Szemben tehát az előző, és hatalmához szinte a végsőkig ragaszkodó elnökkel, Ahmed Sambival (akinek idején az új vezető alelnökként funkcionált), aki főleg a lakhatási problémák és a szegénység felszámolását helyezte zászlajára (nem sok sikerrel egyébként), a gyógyszerészből lett politikus Dhoinine felismerte, hogy a korrupció az általános képlet szerint minden fejlődés akadálya és ennek megfelelően alakította ki kormányát is. Ahogy sok-sok nagyvállalat a világon, irányítása alatt a Comore-szigetek is csökkentette a “céges” utazások számát a gazdasági nehézségek miatt, vezetésének első 100 napja alatt egyszer sem hagyta el a szigetországot, helyette inkább konferenciákat, beszédeket tartott, amelyeken vázolta elképzeléseit, programját – bár kétséges, hogy ezeket meg tudja és meg is akarja-e igazából valósítani, hiszen elképzelhető, hogy csak a népszerűségét kívánja megfelelő szinten tartani. Akárhogy is, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben közölt adatai szerint 2011-ben a gazdasági növekedés mértéke valamivel több mint 2% lesz az országban, és ez a bővülés kizárólag a mezőgazdaságnak köszönhető (egyébként is, az egész ország gazdasága a mezőgazdaságra és a halászatra épül), ahol a termelési színvonal emelkedésének hála, sikerült az élelmiszerárak növekedésének is gátat szabni, amelyet nagyban segített az 5% körüli infláció is.

Az IMF szerint a külföldi befektetések eléggé pozitív alakulása valamint a magas olajárak miatt a kilátások nem túl stabilak, de a gazdaság bővülésének köszönhetően alapvető gondok nem várhatóak az elkövetkezendő 6-7 hónap során. Maga a comore-szigeteki gazdaság amúgy is jelentősen ki van szolgáltatva a nemzetközi piacoknak, köszönhetően súlyos importfüggőségének – nagyjából 20 millió dollár körül exporttal szemben 170 millió dollár körüli import áll. Az export fő célrégiója az Európai Unió, amely 20% körüli arányt mutat a kosárban, míg import terén az Egyesült Arab Emirátusok közel 40%-os adata a jelentős. A partnerség terén egyébként az látható, hogy a fejlődő piacokkal való kapcsolat folyamatosan erősödik és bővül, amely együttműködés már az 1975-ös függetlenség óta töretlenül fejlődik, az Arab Ligához való csatlakozásból adódóan az arab országokkal értelemszerű módon. 2010-ben az Arab Liga egyik, dohai konferenciáján 500 millió amerikai dollárt irányoztak elő a szigetállam számára, amelyből 58%-ot Katar egymaga vállalt fel. Szintén itt került szóba az Iszlám Fejlesztési Bank (IDB) esetleges fióknyitása a szigeteken, amely Bank egyébként az Arab Liga által jóváhagyott támogatások kezelését és kifizetését intézi a Comore-szigetek számára.

A dohai konferencia azért is volt egyedülálló az elmúlt évek gyakorlatában, mert ezúttal magáncégek, civil szervezetek és az arab világhoz konkrétan nem tartozó országok is részt vehettek rajta, aminek 2011-ben már hozadéka is lett, a kínai kormány egyrészt nagy szerepet vállal a szigetek illetve a kontinens közötti kábelrendszer finanszírozásában, másrészt a comore-szigeteki Nemzeti Turizmus Iroda is teljes egészében kínai beruházásban valósul meg. Ez a rövid poszt tehát most arra kívánt néhány mondatban rávilágítani, hogy a gazdasági téren már korábban elkezdődött pozitív változások után úgy tűnik, az új elnök segítségével a Comore-szigetek politikailag is rálépett arra az útra, amely kiutat jelenthet a mélyszegénységből és lemaradásból.

1991 óta vannak egyébként szabad választások a szigetországban és az azóta lezajlott öt voksolás mindegyikén csak két jelölt, az MPD és a PAICV embere állt egymással szemben, ráadásul előzetesen most volt először igazán jelentős annak az esélye, hogy augusztus 7.-e után második fordulóra is szükség lesz majd augusztus 21.-én (ez be is igazolódott). Ennek a fő oka az ellenzék egységességével szemben súlyosan megosztott PAICV gyengeségében keresendő, amely bár 51%-os eredménnyel megnyerte a februári parlamenti választásokat, mégis hónapig súlyos vitákat folytatott saját berkein belül a párt jövőbeni irányvonalát, vezetését és elnökjelöltjét illetően is. A pártot vezető jelenlegi miniszterelnök, José Maria Neves meg is erősítette korábban, hogy bármi is lesz a végkifejlet augusztusban, a PAICV rendkívüli kongresszust fog tartani a közeljövőben, ahol teljes átalakítást fognak végrehajtani a mozgalom vezetői szintjén, ez pedig előrevetíti azt is, hogy a Neves-nek távoznia kell a párt éléről hamarosan. Ez pedig csak erősítheti a párton belüli szakadár klikk erejét, amely most esélyt kapott, hogy magához ragadja a hatalmat – sokak szerint ez kapóra jön majd Pedro Piresnek, aki elnöki székét a párt vezetői helyére kívánja cserélni.

És pont ez a megosztottság az, amiért az ország történetében először második fordulóra kerül majd sor, ugyanis az UCID jelölte, Aristides Lima végig arra épített közel 1 éves kampánya során, hogy szavazókat szerezzen meg főleg a PAICV által leginkább támogatott Sousától, hiszen az ellenzék mögött egy jelentősebb, stabil voksolói bázis áll már hosszabb ideje, így ott kevesebb bizonytalan szavazó volt átcsábítható. Rendkívül nagy szerepe volt az első és lesz majd a másik fordulóban a külföldön élő zöld-foki diaszpórának – mint tudjuk, ezen ország azon ritka államok egyike, ahol többen élnek külföldön, mint odahaza (700 ezer az 500 ezerrel szemben) -, amely a legutóbbi választáson is megnyerte a voksolást a PAICV által jelölt Pedro Piresnek, hiszen az országon belül az MPD jelöltje szerezte a több szavazatot, de összességében ez nem volt elég. Ezek után nem csoda, hogy minden jelölt komolyabb kampányt folytatott az Egyesült Államokban, Európában és néhány afrikai országban is, a jelentősebb diaszpórák lakóhelyén. És ahogy előzetesen mindenki várta, lesz második forduló augusztus 21.-én, miután senkinek nem sikerült megszereznie a szavazatok abszolút többségét: az MPD jelöltje, Fonseca 37.4%-ot, a PAICV támogatottja Inocencio Sousa 33.3%-ot, a szakadár Aristides Lima pedig 25.9%-ot kaparintott meg (a híres függetlenségi harcos, Monteiro függetlenként 2.1%-ot szerzett) – ebből is látszik, hogy a PAICV megosztottsága akár az elnöki székbe is kerülhet a kormánypártnak.

Ez pedig kemény helyzetet teremthet, hiszen a parlamentben a PAICV-nek megvan az abszolút többsége, a miniszterelnök, Neves a párt vezetője, ha ezzel szemben pedig az MPD adja az államelnököt, az tényleg a kormánypárt szakadásához vezethet, ráadásul jelentős akadályozó erő lehet az állam további fejlődése útjában. Erre utaló jelek pedig már vannak, Aristides Lima párton belüli nagy támogatói, a PAICV egyik ősatyja, Felisberto Vieira, vagy a parlament alelnöke, Júlio Correia is tettek már az elszakadás felé hajló nyilatkozatot korábban. Viszont akárki is lesz az új elnök, lesz mivel megküzdenie, mert bár sokszor, sok helyen dicsérték már a Zöld-foki Köztársaságot folyamatos gazdasági növekedése és politikai stabilitása miatt, a gazdaság még mindig rendkívül sebezhető és súlyosan ki van téve a külföldi segélyeknek és a 700 ezres diaszpóra által hazautalt összegeknek, ráadásként pedig a munkanélküliség is 15% körül mozog, ennél pedig a fiatalok között még nagyobb számot regisztrálhatunk. Emellett a gazdaság mindössze két, relatív pilléren nyugszik, a GDP 85%-át kitevő szolgáltató szektoron és a tavaly 400 ezer turistát jelentő turizmuson.

A gyanú szerint Hanoomanjee volt az értelmi szerzője annak a hűtlen kezelésnek, amelyben egy korábban csak 75 millió rúpiára (nagyjából 520 millió forint) becsült magánkórházat egy hirtelen túlértékelés után az állam eme összeg duplájáért, 144 millió rúpiáért vásárolt meg. A koalícióban kisebbségi szerepet betöltő MSM többi minisztere szolidaritásból négy nappal később beadta lemondását, köztük maga a pártvezető és pénzügyminiszter Pravind Jugnauth is, akik mindannyian kollégájuk ártatlansága mellett állnak ki. Az események ellenére Jugnauth sietett leszögezni, hogy pártja nem lép ki a Mauritiusi Munkáspárttal alkotott koalícióból, amely a 2010-es választások után jött létre, amelyen a két, akkor szövetségben indult párt a 62 parlamenti helyből 41-et megszerzett és második elnöki mandátumához juttatta Navinchandra Ramgoolam elnököt. Utóbbi egyébként Londonban tartózkodik és csak a hétvégén tér majd vissza a szigetországba, de újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy valószínűleg megoldható krízisről van szó, már dolgoznak a miniszterek pótlásán és hangsúlyozta, hogy továbbra is teljes a stabilitás, de a korrupció elleni harc minden mauritiusi polgár érdeke.

Hanoomanjee egészségügyi miniszter letartóztatása egyébként egy hét hónapos vizsgálat eredménye, amelyet a Független Korrupcióellenes Bizottság (ICAC) folytatott le a kórház megvásárlása kapcsán és amely ügy miatt további tisztségviselők kerültek őrizetbe. Az (ex)miniszter mindenesetre nem sok időt töltött rácsok mögött, óvadék ellenében távozhatott a rendőrségről. A hihetetlenül feszült 2000-es választások után, hatalommegosztási alkuval 2003-ban közel két évre elnöki posztra jutó legendás ellenzéki vezető – a harmadik nagy párt, a Mauritiusi Militáns Mozgalom (MMM) irányítója -, Paul Berenger bírálatának adott hangot és a kormány lemondására szólított fel. Érdekesség utóbbi kapcsán, hogy a keresztény Berenger az ország történetének egyetlen nem hindu vallású vezetője volt. Mindezek ellenére a helyzet Mauritiuson relatíve stabil, a 2005 óta hatalmon lévő Munkáspárt kemény intézkedéseinek köszönhetően a válságot könnyedén vészelték át, jelentős gazdasági növekedésről beszélhetünk az ország kapcsán, jelentős külföldi befektetésekkel és a korrupcióellenes harcot külföldi szervezetek is dicsérték már több fórumon. Kérdés, hogy a most történtek milyen hatással lesznek a választásokon a Jövő szövetsége néven indult koalícióra, de elemzők és saját véleményem szerint is esélytelen egy igazi kormányválság, egyszerűen azért mert ez senkinek nem érdeke a kormányzók közül.

Az idei évben egyébként nem ez az első jelentősebb korrupciós pénzügyi botrány a szigeten, miután év elején napvilágot láttak olyan információk, melyek szerint Mauritius az egyik legnagyobb pénzügyi befektető lett Indiában bizonyos szektorokban – távközlés, ingatlanpiac -, ami egyértelmű jelzés volt mindkét állam pénzügyi szakemberei számára – valószínűleg indiai pénzt mosnak tisztára az afrikai szigetországban. Ennek bizonyítása és felkutatása nem a legegyszerűbb, tekintve Mauritius adóparadicsom mivoltát, hiszen utóbbiból kifolyólag rengeteg relatíve tisztességes üzletember helyezi át székhelyét ide egyszerű józan megfontolásból, de a legutóbbi információk már arra utaltak az indiai pénzügyi irányítás számára, hogy nem csak egyszerű adóelkerülésről, hanem pénzmosásról is szó lehet. A két ország mindenesetre kapcsolatba lépett és az azóta eltelt időszakban is vizsgálatok folytak különböző cégek és személyek ellen, de igazából jelentős visszaélés felderítésére még nem került sor. Mauritius mellett még egyébként Svájc jelentős célország a pénzüket tisztára mosni kívánó indiai cégek és üzletemberek számára, de míg a szigetországban a bankok elég könnyen adnak ki információkat, addig az alpesi államban csakis alapos vádak után van erre mód.

A fentebb már említett pénzügyminiszter akkor és azóta többször is hangsúlyozta, hogy országa kemény harcot folytat a pénzmosás ellen és elutasította, hogy Mauritius nevét most már minden ilyen ügyben képbe hozzák. A helyzet azért nem ennyire egyszerű, hiszen annak ellenére, hogy India és a kis szigetállam között van kettős adózásról szóló egyezmény, egy nemzetközi adózási standardokat vizsgáló szervezet szerint Mauritiuson nincsenek meg a törvényi, információs és technikai hátterei annak, hogy érdemben lehessen a pénzmosás ellen harcolni.

A Seychelle-szigeteki Nemzeti Haladás Pártjának (SPPF – Parti Lepep) jelöltjeként James Michel jelenlegi, és általánosságban nagyon szeretett elnöknek négy kihívóval kell szembenéznie: legfőbb ellenfelei a Seychelle-szigeteki Néppárt (SNP) vezetője, Wavel Ramkalawan és az Új Demokrata Párt (NDP) jelöltje, Ralph Volcere, akik mellett valószínűleg nem fog labdába rúgni a két független jelölt, az ügyvédként dolgozó Philippe Boule és a turizmusban tevékenykedő Marston St. Ange. A választás fő napja alapvetően május 21.-e lenne, de hogy ne legyenek időbeli csúszások és minden urnát időben vissza tudjanak szállítani a fő szigetre, Mahéra, a kisebb, külső szigetek lakói már május 19.-én nekiláthatnak állampolgári kötelességük teljesítésének.

A szakértők és újságírók nagyjából a 2006-os eredmények megismétlődését várják, amikor Michel elég nehezen ugyan, de legyőzte Ramkalawant és Boulét. Bár nagyon nem várhatóak visszaélések és csalások, nemzetközi és afrikai diplomatákból, önkéntesekből álló megfigyelő misszió érkezett a szigetekre a St. Lucia szigetéről érkezett Dr. Julian R. Hunte vezetésével, hogy figyelemmel kísérje a választás tisztaságát, amelyről később jelentés is készül majd. A szavazás békésségéről és tisztaságáról egyébként az ellenzék is meg van győződve, ahogy arról is, hogy veresége esetén Michel békében fog távozni pozíciójából, tehát nem kell tartani választási erőszaktól.

Egy interjúban az előző voksolást csak 5%-kal elveszítő Wavel Ramkalawan arról is beszélt, hogy az egyre stabil seychelle-i demokráciában szinte elképzelhetetlen egy elefántcsontpartihoz hasonló helyzet, főleg, hogy éppen Michel elnök volt az, aki elsők között sürgette Laurent Gbagbo-t a távozásra. Akármivel is zárul a voksolás, az új elnöknek lesz mivel foglalkoznia, hiszen annak ellenére, hogy Magyarországról nézve egy álomország, egy paradicsom a Seychelle-szigetek, valójában igen égető problémákat kell orvosolnia az új vezetőnek.

Az első és legfontosabb mindenképpen a jelenleg más miatt a hírekbe került Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen kidolgozott átfogó gazdasági reformcsomag kivitelezése, amely többek között új adónemeket vezet be és megpróbálja valamelyest csökkenteni az ország teljes turizmustól való függőségét (ez például az adóparadicsom-státusszal lenne elérhető). Egy békében lezajló és tiszta eredményt hozó választás egyben azt is jelentené, hogy talán a Seychelle-szigetek végleg levethetné magáról a “demokráciának álcázott diktatúra” jelzőt, amellyel az ellenzék általában illetni szokta, köszönhetően főleg annak, hogy a jelenlegi kormányzópárton kívül senkinek nincs beleszólása a döntésekbe. Aztán ott van még a sajtó teljes befolyásolása, a protekcionizmus – erre egyébként a választási megfigyelők is készülnek, a lehetséges kockázati tényezők között szerepel az ellenzék médiából való kizárása, a választók esetleges megfélemlítése és a kampánypénzek aránytalan elosztása.

De vajon a szigetek valóban készen állnak az igazi demokráciára? Az országban az 1993-as alkotmány elfogadása óta van többpártrendszer, de csak a nevében, ugyanis az elmúlt 18 évben ugyanaz a párt, ugyanaz az elv uralkodott, James Michel pedig még csak a második elnök, aki uralkodott ebben a rendszerben, ráadásul az elsőszámú napilap, a Nation és az egyetlen televíziós állomás, az SBC is elképesztő módon kormánypárti. Hogy ez mit is jelent pontosan: például vannak olyan lapszámok, amikor a Nationben egy tucat kép van az elnökről, több cikk intézkedéseiről, nyilatkozatairól, míg az ellenzék véleményéről semmi. Az ellenzéki média képviselőit pedig rendszeresen zaklatások érik, 2007-ben például a legnépszerűbb ellenzéki jelöltet, Ramkalawant és az egyik ellenzéki újság szerkesztőjét összeverte a rendőrség az újabb médiakorlátozások miatti megmozduláson.

Persze, hangsúlyozni kell, hogy itt nem szabad valamiféle brutális elnyomásról, igazi értelemben vett diktatúráról beszélni (a jelenlegi vezetés azért megfelelő kézzel irányítja az országot), csak egyszerűen a kormány és az ellenzék közötti aránytalanságokról van szó. Ráadásul az élet sem rossz, az egészségügy teljesen ingyenes a lakosság számára, akit a szigeteken nem tudnak megfelelően ellátni, azt állami pénzen elviszik oda, ahol már megkaphatja a megfelelő kezelést, egészen stabil nyugdíj- és szociális ellátó rendszerrel rendelkeznek és a fizetések mértéke is bőven élvezhetővé teszi a mindennapokat. Fontos probléma még, amivel mindenképpen foglalkozni kell a jövőben, a korrupció és a protekcionizmus, amely ugyan nem csak a kormányzópárt sajátossága, de mivel ők rendelkeznek a legtöbb forrással, a legtöbb ilyen vád és gyanú őket éri – bár van, amikor beigazolódott gyanúról van szó.

Cégek, amelyeknek “kötelező” bizonyos összeget a kampányba befizetni, állami alkalmazottak, akiknek “kötelező” a kormánypártra szavazni és sorolhatnánk még tovább. Az élet ezektől a dolgoktól persze nem lesz elviselhetetlen, vagy szörnyű a seychelle-i lakosság számára, csak egy ilyen pici közösségben (69 ezer ember járulhat most az urnákhoz), tisztán láthatóak azok a dolgok, amelyek egy hatalmas országban könnyebben eltüntethetők. És végül egy olyan probléma megoldása is az új elnök feladata lesz, amelynek kezeléséért már eddig is nagyon sokat tett az ország: a kalózok elleni küzdelem.

Ezzel kapcsolatban kiemelendő a környező vizek biztosítása, a haditengerészet fejlesztése és az elfogott szomáliai kalózok jogi helyzete. Utóbbival kapcsolatban már sikerült is Michelnek eredményt elérnie, hiszen nemrég a puntföldi rendészeti miniszter, Ali Noor és a seychelle-szigeteki külügyminiszter, Jean-Paul Adam megegyeztek, hogy a szomáliai autónom tartomány átveszi az összes elítélt és a szigetországban fogvatartott szomáliai kalózt. Emellett a két állam kölcsönösen támogatásáról biztosította egymást, amely kapcsolatban Seychelle támogatni fogja Puntföld fejlődését és gazdaságának jobb diverzifikációját, ezért cserébe pedig teljes támogatást kap a kalózkodás elleni küzdelemhez.

Az országban fennálló politikai helyzet elég egyértelmű, öt évente vannak választások, melyek során a nagyjából 300 ezer szavazó az elnökre illetve a parlament 72 tagjára voksolhat, ahogy legutóbb ezt 2006-ban is tette, amikor az Afrikai Párt Zöld-fok Függetlenségéért (PAICV) mozgalom nyert, 41 megszerzett képviselői pozícióval és ők adták az elnököt is az államnak, Pedro Pires személyében. A szimplán csak szocialista pártnak nevezett kormánypárt legfőbb ellenfele a Demokratikus Mozgalom (MPD), amely 29 hellyel rendelkezett eddig a parlamentben és elnökjelöltjük, Carlos Veiga alig 3000 ezer szavazattal bukta el az elnöki széket öt éve. Az országban mindenesetre elég stabil a helyzet, köszönhetően az elmúlt években tapasztalható fejlődésnek – még a gazdasági válságban is sikerült stabil pályán tartani az ország gazdaságát – és az afrikai viszonylatban jólétnek nevezhető életszínvonalnak, a kormánypárt népszerűsége a február 6.-án megtartott választások előtt egy ismételt győzelmet helyezett kilátásba.

Ez volt a hatodik demokratikus választás a szigeteken a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta, amikor is megszűnt a PAICV egyeduralma, de itt nem történt rendszerváltás, a szocialisták továbbra is a legjelentősebb politikai tényezőnek nevezhetőek. A menetrend szerint most csak a parlamenti választásra került sor, az elnökválasztás a jelenlegi információk szerint majd augusztusban várható (azt még nem tudni pontosan, hogy kik lesznek a jelöltek, de nagy rá az esély, hogy a sorozatban két mandátumot töltő Pires már nem fog indulni), de annak az eredményét jelentősen befolyásolja a mostani voksolás végeredménye, amelyben jelentős faktorként kellett figyelembe venni a külföldön élő diaszpórát is, hiszen Zöld-fok lakosainak több mint a fele külföldön él, Portugáliában, Angolában vagy vagy éppen Nagy-Britanniában.

Ahogy az várható volt előzetesen, a szavazás békében, demokratikus módon zajlott le, elég jelentősnek mondható érdeklődés mellett, viszont az meglepő volt valamelyest, hogy a stabil gazdasági és politikai helyzet ellenére a lakosság bizonyos szintű változást akart: az előzetes eredmények szerint ugyanis a PAICV jelentős számú szavazatot és parlamenti helyet veszített, bár sikerült megőriznie többségét. A hétfő délután, a Nemzeti Választási Bizottság által bejelentett első eredmények szerint a szocialisták a voksok 51%-át gyűjtötték össze, így éppen sikerül megőrizniük irányító szerepüket 37 képviselői hellyel. Legnagyobb ellenfelük, a konzervatívnak tartott MPD volt a nyertese ennek a helyzetnek,nagyjából 46%-ot, és így 33 helyet szereztek – hangsúlyozni kell, ezek még előzetes adatok, de a bejelentés szerint már nem sokban változnak a számok. Ahogy 2006-ban, most is egyetlen kis párt, a Demokratikus és Független Zöld-foki Egység (UCID) pártja jutott még be a parlamentbe, 2 helyet tudhatnak magukénak, így a “mérleg nyelve” pozíció nem jött össze nekik.

Egy-két helyen még lehet újraszámolás és 1-2%-os változás is történhet, de az már látható, hogy a szocialisták tovább kormányozhatnak a szigetországban, ami alapvetően nem is rossz dolog, hiszen Afrika egyik stabil demokráciájáról beszélünk, amit az országba látogató sok magyar turista is bármikor megerősíthet. A politikai rendszer sajátosságából fakadóan (az államelnök szerepe igazából csak jelképes) ez a győzelem volt igazából a meghatározó, hiszen hiába nyerne mondjuk augusztusban MPD-jelölt az elnökválasztáson, a legfontosabb kérdések a miniszterelnök, azaz José Maria Neves hatáskörében maradnának. Ő maga egyébként hatalmas sikernek nevezte a győzelmet és kijelentette, hogy tovább fogja folytatni az eddigi munkáját, amellyel általánosságban mindenki elégedett a szigeten – három nemzetközi repülőtér, több száz kilométernyi út, több új kikötő jelzi a kormány munkáját.

Felmerült gondolatként az írás szerzőjében is, hogy vajon mi lehet az oka az eredmények ilyen gyors érkezésének, de a válasz elég egyszerű volt: számítógépes rendszer segítségével történt a szavazatszámlálás és rögzítés, így a relatíve kevés szavazó mellett még a technika is segített. Egy igazi demokráciához méltó módon az MPD és vezetője, Carlos Veiga azonnal el is ismerte vereséget és tisztességes ellenzéki magatartást helyezett kilátásba. Szükség is lesz rájuk, hiszen a fentebb említett szép szavak ellenére a Zöld-foki Köztársaságban vannak kihívások: csökkenteni a nemzetközi segélyektől való függőséget, fenntartani a jelenlegi gazdasági stabilitást, harcba szállni a 15% körüli munkanélküliséggel, megőrizni a nagyjából 2 százalékos inflációt és persze a turizmus fejlesztése mindenekfelett. És csak érdekességképpen a poszt végére: bár Afrikáról beszélünk, a fizetések mégis jobbak mint Magyarországon, egy átlagos állami alkalmazott fizetése nagyjából 160 ezer forint körül mozog, de a magánszférában elfogadottak az ennél magasabb bérek. És Zöld-fok választott: maradni szeretne a jólét útján.

A függetlensége óta több mint 20 puccsot és puccskísérletet megélő sziget történelmét ismerve nem meglepő, hogy az ellenzék azonnal csalásról, ellopott szavazólapokról, dupla voksolásokról, megfigyelők megfélemlítéséről és így az egész voksolás semmisnek minősítéséről beszélt. A győztes az egyetlen olyan politikus volt, akit a hivatalából most távozó elnök, Ahmed Abdallah Mohamed Sambi is elismert és támogatásáról biztosított, ahogy ő fogalmazott, “ő (Dhoinine) az egyetlen, aki képes folytatni a munkámat”. Ez nem csoda, hiszen a most 48 éves politikus már több mint 4 éve dolgozik alelnökként az elnök mellett, így tisztában van azzal, mi vár rá, és kampányában végig hangoztatta, hogy folytatni fogja Sambi megkezdett munkásságát.

Lesz min dolgoznia, hiszen az Afrikában is szegénynek számító szigetország óriási mértékben függ a nemzetközi segélyektől és a külföldön dolgozók által hazaküldött pénzösszegektől, ráadásul most egy Katar által beígért 500 millió dolláros segélycsomag felhasználásáról is döntenie kell. Rendbe kell tennie a többszöri adósságelengedés ellenére súlyosan eladósodott ország gazdaságát is, amely a jelenlegi előrejelzések szerint alig 2%-kal bővült idén (igaz, legalább bővült). Ehhez pedig jól kell manővereznie a három sziget (Grande Comore és Anjouan) autonóm vezetése között, mert a szövetségi kormány “túlhatalmából” már Sambi ideje alatt is súlyos problémák voltak, ráadásul a most leköszönő elnök ezt a “túlhatalmat” csak fokozta rendeleteivel és az alkotmány módosításával. Persze, az új elnök januári eskütételéig még elég sok dolog történhet, először is az ellenzék tiltakozásával és a meghirdetett megmozdulásokkal kell valahogy megbirkóznia a szigetországnak, hiszen a második helyen végzett Fazul utcára hívta híveit.

Az ebből fakadó problémákat megelőzendő, a Védelmi Minisztérium mindennemű megmozdulást, nyilvános ünneplést, gyülekezést megtiltott január 15.-ig (ekkor fogja az Alkotmánybíróság véglegessé tenni az eredményeket) és megerősítették a biztonsági erőket is, főleg a választásokkal foglalkozó intézmények környékén. A nemzetközi közösség figyelő része egyébként demokratikusnak minősítette a választásokat és elismerte azok eredményét, így ha az elkövetkezendő napokban nem lesz megint a kilencvenes évek végéhez hasonló pokoljárás a szigetországban, akkor végre hivatalba léphet az aprócska Mohéli első szövetségi elnöke.

Pravind Jugnauth pénzügyminiszter szerint erre csak akkor van esélye a szigetállamnak, ha az Európával való kapcsolatok leépítésre kerülnek, ugyanis az eurozóna krízise hátráltatja a mauritius-i gazdaság fejlődését is. Jövőre tehát a gazdaság átsrukturálásával és versenyképes fejlesztési programok kidolgozásával az ország megpróbálja eddig főleg Európa-alapú gazdaságát több pillére helyezni, itt főleg Oroszországról, Kínáról és Brazíliáról esett szó. Miután Mauritius számára a turizmus létfontosságú gazdasági elem, Jugnauth szerint itt is nyitni fognak más piacok felé, a cél, hogy 2015-re az országba érkező turisták több mint fele Európán kívüli legyen, mert jelenleg ez a szám még a 40%-ot sem éri el. A 2011-es költségvetés számai között nagy összeget különítettek el különböző infrastruktúrális fejlesztésekre is amelyek főleg a turizmust kiszolgáló repteret érintik, ahol közel 300 millió eurós fejlesztést fognak végrehajtani, hogy éves szinten akár 4 millió ember is megfordulhasson a szigeten.

A cél pedig 2020-ra a valódi mauritius-i álom megvalósítása: több mint 20 000 amerikai dolláros GPD egy főre. Hasonlóan pozitívak a kilátások a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén, amely az első indiai-óceáni sziget volt, ahol igazán beindult a turizmus még a nyolcvanas évek végén, köszönhetően a Franciaországról induló közvetlen járatoknak és az anyaföldről érkező befektetéseknek és turistáknak. Aztán a 21. században két súlyos csapás is érte a réunioni gazdaságot: először egy járvány 2005-ben, majd nem sokkal később a 2008-as gazdasági válság, amely padlóra küldte a szinte kizárólag a turizmusra épülő szigetet, az ebből származó bevételek közel 40%-kal zuhantak. De a legfrissebb számok azt mutatják, hogy 2010 Mauritius-hoz hasonlóan itt is iszonyú fejlődést hozott, a tavalyi évhez képest átlagosan 5-10%-kal több turista érkezett a szigetre, az első félévben ez majdnem 210 ezer embert jelentett, ráadásul ők elkezdtek egyre többet és többet is költeni.

A második féléves adatokról még csak becslések vannak, de a jelenlegi foglalási adatok évek óta nem látott, kiugró adatokat jeleznek, a karácsonyi-újévi időszakra már szinte minde szoba foglalt a sziget szállodáiban (nagyjából 85%-os lehet a foglalási arány), de például van olyan autóbérlő cég, ahol már nincs szabad autó az idei évre, és még a legolcsóbb, legkevésbé komfortos vendégházak is szinte teltház körüli foglalással állnak. Sőt, 2011. áprilisáig is jelentős már az előjegyzések száma és ez a réunioni gazdaság számára nagyon jó hír, mert az itt élők jelentős része kizárólag a turistákból él. Persze tudni kell, hogy Réunion továbbra is teljesen ki van szolgáltatva Franciaországnak, az ide érkező látogatók 80%-a még mindig az anyaföldről érkezik, tehát most a francia gazdaság javuló teljesítménye is közrejátszik a jó számokban, de a helyi turisztikai szektor képviselői már több projektet kezdtek külföldi vendégek csábítására is – mondjuk az ő piacuk nem Kína vagy India, főleg más nyugat-európai országokra gondoljunk.

A harmadik, igen pozitív jövőképpel rendelkező szigetország a Seychelle-szigetek, amely a 2009-es döbbenetesen gyenge gazdasági teljesítmény után (visszaesést regisztráltak a GDP-ben és példátlan módon megszorításokat kellett bevezetni – hát nem igazán ez jut eszünkbe erről a szigetállamról) a legfrissebb 2010-es számok szerint nem egyszerű növekedésről, szinte forradalmi “boom”-ról beszélhetünk. Az előzetes becslések anno 1-2%-os GDP növekedést jósoltak 2010-re, az IMF ezt májusban már 4%-ra módosította, most pedig már ott tartunk, hogy 6%-ot meghaladó fejlődésről beszélhetünk, főként a turisztikai szektor újraindulásának köszönhetően, emellett pedig a szinte nulla értékű infláció megfelelő környezetet teremt ahhoz, hogy a Seychelle-szigetek versenybe szállhasson Mauritius-szal az Afrika leggazdagabb állama címért. Már 2011-re is vannak IMF becslések, amelyek a turizmusnak kiszolgáltatott gazdaság törékenysége miatt relatíve pesszimista, 4%-os növekedést prognosztizálnak, de pont ezen okok miatt igazán hosszú távú becslések nincsenek is, már a 2012-es nagyjából 5%-os GDP javulás is szinte alátámaszthatatlan szám.

Persze a fejlődésnek azért van ára is, a korábban meghozott gazdasági megszorításokon már nem enyhít a kormány, a költségvetés kiadási oldalát jelentősen megvágták, főleg szociális oldalon és döbbenetes módon hamarosan bevezetik az általános forgalmi adót is a szigeten. Mindenesetre ezek afrikai szemmel nézve igazán édes gondok, hiszen máshol azon kell stresszelni, hogy vajon lesz-e puccs vagy nem, addig az Indiai-óceán ezen szegletében a gazdaság fejlődéséről és a lakosság jólétéről lehet beszélni.

A kidolgozott új alaptörvényről ma voksolhatott a lakosság a szigeten, egy olyan választáson, amelyet kivétel nélkül mindenki (az Afrikai Unió, az Európai Unió, az Egyesült Államok, a teljes ellenzék stb.) jogtalannak ítélt meg és így nem meglepő, hogy egyetlen nemzetközi megfigyelő nem vett részt a szavazás ellenőrzésében, ahogy ellenzéki pártok sem küldtek megfigyelőket, tekintve, hogy ők még a törvény kidolgozásában sem vehettek részt anno. A választási kampány ennek megfelelően egy “koncertturnéra” korlátozódott, Rajoelina és emberei az egész országot bejárták és élelmiszercsomagok osztogatásával igyekezték rávenni az embereket az alkotmány megszavazására, míg az ellenzéki hívek inkább erőiket tartalékolták egy, a szavazás utáni erőszakhullámra.

Ez így önmagában meg sem érdemelt volna egy posztot, sem előzetesen, sem utólag, hiszen az egésznek semmi értelme, az eredményt senki nem fogja elismerni a jelenlegi vezetésen kívül, így konkrétan akár voksolás nélkül is ki lehetett volna hirdetni az eredményt, de a szavazás napján, tehát ma, olyan ellentmondásos hírek érkeztek a szigetországból, amelyek arra utalnak, hogy a fiatal DJ-t korábban hatalomra juttató katonai tisztviselők egykori pártfogoltjuk ellen fordultak és puccsot hajtottak végre. Nagyjából kora délután jöttek az első komoly beszámolók, amelyek szerint Charles Andrianasoavina ezredes bejelentette, hogy embereivel átvette Madagaszkár irányítását, felfüggesztette Rajoelina kormányát és a folyamatban lévő szavazást, majd katonai tanácsot hozott létre a demokrácia védelmére és helyreállítására.

Innentől kezdve pedig elszabadult a közlemények áradata, egyes magasrangú katonai vezetők felsorakoztak Andrianasoavina mellett, de a katonai és rendőri vezetés jelentős része Rajoelina mellett tette le voksát, ahogy az egész kormány is. Délután az antananarivoi repülőtér melletti laktanyájából további katonák csatlakozására szólított fel, miközben a nemzetközi, régióval foglalkozó média nem tudta, mit írjon, miről beszéljen, mert semmit sem lehet még mindig tudni.  Ami tény, hogy ezzel a bejelentéssel tartani lehet egy esetleges erőszakhullám elszabadulásától, mert az ismert, hogy a rendőrség elég hűséges Rajoelinához, a katonai vezetők között azonban az elmúlt hónapok során rengeteget veszített és így egy esetleges civil megmozdulás esetén a katonaság egy része (akik között sokan vannak még mindig, akik szerint Ravalomanana az elnök) biztos, hogy nem állna az elnök mellé – maximum semleges maradna, ahogy tette azt éveken át. A legutóbbi hírek szerint katonák érkeztek Andrianasoavina laktanyájának környékére, útzárakat emelve, felkészülve egy esetleges harcra, hiszen az ezredest bejelentésére egy tábornok, egykori vezérkari főnök Noel Rakotonandrasana is elkísérte, akinek pedig közismerten van szava a katonák között.

Persze az is lehet, hogy az egésznek nagyobb a füstje mint a lángja, hiszen magát a bejelentést csak egy magán TV társaság hozta le és a nemzetközi média, de a vidéki szavazóhelyiségekben voksoló embereknek fogalma sem volt róla, hogy mi történik, így végül a szavazás mondhatni gond nélkül lezajlott és befejeződött. Az előző tucatnyi sort tehát egyetlen mondatban összefoglalva: a puccsal hatalomra jutó madagaszkári elnök uralmát megszilárdító alkotmányos népszavazás rendben lezajlott és befejeződött, miközben egy ezredes szerint már ő irányítja az országot, miután vértelen puccsot hajtott végre. Persze a rendben befejeződött azért az állítólagos puccstól eltekintve sem igaz nagyon, mert a fővárosban több helyen ellenzéki tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, de igazán nagy megmozdulásokra és katonai, rendőri mozgósításokra az antananarivoi reptér környékét leszámítva nem került sor.

Update #1: Ahogy ezt már korábban sejteni lehetett, az egész dolognak nagyobb volt a füstje mint a lángja, a szavazás gond nélkül befejeződött, Andry Rajoelina megerősítette, hogy hivatalában marad, a laktanyájukból puccsot álmodó katonák pedig tényleg csak álmodhatnak a hatalomról, mert felhívásukra nem csatlakozott senki hozzájuk, így kísérletük óriási kudarcba fulladt. Több szót kár is erre vesztegetni.

Végül 2001-ben sikerült megállapodni a három szigetnek, ekkor hirdették ki az új alkotmányt is, amely szerint a három szövetségi állam négy éves rotációs rendszerben, felváltva adja a köztársaság elnökét (miközben persze saját kormánnyal és törvényhozással is rendelkeznek), amivel az első “körben” nem is volt gond, Grande Comore szigetének terminusa után jött Anjouan lehetősége, 2006-ban a szigetet képviselő Ahmed Abdallah Sambi vált a Comore-szigetek első emberévé. Eddig volt azonban csak szép a történet, mert Sambi mandátuma lejártával nem volt hajlandó a hatalmat átadni Mohéli szigetének, hanem egy állítólagosan csalással keresztülvitt alkotmánymódosítással újabb 1 éves hosszabbítást eszközölt magának, amely azonban hatalmas felháborodást váltott ki a szigetcsoport legkisebb tagján, Mohélin, megmozdulások robbantak ki és végül néhány hónappal ezelőtt a sziget kijelentette, hogy ha Sambi nem adja át a hatalmat 2010-ben, akkor jövő évtől kezdve a Comore-szigetek már csak kéttagú lesz.

Ekkor lépett közbe az Afrikai Unió, amelynek különmegbízottja izzasztó tárgyalási fordulók után összehozta az alkut, melynek értelmében 2010. novemberében elnökválasztást tartanak Mohélin (a második fordulóra december elején kerül sor), majd a megválasztott elnököt a szövetségi állam vezetőjének fogják beiktatni 2011. januárjában. A megállapodás szerinti első fordulóra került tehát sor múlt vasárnap, amikor is Mohéli szigetének jelöltjei mérettettek meg kizárólag Mohéli szavazásra jogosult lakosai között (alig vannak többen mint 21 ezren), hogy kiválasszák azt a három politikust, akik közül majd a második fordulóban, december 26.-án mindhárom sziget szavazói együttesen fogják eldönteni ki lesz újabb négy évre a szövetségi államelnök. A mostani fordulóban 8 jelölt indult el a választók kegyeiért, hét ellenzéki induló és a kormánypárti Ikililou Dhoinine, Sambi jelenlegi alelnöke, és az előzetes esélylatolgatásnak megfelelően végül utóbbi szerezte a legtöbb szavazatot, az összes leadott voks 26.97%-át, míg a második helyen Mohamed Said Fazul végzett 21.65%-kal, a harmadik pedig Bianrifi Tarmidi lett 10.90%-kal.

Maga az egész esemény rendezetten és békés körülmények között zajlott, bár nem is volt várható, hogy az alig kétszer tízezer ember hatalmas felfordulást csapna, főleg, amikor végre az ő követelésüket teljesítik. December 26.-án aztán a három sziget összes szavazásra jogosult polgára fogja eldönteni, hogy hármójuk közül ki legyen ennek a roppant szegény szigetállamnak az új vezetője, de a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy nagy az esély egy ellenzéki sikerre, hiszen Fazul úgy kapott alig 5 százalékkal kevesebbet kormánypárti ellenfelénél, hogy további hat jelölt volt versenyben még, ha majd csak hárman lesznek, könnyen megfordíthatja ezt a hátrányt.

A kérdés persze, hogy szavaz Anjouan és Grande Comore, a felmérések szerint a kormánypárt támogatása ezen a két szigeten is elég erős, köszönhetően Sambi elég jó gazdaságpolitikájának és az arab világgal való kapcsolat szorosabbra fonásának. Ami ellene szól az diktatórikus kormányzati tevékenysége, hiszen a korábban elég gyenge szövetségi kormányzatot rendkívül erőssé tette az egyes szigetek kormányzatainak gyengítésével, továbbá intézkedéseivel eléggé korlátozta az emberek jogait bizonyos életterületeken.

Amiért mindenképpen megérdemel egy rövidke posztot ez a téma, az a napjainkban egyre súlyosabbá váló pusztulás, szinte az összes partmenti ország (Tanzánia, Kenya vagy Mozambik) esetében aggasztó méreteket öltött a különböző halászati módszerek által okozott korallpusztulás, a partmentieket sokszor egyszerűen csak széttapossák, szétzúzzák, de például Mauritiusnál vagy a Comore-szigeteken éves szinten több tízezer tonna korallhomokot termelnek ki az óceánból, ráadásul sok helyen a partmenti területeken folytatott figyelmetlen mezőgazdasági módszerek is hozzájárulnak a zátonyok pusztulásához. De ami egyértelműen és kimutathatóan a legsúlyosabb pusztítást okozza, az a globális felmelegedés és az ebből fakadó változások az óceáni áramlatokban, mert a melegebb áramlatok, a víz felmelegedése a korall kifehéredéséhez és elhalásához vezet, a kutatások szerint az Indiai-óceán a leginkább érintett a dologban, a  néhány évtizeddel korábbi állapotokhoz képest például Kenya, vagy a Seychelle-szigetek koralljainak 90%-át már elveszítette.

A kutatások már a 21. század kezdetétől a folyamat felgyorsulására figyelmeztetnek, a legbrutálisabb a helyzet a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigeténél, amely a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legfrisebb adatai szerint az Indiai-óceán történetének legsúlyosabb pusztulásával kénytelen szembesülni a melegedő áramlatok miatt. A hetekkel ezelőtt végrehajtott helyszíni vizsgálat során 34 Mayotte körüli korallzátonyt vizsgáltak a kutatók, és azzal a döbbenetes ténnyel szembesültek, hogy a korallok nagyjából fele küzd már a kifehéredéssel és 30%-uk már már el is pusztult. Az már eddig is ismert volt, hogy a Comore-szigetek szigeteinél súlyos a korall-fehéredés, de a Mayotte szigeténél (ami szintén a Comore-szigetcsoport tagja) tapasztalható pusztulás példanélküli a térségben.

A kutatók szerint ennek egyébként másik fő oka a globális felmelegedés mellett a Comore-szigetcsoport (és így Mayotte) vizein zajló túlhalászás, mert azon kevés területen, ahol természetvédelmi korlátozás miatt sok a hal a régióban, a korallok is “boldogan” élnek.