Libéria: hadsereg nélkül mindörökké?
Az 1999-ben kirobbant második libériai polgárháborúban két – tucatnyi kisebb alakulat egyesüléséből létrejött – lázadó szervezet (kezdetben csak a Libériaiak az Egységért és a Demokráciáért – LURD, hozzájuk csatlakozott később a Demokratikus Libériáért Mozgalom – MODEL) kezdett harcot az egykori tömeggyilkos hadúrból diktatórikus államelnökké váló Charles Taylor és a reguláris hadsereg ellen (ami ekkoriban tulajdonképpen [...]
Libériai pillanat: sosem szabad felejteni
Azt mondják, minden háborúnak megvannak a maga sötét pillanatai, Boszniában ez volt Srebrenica, Irakban Fallujah vagy Ruandában a helyi pap segítségével végrehajtott nyangei templomi mészárlás (többek között). Az 1989 és 1996 között pusztító első libériai polgárháborúnak is megvoltak a maga borzalmas sötét foltjai, ezek egyike volt az 1994 szeptemberében végrehajtott kolokpai mészárlás, amikor néhány óra [...]
Toyota: Afrika autója? – Galéria
Az afrikai háborús konfliktusok egyik jellegzetes járműve a tankok mellett egyértelműen a Toyota terepjárók több típusa, többek között a Land Cruiser platós és zárt, valamint a Hilux több változatának régebbi évjáratai, amelyek a mindennapi életben is népszerű autóknak számítanak. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy mindkét típust kemény igénybevételre tervezték, négykerék meghajtásuk pedig rendkívül hasznos [...]
Libéria: támadnak a hernyók!
A hír viccesen hangzik, de sajnos nem az: az elmúlt hetekben a Libéria északi részén lévő, nagyjából 300 ezer lakosú tartomány, Bong lakóit egyre erősebb és agresszívabb támadás éri, a házakat, vizeket, mezőgazdasági területeket elárasztó hernyók részéről. Sok száz családnak kellett elhagyni az otthonát az egyre súlyosabbá váló helyzet miatt, ahogy a térség egyik vezetője [...]
Afrika legkorruptabb országai
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a most következő írásban foglaltak nem tükrözik a saját véleményemet, és igazából nem is hivatalosak, hiszen egy non-profit szervezet, a Transparency International által készített korrupciós felmérés eredményeiről szólnék. Amiért mégis fontosnak érzem néhány afrikai eredmény közzétételét az az, hogy nem igazán van más olyan szervezet, amely többféle szempont alapján korrupciós listát [...]
Diktátorok Afrikában – 4. rész
Elképzelhető, hogy a mostani írás után nagyon sokan fognak vitába szállni velem, de én gondolkodás nélkül úgy ítéltem meg, hogy Charles Taylornak szintén a legrosszabb diktátorok között van a helye. A rendkívül kalandos életutat bejáró libériai ex-elnök valószínűleg az egyik leghírhedtebb hadúr az egész kontinensen. Ami a legérdekesebb múltjával kapcsolatban az, hogy 6 éven át [...]
« go back — keep looking »