Eljött a második gyarmatosítás korszaka
Az közismert és általánosan elfogadott tény, hogy a gyarmatosítás korának vége és Afrikában többé-kevésbé önrendelkező, független államok jöttek létre. De az elmúlt hónapok, évek tendenciája azt mutatja, hogy az első mondat nem állja már meg helyét, ugyanis egy egészen más jellegű gyarmatosítás vette kezdetét a kontinensen. Míg korábban a kolonizáció fegyverrel, erőszakkal történt, addig ma [...]
Kenya: harc a szárazság ellen avagy a hibridek korszaka
Az elmúlt években egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárás növekvő problémákkal, többek között éhínséggel és nélkülözéssel sújtja Afrika több régióját, így egyes kormányok (pl. Uganda, Malawi, Kenya) nemzetközi támogatással már évek óta foglalkoznak a probléma megoldásával. Úgy tűnik, Kenyában rátaláltak egy lehetséges útra, ennek keretében új, szárazságtűrő gabonafajták termesztését kezdték el az ország több régiójában, egyenlőre csak tesztjelleggel.
Egyes [...]
Migingo: több mint egy aprócska pötty a térképen
A mai poszt indításaként el kell mondanom, hogy jómagam sosem értettem azokat az embereket, akik mindig irigykednek mások vagyontárgyaira, egy ház, egy jobb autó, akár egy márkás telefon is képes belőlük az önzés és az irigység legmagasabb fokát kiváltani, de ahogy most látni fogjuk, magasabb szinteken sincs ez másképp, országok, nagy nemzeti öntudattal rendelkező államok [...]
Gambia: így terjed az öngyógyítás
Kelet- és Közép-Európában (így Magyarországon is), Ázsia és Dél-Amerika egyes térségeiben is elég gyakran szembesülhet az ember azzal a ténnyel, hogy bizonyos esetekben heteket, hónapokat kell várni bizonyos műtétekre, vagy órákat egy egyszerű vizsgálatra egy állami kórházban, csak azért, mert nincsen megfelelő számú képzett egészségügyi személyzet az adott intézményben. Ez a helyzet azonban Afrikában jelentkezik [...]
Kenyai mindennapok kenyai szemmel
Egy Afrika-szerető holland fiatalember, Tim Metz produkciója az Inside Africa TV, amely egy szokatlan megközelítésben próbálja bemutatni az afrikai kontinens lakóit és problémáikat. A fenti két videó a kenyai emberek mindennapjait igyekszik bemutatni 6 különböző társadalmi réteghez tartozó kenyai polgárral készített interjú segítségével, akik fontos témákról mondják el véleményüket. Angoltudás szükséges.
Lakat alatt Afrikában – 2. rész
Nairobi Börtön, Nairobi, Kenya. Szögesdrótok, őrtornyok jelzik, hogy az intézményhez értünk a kenyai főváros iparnegyedében, ahol szintén egy ENSZ megbízott vizsgálódott néhány hete. Az 1911-ben épült börtönben ma kb. 3800 ember raboskodik, pedig eredetileg csak 800 fogolyra építették. A legnagyobb probléma itt a túlzsúfoltság, és az ebből adódó rossz körülmények. Amikor a cellák ajtajai feltárulnak, [...]
« go back — keep looking »