Szomália 2. rész – A jelen és talán a jövő
Tegnap megkezdett írásunk folytatása következik.
Tegnap a külföldi katonák elleni gyűlöletről ejtettem szót zárásként, ma elsőként ezt a témát járom egy kicsit körbe. Az még a magyar televíziókban is bemutatásra került, amikor az idei év elején a területének egységét veszélyben érző Etiópia katonákat küldött Szomáliába, hogy támogassa a központi kormányzat harcát az iszlamista szélsőségesek ellen. Ezt a [...]
Szomália 1. rész – A múlt
Szomália. Egy közép-kelet afrikai ország, mely tengerparti elhelyezkedésének és szomszédainak köszönhetően stratégiai szerepet tölt be a régió stabilitásának alakulásában. Egy ország, amely 1991 óta folyamatosan véres harcok színtere, és amelynek államformája a hatalmas, nemzetközi internetes lexikon, a wikipedia.org szerint is már anarchia. Az ország, függetlenné válása után nem sokáig élvezhette a viszonylagos nyugalmat, már a [...]
Szomália a teljes összeomlás küszöbén
A tegnapi nap folyamán döbbenetes támadás érte az ENSZ Élelmezési Szervezetének (WFP) mogadishui irodáját Szomáliában, amelynek során 50-60 állig felfegyverzett, egyenruhás kormánykatona megszállta az épületet és fogságba ejtette az ott dolgozókat. Az ENSZ az eset után azonnal közleményt adott ki, melyben felszólította a szomáliai kormányt a nemzetközi jog eme súlyos megsértésének befejezésére és az elfogott [...]
Szabad egy körre? Utazás Mogadishuban, a szegénység fővárosában.
Még ezen a rossz minőségű felvételen is jól kivehetők az üres utak és a roppant szegénység jelei. Mindezek ellenére valószínűleg gyönyörű városról van szó.