Ez utóbbit, mármint az ellenük intézett támadás tényét a hadsereg szóvivője is megerősítette, bár az ő közleményük szerint a lázadók szemét inkább a Goma és Sake közötti út fegyveres felügyelete csíphette, amellyel a regulárisok célja az M23 távoltartása volt. Amióta 2012. novemberében az M23 visszavonult Gomából a különféle megegyezések eredményeként, ez volt az első említésre méltó összecsapás a felek között. Az ENSZ persze tovább dolgozik a Goma védelmére kidolgozott terve végrehajtásán, maga a főtitkár, Ban Ki-moon is tiszteletét teszi a városban hamarosan, a városban, amelynek védelmét a világszervezet első számú prioritásnak nevezte meg.

Ennek érdekében már gőzerővel zajlik a fegyveres beavatkozásra is engedélyezett katonai ENSZ misszió kialakítása, a 3 ezer fős csoport dél-afrikai és tanzániai katonái már részben a Kongói DK-ban vannak, de hamarosan érkezni fognak a Malawi által jóváhagyott fegyveresek is és kezdődhet az oly régóta várt “megtisztítás”, ahogy sokan abban reménykednek, a 2098. rendelettel létrehozott katonai beavatkozó erő feladata Kelet-Kongó békéjének megteremtése lesz, akár fegyveres harcok árán is. És ezt nem lesz egyszerű elérni, tekintve a sok különféle milícia harcmodorát, méretét és céljait, például a napokban egy 21 ember életét követelő súlyos csata zajlott le a Gomától 250 kilométerre fekvő Beniben, ahol egy Mai Mai katonai laktanyára támadt azért, hogy kiszabadítsa fogva tartott társait.A mostani M23-al folytatott összecsapás valódi okaként a lázadók hanyagsága is megnevezhető, azaz hogy hiába volt megegyezés anno Addisz-Abebában a lázadók Gomától való 20 kilométerre történő visszavonulásáról, azóta nagyjából egyetlen nap sem volt, amikor az M23 ilyen távolságra távolodott volna el a várostól, így pedig előre jelezhető volt egy előbb-utóbb kirobbanó konfliktus. És még egy aggasztó tényt mindenképpen látni kell, ugyebár az ismert, hogy a kongói hadseregbe az elmúlt években jópár lázadó került beintegrálásra (Mai-Mai-októl kezdve CNDP-n át FLDR-ig sokan), de a mostanában trenddé váló eseményt, miszerint M23 dezertőrök kerülnek vissza a hadseregbe, elég sokan aggasztónak találják – vicces is, hiszen pont innen dezertáltak nem olyan régen, szóval őket már “dupla-dezertőröknek” is lehet hívni.

Az elmúlt hónapokban, 2012. decembere óta a hivatalos adatok szerint 519 M23 lázadót integráltak vissza a regulárisok közé, akiket mindenféle program, átvilágítás nélkül azonnal a bweremanai bázison található katonai egységbe építenek be, ezzel pedig a hadsereg egységét és jövőbeni akcióinak sikerét kockáztatva. Ezzel szemben, ha az M23 harcosok a Kongói DK-ban állomásozó ENSZ-missziónak, a MONUSCO-nak adják fel magukat, akkor egy teljes reintegrációs programon mennek át, mielőtt bármi történne velük. Az egyre növekvő számú dezertálás oka talán a most formálódó ENSZ beavatkozó misszióban keresendő, sok lázadó tart a tényleges harcra érkező 3000 fős, nemzetközileg is támogatott kontingenstől, bár az M23 katonai szóvivője, Vianney Kazarama úgy nyilatozott, hogy bárkivel ölre mennek, aki a céljaikat veszélyezteti, hangsúlyozva, hogy a dezertálások száma minimális és jelenleg 4500-5000 fő várja az elkövetkező harcokat.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Tanzánia tehát úgy tűnik, végre elkezdte kihasználni hatalmas ásványkincstartalékait, hiszen az országban jelentősnek mondott tartalékok vannak aranyból, gyémántból, nikkelből, szénből, uránból és földgázból, nem csoda, hogy olyan cégek dolgoznak jelenleg is a fekete kontinens egyik stabil pontjának számító országban, mint a Barrick Gold Corporation, a Resolute Mining Company és az AngloGold Ashanti. Mégis, a mai napig küzdelem és vita folyik Tanzániában, hogy nem biztos, hogy az állam elegendő módon részesedik a kincsek kiárusításából, míg a vállalatok szuperméretű profitokat tesznek zsebre, bár utóbbiak ezt vitatják és azzal érvelnek, hogy nem közvetlenül a pénzbeli juttatásokra kell gondolni, de az infrastruktúra és szociális háló fejlesztéséhez való hozzájárulásuk is óriási.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Ráadásul megszüntették az úgynevezett vészhelyzeti beutazási engedélyeket is a határon, azaz most már kizárólag azok léphetnek Botswana területére ilyen papírral, akik tényleges vészhelyzetben utaznak, egy családlátogatás többé már nem tartozik ide. És ennek a szabálynak azonnal meg is kezdődött az érvénybe léptetése, szemtanúk szerint a határállomásokon százával fordítják vissza az ilyen utazási engedéllyel érkezőket, bár a zimbabweiek szerint ennek hátterében nem a bevándorlás elleni harc áll, hanem a két ország közötti egyezség, amellyel Gaborone segít hazaküldeni a zimbabwei polgárokat a választások idejére.

Ez merő összeesküvés-elmélet persze, de az tény, hogy a botswanai elnök bejelentésének megfelelően harc indult a rémisztően növekvő számú bevándorló ellen, akik főleg Zimbabwéből, Kínából, Nigériából és Ghánából érkeznek Afrika egyik stabil és erős gazdaságába – gondoljunk csak bele, az alig 2 millió helyi lakosra fél millió külföldi jut! Mostantól szigorítottak az összes elbírálási folyamaton, többé nem számít az országban eltöltött évek száma, vagy a családi állapot, ráadásul sokkal komolyabb szabályok vonatkoznak mostantól a házasság alapján szerzett tartózkodási engedélyre is, mert korábban sokan üzletszerűen házasodtak az engedélyek érdekében.

Ettől a hónaptól kezdve már csak jogosultsági lehetőség jön létre a házassággal és csak néhány évnyi stabil együttélés után kaphatja meg az érintett személy az engedélyt. És közben ha azt a statisztikát megnézzük, hogy az idei év január 1.-je és április 30.-a között a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana együttesen közel 26 ezer illegális zimbabwei bevándorlót toloncolt haza (naponta közel 100 embert jelent ez Botswanában), akkor láthatjuk, hogy a legális mozgás és bevándorlás csak a jéghegy csúcsa, az illegális bevándorlás soha nem látott méreteket öltött.És ezen mozgások hátterében a lassan újrainduló zimbabwei gazdaság gyengesége áll, a külföldön élő több millió zimbabwei a munkalehetőségek hiánya miatt igyekszik külföldön boldogulni, és a problémák akkor kezdődnek, amikor valaki egy rövid időre szóló vízummal túltartózkodik, vagy tartózkodási engedélye lejárta után sem tér haza, az alapesetről, a teljesen illegális úton történő vándorlásról ne is beszéljünk. Pontos számok nincsenek a Botswanában illegálisan tartózkodó zimbabweiekről, de becslések úgy 120 ezer körüli teszik a számukat, akik főleg a főváros, Gaborone Ledumadumane negyedében húzzák meg magukat és főleg a mezőgazdaságban, építőiparban dolgoznak, illetve sokan keresik illegális tevékenységgel kenyerüket, úgymint prostitució, csempészet vagy egyszerű lopás.

A két ország közötti legális vándorlás milliós méretű, néhány évvel ezelőtti statisztika szerint közel másfél millió ember lépte át Zimbabwéből a botswanai határt, háromnegyedük a ramokgwebanai határátkelőnél, többségük látogatást illetve nyaralást ad meg érkezése okaként, amely alanyi jogon 90 napos tartózkodási lehetőséget ad nekik. Többségük egyébként ezt ki sem használja, hiszen ezen emberek jelentős része üzletelni, kereskedni jön át a határon, azok száma, akik ténylegesen túltartózkodni akarnak, vagy munkát keresnek, ennél jóval csekélyebb.

És a munkakeresők esetében jól látható az “agyelszívás” hatása, hiszen bár a zimbabwei bevándorlók többsége alacsonyabb kategóriájú munkákban dolgozik, rengeteg tapasztalt és képzett munkavállaló is érkezett Botswanába a 2000-es zimbabwei összeomlást követően. Az átlagos zimbabwei bevándorló Botswanában 55%-ban férfi, 60%-ban 40 év alatti, 30%-uk 30 év alatti, a férfiak és a nők felének pedig Zimbabwéban van családja. 60%-uk legális iratokkal utazik, 78%-uknak már van, vagy várható munkája, amiből 81% teljes munkaidős állás. 80%-uk évente legalább egyszer hazatér és ugyanekkora arányban küldenek haza pénzt legalább egyszer egy évben, de ami a legfontosabb, hogy 90%-uk úgy fogalmazott a készített statisztikában, hogy egyszer mindenképpen szeretne hazatérni Zimbabwéba, főleg akkor, ha az ottani politikai, gazdasági helyzet elegendő mértékben javulni látszik.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

És a kilátástalanság nem csak a munkanélküliség miatt alakult ki, négy hónappal ezelőtt Laghouat óvárosi részében elkezdődött végre a szennyvízcsatorna kiépítése, de aztán hirtelen félbemaradt, így most se csatorna, se pénz, se remény. A kormány, miután munkahelyeket nem tud teremteni, az új vállalkozások létrehozását támogatja kamatmentes hitelekkel illetve adókedvezményekkel, továbbá folyamatot vezetett be a déli országrész vezetőinek az ottani lakosság soraiból történő kinevezésére, cserébe viszont a helyzet megnyugtatását, békésítését kérte. Még márciusban több déli várost meglátogattak kormányzati képviselők (Adrar, Tamanrasset, Djanet stb.), hogy felmérjék a lehetőségeket, de ezen időszakban is tucatnyi tüntetés és megmozdulás történt, sőt szervezők többször megpróbáltak egy 1 milliós tömegtüntetést összehozni és bár nem jártak sikerrel, a fejlesztéseket, jobb lakhatást, munkahelyet követelő embertömegek nagy nyomást jelentenek a kormányra.Csak néhány idézet a szlogenekből és táblákból, amelyek a tüntetéseken oly gyakoriak: “Elég a katonai diktatúrából!”, “Halálbüntetést az állami pénzt sikkasztóknak!”, “Szabadságot a szakszervezeteknek!”. Ami a kormány számára biztató lehet, az a tény, hogy politikai követelések még annyira nem sűrűn hangoznak el, főleg szociális kérdések vannak terítéken, a fentebb említettek mellett például a korrupció, a 2008-as áradások utáni kompenzáció, a felelőtlen és pazarló állami Elnök Napja ünnepség és így tovább, tehát a kormánynak még lenne ideje lépni. A kormánytól érkező delegációkat, látogatókat pedig minden egyes alkalommal tüntetők és transzparensek várják és aggasztó módon már a megmozdulásokat szervezők is arról beszélnek, hogy előbb-utóbb erőszakos útra kell terelni a dolgokat, ha nem lesz változás.

Változás például a délen lévő munkahelyek felvételi eljárásában, hiszen a Tamanrasset környékén található In Salah gázmező és az Amesmessa aranybánya olyan követelményeket támaszt a legutolsó pozíciókra is, amelyeket a déli fiatalok képtelenek teljesíteni: ilyen például az idegennyelvismeret egy takarítói állásra. Ha pedig esetleg mégis bejutnának, komoly fizetési különbségekkel szembesülnek a külföldiekkel és az Algírból érkezőkkel szemben. És ezeket a munkanélküli fiatalokat nagyon nem érdekli Abdelaziz Bouteflika egészségi állapota, hiszen az elnök mostanában elég sűrű vendég a kórházban egy szélütésnek köszönhetően és több közleményt is kiadott, de ahogy az lenni szokott, ha nincs pénzed enni adni a gyerekeknek, akkor nincsen “drága elnök úr”.

A végére azért egy jó hír, 2014 végére 150 ezer új lakás építéséről állapodott meg az Algériai Lakossági Hitelbank (CPA) és egy ingatlanfejlesztő csoport, amelynek keretében a bank 12 milliárd euró értékben finanszírozza meg a lakhatási lehetőségek javítását, és ha ehhez hozzávesszük egy másik ingatlanfejlesztő ügynökséggel kötött 100 ezer lakásos szerződést, akkor kijelenthető, hogy jelentős mértékben nőni fog az ingatlanok száma a lakhatási gondokkal küzdő Algériában – persze csak legyen pénz ezek megvásárlására, főleg délen.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Emellett kritizálta azokat a nemzetközi jogvédő csoportokat, amelyek kritizálták-kritizálják az ország demokratikus mivoltát, rámutatott, hogy ezen csoportok kényelmes irodáikból írogatják jelentéseiket, miközben vajmi keveset tudnak és tesznek az egyenlítői-guineai népért. Bizony, elég sok aggály merült fel nemzetközi szinten a választások tisztaságát és egyáltalán, az állampolgárok joggyakorlási lehetőségét illetően, annak ellenére, hogy maga az ország több olyan szervezetnek is tagja, amelynek célja az emberi jogok biztosítása és a demokrácia érvényesülése, támogatása. A kritikák többek között olyan problémákra vonatkoznak, mint az Obiang holdudvarához tartozó Egyenlítői-Guineai Demokratikus Párt (PDGE) egyeduralma a politikai palettán, voltak esetek, amikor emberektől megtagadtak engedélyeket, munkalehetőségeket egészen addig, amíg nem csatlakoztak a párthoz, a párthoz, amelyik kivétel nélkül mindig adja a kormány tagjait.Demokrácia ide vagy oda, tény, hogy az sem igazán tűnik egészségesnek, hogy Obiang már 1979 óta hatalmon van, minden választáson legalább 95% vagy afeletti eredménnyel újraválasztva – mondhatja bárki, hogy jogalap nélküli kritika meg “gonosz fejlett államok”, de 34 év alatt biztos, hogy szükség lenne vérfrissítésre. Az újságírók nemzetközi szervezetének listáján az ország az államilag kontrollált, cenzúrázott sajtóval bíró államok között található, és a PDGE-n kívüli, 1992-ben törvénnyel betiltott ellenzéki mozgalmak pénzügyi támogatása az állami költségvetésből minimális a kormánypárttal ellentétben. Érdekes kérdés az is, hogy a Nemzeti Választási Bizottság élén hogy állhat Obiang kormányának illetve a PDGE mozgalmának egyik vezető tagja és a választások előtt miért kerülnek őrizetbe ellenzéki aktivisták.

Ilyen és ehhez hasonló kritikák terjednek tehát a nemzetközi sajtóban többek között olyan csoportok részéről, mint az Amnesty International vagy a Human Rights Watch, amelyek még közös közleményt is kiadtak a témáról néhány napja. A jelentésben példákat is találunk az előbb említett problémákra, például annak az egyenlítői-guineai polgárnak a történetét, aki hosszú száműzetés után 2013. elején tért vissza hazájába, ahol nem sokkal később őrizetbe vették és mindenféle parancs nélkül őrizetbe vették állítólagos államellenes cselekmények miatt. Egy másikat szintén ezzel vádolnak és tartanak fogva 2012 vége óta és ügyvédje szerint a börtönben rendszeresen kínozzák, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle.

Na ennyit a kritikákról és bírálatokról, a tény, hogy a május 26.-i választáson mindössze két ellenzéki párt jelöltjei mérettetik meg magukat, a többi 10 mind a PDGE szövetségese. Nemzetközi megfigyelők is érkeznek a jeles napra és minden feltétel adott, hogy tényleg úgy legyen, ahogy Obiang ígéri és a kritikák ellenére békés, demokratikus választások történjenek majd ebben a pici, ám roppant gazdag afrikai országban.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Apropó, esős évszak – ez a periódus még jobban megnehezíti az utazók dolgát, hiszen csak képzeljük el milyen állapotokat teremt a rengeteg eső olyan földes utakon, ahol hatalmas kátyúk és megcsúszott rézsűk vannak. Egyes utakat már gúnynevekkel is illetnek a helyiek, sőt van olyan útszakasz, amelyen esős évszakban nem lehet fizikailag haladni. Ilyen például a Chamio Bundát Sutukobával összekötő út, amelyet Marokkónak hívnak a helyiek, az Európába történő illegális bevándorlás nehézségeihez hasonlítva a közúti közlekedést. Sok útszakaszon, ez főleg Banjul környékére érvényes, ahol útmenti világítást is telepítettek, sok sofőr éjszaka sem használja a lámpáját. Nézzünk néhány fő utat az országban:

- a Déli Parti út az egyik legfontosabb út a folyó déli partszakaszán, Brikamát köti össze Fatotoval, ez a legtöbb szakaszán egy elég sima és egyenes, ámbár nem burkolt útszakasz sávok nélkül 379 kilométeren át.

- az Északi Parti út értelemszerűen a folyó északi partján fekszik és Essaut köti össze Fatotoval, na ez a 345 kilométeres szakasza nagy részén normál bitumenes út, egy-két kátyúval és töredezett padkával.

- a Trans-Gambia Szállítási Folyosó egy hosszú, Gambiát, Szenegált átszelő útszakasz, amely egészen Lagosig nyúlik, nos, ennek a 25 kilométeres gambiai része sok helyen hihetetlenül rossz állapotban van, esős évszakban egyes helyeken szinte tavak keletkeznek az úton

Úgyhogy itt vagyunk az esős évszak kezdetén és a gambiai újságokban, blogokon már megjelentek a figyelmeztető, kérő üzenetek az úthálózat minőségének javítására, főleg miután az utak minősége miatt ilyenkor sokan gyalog kénytelenek az esőben munkába, dolgukra indulni, kerülgetve a sártengert. Plusz alig telik el úgy hét, hogy egy-két súlyos, halálos közlekedési baleset ne történne, és múltkor egy gambiai újságíró már azt írta, hogy szinte nincs is olyan ember az országban, aki ne lenne érintett valamilyen formában. Félreértés ne essék, Gambia egy gyönyörű ország és egy látogató fantasztikusan érezheti magát itt, de ettől független az utak állapotán mindenképpen javítani kell.

A kormány még 2012-ben fő prioritásának nevezte 2013-ra az utak és az infrastruktúra javítását, és egyébként el is indult valami, például a Laminkoto és Passamas közötti út építése, vagy a Basse-Sabi-Velingara közötti útszakasz tervezési szakasza és a források elkülönítése a Brikama-Dassilami-Dimbaya útszakasz felújítására. Sőt, állítólag a Trans-Gambia folyosó felújítására is elkezdődtek a lépések, néhány tanulmányt meg is csináltak, de hasonló helyzet áll fent más, kisebb utak esetében is – a kérdés, hogy a tanulmányokat konkrét lépések is követik-e majd.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Ami igazán aggasztó, az a bejelentés második része, amelyben az illetékesek arra hívták fel a figyelmet, hogy az orvadászok figyelme az orrszarvúk kiirtása után az elefántok felé fordult és ebben segítséget kapnak a park munkatársaitól is, akik közül 30 ellen jelenleg is eljárás folyik ilyen tevékenységek miatt – tökéletes példája a pénz hatalmának. És ha belegondolunk, hogy az orrszarvúk pusztulása annak az ostoba hiedelemnek köszönhető, hogy ezen gyönyörű állatok szarva valamilyen gyógyhatással bír, akkor láthatjuk mennyire mély pusztulásban van világunk. A Limpopóban amúgy sosem volt óriási az orrszarvú-populáció, a Nagy Limpopo Határok Nélküli Park részét képező természetvédelmi terület (ebbe tartozik még a dél-afrikai Kruger és a zimbabwei Gonarezhou) 2001-es létrehozásakor 300 példányt telepítettek a területre az itteni populáció növelése érdekében, de 2013 elejére már csak maximum 15 példányt valószínűsítettek a parkban, amelyek valószínűleg mára már szintén elpusztultak.Érdekes kérdés mondjuk, hogy az utolsó pár példányt, hogy találják meg az orvadászok, ha a park illetékeseinek is alig sikerül. A mozambiki helyzet annyira rossz, hogy a Dél-afrikai Köztársaság többször megfenyegette Mozambikot, hogy kilép a Határok Nélküli Park projektből, ha nem tesz valamit az orvadászat ellen, plusz a hivatalos adatok szerint csak az elmúlt öt évben 279 mozambiki orvadászt lőttek le a Krugerben a helyi vadőrök. Persze a Krugerben sem jobb a helyzet, csak idén közel 200 orrszarvút lőttek ki a parkban, az esetek többségében szegény helyiek és korrupt vadőrök, akiket a komoly összegű ellenérték motivál a brutális mészárlásokban – és akinek a gyermekeit kell etetni, annak lehet papolni a természet szépségéről és fontosságáról.

Mindenesetre az útnak valószínűleg a dél-afrikai irányba kell indulnia, hiszen a Dél-afrikai Köztársaságban egy rinocérosz megölése komolyabb büntetést vonhat maga után, mint egy emberé, addig Mozambikban ugyanezért egyszerű pénzbüntetést kapnak a bűnösök, ha kapnak.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A YouTube videóban egyébként a csoport vezetője, egy bizonyos Abu Muhammed Ibn Muhammed Abubakar Al-Shakawi beszél követői és a kipakolt fegyverarzenál (AK-47-esek, M16-osok, gránátvetők) előtt, közben rengetegszer halljuk az Allahot dicsérő felkiáltást. Maga Al-Shakawi egyébként a “szokásos” vallásos beszédet tartja a videóban és a bemutatott fegyverek összhangban vannak a hadsereg információival a március 3.-án történt mungunoi támadással kapcsolatban, amelyben egyébként legalább 20 támadó és közel ugyanennyi katona is életét veszítette. A sivatagi területen készített videón a katonai egyenruhát viselő iszlamisták hálát adnak a szerencsés akcióért (ha tényleg 20 támadó életét veszítette, akkor nem biztos, hogy annyira szerencsés) és figyelmeztetnek, hogy ez még csak a kezdet és most jönnek a komolyabb akcióik.

Al-Shakawi azt is hangoztatta, hogy nem vált mártírrá 20 társuk, pontos számot nem mondott, de hangsúlyozta, hogy jelentősen kisebb volt a veszteségük. A videóval szorosan nem összefüggő, de kapcsolódó eseményben Borno államban a Boko Haram fegyveresei megtámadták és megölték Bale polgármesterét a feleségei és a gyermekei szeme láttára, ezzel pedig az idei évben ő lett az ötödik polgármester, akit Észak-Nigériában meggyilkoltak állítólag Boko Haramhoz köthető fegyveresek. Ezeket a fejleményeket figyelve a jövőben nem nagyon várható igazi reakció a kormány által meghirdetett amnesztiára, sőt a legutóbb szabadon engedett francia családért kapott 3 millió dollár csak további lökést adhat a csoportnak.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.