A támadás következményeként azonban az elnökhöz hű katonai alakulatok döbbenetes pusztítást vittek végbe Banguiban és a környező falvakban, ellenállók után kutatva. A puccs után a mindenhol ellenséget látó Patassé egyik hű emberét, Francois Bozizé tábornokot is bűnösnek találta az ellene megkísérelt támadásban, ezért a tábornok a hozzá hű csapatokkal együtt a szomszédos Csádba menekült. De nem maradt sokáig, 2002. októberében katonáival lerohanta a Közép-Afrikai Köztársaságot, miközben Patassé külföldön tartózkodott. A fentebb említett hűséges hadúr, Bemba valamint a líbiai zsoldosok képtelen voltak visszaverni a támadást, így Bozizé megszerezte az ország irányítását. Azonnal új alkotmányt készített és új kormányt állított fel a hozzá hű emberekből, és megkezdte pozitív nemzetközi képének kialakítását.

Az ezután következő néhány év a politikai párbeszédről, az új alkotmány jogrendszerbe építéséről és teljes körű elfogadásáról szólt, majd 2005. májusában a szabad választásokon nem sokkal ugyan, de Bozizé elnöki mandátumot nyert az országba közben visszatérő Patasséval szemben.  A választások utáni egyik első intézkedéseként a régi-új elnök hajtóvadászatot indított az ország északnyugati részén tanyázó lázadók és bűnözők ellen, amely azonban döbbenetes mészárlássá fajult. Nemzetközi szervezetek óvatos szeptember végi becslései szerint legalább 1000 civilt gyilkoltak meg a kormánycsapatok, sok ezer házat égettek le, de a nemi erőszakok, rablások, bántalmazások számát becsülni sem lehet. Persze a lázadók sem voltak éppen szentek, hasonló bűncselekmények százait követték-követik el ők is. A két szembenálló fél harcának legnagyobb áldozata tehát a polgári lakosság, azon belül is a gyermekek, akiket fegyverként használnak fel, sőt egy emberjogi csoport tanulmánya szerint a legkisebbek is áldozatul esnek már a szexuális kizsákmányolásnak, függetlenül attól, hogy fiúkról vagy lányokról van-e szó.

Ráadásul van egy harmadik oldal is a térségben, a magukat „zaraguniáknak” nevező bűnözők, akik csak a saját céljaik érdekében lépnek fel, nem törődve azzal, hogy ki áll velük szemben. Gyakran rabolnak el gyermekeket váltságdíj fejében, valamint sokukat rabszolgaként különböző feladatok elvégzésére tartják. A 2005 óta tartó konfliktus miatt közel 290.000 civil hagyta el a Közép-Afrikai Köztársaság északi területeit,  akik nagy része délre vándorolt, de kb. 80.000 ember Csádba, Szudánba illetve Kamerunba menekült. Bonyolítva a helyzetet, az elmúlt években sok tízezer menekült érkezett az országba Szudánból illetve Csádból. Egyik hely jobb, mint a másik szerencsétlen menekültek számára. Az UNICEF október 15.-i jelentése szerint a Közép-Afrikai Köztársaság északi régiójának teljes infrastruktúrája megsemmisült, teljesen őskori módon folyik már a harc a térségben.

Szintén ez a jelentés taglalja azt is, hogy jelenleg nincs olyan erő az országban, amely megvédené a civil lakosságot (amely körülbelül 4.2 millió főre tehető), hiszen a kormány erői ugyanúgy veszélyt jelentenek rájuk, mint a lázadók. De nem elég, hogy a lakosságnak még a konfliktus nyújtotta veszélyekkel is szembe kell néznie, de eszméletlen méretű éhínség is tombol a régióban, amelyet szintén a gyermekek sínylenek meg a legjobban. Egész Afrikát figyelembe véve itt a legrosszabbak a gyermekhalandósági mutatók, minden ezer 5 év alatti gyermekből 176 nem éri el az 5 éves kort. A közép-afrikai gyermekek 40%-a (!) krónikusan alultáplált és olykor heteken át éhezik. Nos, azt hiszem, ezzel el is mondtam mindent erről a gyönyörű természeti kincsekkel rendelkező országról. Ami jó hír a borzalmak közepette, hogy végre, szeptember 25.-én megszületett a döntés, EU-ENSZ közös misszió keretében katonák fognak Csádba és a Közép-Afrikai Köztársaságba érkezni békefenntartó misszióra, amely novemberben veszi kezdetét. A legtöbb katonát az egykori gyarmatosító Franciaország fogja adni, valószínűleg az idegenlégió egyik egységét rendelik majd ide.