A halál szeméttelepe: Dandora
Közzététel ideje:| július 16, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Ma a közel 5 milliós kenyai főváros, Nairobi naponta keletkező 2500 tonna háztartási és egyéb szemetéből közel 600-700 tonna egyetlen helyre (más adatok ennél jóval brutálisabb számról számolnak be, de nincs pontos szám), Afrika talán egyik legnagyobb szeméttelepére, a Dandorára kerül, miközben a maradék 2000 tona a hatóságok által is ismerten létező 38 illegális szemétlerakó egyikére kerül (ezek az egész városban megtalálhatóak). Persze emellett egyes környékeken csak úgy az utcára kerül, ezzel is növelve az egészségügyi kockázatokat a városban.
Maga a Dandora egy szegénynegyedben található, közel 8 kilométerre a város központjától és a szemétlerakás a 30 hektáros területen nincs engedélyhez kötve vagy szabályozva, bármilyen jellegű szemetet bárki elhelyezhet itt, így nem csoda, hogy az elmúlt évek mindegyikében voltak jelentések a környéken élő lakosság egészségügyi helyzetére gyakorolt hatásairól (bár hivatalosan többször is bezárták az 1977-ben nyitott lerakót: 2001, 2004, 2008). Az átlagos háztartási szemét mellett mérgező vegyszerek, ipari és mezőgazdasági hulladék éppúgy megtalálható a területen, mint a műanyag, fém vagy használt egészségügyi eszközök. A Dandora egykor egy nagy mélyedés volt, de mára már egy szemétből épült hegy lett belőle, amely súlyosan mérgezi a közelben folyó Nairobi folyót, ezáltal a folyó vizét használó környékbeliek élete súlyos kockázatoknak van kitéve.
Aztán ott vannak a guberálók, akik nap mint nap kapcsolatba kerülnek a termelődő mérges gázokkal, a kidobott mérgező anyagokkal, nem csoda, hogy egy 2007-es vizsgálat szerint a környéken élő gyermekek felénél a megengedettnél jóval nagyobb az ólom mennyisége a vérben (de a felnőtteknél is súlyos adatokat hozott felmérés). A vizsgálat szerint a gyerekek fele ráadásul (328 kiválasztott gyermek megvizsgálása után vonták le a következtetéseket) krónikus légúti panaszokkal is küzd, és a Nairobi folyó vize minden, csak nem egészséges. Ezek után nem csoda, hogy civil szervezetek és a lakosság is többször követelt lépéseket az ügy megoldása érdekében, legutóbb 2010. júniusában adott ki egy közleményt a helyi közösségekből, vallási és egészségügyi szervezetekből valamint ENSZ ügynökségekből álló koalíció, amelyben felszólította az ország elnökét és a miniszterelnököt is, hogy mielőbb orvosolják a helyzetet.
A kormány ugyanis bár elismeri a Dandora probléma létezését, azok után, hogy először 2001-ben megteltnek és egészségügyi szempontból kockázatosnak minősítette a telepet, igazából semmi újabbat nem tett. Korábban, 2009. decemberében a koalíció több gyűlést is szervezett Nairobiban parlamenti képviselők meghívásával, ahol ugyan megint mindenki elismerte a közel 1 millió nairobi polgárt érintő gond létezését, konkrét lépések megint nem történtek. A most kiadott dokumentum egy teljesen új kenyai szemétkezelési szabályzat megalkotására, új szeméttelep kijelölésére és a Dandora megfelelő kezelésére is felszólít amellett, hogy a leginkább érintett negyedek lakóinak (ez lenne Dandora és korogocho) orvosi ellátását, vizsgálatát kéri.
A témáról oldalakat lehetne megtölteni, de remélem ez a rövidke poszt is megteszi figyelemébresztőnek, a következőkben pedig álljon itt az NTV riportfilmje a témáról (sajnos a 3. videót nemrég törölték):
APCLS: “Harcolnunk kell a tuszi elnyomók ellen”
Közzététel ideje:| július 15, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
A Kongói Demokratikus Köztársaságban működő és főleg a keleti országrész stabilitását veszélyeztető több tucatnyi milíciát bemutató posztsorozat következő “főszereplője” a békefolyamatot hol támogató, hol teljes mértékben ellenző és gyermekkatonák alkalmazásáról is hírhedtté vált Hazafiak Szövetsége egy Szabad és Független Kongóért (APCLS). A sorozat egyik korábbi részében bemutatott PARECO milíciánál kezdődik a történet, amely több mint 10 éve küzd már Kelet-Kongóban a tuszik és a különböző tuszi szervezetek ellen, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Bár strukturális összeomlására és frakciókra bomlására csak 2009-ben került hivatalosan sor, már 2008-ban különböző szárnyak jöttek létre a szervezeten belül, ezek egyike volt az APCLS, amely a hunde etnikum védelmét tűzte ki célul és így soraiba is főleg hundék kerültek. A PARECO-ból való teljes kiválásukra 2009-ben került végül sor, amikor ugyebár a kongói kormány újabb próbálkozást tett a békefolyamatra és a lázadó szervezeteket megpróbálták a hadseregbe integrálni, de az APCLS ezt teljes mértékben elutasította, és egész 2009 során tovább folytatta toborzását (így kerültek sokszor 12-13 éves gyerekek is közéjük), sőt komoly harcokra is sor került a kongói hadsereggel. A maximum 500-600 képzetlen katonát soraiban tudó alakulat Észak-Kivuban tanyázik, Masisiban és környékén, főhadiszállásuk leginkább Lukweti települése (itt többször került sor elég komoly harcokra is), vezetőjük pedig az egykor a PARECO-ban is elég magas státusszal rendelkező Janvier Buingo Karairi.
A legnagyobb problémát az ő integrálásukra és leszerelésükre egyértelműen a hírhedt Laurent Nkunda-féle egykori CNDP jelenti, amely egy tuszi önvédelmi szervezet volt és amelynek legtöbb tagját a kongói reguláris hadseregbe integrálták, és most ezek a katonák éppen Észak-Kivuban (is) szolgálnak, az APCLS területén. És mint fentebb már olvashattuk, az APCLS fő célja a hunde etnikum védelme a tuszi elnyomás ellen, azt pedig nem kell senkinek bemutatni, hogy a reguláris katonák sem különböznek sokszor egy lázadó szervezettől – rabolnak, erőszakolnak, fosztogatnak. Ahogy korábban a szervezet egyik magasabb rangú tisztviselője nyilatkozta: “A kongói hadsereg konkrétan egy ruandai hadsereg, amely megpróbálja elüldözni népünket földjéről. Ezért kell harcolnunk.”
Egyébként ez nem egy újkeletű felfogás, ahogy már korábban több posztban is utaltam rá, a kongói hadsereget sokan a tuszik védelmezőjének tekintik és ezért ragadnak fegyvert újra meg újra. Visszatérve az APCLS-hez, célkitűzésük és közös ellenségük okán szoros szövetségben vannak több Mai Mai milíciával és a legjelentősebb lázadó alakulattal, az egykori ruandai népirtókat is soraiban tudó FDLR-rel (közös műveletekre is került sor, vezetőik pedig sűrűn mutatkoznak együtt). Míg saját véleményük szerint azért nem vesznek részt a leszerelési és integrációs folyamatban, mert nem kapnak garanciát arra, hogy embereik otthonaik közelében szolgálhatnának a kongói hadseregben és hogy az ex-CNDP harcosok elhagyják földjeiket, addig a kormány és a lassan távozó ENSZ misszió szerint ennek oka inkább anyagi és hatalmi – az APCLS nem elégedett a regulárisok fizetésével (nagyjából ez most 10-15 ezer forint) és az integrálás után nekik jutó rangokkal.
Végül egy kisebb részük beállt a hadseregbe, a többiek azonban Masisiban és környékén maradtak, Janvier Karairi pedig a korábban Ruandába menekült tuszik visszatérésével és a ruandai hadsereg akcióival a “ruandai invázió” mottóval igyekszik embereket toborozni. 2010 eddig elég alacsony intenzitású tevékenységet hozott az APCLS számára, konkrétan alig pár “akcióban” vettek részt, bár ahogy a különböző jogvédő csoportok (pl. Human Rights Watch) jelentéseiből kiderül, tovább folytatták visszataszító, civilek ellen irányuló támadásaikat: gyermekkatonák toborzása vagy akár nők elrablása került a nevük mellé.
Afrika nem szereti magát: tovább ég az idegengyűlölet lángja
Közzététel ideje:| július 14, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Anno a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság előtt a média és a közvélemény egyaránt a biztonsági kockázatok, a külföldi turistákra és szurkolókra leselkedő esetleges veszélyek miatt aggódott, de szerencsére a rendezvény kisebb-nagyobb problémákkal ugyan, de rendben és békében zajlott le. Sőt, azt is lehet mondani, hogy az amúgy eléggé megosztott Dél-afrikai Köztársaságba egységesítő érzelmeket is hozott a torna, de már a torna előtt felütötte a fejét az a kósza pletyka, amely júniusban és júliusban tovább erősödött: eszerint a vébé után a fiatalokból álló bandák minden külföldit meg fognak támadni, hogy ezzel kényszerítsék az ország elhagyására őket.
Persze itt most nem az egy-két héttel “túltartozkodó” és kiránduló új-zélandi turistát kellett főleg érteni, azokat kellett érteni a fenyegetés címzettjei alatt, akik meg is értették, hogy nekik szól az üzenet. Az afrikai bevándorlókról van szó, köztük is a legnagyobb létszámban jelen lévő zimbabwei és mozambiki embereket, akiket már a múltban is a legtöbb ilyen jellegű attrocitás ért és akiknek a helyzete most, a világbajnokság befejeződésével, így a munkaerőpiac és egyáltalán a gazdasági élénkülés lassulása után még rosszabbra fordult. Anno ugyanis 2-3 éve, főleg az építőiparban döbbenetes munkaerő – felszívó erő jött létre, amelynek hasznát látták a bevándorlók (jöttek is bőven) és a bandák jelentős részét adó munkanélküli fiatalok is.
A nagy hajtás azonban most már lecsengett, így ismét egyre élénkebbé válhattak azok a hangok, melyek szerint a vendégmunkások és bevándorlók ellopják a dél-afrikai lakosság munkáját és ezért távozniuk kell. Csak ezen a héten több tucat idegenellenes támadás történt szerte az országban, egyes helyeken zimbabweiek üzleteit támadták meg, máshol munkásszállásokon robbant ki verekedés és volt ahol több mint száz bevándorló menekült rendőrörsökre a holmijával, miután fenyegetések és támadások érték őket. De már múlt héten, még a világbajnokság alatt egyre több hír jelent meg a helyi médiában, amely zimbabwe felé menekülő családokról számolt be, és a helyzet azóta csak durvább lett.
Az elmúlt napokban a beitbridge-i határátkelőnél hatalmas sorok kígyóztak zimbabwe irányába, bútorokkal, háztartási eszközökkel púposan megrakott teherautók és családok igyekeztek elhagyni a Dél-afrikai Köztársaságot, pedig semmi sem vár rájuk ott: egy korábbi Mugabe-intézkedésnek köszönhetően már a családtagjaiknál sem lesz könnyű meghúzni magukat (ez volt a Murambatsvina-projekt), pedig akkor még odáig el sem jutottak. A Harare és Bulawayo felé tartó utak mentén rengeteg ember stoppol, várva azt a jótevőt, aki elviszi őket úticéljukhoz, ahol ugyan életkörülményeik jelentősen rosszabbak lesznek, de mégis…talán békében élhetnek egy darabig. Ugyanis a visszatérők szinte egyike sem tervez sokáig “otthon”, a dél-afrikai körülmények jobbra fordulásával és a feszültségek csökkenésével mindannyian szeretnének visszatérni.
Azonban még kár népvándorlásról beszélni, ahogy néhányan már ezzel riogatnak, még nem jelentős a távozó zimbabweiek száma (meglepő módon rájuk gyakorolta a legnagyobb hatást a fenyegetés), sokan pedig csak az értékesebb holmikat, bútorokat küldik haza, a konkrét távozással megvárva az esetleg bekövetkező erőszakhullámot. Az egyik, migrációval foglalkozó szervezet hétvégén készített felmérésében a megkérdezett (és hazatérő) zimbabweiek több mint 90%-a a fenyegetések miatt hagyja el a Dél-afrikai Köztársaságot, és 10%-uk már élt is át ilyen támadást. Mindenesetre a dél-afrikai kormány és a hatóságok már többször kijelentették, hogy mindent megtesznek a biztonság garantálására és senkinek sincs semmi félnivalója az országban. Ennek bizonyítására a rendőrség az elmúlt napokban több rajtaütést és razziát hajtott végre a zimbabwei közösségek lakóhelyein, meglepetésszerűen fellépve az esetleges idegenellenes erők ellen.
Konono Nº1 – Egyedi zene Kongóból
Közzététel ideje:| július 13, 2010 | 5 hozzászólás | GaceTillerro
A Konono Nº1 egy rendkívül különleges zenét játszó együttes a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosából, Kinshasából, akik igazán 2005-ben megjelent Congotronics című albumukkal robbantak be a zenei köztudatba (persze ez alatt egy másfajta köztudatot kell érteni). Zenéjük tradícionális hangszereket, éneket ugyanúgy tartalmaz, mint különböző, szeméttelepekről összegyűjtött eszközökből előcsalt hangokat. A Congotronics-ról hallgassuk most meg a Lufuala Ndonga című szerzeményt, igazán egyedi darab.
A hétvége megdöbbentő híre Ugandából: az al-Shabaab támadása
Közzététel ideje:| július 12, 2010 | 4 hozzászólás | GaceTillerro
Általában igyekszem kerülni a nagy médianyilvánosságot kapó napi afrikai hírek posztolását, de a vasárnap történt döbbenetes ugandai eseményekkel muszáj kivételt tennem, mert ez az esemény akár az egész kelet-afrikai régió biztonságát megrendítheti. Ahogy valószínűleg a kedves látogatók már tisztában vannak vele, vasárnap az ugandai fővárosban, Kampalában két különböző helyszínen robbantást hajtottak végre – akkor még ismeretlen – tettesek, és a folyamatosan szivárgó információk alapján végül a mai napra végül 74 ember halálát erősítették meg a hatóságok.
Ma az is kiderült, hogy a brutális akció hátterében a szomáliai radikális al-Shabaab muszlim milícia áll, amely már több ízben fenyegette meg Ugandát és Burundit (ez a két ország adja a szinte alig létező szomáliai kormány védelmét szolgáló afrikai uniós békefenntartó kontingens katonáit), hogy szerepükért a szomáliai politikában súlyos csapást fognak elszenvedni, mint az iszlám ellenségei. Az áldozatok magas száma abból következik, hogy mindkét hely zsúfolásig telve volt a labdarúgó-világbajnokság döntőjét néző emberekkel, közéjük vegyülve robbantották fel magukat a – valószínűleg – öngyilkos merénylők. A meccs utolsó perceire időzített akció darabokra zúzta mindkét helyet és közel 100 ember még meg is sérült a támadásban, amely intő jel lehet mindenkinek, aki szerint a szomáliai helyzet csak egy ország belügye, és amely problémát az Afrikai Unión belül is csak egy-két ország kezel megfelelő komolysággal – a nemzetközi közösségről ne is beszéljünk.
Mai nap délelőttjén Ali Mohamud Rage, az al-Shabaab egyik szóvivője bejelentette, hogy csoportjának “szent harcosai” álltak a hihetlen Uganda elleni agresszió mögött és azt is közölte, hogy ez üzenet az ugandai és burundi kormányoknak, hogy ha nem vonják vissza csapataikat Szomáliából, újabb akciók következnek hamarosan. Mindenesetre a különböző al-Shabaab források mindegyike repesett az örömtől, ahogy Yusuf Sheik Issa, magasrangú vezér fogalmazott: “Ez a legjobb hír, amit valaha hallottam.” A BBC riportere mindenesetre már azt az összeesküvés-elméletet is belelátta a történetbe, mely szerint azért egy etióp étterem volt az egyik célpont (a másik a Kyadondo-klub), mert Addisz-Abeba támogatja az instabil és átmeneti szomáliai kormányt, amelynek pedig támogatás nélkül meg lennének számolva a napjai, vagyis inkább órái.
Helyszíni beszámolók szerint egyébként az áldozatok és sérültek között rengeteg a külföldi, többek között ír, indiai, kongói és amerikai halottakról is van hír. Az ugandai kormány azonnal fokozta biztonsági intézkedéseit Kampalában és a határakon egyaránt, bár ezzel az akcióval az al-Shabaab megmutatta, hogy a régióban nincs elérhetetlen cél a számára. Yoweri Museweni ugandai elnök első interjújában mindenesetre nem habozott közölni, a támadás ellenére Uganda elkötelezett a szomáliai küldetése mellett, ahogy egyébként Barack Obama amerikai elnök is gyáva és megbocsáthatatlan cselekedetnek nevezte az akciót.
Akárhogy is, ez az akció nem volt váratlan, maximum a nemzetközi média számára: az al-Shabaab már hónapok óta fenyegeti Kenyát, Burundit és Ugandát is, elvakult harcosaiból pedig mindig van utánpótlás, egy olyan országban, ahol nincs lehetőség egy normális életvitelre fiatalként, ezért mindenképpen csábító a milícia által kínált zsold és ellátás. Az FBI és az Interpol máris bejelentette, hogy emberek küld a nyomozás segítésére Ugandába, köszönhetően valószínűleg csak az európai és amerikai érintetteknek. Lehet, hogy az al-Shabaab azonban ellenkező hatást fog elérni a támadással, mint szerette volna, Museveni szavaiba (”…meg fogjuk keresni és elkapjuk őket..”) könnyen belemagyarázható lehet egy esetleg katonai válaszlépés is. Az al-Shabaab által felügyelt szomáliai területeken amúgy (néhány kivételtől eltekintve) szigorúan tilos a foci, annak űzése és nézése egyaránt – pár hónapja két férfit végeztek ki, mert titokban megnéztek egy válogatott meccset egy elrejtett televízión.
Az elnyomott egykori brit Kamerun: emlékeztető poszt
Közzététel ideje:| július 11, 2010 | 3 hozzászólás | GaceTillerro
Valószínűleg kevesek számára ismert, hogy még a politikailag, gazdaságilag is Afrika egyik legstabilabb országának számító szépséges Kamerunban sem teljes az egység, ugyanis az ország jelenleg legnyugatibb részét képező Déli-Kamerun (ez konkrétan Kamerun Északnyugat és Délnyugat tartományát jelenti) függetlenségéért és elszakadásáért több szervezet is küzd. A háttérben főleg történelmi okok húzódnak meg, az első világháború után felosztott németi gyarmati területek között a mai kameruni területek is ott voltak, ezek jelentős részét a franciák kapták, viszont két kisebb rész (Déli- és Északi-Kamerun) viszont brit fennhatóság alá került, Nigériából irányították a területeket.
Ez a “távoli” irányítás azonban egyre kevésbé tetszett Déli-Kamerun lakosságának és politikai képviseletének, ezért hosszas politikai küzdelem után 1954-től kezdve már autonóm területként léteztek, egész nagy politikai szabadsággal a brit fennhatóság alatt. Ahogy azonban jöttek a függetlenségi törekvések a régióban, egyre nyilvánvalóbbá vált: a nemzetközi közösség nem fogja megengedni, hogy a két brit kameruni terület független legyen, így szavazás útján eldöntendő opciót kínáltak nekik. Északi-Kamerun végül Nigériával, Déli-Kamerun pedig a független Kamerunnal lépett unióra 1961-ben. Azonban a remélt szabadság és békés egymás mellett élés ábrándja gyorsan tovatűnt, az egykori francia területek vezetése egyre jobban elnyomta az apró “angol” részt, az 1972-ben elfogadott új kameruni alkotmánnyal pedig meg is szüntette az unió intézményét és Déli-Kamerun autonóm státuszát is.
Ekkora tehető több függetlenségéért de legalább ismét autonómiáért küzdő csoport létrejötte is, akik szerencsére főleg csak politikai úton küzdöttek a kis régió elnyomása ellen, majd a kilencvenes években jött létre máig legismertebb létező szervezetük a Déli-Kameruniak Szövetsége (SCAPO), melynek irányító testülete és politikai feje a Déli-Kameruniak Nemzeti Tanácsa (SCNC) lett. 1999. december 31.-én aztán az SCNC kikiáltott az Ambazóniai Köztársaságot, amelynek nevét később Ambazániai Köztársaságra módosítottak, hogy a vitatott Bakassi-félsziget is bekerüljön Déli-Kamerun függetlenségi törekvéseibe. Petíció az ENSZ-nek, száműzetésben működő politikai párt létrehozása, nem elismert népszavazás az elszakadásról és hasonló akciókkal próbált meg mindent a SCAPO, de tevékenységének eddig csak annyi eredménye lett, hogy a kameruni kormányzat agresszív elnyomó politikát folytat a függetlenségért küzdő aktivisták ellen, főleg néhány napos bebörtönzések, szervezetek és gyűlések betiltása jellemzi ezt – mindent elmond, hogy maga a SCAPO és az SCNC is illegális szervezetnek minősül az országban 2001-től.
Ezt megelőzően a kilencvenes éveket végig erőszakos cselekmények jellemezték, minden évre jutott pár összecsapás az elszakadáspártiak és a hatóságok között, de sajnos az új évezredre sem lett jobb a helyzet, a szervezetek betiltása egyre inkább az agresszív eszközök felé sodorja az amúgy békepárti Déli-Kamerunt. Amiért most aktuális ez a téma, az a tény, hogy a szervezetek egyik magas beosztású vezetője, Nfor Ngala Nfor két hónapos európai útját kezdte meg nemrégen Párizsban (az SCNC vezetője napjainkban Ayamba Ette Otun), amelynek célja a világ figyelmének felhívása az elfelejtett és elnyomott “angol Kamerunra”.
Ahogy az RFI rádióállomásnak adott interjújában kifejtette és megerősítette, nem egy kitalált vagy megálmodott országot akarnak létrehozni, Déli-Kamerun létezésének jogalapja, a nem elismerten létező államnak történelme és kultúrája van, amely napjainkban katonai megszállás alatt áll, sok száz aktivista pedig börtönben sínylődik azért, mert ki akart állni egy jogsértés ellen. Egyben fel is szólította a kameruni kormányt a jogtalanul fogvatartottak szabadon bocsátására, példának pedig az egyetemi tanárt, Justice Muluh Mbut hozta fel, aki már több mint egy éve tárgyalás és vádemelés nélkül szenved börtönben (magát Nfort is több ízben tartóztatták le és bántalmazták a hatóságok). Ahogy Nfor rámutatott, az ENSZ még a 21. század elején elismerte Déli-Kamerun létezésének jogosságát, az Afrikai Unió emberi jogi bizottsága pedig azt ismerte el, hogy a területen élő emberek különböznek a Kameruni Köztársaság egyéb részein élőktől, így egyedi népcsoportnak tekinthetőek, ez a két ítélet pedig minden jogot megad egy független de legalább autonóm állam létrehozására.
A jelenleg száműzetésben működő átmeneti déli-kameruni kormány honlapja:
http://www.southerncameroonsig.org/
« go back — keep looking »