Eljött a második gyarmatosítás korszaka

Az közismert és általánosan elfogadott tény, hogy a gyarmatosítás korának vége és Afrikában többé-kevésbé önrendelkező, független államok jöttek létre. De az elmúlt hónapok, évek tendenciája azt mutatja, hogy az első mondat nem állja már meg helyét, ugyanis egy egészen más jellegű gyarmatosítás vette kezdetét a kontinensen. Míg korábban a kolonizáció fegyverrel, erőszakkal történt, addig ma [...]

Egyiptom: a Szuezi-csatorna és a gazdasági világválság

Az 1869. novemberében átadott, az Európa és Ázsia közötti kereskedelem alapkövének számító 119 kilométeres Szuezi-csatorna egyike Egyiptom gazdasági alapköveinek, ami jelentős és stabil jövedelmet jelent az ország költségvetésének. Azonban úgy tűnik a legfrissebb hírekből, hogy a felfújt légváraknak is tekinthető, minimális hozzáadott értéket nem termelő bankok által gerjesztett gazdasági világválság (és a szomáliai kalózhelyzet) még [...]

Annobón: egy “betegség” szinte ismeretlen tünete az Atlanti-óceánban

Az összes afrikai sziget közül egyértelműen a legkevésbé ismertek egyike az Annobón vagy másnéven Pagalu, amely az Atlanti-óceán déli részén helyezkedik el, és ma Egyenlítői-Guinea részét képezi. A Sao Tométól alig több mint száz kilométerre délre fekvő szigetecske, 8 kilométer hosszú és 3 kilométer széles, nagyjából 5000, főként halászattal foglalkozó lakos él rajta. Annobón egy [...]

Gabon: a Bongo-éra vége közeledik

Ahogy a friss hírek mutatják, egyre inkább elképzelhető, hogy a Gabon második elnökeként 1967-ben hivatalba lépő és azóta uralkodó Omar Bongo Ondimba le fog lépni az ország politikai színteréről. A hét elején jelentették be gaboni és spanyol tisztviselők, hogy Bongot egy barcelonai kórházban (a Quironban) ápolják, ahova, mint későbbiekben más források állították, egyre súlyosbodó rákja [...]

Kis szudáni kitekintő: egységes lázadók vagy csak mélyülő válság?

A legfrissebb híreket látva úgy tűnik, hogy a darfúri konfliktus hevessége Szudánban nemhogy nem fog alábbhagyni, a jövőben még keményebb harcokra számíthatuk,ami pedig a civil lakosság számára egyértelműen katasztrofális helyzetet fog szülni. Miért írom ezt? A konfliktust kirobbantó darfúri lázadó csapatok hosszú idő után végre elkezdenek egységet mutatni és végleg felvehetik a kesztyűt a térségben [...]

Murszi: egy aprócska törzs az Isten háta mögött, harcban a civilizációval

Bár nem csúcstartó Afrikában, de mindenképpen éllovas a területén élő etnikumok számát tekintve Etiópia országa, melynek nagyjából 80 millió lakosából 60 millió a négy legjelentősebb etnikum (Oromo, Amhara, Tigray és a Szomáli) valamelyikéhez, míg a maradék 20 millió etiópiai nagyjából 90 különböző etnikum tagja. A maga nemében mindegyik fantasztikus történelemmel, kultúrával és értékekkel rendelkezik, de [...]

keep looking »
  • Archívum

  • Címkék