természetfeletti erőt tulajdonítottak a Bakassi Fiúknak. Csak egy példa különös módszereikre: ha elfogtak egy bűnözőt, bozótvágót nyomtak csupasz mellkasához, és ha a kés színe pirosra változott, akkor az illető bűnös volt. Persze ezt a színváltozást csak egy igazi Bakassi Fiú láthatta meg. Ekkor, nagyjából 2001-től kezdődően, néhány évnyi működés után a csoportok elkezdték hivatalossá tette saját létezésüket, ugyanis például Anambrában a Bakassi Fiúk megszűnt létezni mint önjelölt bűnüldöző mílicia, és belőlük jött létre az állam támogatását ismét élvező, az Abiával szomszédos, szintén Igbo területen fekvő Anamabra állam polgárőrsége (Anambra Állami Polgárőr Szervezet – AVS).

Imoban a hasonló polgárőr szervezet létrehozása azonban kudarcot vallott, így itt továbbra is a törvénytelenség és a jog határán egyensúlyozó milíciaként voltak kénytelenek tovább létezni a Bakassi Fiúk még egy jó darabig. A nemzetközi nyomás, a növekvő brutalitásuk és meglepő módon, a lakosság részéről élvezett népszerűség miatt a nigériai szövetségi kormányzat nem sokkal később elrendelte a nem legálisan létező szervezetek felszámolását, így amely állam csak tehette, létrehozta belőlük saját polgárőrségét (Abia végül 2006-ban hagyta jóvá az ezt engedélyező passzust). Legalizálásuk persze rendkívül rosszat tett a szerveződéseknek, a hivatalos keretek miatt egyáltalán nem tudtak már olyan hatékonyan működni, ahogy egykoron, így nem csoda, hogy még most 2010-ben is sokan visszasírják a valódi Bakassi Fiúkat, akik pedig a kisebb zökkenők után ismét léteznek (bár sok helyen meg sem szűntek létezni), Abia állam gazdasági központjában, Abában a lakosság például már nem is hívja a rendőrséget ha baj van, a Bakassi Fiúk úgyis megoldják a problémát.

Anambra államban is több száz különböző önvédelmi csoport létezik, köztük a rettegett Bakassi Fiúk, és hiába a kormány igyekezete a felszámolásukra, az ilyen csoportok mögött álló hatalmas lakossági támogatás miatt erre egyszerűen nincsen esélyük sem. Az efféle posztok után mindig megerősödik bennem a gondolat, hogy a jövő már nem a mindenkiről gondoskodni, mindenkire vigyázni igyekvő államé (amely ugyebár ezen feladatainak már most is képtelen megfelelni), hanem a kis, összetartó, magára vigyázó közösségé, és ez pedig a különböző etnikumokból álló nemzetállamok létezését is megkérdőjelezi.

Ahogy a NUPENG főtitkára, Elijah Okougbo elmondta az AFP hírügynökségnek, a lépés kizárólag az abujai szállításokat érinti és jelenleg nem lehet tudni, mikor fogják felfüggeszteni a munkabeszüntetést, de addig Abujában ismét a megszokott, benzinkutak előtt kígyózó hatalmas sorok látványára kell számítani, mert az ország üzemanyagának jelentős részét közutakon szállítják. Az utak egyébként tényleg kritikus helyzetben vannak, még a legnagyobb városok (így Abuja) környékén is hihetetlen állapotok uralkodnak, ezért mindennaposak a súlyos, halálos balesetek és ahogy Okougbo rámutatott, sok embert akkor rabolnak el, amikor kénytelenek megállni vagy teljesen lelassítani egy előttük tátongó kráter miatt. A kormány részéről a ma kezdődött munkabeszüntetésre egy rövid közlemény érkezett csak, amely szerint váratlan, nem bejelentett akcióról van szó, de amelynek már a szerdai közös tárgyaláson (amelyre rendszeresen sor kerül a NUPENG-gel) szeretnének véget vetni.

Nigériában ezek a dolgok rendkívül gyakoriak és megszokottak, legutóbb július 10.-én kezdődött egy egész országra kiterjedő négy napos sztrájk a sofőrök között, amely az utak állapota mellett az alacsony fizetés és a magas üzemanyagárak miatt is történt. De könnyen csemegézhetünk a múltbeli további sztrájkok között is a teljesség igénye nélkül (most csakis a NUPENG-hez tartozó kamionsofőrökról van szó):

2009. április – Több tucat üzemanyagszállító kamion lefoglalása miatt kezdődött sztrájk
2009. január – Sztrájk lefoglalt kamionok és különböző állítólagos vádak miatti bürokratikus akadályoztatás miatt
2008. július – Magas üzemanyagárak és a rossz utak miatti sztrájk
2007. június – Tiltakozás az emelkedő benzinárak miatt

De csak az idei évben szinte minden hónapra jutott egy sztrájkfenyegetés a NUPENG részéről a kormány felé, viszont igazából most senki nem számított arra, hogy valami történni is fog, hiszen a július 10.-i sztrájk felfüggesztése óta több alkalommal is tárgyaltak a két oldal képviselői, mert ha valami, akkor a világ nyolcadik legnagyobb olajkitermelőjénél a benzinhiány igazán érzékeny kérdés. Mindenesetre a NUPENG más fronton is kemény harcot folytat (és ebből is látszik, hogy nem csak az utak állapota a sztrájk oka), a napokban súlyos vádakkal illette az Olajipari Termékek Árazási Felügyeletét (PPPRA), mely szerint a szervezet adatok eltitkolásával igyekszik spekuláns üzletemberek kezére játszani bizonyos tartalékokat és importjogokat.

Ez így eléggé leegyszerűsített mondat volt, de a lényeg nagyjából annyi, hogy technikai hiányosságok miatt Nigéria kénytelen üzemanyagot importálni, és az importjogokat és mennyiségeket olyan üzletemberek kezére játsszák (állítólagosan), akik igazából semmiféle tárolókapacitással vagy szállítóeszközzel nem rendelkeznek, egyszerűen csak spekulálnak. Ezért a NUPENG egy lista közzétételét követeli, amelyből egyértelműen kiderülni, kik kapták az importszerződéseket, kik húztak hasznot az üzletből. A legnagyobb vesztes pedig megint az átlagos nigériai polgár, de ahogy Okougbo fogalmazott: a sztrájk célja, hogy a politikusok is megérezzék, mit éreznek az egyszerű emberek.

Egy régi videó, de a helyzet azóta sem változott: