Ezt akartátok? Három hónappal Gaddafi bukása után még mindig káosz Líbiában
Közzététel ideje:| január 27, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Azawad függetlenségéért harcolnak: újra lázadnak a tuaregek
Közzététel ideje:| január 26, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Napok óta teljes bizonytalanság az úr Mali északi, észak-keleti részén, miután úgy tűnik, hogy a 2009 óta minimális aktivitási szintre süllyedt tuareg lázadás ismét fellobbant, hiszen január 17.-én, a 2011. októberében létrejött Azawad Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) három különböző alakulata (legalább 40-50, emberekkel megtömött autó mindegyikben) rajtaütött három észak-mali város, az egymástól több száz kilométer távolságra fekvő Menaka, Aguelhoc és Tessalit helyőrségén, állítólagosan súlyos csapást mérve a katonákra (mint mindig, az információk ezúttal is eltérőek az elesettek számát illetően).
Az al-Kaida a Maghreb Államokban (AQIM) terroristaszervezetével amúgy is megáldott Mali gondjai (több külföldi még mindig fogságban van mali területről történt elrablása után) tehát tovább súlyosbodtak, ráadásul ezúttal a tuaregek változtattak korábbi stratégiájukon és most nem vonultak vissza a hegyes területekre a támadások után, hanem a helyszínen maradva napokig harcot vívtak a városok feletti ellenőrzésért – ez utóbbit csak napokkal később, súlyos áldozatok árán sikerült a Gao városából irányított hadseregnek visszaszereznie (de az információk még mindig nem megerősítettek). A harcokról annyi bizonyos, hogy nehézfegyvereket is használtak a felek és mindkét oldalon voltak elesett harcosok, de míg a mali hadsereg 45 meggyilkolt tuaregről beszél, addig az MNLA szóvivője, a magát Moussa Salamnak nevező férfi csak sebesült tuaregeket és több tucatnyi meggyilkolt mali katonát említ nyilatkozatában. A harcok azonban a városok körül is lángoltak, január 20.-án Aguelhoc-tól délre a lázadók rajtaütöttek a Gao-ból küldött katonai erősítésen (főleg teherautók és autók) és súlyos csapást mérve a hadseregre, több embert meggyikoltak, másokat elraboltak és egyes autók a lángok martalékává váltak (sőt helikopterek lelövéséről is jöttek hírek).
A mali hadsereg északi parancsnoka, Ould Meydou csak nagy nehézségek árán tudott elmenekülni, bár menekülésének tényét egyes források kétségbe vonták. Január 21.-ére aztán végre nagyjából rendeződött a helyzet, a regulárisok valamennyire ellenőrzésük alá vonták a régiót, a Niger partján fekvő Gao laktanyájában Poudiougou Gabriel tábornok pedig lelkesítő beszédet tartott és felszólította katonáit a harcra a béke és a biztonság megteremtése érdekében. Az áldozatok számáról, személyéről nem beszélt, de nyilvánvalóvá tette, hogy a kormány ugyan nyitott rá, de még nem tárgyal az MNLA-val, ennek jeleként egyébként a hétvégén két kamionnyi lőszer és fegyver érkezett Gao-ba (100 kilométerre Bamakótól) újabb katonákkal együtt, a fővárosban Bamakóban pedig a harci helikoptereket készítettek fel a harcra (az újabb katonai erősítést az MNLA szóvivője hadüzenetnek nevezte). A 2009-es békemegállapodás utáni első akcióban az MNLA megmutatta, hogy a líbiai konfliktusban edződött harcosai megfelelő fegyverekkel és elszántsággal rendelkeznek az újabb fegyveres harcra (szemtanúk is megerősítették, hogy jól felszerelt harcosokról volt szó), az algériai határ közelében fekvő Tessalit városában 11 órán keresztül ropogtak a fegyverek, de hogy mégsem voltak civil áldozatok, az a lázadók stratégiájának köszönhető (és talán ezért sem annyira ellenségesek velük szemben), hiszen a támadás előtt tuareg harcosok vonultak végig az utcákon felszólítva mindenkit az elrejtőzésre (Tessalitban például a mecsetben terjesztették az információt) – ezzel persze időt adva a mali hadseregnek a gyors felkészülésre (bár a támadás már napok óta pletykaként keringett).
A kiszivárgott hírek szerint az MNLA azért kezdte újra a fegyveres harcot, mert nem látta a tuareg népcsoport helyzetének jóra fordulását 2009 után (plusz hazatértek a líbiai harcosok) és most egy újabb tárgyalást szeretnének elérni a kormánnyal az azawadi régió autonómiájáról. Az elszabadult erőszak ismét reflektorfénybe helyezte a sivatagi nomád életmódot élő tuaregek helyzetét és szomorú sorsát, hiszen a nagyjából másfél milliónyi, indigókék kendőjűkről/fátyolukról csak “kék népnek” hívott tuareg populáció több országban (Niger, Mali, Algéria, Líbia, Burkina Faso), körülbelül két millió négyzetkilométeres területen él és az elmúlt évtizedekben többször indított fegyveres harcot diszkriminációja ellen és egy esetleges független állam megszületéséért. Az állami oktatás elutasítása, az éhínségek és a függetlenedési folyamat a nyolcvanas évekre a Száhel-övezet és a Szahara legszegényebb embereivé tették őket, így nem csoda hogy nyitottak voltak először Gaddafi, líbiai vezető Iszlám Légiójára, majd később a saját lázadásukra. 1990-ben kezdték első igazi harcukat (bár már 1960-ban is volt egy jelentős lázadás), amely háború nagyjából hat éve alatt régiószerte sok százan haltak meg, de a békeszerződésben foglaltak meg nem valósulása miatt a 2000-es években ismét újrakezdődtek a harcok, legutóbb 2007-ben, amikor a Nigerben kirobbant lázadás Malira is átterjedt.
Aztán a 2009-es békeszerződés után a tuareg lázadók visszatértek egykori nagy pártolójuk, Gaddafi mellé és a diktátor bukásával zárult líbiai háború során elkötelezetten küzdöttek Gaddafi mellett – pletykák szerint napi ezer dollár körüli zsoldért (ráadásul ők voltak, akik kimenekítették a vezér fiát Nigerbe). A harcok befejeztével ezek a lázadók visszatértek ősi földjükre, a nagyrészt Maliban található Azawad régióba, ahol a fentebb taglalt háborút indították el egy saját országért (hangsúlyozottan csak Azawad függetlensége a cél Mali határain belül). Január 24.-én a kormány egyébként hivatalosan is bejelentette, hogy stabilizálták a helyzetet északon, erre nagy csattanóként a mai napon (január 26.) az MNLA emberei Anderamboukane városánál (nagyjából 1600 kilométerre Bamakótól) súlyos összecsapásba bonyolódtak a mali hadsereg egységeivel és annak ellenére, hogy helikopterek is támogatták a regulárisokat, délutánra az MNLA irányítása alá vonta a települést. A híres tuareg fesztiváljáról nevezetes, 3000 fős városka egyébként alig 100 kilométerre fekszik a múlt héten megtámadott Tessalit városától és valószínűsíthető, hogy visszafoglalása jelentős véráldozatokat fog kívánni a mali kormánytól.
A kormánytól, amely január 24.-én a mauritániai fővárosban, Nouakchottban találkozott a házigazda, Niger és Algéria képviselőivel, hogy a Száhel biztonsági helyzetéről tárgyaljanak, amelyet az AQIM mellett most már a tuareg lázadás is egyre instabilabbá tesz. Mali a konferencián is hangsúlyozta, hogy nyitottak az MNLA-val való párbeszédre (ha a szervezet a függetlenségen kívül hajlandó más ajánlatot is elfogadni), de az erőszakos fellépést nem hajlandóak elfogadni, erőszakra erőszak lesz a válasz. Ez pedig akár a poklot is elszabadíthatja ebben a szegény észak-afrikai országban, ugyanis a mostani harcok mindenképpen mások, mint a korábbi lázadások esetén, hiszen ezúttal fegyvereiktől, képzettségüktől támogatva a tuareg lázadók szemtől-szemben felvették sikeresen a kesztyűt a hadsereggel, másrészt viszont ezúttal nincs ott a “kék nép” mögött a líbiai diktátor pénze, biztonságot nyújtó országa és politikai támogatása. A helyzetet tökéletesen jellemzi Ibrahim Ag Mohamed Assaleh, a mali parlament tuareg tagjának nyilatkozata: “Ezek az emberek küzdeni fognak a végsőkig.”
Kader Ladd Közép-Afrikában: a káosz szolgálatában
Közzététel ideje:| január 24, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Miközben az egykori áldozatok és hozzátartozóik meghallgatásával tovább folytatódik Jean-Pierre Bemba pere a Nemzetközi Büntetőbíróságon, addig az elmúlt néhány napban két olyan esemény is történt a Közép-Afrikai Köztársaságban, amelyek eléggé meghatározóak lehetnek az ország 2012-es éve számára. A kettő valamilyen szinten kapcsolódik egymáshoz, de az tény, hogy az egyik, mai napig legjelentősebb lázadó szervezet, a Népi Hadsereg a Demokrácia Helyreállításáért (APRD) csoportjának kihátrálása a Francois Bozize elnök által annyira hangoztatott és dicsért békefolyamatból súlyos csapás lehet Bangui számára.
Az APRD katonai vezetőjének, Henri Tchebo Wanfionak közleménye szerint a lépés hátterében az áll, hogy a különleges erők január elején letartoztatták a csoportosulás politikai vezérének számító egykori védelmi minisztert, Jean-Jacques Demafouth-ot államellenes szervezkedés és lázadó mozgalmak közötti egység megteremtésének vádjával – Demafouth a vádak szerint megpróbált három másik lázadó mozgalmat beolvasztani az APRD-be (köztük a hírhedt Hazafias Front a Békéért és az Igazságért – CPJP csoportot) és ezzel a térség legjelentősebb kormányellenes csoportját létrehozni.
Ez már csak azért is érdekes, mert pont Demafouth volt az 2008-ban, aki tárgyalóasztalhoz ült a kormánnyal és aláírta a térséget valamennyire stabilizáló békepaktumot, melynek keretében elkezdődhetett az egykori lázadók rehabilitálása. A szerződéstől való visszatáncolás és a fegyveres harc újrakezdése még nem hivatalos, de a Wanfio-közlemény szerint hamarosan sor kerülhet rá, amennyiben nem kerül szabadlábra az egyébként a demobilizációs folyamat alelnökének számító APRD vezér. További öt embert is letartóztattak a fent említett szervezkedés vádjával, köztük a Demokratikus Erők Szövetsége az Egységért (UFDR) alvezérét, Abdelkader Kalilt is, amely csoport a hír után szintén a fegyveres harc folytatásával fenyegette meg Bozizét. Az Igazságügyminisztérium álláspontja szerint a letartóztatások teljesen jogosan történtek és a fegyveres harc újbóli kirobbantása csak megerősítené ezt a jogosságot – nos, logikailag helytálló magyarázat, de valószínűsíthetőbb azonban az, hogy a kormány a békefolyamat újabb lépéseként lassan megpróbálja felszámolni az esetlegesen később államellenes mozgalmak létrehozására
képes személyeket.
Vagy talán Bozizé próbálja eltávolítani lehetséges politikai ellenfeleit (Demafouth például 2011-ben 2.79%-ot kapott az elnökválasztáson az Új Szövetség a Haladásért párt képviseletében, de már 2005-ben is jelölt volt)? Biztosat nem lehet tudni, hiszen még akár a napokban az ország északi felén Csáddal közösen indított katonai hadművelethez is lehet köze, melyben a két ország hadserege átfogó hadműveletet kezdett a 2008-as béke után az ország egyik legjelentősebb lázadó erejévé előlépő Népi Újjáépítési Front (RFP) lázadói ellen. A Kaga Bandoro városának környékén lezajlott első összecsapásokban a csádi légierő és gyalogság északról, a Közép-Afrikai Köztársaság regulárisai pedig délről vették támadás alá a csádi Abdel Kader Ladd által vezetett csoport egységeit. A széles sávban indított támadásoknak a célja az, hogy a kis csoportokban működő lázadókat szétmorzsolják, amelyeket egy egyszerű katonai csapással nem is lehetne felszámolni. Csád beavatkozása egyrészt Ladd Csádban is kockázatot jelentő szerepe miatt, másrészt Bozizé és Idriss Déby a közép-afrikai államok legutóbbi regionális tanácsán született megállapodásának megfelelően történt. A hétfői akcióban csádi részről minimum 400-500 katona vett részt és több helikopter támogatta a csapatmozgásokat.
Kader Ladd és az RFP állítólagosan a fulani népcsoport elnyomása ellen lép fel, főként egykori “zaraguinákat”, munkanélküli fiatalokat, nigériai, kameruni és csádi zsoldosokat alkalmaz, hozávetőlegesen 1000 fős létszámban. Bevételeiket főleg a helyiek megsarcolásából, váltságdíjakból és csempészetből szerzik, az elmúlt hónapokban tucatnyi kormányellenes támadással vetették észre magukat, legutóbbi akciójukban Banguitól alig 75 kilométerre több embert meggyilkoltak. Az ENSZ szerint egyébként a Közép-Afrikai Köztársaság belbiztonságára a legnagyobb kockázatot az RFP jelenti, amely nem csak a kormányokkal, de más lázadó csoportokkal is harcol, december végén Vafio falucskájában harcosaik a Közép-afrikai Népi Demokratikus Front (FDPC) fegyvereseivel bonyolódtak összecsapásba. Néhány nappal később bosszúból az RFP 300 emberével megtámadta Kabo városát (az FDPC egyik fő bázisát) és súlyos pusztítást vittek végbe, több embert meggyilkoltak, motorokat, állatokat raboltak el a menekülő lakosság kíméletlen támadása során. A helyzet elég bonyolult, hiszen az RFP még 2011. júniusában előzetes békemegállapodást írt alá a kormánnyal, de aztán az ebben foglaltakat nem teljesítette (külföldi harcosai jelenleg is az országban vannak), aminek egyébként az lett a következménye, hogy több kisebb csoport, illetve a fent említett APRD egyik frakciója is visszatáncolt a további tárgyalásoktól.
A szinte követhetetlen frakciók, kis csoportok, külföldi lázadók, Zaraguinák egy kaotikus állam képét mutatják számunkra, de az igazság az, hogy ezen csoportok egyike sem rendelkezik jelentős erővel, a probléma inkább az, hogy a végletekig szegény Közép-Afrikai Köztársaság a fővároson kívül sehol sem képes biztosítani az államhatalmat, a katonaság alulfinanszírozott, rosszul felszerelt és relatíve kis létszámú, így pedig nem képesek hatékonyan működni egy minimális infrastruktúrával rendelkező országban. A megoldás tehát nem hadműveletekben, békefenntartók idevezénylésében rejlik, hanem szimplán egy stabil állam létrehozásában Afrika gyönyörű szívében.
Afrikai Nemzetek Kupája 2012 – Beharangozó
Közzététel ideje:| január 18, 2012 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Miközben a médiumok tele vannak a hírekkel, találgatásokkal az Etiópiában bűnözők által megtámadott kutatócsoport történetéről, itt most inkább essen szó valami sokkal jobbról és vidámabbról, hiszen január 21.-én, szombaton kezdődik az afrikai kontinens labdarúgásának legfontosabb eseménye, az Afrikai Nemzetek Kupája. A tornának, hasonlóan a korábbiakhoz, megvan a sajátos, különös hangulata már előzetesen is, hiszen érdekességek tömkelegével találkozhatunk és ember legyen a talpán, aki akár csak a két döntőst is meg tudja tippelni (mindenesetre kommentben jöhetnek a tippek).
A 28. alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetést másodszor az esemény történetében két ország, Gabon és Egyenlítői-Guinea fogja megrendezni, akik Nigéria, Angola és Líbia pályázatát utasították maguk mögé. Líbia helyzete amúgy érdekes, hiszen bár 2012-re nem sikerült megnyerniük a viadal rendezést, 2013-ra nekik ítélték a rendezés jogát még évekkel korábban, a jelenlegi helyzet miatt azonban a Dél-afrikai Köztársaság fogja vendégül látni a kontinens legjobb 16 csapatát jövőre. A megnyitó az egyenlítői-guineai Bata stadionjában kerül megrendezésre (a másik helyszín az országban Malabo), míg a döntőt február 12.-én a gaboni főváros, Libreville bonyolíthatja le (a másik helyszín Franceville). Tekintve, hogy olyan esélyesek, mint a címvédő Egyiptom, Kamerun vagy a Dél-afrikai Köztársaság nem lesz jelen, tényleg igazán izgalmasnak ígérkezik a torna, de most menjünk is végig röviden mind a négy csoporton (az első két helyezett lép tovább).
Az A-csoport már kapásból érdekesnek ígérkezik, hiszen a rendező Egyenlítői-Guinea története első viadalán vehet részt és bár szurkolói támogatása biztosan óriási lesz, továbbjutása nem valószínűsíthető, hiszen itt játszik a mindig, a világon mindenkire veszélyes Szenegál, az elég gyenge kvalifikációs csoportot megnyerő de azért mindig stabil résztvevő Zambia és a pont Zambiával egy selejtezőcsoportban szereplő, harmadik résztvételére készülő Líbia – utóbbi szereplése igazi kérdőjel, megjósolhatatlan a teljesítményük. Mindennapiafrika-tipp az A-csoport továbbjutóira: Szenegál, Zambia.
A B-csoportra ránézve elsőre Elefántcsontpart toronymagas esélyesnek tűnik, Drogbáék vasárnap kezdik szereplésüket Szudán ellen, amely legjobb másodikként éppen csak bejutott a tornára, míg a Mauritána visszalépése miatt háromcsapatos, gyenge selejtezőkört könnyedén abszolváló Burkina Faso az utóbbi idők feltörekvő sikercsapatával, Angolával mérkőzik majd. Mindennapiafrika-tipp a B-csoport továbbjutóira: Elefántcsontpart, Angola.
A C-csoport is tökéletesen mutatja, hogy miért is annyira megjósolhatatlan és kiismerhetetlen az Afrikai Nemzetek Kupája, hiszen alapvetően az Eric Gerets edzősége alatt az utóbbi évben régi fényét csillogtató Marokkó és a világviszonylatban is erősebb afrikai csapatként számontartott Tunézia tűnhet biztos továbbjutónak, de például utóbbiak 2004-es tornagyőzelmükhöz képest jelentősen meggyengültek és így a története legjobb teljesítményével szárnyaló Niger (a selejtezőkörben a Dél-afrikai Köztársaságot és Egyiptomot is legyőzték és maguk mögé utasították – anno az egyik győzelem hihetetlen videója posztban is kikerült itt) akár fekete lóként oda is érhet az egyik továbbjutó helyre. Hogy ehhez az afrikai foci középosztályában számontartott és szurkolóitól támogatott Gabon mit tud hozzátenni, az szintén megjósolhatatlan. Mindennapiafrika-tipp a C-csoport továbbjutóira: Marokkó, Gabon.
A D-csoportban a legutóbbi világbajnokságon csodálatos teljesítményt nyújtó és John Mensah által irányított Ghána ugyan sérülésekkel küzd, de mégis toronymagas esélyes, hiszen a története első szereplésére készülő Botswana hiába szárnyalt a selejtezők során, az egy relatíve gyenge csoport volt, most pedig mindenki kettőzött erővel küzd. Így fog tenni a a fénykorát a hetvenes években élő mali és guineai válogatott is, előbbi a modernkori foci egyik leghihetetlenebb feltámadását mutatta be a 2010-es Nemzetek Kupáján (15 perc alatt 0-4-ről 4-4 Angola ellen), utóbbi pedig az elmúlt évtizedben három alkalommal is továbbjutott a kupa csoportkörén. Mindennapiafrika-tipp a D-csoport továbbjutóira: Ghána, Botswana. A mérkőzéseket az Eurosport közvetíti Magyarországon. Jó szurkolást!!!
A Nyiragongo hatalma – emlékeztető poszt
Közzététel ideje:| január 17, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2002. január 17.-én a Virunga-hegységben fekvő Nyiragongo vulkán kitörése szinte teljesen elpusztította a lábainál fekvő Goma városát. A Kongói Demokratikus Köztársaság egyik emblematikus települését három lávafolyam öntötte el, a forró áradás kettévágta a repülőtér kifutópályáját és végigfolyt a főbb utcákon is, de szerencsére a nem túl meredek lejtőnek és a relatíve nagy távolságnak köszönhetően az emberek többsége el tudott menekülni legtöbb ingóságával együtt. Több mint fél millió embert kellett elköltöztetni, 45-en meghaltak, a károkat pedig felbecsülni sem lehetett. Ma, 10 évvel később a város ereje teljében szinte ugyanott áll, ugyabban a fenyegetettségben, várva a következő kitörést.
Burundi: hajtóvadászat a megbékélés élharcosa ellen
Közzététel ideje:| január 16, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Már nem kell túlságosan fanatikusnak lenni ahhoz, hogy valaki összeesküvést gyanítson Alexis Sinduhije egykori neves burundi újságíró, most már politikus újabb letartóztatása mögött. A többszörösen kitüntetett és 2008-ban a TIME magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé beválasztott 44 éves Sinduhijét a tanzániai Dar es-Salaam repülőterén tartóztatták le a helyi hatóságok, és csak napokkal később vált ismertté, hogy miért és kinek a kérésére. Ügyvédje, Habas Nyange közleménye szerint egy évekkel ezelőtti gyilkosság miatt kérték letartóztatását és most már folyik a tárgyalás arról, hogy Tanzánia kiadja őt Bujumburának. Sinduhije a híressé vált RPA (Radio Publique Africaine) rádióállomás alapítója volt 2000-ben és céljául az etnikai feszültségektől sújtott Burundi tuszijainak és hutujainak megbékítését tűzte maga elé, ebben pedig jó példával is igyekezett az élen járni, többek között ezért is fogadott örökbe tusziként egy hutu gyermeket.
Az állomás első hónapjaiban őrizetbevették, bántalmazták sőt merényletet is megkíséreltek ellene, de ő kitartott, még akkor is, amikor 2003-ban a kormány betiltotta az RPA működését egy lázadó vezérrel készült interjú közlése miatt – vicces, mert pont azok voltak akkor a lázadók, akik most az országot irányítják és megpróbálják őt “levadászni” bármi áron. A többi rádió és a lakosság körében kiváltott ellenállás és szolidaritás miatt ezt az intézkedést három nap múlva visszavonták. A 2010. decemberi, burundi elnökválasztás előtt az országban tapasztalt jogsértések, demokráciaellenes lépések miatt felfüggesztette újságírói karrierjét (a brit kormány pedig pénzügyi támogatásait) és megalapította a Szolidaritás és Fejlődés Mozgalmat (MSD), majd jelöltette is magát a voksolásra, amely végül totális kudarcba fulladt, ugyanis az előzetes vádak és gyanúk miatt az összes ellenzéki jelölt visszalépett, így nem volt kérdés, hogy Pierre Nkurunziza ismét mandátumot szerez. Az eredmények kihirdetése után néhány hónappal Sinduhije elhagyta Burundit, miután veszélyben érezte életét – ami nem is volt teljesen alaptalan, az MSD több tagját letartóztatták, megkínozták és meggyilkolták máig ismeretlen tettesek. A párt főtitkára, Francois Nyamoya jelenleg is börtönben van már négy hónapja mindenféle vádemelés nélkül. Talán véletlen egybeesés, talán nem, de az tény, hogy a letartóztatás időpontjában Dar es-Salaamban tartózkodott Valentin Bagorikuna, burundi főügyész is – akárhogy is, semmiféle nemzetközi elfogatóparancs nem volt érvényben a politikus ellen.
A kis közép-afrikai országban a választások után egyébként teljes leszámolás kezdődött az ellenzéki erők ellen, jogvédő csoportok becslése szerint legalább 300 ellenzéki politikust és aktivistát végeztek ki 2011-ben, amely közül 53-at az ENSZ Biztonsági Tanácsa is megerősített. A legfrissebb információk szerint egyébként a burundi kormány már embereket is küldött Tanzániába, hogy visszavigyék Sinduhijét, de ezt a tanzániai hatóságok elutasították (állítólagosan az Interpol tanácsára), miután ismertté vált, hogy háromrendbeli gyilkosság a vád a hutu-tuszi szembenállás megszüntetésének egyik élharcosa ellen. A kiszivárgott hírek szerint a január 13.-án tartott tanzániai bírósági meghallgatáson a burundi kormány nyomása ellenére nem döntöttek Sinduhije kiutasításáról és vádat sem emeltek ellene. A már jópár gyilkossági kísérletet túlélt politikus egyébként néhány szóban nyilatkozott is az esetet követően és megerősítette, élete nem lenne biztonságban ha Burundiba szállítanák, ezzel pedig megerősítette tanzániai és nemzetközi jogvédő csoportok aggodalmait. Utóbbiak egyébként már évek óta növekvő félelemmel figyelhetik a Burundiban zajló eseményeket, mert az ország erőteljesen a diktatúra felé tart, minden kormányt kritizáló médium vagy ellenzéki csoport ellen szabályos hadjárat indul, nincs valódi szólásszabadság, de gyülekezni is csak a kormány jóváhagyásával lehet, és még sorolhatnánk azokat a korlátozásokat, amelyekkel Nkurunziza megpróbálja bebetonozni hatalmát. Hogy ez nem sikerül neki, az a Sinduhijéhez hasonló embereken múlhat, úgyhogy aggódva figyeljük az eseményeket.