Csád: az UFR a senki földjére került – avagy merre tovább csádi lázadók?

Szudán és Csád viszonya az elmúlt hónapokban látványos javuláson ment keresztül és ennek már most van pár érezhető eredménye van, a két ország civil lakossága számára a legfontosabb mindenképpen az, hogy a két kormány visszalépett (ha nem is teljesen, de most már nem olyan látványos a segítség) a másik ellen áskálódó lázadó szervezetek támogatásától (N’Djamena [...]

Csád: Déby most már a franciákat sem látja szívesen

Mindenképpen elgondolkodtató az az út, amelyet az elmúlt hónapokban a csádi elnök, Idriss Déby elkezdett járni, hiszen azok után, hogy májusban az ENSZ hosszas tanácskozás után úgy döntött, eleget tesz az elnök kérésének és az idei évben kivonja több ezer békefenntartóját az országból, szerdán Déby a francia katonai jelenlét megszüntetéséért is felszólalt egy ünnepi megemlékezésen [...]

Újabb arculcsapás az ICC-nek

Szerdán Omar al-Bashir, Szudán jelenlegi elnöke első ízben érkezett olyan országba látogatóba, amely elismeri a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) intézményének létezését, de Csád már előzetesen kijelentette, hogy semmit sem fog tenni azért, hogy foganatosítsa a szervezet által Bashir ellen kiadott elfogatási parancsot.  Mondjuk ez tökéletes érthető, a két ország éppen csak elkezdte újra felépíteni az elmúlt [...]

A legpusztítóbb ellenség: az éhség – Videó

Hamarosan ismét szabad az út N’Djamena felé?

Az eddig csak sötét viharfelhőként gyülekező jövőkép egy pillanat alatt valósággá vált egy Afrikától távoli luxuskonferenciateremben, amikor kedden az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa úgy határozott, hogy eleget tesz Csád kérésének és kivonja az összes ENSZ békefenntartót Csádból és a Közép-afrikai Köztársaságból. A 2007-ben létrehozott ENSZ Misszió Csádban és a Közép-afrikai Köztársaságban (MINURCAT) eredetileg 5200 [...]

A mindennapok csádi valósága

« go backkeep looking »
  • Archívum

  • Címkék