Nem csak Európában közeledik államcsőd: Szváziföld
Közzététel ideje:| április 16, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
A mai nap fontosabb hírei között megtalálhatjuk a kartúmi parlament szavazását, amelynek eredményeként Szudán ellenségének nyilvánította Dél-Szudánt, az egyre szövevényesebb bissau-guineai politikai játszmákat és a Niger-delta “olajlázadóinak” fenyegetését a Dél-afrikai Köztársaság ellen vezetőjük, Henry Okah dél-afrikai letartóztatása miatt, viszont szinte sehol nem találkozhatunk az egyre elkeserítő hírekkel: ahogy többek között a szvázi híreket közlő SwaziMedia blog is beszámolt róla, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) visszalépett a királyság pénzügyi reformjai mögül. Az előzményekről röviden annyit, hogy a 2008-as világgazdasági válság súlyosan érintette az aprócska dél-afrikai államot is (főleg 2010-től kezdődően, amikor a Dél-afrikai Köztársaság támogatásának 60%-át megvonta a királyságtól) és ezért sürgősen hitelekre volt szüksége nemzetközi bankoktól (főleg az Afrikai Fejlesztési Bank és a Világbank mutatott a hitelezésre hajlandóságot), de ezeket csak azután kaphatta meg, hogy bizonyította, együttműködik a Valutaalappal a gazdasága helyreállítása érdekében – így az ország 2010-ben az IMF-fel közösen elkezdett dolgozni egy reformcsomagon, amelynek fő vonalait az adóemelések és az állami kiadások csökkentései jelentették.
Vajon merre van a kiút a válságból?
Utóbbinak alapját a közalkalmazottak bérének közel 10%-os megvágása jelentette volna, de miután ez kizárólag csak a politikusok esetében történt meg (a többi közalkalmazott tüntetések útján sikerrel akadályozta meg fizetése egy részének elvételét), a parlament márciusban eltörölte ezt a csökkentést is. De ez csak az utolsó csepp volt a pohárban, ahogy Joannes Mongardini, a szváziföldi IMF-misszió elmondta, a 2012. februárjában előterjesztett éves költségvetés teljességgel tarthatatlan, a deficit finanszírozása nem megoldott, ráadásul a terv forrásokat von el az egészségügytől és az oktatástól is. Ez a döntés pedig az ország összeomlását jelentheti, hiszen így a kilátásban lévő nemzetközi hitelek elúszni látszanak, ráadásul a szomszédtól, a Dél-afrikai Köztársaságtól várható 307 millió dolláros hitelkeretet is visszavonhatják, ha sürgősen nem kerül sor gazdasági reformokra és egyeztetésekre. A szvázi pénzügyminiszter, Majozi Sithole múlt héten ugyan bejelentette, hogy csütörtökön (április 19.) ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a Valutaalappal, de igazából nagyon nem lesz miről beszélni – az egyik fél nem tartotta be, amit ígért, sőt több ízben hamis adatokat és tényeket prezentált a pénzügyi szervezetnek.
És most csak a diplomáciai szintek küzdelméről beszéltünk, a civil lakosság soraiban szó szerint “pusztít” a gazdasági összeomlás, az ENSZ felmérése szerint átlagosan a háztartások 22%-ának csökkent a jövedelme 2010 óta és 7%-ukban van olyan ember, aki mostanában veszítette el munkáját, így az országban tapasztalható 52%-os munkanélküliségi ráta nem is olyan meglepő. Azok vannak (relatíve) a jobb helyzetben, akiket az állam foglalkoztat, ugyanis a magánszektorban rengeteg vállalkozás volt kénytelen lehúzni a rolót, vagy a növekvő költségek, vagy a csökkenő állami megrendelések miatt. Közben persze az árak csak emelkednek, a 9.43%-os infláció mellett a szvázi lakosság 60%-a számára szinte alig megfizethetőek az alapélelmiszerek és konkrétan már az ingyenesnek nevezett oktatás sem ingyenes, miután az állam alig vagy csak nehezen tudja fizetni a közalkalmazottak bérét – és még folytathatnánk az AIDS/HIV fertőzés tekintetében világelső államot sújtó problémákat, de közben meg kell állnunk egy pillanatra elgondolkodni: hogy lehet az, hogy minden harmadik ember számára küzdelem a napi betevő megszerzése, közben pedig III. Mswati király az április 19.-én betöltendő 44. születésnapja alkalmából sok millió lilangeni közpénzt fog elkölteni a születésnapi ünnepségére, ami egyben nemzeti ünnep is?
Akik számára az egyetlen kitörési út a szegénységből a király háreme: szűzlányok Szváziföldön
Néhány nappal ezelőtt Mswati király odáig merészkedett ünnepi hangulatában, hogy felszólította az ország lakosságát arra, mindenki adományozzon marhákat és haszonállatokat számára, amelyet a születésnapi ünnepségen fel fognak majd szolgálni. Nem csoda, hogy egyre gyakoribbak a múlt hetihez (április 12, 14.) hasonló megmozdulások, amikor is ezrek tüntettek demokratikus változásokat és a király távozását követelve – a rendőrség az utcán lépett fel keményen, a politika pedig az íróasztalok mellett és ennek eredményeként a megmozdulásokat szétverték, a Szváziföldi Szakszervezeti Szövetséget (TUCOSWA) pedig betiltották. Próbáljon azonban a király minden eszközzel úrrá lenni a káoszon, nem kell hozzá jóstehetség, hogy belássuk: a világ egyik utolsó abszolút monarchiája összeomlott és már csak idő kérdése, mikor jut III. Mswati észak-afrikai vezetőtársai sorsára.
Relentless: egyedül egy 14 milliós városban
Közzététel ideje:| április 13, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
A következő videó egy lenyűgöző előzetes a 19. New York-i Afrikai Filmfesztivál egyik nigériai résztvevőjéről, a Relentless című Andy Okoarafor alkotásról. A film a teljes egészében Lagos-ban játszódik, ahol a megkeseredett, egykori békefenntartó Oba életét követhetjük végig (tele visszaemlékezésekkel a szép múltra), aki egy nap megmenti egy prostituált életét, nem is sejtve, milyen zűrbe is keveredik ezzel. Ismét egy tökéletes példája annak, hogy az afrikai film már rég nem a véres gyémántokról és bennszülöttekről szól, igazi közönségszórakoztató alkotások születnek a fekete kontinensen is.
Bissau-Guinea: rendkívüli hírek
Közzététel ideje:| április 13, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Alig telt el kis idő, hogy valamennyire a nemzetközi közvélemény magához térhetett a mali események kapcsán (Dioncounda Traore, a parlament elnöke a puccsistákkal kötött alku keretében már fel is esküdött, mint ideiglenes államelnök), már itt is a következő súlyos csapás az afrikai demokráciának: tegnap este katonák támadták meg a bissua-guineai elnökválasztás első fordulójában majdnem abszolút többséget szerző jelölt és egyben miniszterelnök, Carlos Gomes rezidenciáját Bissauban. A vélhetőleg előre eltervezett akcióban (erre utal a főutak pontos, egyidejű lezárása is) rakétavetőkkel, gépfegyverekkel felszerelkezett katonák egy kisteherautóba tuszkolták a politikust és a fővárostól 45 kilométerre, San Vicentében található katonai főhadiszállásra szállították – nagy ellenállás nem volt egyébként, szemtanúk szerint úgy egy óráig lehetett lövéseket, robbanásokat hallani a környéken, aztán minden elcsendesedett miután az épület őrzésére kirendelt rendőrök és testőrök visszavonulót fújtak.
Ezzel egyidőben a kormányzó Afrikai Párt Bissau-Guinea és Zöld-Fok Függetlenségéért (PAIGC) székházát és az állami rádió épületét is elfoglalták a katonák, akik a hadseregtől pénteken kiszivárgott közlemény szerint egy Bissau-Guinea és Angola között kötött titkos katonai paktum miatt döntöttek a cselekvés mellett – arról nem szól a fáma, hogy akkor most a hadsereg átvette-e az ország irányítását vagy sem, de tény, hogy a Malam Bacai Sanha januári halála óta ideiglenes elnökként funkcionáló Raimundo Pereira hollétéről nincs semmi hivatalos hír – meg nem erősített hírek szerint őt is letartóztatták a katonák, ahogy megpróbálták a választási bizottság elnökét is, bár őt sikertelenül. Angola a napokban fejezte be kétéves misszióját az országban, melynek keretében a bissaui hadsereg modernizációját igyekeztek elősegíteni, továbbá támogatták Carlos Gomes törekvését a hadsereg vezérkarának széttagolásában és egyáltalán az egész katonaság szerepének csökkentésében – most pedig újabb misszióról lehetett volna szó, amely Gomes elnöki tisztségével és az ezzel járó hatalommal tényleg veszélyt jelentett volna a hadsereg vezetőire. Főleg, hogy egy személyazonosságát felfedni nem kívánó katonai vezető szerint Gomes az angolai katonákat (200-an vannak) konkrét harci cselekményekben is fel kívánta használni, állítólagosan erre utal, hogy a lejárt misszió ellenére az angolaiak még az országban vannak.
Tehát így jött el a péntek reggeli nap, amely az utcákon járőröző katonákat hozott Bissau lakosai számára, a pénzügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium épülete, valamint a PAIGC székháza és több fontosabb állami épület barikádokkal van elzárva a forgalom és a civilek elől – mindenesetre a lakosság még igazából nem fogta fel a történteket és nem is tudják, hogy mi is zajlik pontosan, így a legtöbb helyen nyugodt mederben folyik a mindennapi élet. A Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) közleményben ítélte el a történteket (ahogy így tett Portugáliától kezdve Nigérián keresztül az Egyesült Államok), ahogy tette azt az elnökválasztás második körének másik résztvevője, Kumba Yala is. Ő egyébként az április 29.-i második forduló bojkottjára is felszólított négy ellenzéki politikustársával egyetemben egy tegnap tartott sajtótájékoztatón – összeesküvéselméletek kedvelői már össze is rakhatnak egy szép elméletet, hiszen Yala rendkívül erős kapcsolatokkal rendelkezik a hadseregben, ráadásul retorzióval fenyegett mindenkit, aki kampányolni, tüntetni próbál.
Azért Malihoz képest ezek az események Bissau-Guineában már-már megszokottnak számítanak, az ország 1974-es függetlenné válása óta eddig még nem volt elnök, aki képes lett volna kitölteni mandátumát, három sikeres puccs és egy sikeres merénylet is volt már itt, köszönhetően a kormányok és a hadsereg közötti örökös, feloldhatatlan ellentétnek – ezt kívánta volna most majd felszámolni Gomes, de lehet, hogy ez az életébe fog kerülni.
Dél-Szudán és az NBA: 3 játékos
Közzététel ideje:| április 12, 2012 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Wau egy hozzávetőleg 160 ezer lakosú város Dél-Szudánban (ezzel a 3. legnagyobb település az országban), de mégis két kosárlabda-játékost adott a világ legjobbjának számító amerikai ligába, az NBA-be, akik korábban szudáni színeket képviseltek, ma azonban már Dél-Szudán hírét viszik a világba. Az egyikük igazi sztár, Luol Deng ugyanis 2004 óta folyamatosan játszik a legnagyobbak között, jelenleg a Chicago Bulls csapatában (1.kép).
A másikuk kevésbé híres, Deng Gai ugyanis 2005-ben mindössze két meccset játszott a Philadelphia csapatában, hogy aztán később különböző kisebb ligákban szerepeljen tovább. (2.kép)
A harmadik dél-szudáni NBA-játékosról már csak múlt időben beszélhetünk, az aprócska Turalei településen született 231 centiméter magas Manute Bol ugyanis súlyos betegség után 2010-ben elhunyt. Ő a nyolvanas és kilencvenes években jópár csapatban megfordult a legjobbak között, legutolsó szezonjában 1995-ben a Golden State Warriors alkalmazásában állt. (3.kép)
Így történt, hogy 2011. júliusáig Szudánnak három NBA-játékosa volt, július 9.-e után viszont már egyetlen egy sem.
Valentine Strasser története – I. rész: Az ember, aki a pokolból a mennybe jutott
Közzététel ideje:| április 11, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Az afrikai történelmet ismerőkben vagy szimplán csak a híreket követőkben is biztos felmerült már a kérdés ilyen jellegű események kapcsán, hogy vajon hogy indul egy katonai puccs, hogy állnak össze a résztvevők, miért döntenek egy ilyen lépés mellett, mi alapján döntik el, hogy közülük ki legyen végül a junta vezetője az esetleges siker esetén és így tovább – ezek a kérdések legutóbb, a mali események kapcsán is felmerülhettek már mindenkiben. Nos, Valentine Strasser életéből megfelelő válaszokat kaphatunk mindezekre a kérdésekre, hiszen a világ legfiatalabb diktátoraként ismertté vált egykori sierra leonei katona élettörténete tökéletes példája annak, hogy egy hihetetlen szerencsés véletlen után milyen nagyot lehet zuhanni.
A rövid, lexikonszerű életrajz elöljáróban mindenképpen fontos Strasser pályafutásának megértéséhez, így kezdjük is 1967. április 26.-án, amikor a sierra leonei főváros, Freetown egyik jobbnak számító negyedében, Murray Townban egy kreol etnikumba tartozó nő és egy szintén kreol gyémántbányász gyermekeként napvilágot látott a kis Valentine. Annak ellenére, hogy édesanyja szinte egyedül nevelte fel, a fiúnak nyugodt gyermekkora volt, és a Sierra Leone Missziós Gimnáziumban egész kiemelkedő teljesítményt nyújtott matematikából és kémiából. 18 éves korában (1985) fejezte be tanulmányait, amelyek után egyből csatlakozott is a nemzeti hadsereghez majd kiképzését a főváros közelében fekvő Benguema városának katonai akadémiáján kapta és rövid idő alatt, 1986-ra már tiszti rangot szerzett magának. Annak ellenére, hogy karrierje jól kezdődött, senkinek még a leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy néhány év múlva a fiatal fiúból extravagáns diktátor lesz a háború sújtotta országban. 1987-ben több gyermekkori barátjával és katonatársával együtt a Kailahun járásban található Daru laktanyájába vezényelték, ahol ekkoriban szinte csak hozzá hasonló korú, huszonéves regulárisok állomásoztak és feladatuk az volt, hogy az itt ekkortájt kialakuló és a helyi közösségek által támogatott lázadó csoportok ellen harcoljanak – ezek az agresszív elemek adták végül a táptalajt a hírhedt Forradalmi Egységfront (RUF) megalakulásához.
A Joseph Saidu Momoh elnök kormányának megdöntéséért harcoló lázadók komoly támogatást kaptak a szomszédos Libériából (az első RUF harcosok konkrétan a libériai hadúr, Charles Taylor emberei voltak), így nem volt meglepő, hogy igen brutális és véres harcok bontakoztak ki a rossz morállal rendelkező, sok esetben fizetés és normális felszerelés nélkül harcoló állami hadsereg alakulataival. A kezdődő sierra leonei események idején, 1991-ben, Strasser a szomszédos Libéria fővárosában, Monroviában teljesített békefenntartó szolgálatot a polgárháborús helyzetben, de hét hónap után végül hazatérhetett – de a békés szolgálat helyett valami egészen más várt rá.
A RUF első támadása hivatalosan 1991. március 25.-én a kailahuni Buedunál történt és az ezt követő hónapok súlyos harcai pillanatok alatt megmutatták Valentine Strasser számára a háború valóságát – pénz és felszerelés nélkül harcolni bedrogozott, jól felfegyverzett lázadókkal nem éppen leányálom. A férfi 1991. május elsején egy repesztől meg is sérült egy hídnál folytatott csatában, de igazából semmiféle ellátást vagy támogatást nem kapott, hasonló esetekből pedig jópár történt a hónapok során. Nem csoda, hogy nagyjából egy évvel később a tucatnyi hiábavaló kérés után 1992. április 29.-án Strasser és legjobb barátja, Solomon Musa egy maroknyi katonával bemasírozott Freetownba, az elnöki palota elé, hogy elmaradt fizetésüket követeljék és hiányos felszerelésük miatti elégedetlenségüknek hangot adjanak állítólagosan (á lá Mali). Mint később kiderült, ez csak az álca volt, valójában már régóta tervezett Hajnal Művelet névre hallgató tervüket kívánták végrehajtani, ami Momoh uralmának megdöntése volt. Az ezt követő eseményekről nehéz pontos információkat begyűjteni, de a lényeg, hogy a katonák lerohanták az elnöki palotát és egy másik irodaépületet is, majd a palota egyik fürdőszobájában rejtőzködő Momoh-t feltették egy helikopterre és Guineába száműzték. Így tehát hirtelen ott volt a lehetőség a 17 fiatal katona előtt, amit ők nem is hagytak kihasználatlanul: létrejött az Ideiglenes Nemzeti Kormányzótanács (NPRC), amely vezetőjének Valentine Strassert nevezte meg, a pletykák és utólagos magyarázatok szerint azért, mert ő volt az egyetlen, aki megfelelő szinten beszélt angolul ahhoz, hogy képviselje a csoportot illetve ő volt a legnagyobb rangú tiszt is egyben (állítólagosan viszont csak azért lett ő az elnök, mert társai úgy érezték, ő a legkönnyebben manipulálható személy köztük).
A katonák akciójához szinte azonnal csatlakoztak az Állambiztonsági Osztály (SSD) tisztjei is, így nem volt kétséges a puccs sikere. Az elkövetkező órák-napok Freetown-szerte fosztogatásokat hoztak, az NPRC-hez hű katonák és az SSD embereinek részvételével a vámolásra váró hajók is áldozatul estek a szabadrablásnak. Ennek ellenére a 23 éves, brutálisan korrupt és pusztítóan diktatórikus rendszer bukásának hírére ezrek vonultak az utcákra ünnepelve és az új kormányt támogatásukról biztosítva. Az ekkor már tomboló RUF-lázadás miatt sok szervezet és csoport is támogatta az NPRC-t kezdetben, annak ellenére, hogy gyorsan világossá vált, Strasserék nem igazán tudják, hogy kellene egy országot vezetni. Az első intézkedések között olyanok szerepeltek, mint az 1991-es alkotmány felfüggesztése, a szükségállapot vagy a rendeleti úton történő kormányzás bevezetése. A hadsereg és a nemzetbiztonság teljesen szabad kezet kapott és az új kormányt bíráló médiumok is komoly retórziókkal voltak kénytelenek szembesülni (1992. július 10. – a 6. rendelet például öt éves börtönbüntetést irányzott elő annak, aki káoszt szító vagy a rendet megzavaró híreket publikál és ezzel sokáig csak a Gambiából működő Lauda Merci nevű lap mert dacolni).
Mindenesetre nem hiába egyenesen a frontról meneteltek Freetownba, az NPRC és Strasser is tisztában voltak vele, hogy az ország legégetőbb problémája nem a rossz infrastruktúra vagy a munkanélküliség, hanem az RUF, így nem csoda, hogy 1992. május 5.-án Strasser a televízióban bejelentette, hogy az arra az évre tervezett választásokat elhalasztják maximum három évre, amíg a csoport leszámol a lázadókkal. A sikeres leszámolás érdekében és fronttapasztalatainak szomorú ismeretében Strasser bevásárlásba kezdett és hatalmas mennyiségű fegyvert szerzett be az egykori Szovjetunióból az NPRC egyik tagjának, Julius Maada Bio-nak Kijevben tanuló unokatestvérén, Steven Bio-n keresztül. Sajnos a fegyverek nem sokat értek, a gyémántbányákat ellenőrző és ebből hatalmas bevételekre szert tevő RUF előrenyomulása töretlen volt, 1992 végén pedig elfoglalták Koidu városát keleten, ami mérföldkövet jelentett a rezsim és az ország életében is – nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre inkább paranoiás NPRC (29 embert végeztek ki ártatlanul 1992-ben, miután puccsistáknak gyanították őket) képtelen megbirkózni a lázadókkal.
Folytatása következik..
Érdekes térkép ébredéshez
Közzététel ideje:| április 11, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
A mapsofworld egyik tavalyi térképe a városi populáció arányát mutatja a vidékihez képest Afrikában, jól látható észak és dél túlsúlya a városokban.
