Nigéria: üzemanyagár-támogatás – átok vagy áldás?

Afrika legnépesebb államának és egyben egyik legjelentősebb gazdasági hatalmának, Nigériának politikai döntéshozói ismét fontolóra vették a már évtizedek óta fontolgatott súlyos döntést: az üzemanyagár-támogatás megszüntetését, a tervek szerint 2012. januárjától megszűnne ez az évtizedek óta létező támogatási forma. Erről még múlt héten, Abujában beszélt az elnök, Goodluck Jonathan, hangsúlyozva, hogy a támogatás megszüntetése hatalmas forrásokat [...]

Libéria kedden választott: kis összefoglaló videóval – Update #1

Annak ellenére, hogy az 1847-ben, felszabadított amerikai rabszolgák által alapított Libéria országa Afrika legrégebbi demokráciájának számít, mégis mindössze második elnök- illetve parlamenti választását rendezte az elmúlt közel egy évtizedben, a polgárháború 2003-as lezárását követően. A tét nem volt kisebb, mint hogy a 2005-ben megválasztott, az országból korábban már kétszer is száműzött Ellen Johnson Sirleaf (Egységpárt [...]

Drogba ismét színre lép

Azok után, hogy néhány éve nyilvánosan kérte az elefántcsontparti népet a békére térden állva, Didier Drogba ezúttal is mindent megtesz imádott hazája, Elefántcsontpart jövőjéért, miután csatlakozott a békét és az ország egységességét segítő bizottság munkájához.

Mi lesz veled Burkina Faso?

A címben megfogalmazott kérdésre a választ valószínűleg ez a poszt sem fogja megadni, de talán segítséget nyújt Burkina Faso jelenlegi helyzetének megértéséhez, hiszen bár relatíve hasonlóan indult, mint az észak-afrikai országokban, itt teljesen más utat jár be az elégedetlenség fűtötte megmozdulások hulláma. A kormányellenes megmozdulások itt elkülöníthetők két fő szálra, egyrészt a diákok által kezdeményezett [...]

Akinek sikerült az, ami Camarának Guineában nem: Salou Djibo, a demokrácia tábornoka

A mögöttünk álló hétvégét ismét hívhattuk volna választási hétvégének, hiszen két afrikai országban is az urnák elé járulhattak az emberek, hogy eldöntsék, ki legyen az elkövetkező években az a személy, aki népük sorsát alakítja. Az első a javarészt szaharai ország, Niger, ahol a tavaly februárban hatalomra jutott katonai vezetés ígéretének megfelelőn szombaton demokratikus elnökválasztást tartott, [...]

Benin: lesz harmadik halasztás is?

A tavaly decemberben, Tunéziából induló zavargáshullám Észak-Afrika mellett továbbterjedt a fekete kontinens belseje, délebbi részei felé is, de míg északon a teljes káosz szabadult el, addig délebbre a tüntetések többnyire békésebbek, kordában tarthatóak voltak. Burkina Fasóban például a hat halálos áldozattal járó február végi megmozdulások után a kormány az iskolák bezárásával és a tanítás teljes [...]

« go backkeep looking »
  • Archívum

  • Címkék