Akinek sikerült az, ami Camarának Guineában nem: Salou Djibo, a demokrácia tábornoka

A mögöttünk álló hétvégét ismét hívhattuk volna választási hétvégének, hiszen két afrikai országban is az urnák elé járulhattak az emberek, hogy eldöntsék, ki legyen az elkövetkező években az a személy, aki népük sorsát alakítja. Az első a javarészt szaharai ország, Niger, ahol a tavaly februárban hatalomra jutott katonai vezetés ígéretének megfelelőn szombaton demokratikus elnökválasztást tartott, [...]

Most akkor vannak külföldi zsoldosok Líbiában vagy nincsenek?

A Líbiában zajló események kapcsán ismét tökéletes képet kaphatunk arról, hogy a nemzetközi politikai erők mindig csak saját érdekeiknek megfelelően cselekszenek, a demokrácia és a lakosság nem igazán számít a nagyhatalmak vezetőinek, hiszen emlékezzünk csak vissza: 2009-ben Barack Obama lett az első amerikai elnök, aki kezet rázott Muammar al-Gaddafi (Kadhafi) líbiai diktátorral, de relatíve semmi [...]

Nigeri felkészülés a választásra: börtönben az ex-elnök

Majdnem egy év házi őrizet után, két héttel a január 31.-én esedékes elnök- és parlamenti választások első fordulója előtt végre tisztázódott a tavaly februárban katonai puccsal hatalmától megfosztott nigeri elnök, Mamadou Tandja sorsa, miután kormányzati források szerint vasárnap helyi idő szerint délután négy óra körül eddigi rezidenciájáról átszállították a fővárostól, Niamey-től nagyjából 30 kilométerre található [...]

A szaharai gepárd ismét színre lépett

A következő hír bizonyos szempontokból jóval nagyobb jelentőségű, mint az elmúlt hetek elefántcsontparti huzavonája vagy a felfokozott várakozásokkal megelőzött dél-szudáni népszavazás, hiszen a Szaharai Fajmegőrzési Alap (SCF) kutatóinak sikerült fényképet készíteniük a szinte teljesen ismeretlen és sokak által már rég kihaltnak kikiáltott északnyugat-afrikai vagy szimplán csak szaharai gepárdról (Acinonyx jubatus hecki), amely főleg annyiban különbözik [...]

Szavazási dömping Afrikában: eredmények

Az egy héttel ezelőtti hétvége igazi választási hétvége volt az afrikai kontinensen, hiszen ahogy az a korábbi posztokból is kiderült, Tanzánia, Niger és Elefántcsontpart lakosai is az urnák elé járulhattak, hogy országuk sorsáról hozzanak meg néhány fontos döntést. És ha már beharangozók voltak a voksolások előtt, akkor úgy járja, hogy az eredményekről is essen szó, [...]

Tanzánia: “Yes, we can..” – Niger: “Hm..”

A hétvége Afrika-szerte fontos választásokat hoz néhány ország lakossága számára, Elefántcsontpart (amelyről már volt szó) mellett ugyanis urnák elé járulhatnak Niger és Tanzánia szavazásra jogosult állampolgárai is. Az idén jópár különböző, szinte már bibliai sorscsapással (árvíz, éhínség, sáskajárás) megküzdő északnyugat-afrikai Nigerben vasárnap az új, 187 oldalas alkotmányról dönthetnek az emberek, amelynek célja a demokráciához való [...]

« go backkeep looking »
  • Archívum

  • Címkék