Butuo: egy elfeledett hírhedt hely
Ha létezik igazán elfeledett és balszerencsés (majdnem azt lehet mondani, hogy elátkozott) település Afrikában, akkor a Libéria északi részén, az elefántcsontparti határ mellett fekvő kis település, Butuo mindenképpen annak nevezhető. A település csak egy jelentéktelen pont lenne a térképeken, ha 1989. december 24.-én nem itt kezdődik volna el az első libériai polgárháború és ezzel az [...]
Elefántcsontpart októberben választ: ismét csak egy álom?
Valószínűleg az Elefántcsontpart sorsát szívükön viselők számára igazi örömhírként jött az egykori lázadó vezérből lett miniszterelnök, Guillaume Soro csütörtöki bejelentése, mely szerint annyi hosszú év és annyi halasztás után végre megtartják a várva várt elnökválasztást 2010. október 31.-én. Elefántcsontpart a 2002-ben kitört polgárháború óta konkrétan két részre szakadva létezik nagyjából, ugyanis hiába maradtak abba a [...]
Újra benzin nélkül Abujában?
Az elmúlt napokban Görögországban tapasztalt sztrájkhoz hasonló megmozdulás indult el a mai napon Nigériában is, ahol a mára már hírhedtté vált, Olaj- és Földgázipari Dolgozók Szakszervezetéhez (NUPENG) tartozó sofőrök felfüggesztették az abujai benzinkutakhoz történő üzemanyagszállítást, ezzel tiltakozva a város környéki utak és összességében az egész ország útjainak döbbenetes állapota miatt. A sofőrök azután léptek a konkrét [...]
Az elnyomott egykori brit Kamerun: emlékeztető poszt
Valószínűleg kevesek számára ismert, hogy még a politikailag, gazdaságilag is Afrika egyik legstabilabb országának számító szépséges Kamerunban sem teljes az egység, ugyanis az ország jelenleg legnyugatibb részét képező Déli-Kamerun (ez konkrétan Kamerun Északnyugat és Délnyugat tartományát jelenti) függetlenségéért és elszakadásáért több szervezet is küzd. A háttérben főleg történelmi okok húzódnak meg, az első világháború után [...]
Nézzünk együtt dokut Afrikáról
És legyen ez a film a BBC egészen friss, három részes sorozatának első epizódja, a nigériai Lagos-ról, az itt élők mindennapjairól, görbe tükröt tartva az urbanizációnak. Jó szórakozást.
Issa Sesay: Charles Taylor egy jó ember
Ahogy arról a per hivatalos oldala is beszámolt, a hírhedt libériai elnök és hadúr – akinek tevékenysége teljesen és örökre megváltoztatta Nyugat-Afrika arculatát -, Charles Taylor hágai tárgyalásán kedden egy olyan ember lépett a tanúk padjára Taylor mellett tanúskodni, akinek nevéhez önmagában is a legdurvább, legkegyetlenebb háborús bűnök köthetők és akit 16 vádpontban a Sierra [...]
keep looking »