A 28. alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetést másodszor az esemény történetében két ország, Gabon és Egyenlítői-Guinea fogja megrendezni, akik Nigéria, Angola és Líbia pályázatát utasították maguk mögé. Líbia helyzete amúgy érdekes, hiszen bár 2012-re nem sikerült megnyerniük a viadal rendezést, 2013-ra nekik ítélték a rendezés jogát még évekkel korábban, a jelenlegi helyzet miatt azonban a Dél-afrikai Köztársaság fogja vendégül látni a kontinens legjobb 16 csapatát jövőre. A megnyitó az egyenlítői-guineai Bata stadionjában kerül megrendezésre (a másik helyszín az országban Malabo), míg a döntőt február 12.-én a gaboni főváros, Libreville bonyolíthatja le (a másik helyszín Franceville). Tekintve, hogy olyan esélyesek, mint a címvédő Egyiptom, Kamerun vagy a Dél-afrikai Köztársaság nem lesz jelen, tényleg igazán izgalmasnak ígérkezik a torna, de most menjünk is végig röviden mind a négy csoporton (az első két helyezett lép tovább).

Az A-csoport már kapásból érdekesnek ígérkezik, hiszen a rendező Egyenlítői-Guinea története első viadalán vehet részt és bár szurkolói támogatása biztosan óriási lesz, továbbjutása nem valószínűsíthető, hiszen itt játszik a mindig, a világon mindenkire veszélyes Szenegál, az elég gyenge kvalifikációs csoportot megnyerő de azért mindig stabil résztvevő Zambia és a pont Zambiával egy selejtezőcsoportban szereplő, harmadik résztvételére készülő Líbia – utóbbi szereplése igazi kérdőjel, megjósolhatatlan a teljesítményük. Mindennapiafrika-tipp az A-csoport továbbjutóira: Szenegál, Zambia.

A B-csoportra ránézve elsőre Elefántcsontpart toronymagas esélyesnek tűnik, Drogbáék vasárnap kezdik szereplésüket Szudán ellen, amely legjobb másodikként éppen csak bejutott a tornára, míg a Mauritána visszalépése miatt háromcsapatos, gyenge selejtezőkört könnyedén abszolváló Burkina Faso az utóbbi idők feltörekvő sikercsapatával, Angolával mérkőzik majd. Mindennapiafrika-tipp a B-csoport továbbjutóira: Elefántcsontpart, Angola.

A C-csoport is tökéletesen mutatja, hogy miért is annyira megjósolhatatlan és kiismerhetetlen az Afrikai Nemzetek Kupája, hiszen alapvetően az Eric Gerets edzősége alatt az utóbbi évben régi fényét csillogtató Marokkó és a világviszonylatban is erősebb afrikai csapatként számontartott Tunézia tűnhet biztos továbbjutónak, de például utóbbiak 2004-es tornagyőzelmükhöz képest jelentősen meggyengültek és így a története legjobb teljesítményével szárnyaló Niger (a selejtezőkörben a Dél-afrikai Köztársaságot és Egyiptomot is legyőzték és maguk mögé utasították – anno az egyik győzelem hihetetlen videója posztban is kikerült itt) akár fekete lóként oda is érhet az egyik továbbjutó helyre. Hogy ehhez az afrikai foci középosztályában számontartott és szurkolóitól támogatott Gabon mit tud hozzátenni, az szintén megjósolhatatlan. Mindennapiafrika-tipp a C-csoport továbbjutóira: Marokkó, Gabon.

A D-csoportban a legutóbbi világbajnokságon csodálatos teljesítményt nyújtó és John Mensah által irányított Ghána ugyan sérülésekkel küzd, de mégis toronymagas esélyes, hiszen a története első szereplésére készülő Botswana hiába szárnyalt a selejtezők során, az egy relatíve gyenge csoport volt, most pedig mindenki kettőzött erővel küzd. Így fog tenni a a fénykorát a hetvenes években élő mali és guineai válogatott is, előbbi a modernkori foci egyik leghihetetlenebb feltámadását mutatta be a 2010-es Nemzetek Kupáján (15 perc alatt 0-4-ről 4-4 Angola ellen), utóbbi pedig az elmúlt évtizedben három alkalommal is továbbjutott a kupa csoportkörén. Mindennapiafrika-tipp a D-csoport továbbjutóira: Ghána, Botswana. A mérkőzéseket az Eurosport közvetíti Magyarországon. Jó szurkolást!!!

Ha szintén földrajzi kérdésekre vagyunk kíváncsiak, de nem térképes, hanem tesztes formában, ahol akár még növénytermesztési kérdések is akadnak, akkor ide kell látogatnunk, ahol a belinkelt mellett további három hasonló kvízben tehetjük próbára tudásunkat.

Igazán interaktív hangulatú szórakozásra vágyva mindenképpen ajánlott végigcsinálni Henry Stanley expedícióját Dr. David Livingstone nyomában.

De el is hagyhatjuk a keresgélést, hiszen van egy kvízekre szakosodott oldal, ahol nem csak általános, de szinte az összes afrikai országot érintő kérdéssorokat is találhatunk.

Úgyhogy hajrá, játékra fel!

A jelentés letölthető többek között innen is: EIU 2011

1. Elefántcsontpart: A bukás pillanata

2. Kenya: Éhínség és fejlődés – kéz a kézben

3. Líbia: Sikerült!

4. Tunézia: Tavasz, ősz – Arab forradalmak Afrikában

5. Kongói Demokratikus Köztársaság: Csalás történt?

6. Dél-Szudán: Megszülettünk, de hogyan tovább?

7. Uganda: Kizza Besigye – az örök vesztes dühe

2. Az egykoron Marokkó, Tunézia, Algéria, Líbia és Egyiptom területén élt észak-afrikai tehénantilop 1923-ban, a párizsi állatkertben pusztult el. Húsáért vadászták.

3. A Seychelles-szigeteki fekete dobozhátú teknős a nevét is adó szigetcsoport partjainál élt, de konkrétan ennél többet szinte nem is lehet róla tudni, hiszen összesen háromszor sikerült dokumentálni egy ilyen kis állatot. 2008-ban minősítették kihaltnak.

4. A nyugat-afrikai fekete orrszarvúról úgy tudták, hogy Kamerun északi részén még él egy néhány tucat példányból álló populáció, de a 2006-ban elvégzett 48 helyszíni kutatás egyikén sem sikerült élő példánnyal találkozni, így ebben az évben kihaltnak is nyilvánították a szarva miatt megpecsételődött sorsú állatot.

5. A Kerek-sziget Mauritius partjaitól 22 kilométerre fekvő lakatlan földdarab és a többi, közeli szigeten történt kihalása után 1949-től kezdve már csak itt élt a kerek-szigeti talajlakó boa, amely a szigetre telepített nem őshonos fajoknak köszönhetően pusztult ki végleg, hozzávetőleg 1975 körül.

A következőkben megpróbáljuk összességében vizsgálni – a nagyobb intézetek elemzéseinek figyelembevételével – az afrikai kontinens elkövetkező 39 évét, különös tekintettel a régió, világban betöltött szerepének markáns változására. Egy dolog azonban majdnem biztosra vehető, jóslatok ide vagy oda, ez pedig az afrikai népesség alakulása: a becslések óriási ugrást prognosztizálnak és ha figyelembe vesszük, hogy az 1990-es 650 milliós szintről hova jutottunk 2011-re, akkor a 2050-re becsült 2.5 milliárd lakos sem tűnik földtől elrugaszkodott tézisnek. A főleg Kelet-, Nyugat- és Közép-Afrikára koncentrálódó növekedés már 2025-ben olyan szintűre duzzasztja a lakosságot, hogy a fekete kontinens populációja meg fogja haladni India és Kína együttes népességét, 2050-re pedig csak Nyugat-Afrikában közel 800 millióan fogják keresni a boldogulást. Ebben a trendben nagy szerepet játszik a születésszám relatív csökkenését jóval meghaladó zuhanás a halálozási rátában és a születéskor várható élettartam emelkedése is.

A népesség növekedése persze nem csak éhes szájakat fog jelenteni, hanem óriási üzleti lehetőséget is, hiszen több ember, több vásárló – nagyobb piac. Ráadásul az ún. társadalmi korfa is ki fogja emelni Afrikát a piaci vetélytársak közül, hiszen 2050-re Afrikában az emberek 65%-a munkaképes korban lesz, míg ezzel szemben mondjuk a most egekig magasztalt Kínában fokozódni fog a társadalom elöregedése. Sok olvasó valószínűsíthetően már százezrével Európa felé özönlő afrikai tömegeket vizionál, pedig a körülmények megfelelő alakulása esetén egyáltalán nem kellene ilyesmitől tartani, hiszen a lakosság számának növekedéséből következő városiasodás a gazdaságok óriási növekedését is magával hozhatja, hiszen az, hogy minél többen élnek majd egy városban, például a szolgáltató szektor egyre erősebb bővülését, közvetve pedig az egész gazdaság bővülését is magával hozza. És van mintapélda a huhogóknak, meg kell csak nézni Brazília honnan indult és hová jutott, ma nincs annyi végzős hallgató az egyetemeken, amennyit a gazdaság fel tudna szippantani. A vidéki Afrika helyzete persze nem fog ennyire pozitív képet mutatni, de ez már egyáltalán nem afrikai jelenség lenne, elég ha megnézzük a Magyarországon fennálló szakadékot a vidék és a városok között.

Maga a populációs fejlődés persze rengeteg egyéb kérdést vet fel: oktatás, egészségügy, elégséges és megfelelő ivóvíz, élelmiszer, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az oktatás színvonalának emelkedése és kiterjesztése viszont egyáltalán nem olyan ütemű, mint az elvárható lenne, ennek megfelelően a több intézet által valószínűsített százalék az írástudatlanságra kizárt, hogy 10% alá csökkenjen, ahogy szintén nem várható kiemelkedő ütemű javulás HIV/AIDS fronton sem, bár Afrika már régen nem éllovas az új esetek számát tekintve a kontinensek között. Ami viszont szintén majdnem biztosra vehető, az a városiasodás, a gazdaságok fellendüléséből következő életmódváltás által hozott új betegségek számának drasztikus növekedése: cukorbetegség, rák, érrendszeri problémák ma még szinte ismeretlenek a fekete kontinens legtöbb részén – gondoljunk csak bele, Lesothoban például az átlagos élettartam nincs még 40 év sem. Az idő előrehaladtával az is ki fog derülni, hogy nem a most ásványkincsekben még dúskáló országok a legszerencsésebbek, hiszen rövid ideig tartó szárnyalásuk 2050-re biztosan végetér – itt főleg az olajban gazdag államokra, Nigériára, Angolára vagy épp Líbiára kell gondolni, bár Nigéria 2050-re valószínűleg a kontinens egyik éllovas gazdasága lesz a most elindult fejlődésnek is köszönhetően.

Mindenesetre az olajhatalmak helyzetében minél előbb szükség lenne a gazdaság erőteljes diverzifikálására, mert ellenkező esetben előfordulhat, hogy most még éllovas, fejlődő gazdaságból pillanatok alatt a szegények között találhatják magukat, hiszen többek között Líbia esetében nincs igazán máshoz nyúlni az ásványkincseken kívül. A mezőgazdaság lehetne az egyik fegyver, de a mostanában is kimutatható növekedés nem a termelési technika fejlődéséből, inkább csak az egyre több és több művelésbe vont termőterületből következik, ami egyáltalán nem tartható távlati irány. A például Malawiban elkezdett fejlesztési projekthez hasonló kezdeményezésekre lesz szükség ahhoz, hogy 2050-re a kontinens még mindig képes legyen valamilyen szinten ellátni saját magát, mert ekkor már valószínűsíthetően nem számíthat “nyugati” segítségre, meglesz Európának és az USA-nak a saját gondja. Ami viszont már tényleg csak találgatás, nemhogy 2050-ig, de az elkövetkezendő öt évre is, az nem más, mint a jelenlegi konfliktusok helyzete illetve jövőbeni új konfrontációk kialakulása.

Ami bizonyos, hogy több országban tényleg eljön a többpártiság, az értékelhető demokrácia kora, de ugyanakkor egyes szűk erőforrások (mint például termőföld, ivóvíz) miatt egyre valószínűbbek és gyakoribbak lesznek az összecsapások az egyes területek, régiók lakossága között – ezt már most is láthatjuk Dél-Szudánban vagy akár Kenyában is. De akárhogy is, egész Afrika jövőjét, egyes régiók, országok sorsát semmi sem fogja jobban meghatározni, mint a víz-szárazság-időjárás hármasa, amely óriási kihatással van és lesz az afrikai emberek életére. Legalapvetőbb meghatározásként víz nélkül ugyebár nincs élet, de a víz emellett a vízigényes mezőgazdaságon keresztül az élelmiszerellátásra, a tiszta víz hiányán keresztül az egészségi állapotra, a sok-sok gát építésén keresztül egész ökoszisztémákra hatással van, hogy csak néhányat soroljunk fel a sok hatás közül. Ahogy hangzatos reklámkampányokból már ismerhetjük a tézist, a mostani fiatal generáció az, amely jobbá vagy rosszabbá teheti az elkövetkező 39 évet a világban, és ez értelemszerűen igaz Afrikára is.

Ma még például Európa, Amerika vagy akár Ázsia nagyhatalmai is csak egy óriási piacot, feltáratlan üzleti és természeti lehetőségekben bővelkedő helyet látnak Afrikában, de valószínűleg hamarosan eljön majd az idő, amikor ezek a most még pénzt jelentő befektetők nemkívánatos vendégek lesznek és az afrikai ember vissza akarja/fogja szerezni azt, ami ősidők óta az övé – a gyarmatosítás szégyenteljes időszaka ellenére is. Egyre több és több afrikai egyetemet végzett fiatal fog megjelenni a munkaerőpiacon ötletek sokaságával és duzzadó tettvággyal, ez pedig tökéletes motorja lesz majd ezeknek a gazdaságoknak. És ebben nagy szerepe lesz a jövő afrikai politikusainak is, mert valószínűleg a sokszorosan gátolt politikai átalakulás előbb vagy utóbb végbemegy a fekete kontinensen is és végre belátó afrikai emberek és nem a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó aggastyánok “játszóterei” lesznek az országok, ráadásul utóbbiak nem is sokban különböznek napjaink istenített menedzsereitől: céljuk a piacon való minél további maradás és folyamatos növekedés valamint gazdagodás.

Ahogy egy zimbabwei blogger írta régebben, a “nemzetépítés vállalkozására nincs hatással a múlt fájdalma és szenvedése, minden az afrikai emberek elhivatottságán és kitartásán múlik”, a rövidtávú tervek pedig kizárt, hogy működjenek, erre pedig tökéletes példa a segélyek tonnaszám való öntése a kontinensre – pedig ahogy az ezerszer elismételt mondás tartja, inkább halat fogni kellene megtanítani az embereket, nem halat adni a kezükbe. És ha ez még nem is lenne elég, tanulmányok már most is azt mutatják, hogy 2050-re további 50 millió afrikai ember fog küzdeni az éhezéssel, főként a klímaváltozástól leginkább sújtott Közép- és Dél-Afrikában (a tudósok közel 3%-os hőmérsékletemelkedéssel számolnak 2050-ig), ahol így még kevesebb földterület lesz alkalmas az élelmiszertermelésre. Emellett a vízszint emelkedésével Egyiptom, Nyugat- és Kelet-Afrika egész partszakaszai tűnhetnek el és ez összességében óriási migrációs hatást fog generálni – ha nem is Európa felé, de a kontinensen belül mindenképpen.

Az ENSZ becslése szerint 2050-re a legnépesebb afrikai országok Nigéria (kb. 300 millió lakos), Etiópia (175 millió), a Kongói Demokratikus Köztársaság (150 millió), Egyiptom (130 millió) és Tanzánia (110 millió) lesznek. A jövőkép magukat az afrikaiakat is foglalkoztatja (legalábbis vezetői szinten), nem hiába kerül elő folyamatosan a téma gazdasági és regionális konferenciákon. A vitás kérdések között olyanok szerepelnek például, hogy vajon a mezőgazdaság visszaeséséből következő gazdasági csökkenést képes lesz-e ellensúlyozni a más szektorokban tapasztalható növekedés (az alapvető feltevés, hogy igen) és milyen módon lehetne az egyre növekvő afrikai élelmiszerimportot csökkenteni 2050-ig. Ahhoz, hogy a század felére a kontinens régiói közül több is a fejlettek közé tartozzon, a jelen politikusainak nagyon sokat kellene tenni, erősítették meg egy gazdasági konferencián az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) elemzői, akik rámutattak, hogy a fő gát a fejlődésben főleg a közigazgatási-kormányzati intézmények hiánya, a kis- és középvállalkozásak kedvezőtlen kilátásai illetve a pénzügyi szektor gyengesége – valamint az ezekből következő infrastruktúrális, oktatási hiányosságok.

Mindenesetre ahány intézet annyi vélemény, hiszen a fentebb megfogalmazottakkal ellentétben például a Brookings Intézet jóslata szerint 2050-ben továbbra sem lesznek majd igazi óriási afrikai metropoliszok, pedig az országok sikerességéhez szükséges lenne, hogy a népesség jelentős része partmenti városokban tömörüljön. Ezzel persze nem kötelező egyetérteni, de tény, hogy a migrációs problémákra egy lehetséges válasz ez lenne, hiszen az óceán mellett könnyebb lenne kezelni az egyébként is létező problémákat. Eme blog szerzőjeként a 2050-ig tartó periódus kihívásait három pillérre bontanám le: az emberi tényezőre (a populáció növekedése, migráció, urbanizáció, betegségek), a politikai tényezőre (demokratizálódás, konfliktusok, megfelelő irányvonal az intézményrendszer kialakítása felé), illetve a legfontosabbra és legnehezebben kezelhetőre, a természeti tényezőre (klímaváltozás, ami Afrikában érződik majd legerőteljesebben, földkérdés, természeti erőforrások és az energia). Amennyiben ezek közül bármelyiket is figyelmen kívül hagyják a jelen politikusai, úgy a 2050-re kitűzött csodás célokból semmi sem lesz, helyette káosz és népvándorlás várható.

Érdekességképpen a poszt végére pedig egy érdekes összeállítás következzen, amely annak az esélyét kívánja megmutatni, hogy van-e esély újabb afrikai ország születésére és ha igen, ez hol fog megtörténni. Az elkövetkezendő évtizedekben óriási eséllyel új államként fog létezni (bár már most is szinte az) Szomáliföld, ahol már jelenleg is fennállnak az államiság feltételei (Puntföld érdekes kérdés), de szinte biztosan tovább fog folytatódni Szudán széthullása és 50%- körüli az esélye annak, hogy 2050-re Darfúr külön ország lehessen. Ami még kritikus helyzet, az a Comore-szigetek státusza, itt is jelentős esély van a szövetségi állam széthullására és Anjouan valamint Mohéli szigetállamának létrejöttére. Ha pedig hosszabb távon tekintünk előre (egy kis összeesküvéselmélettel megspékelve), a századon belül még van esély arra, hogy Nyugat-Szahara megszerezze a hőn áhított szabadságát (bár a jelen eseményeit figyelembe véve ez nagyon hosszú út lesz még), de a szenegáli Casamance régió, a Niger-delta és egész Kamerun szétbomlása (ez azért már feltételez egy kis földtől elrugaszkodást) is potenciális lehetőség új államiság kialakulására. Talán még az angolai Cabinda esetében beszélhetünk értékelhető kilátásról ebből a szemszögből, de ez is már inkább csak elmélkedés és találgatás, nem valós alapokon nyugvó jóslat.

A könyv szinte az összes, nagy internetes áruházban beszerezhető, jómagam 29 fontért jutottam hozzá. Maximálisan ajánlott minden Afrika-szeretőnek. Ezen a videón pedig a szerző beszél könyvéről és a közelgő kongói választásokról:

Az I. Port.hu Afrika Expo és  Vásár 2011. március 17-20. között, a Hungexpo Budapesti Vásárközpont 25-ös, EU Központnak is nevezett pavilonjában kerül megrendezésre, a FEHOVA kiállítással egyidőben. A Port.hu Afrika Expo és Vásár célja, hogy lehetőséget teremtsen az Afrikával foglalkozó diplomáciai, kormányzati, vállalkozói, tudományos és civil szervezeteknek a széleskörű bemutatkozásra, üzeneteik, célkitűzéseik, szolgáltatásaik népszerűsítésére, termékeik értékesítésére.
 
A kiállításról minden információ megtalálható a www.afrikaexpo.hu weboldalon.

http://textandcommunity.gmu.edu/2009/resources/how-write.pdf

A rövidke cikkben foglaltak afféle görbe tükröt állítanak a mai média Afrika-megközelítése (és így nagyon sok esetben eme blog megközelítése) elé, hiszen gondoljunk csak bele, míg gyermekkatonákról, polgárháborúkról, véres mészárlásokról több ezer írást találhatunk percek alatt az interneten, de akár egy szimpla könyvtárban is, addig például nem olyan könnyű a kongói filmiparról vagy éppen a maputoi átlagos hétköznapokról bármiféle információt fellelni. Ezen a régről fakadó nézőponton igyekszik változtatni jópár fanatikus Afrika-szerető (akad néhány Magyarországon is), akik különböző rendezvényeket, konferenciákat, koncerteket szerveznek, hogy bemutassák az afrikai kultúra minden szegmensét, filmeket, irodalmat, zenét, festészetet vagy éppen fotókat.

És ahogy egy tavalyi ilyen rendezvényen, Franciaországban Nuruddin Farah világhírű szomáliai író is rávilágított, az Afrikáról alkotott “nyugati” nézet és magának az afrikai emberek egy részének mély pesszimizmusa nem afrikai örökség, hanem kialakulásában óriási szerepe van a gyarmatosításnak, hiszen a gyarmatosítók pont akkor jelentek meg a kontinensen, amikor megkezdődött volna a belülről fakadó demokratizálódási (persze ez tucatnyi háborúval is járt volna, de nézzük csak meg az európai történelmet) folyamat, így a gyarmatosítás korszakának végén ott álltak az országok és népek, egy erőszakolt társadalmi, gazdasági mintával, amelynek megváltoztatásához, életben tartásához semmilyen tapasztalatuk, forrásuk nem volt. És abszurd gondolat, de bizony a polgárháborúk kitörése esetenként “szükség”, hiszen a világ ma létező mintademokráciáinak is megvolt a maga harca, igaz évszázadokkal korábban, de például a brit gyarmatbirodalom is évtizedes belső háborúval küzdött. A rövid poszt lényege tehát afféle gondolatébresztés, magának a szerzőnek is: Afrika egyáltalán nem a rossz dolgokról, a háborúkról szól csak, sőt, alig szól ezekről.

De a fajról konkrétan olyan keveset tudni, hogy igazából minden csak találgatás, az első felvételek is csak 2009-ben, Algériában készültek, egy olyan szervezett program keretében, amelynek célja a sivatagban élő állatok megfigyelése volt telepített automatikus kamerák segítségével, egy nagyjából 2800 négyzetkilométeres, órási területen. A kutatók szerint egyébként a szaharai gepárd élőhelye konkrétan az egész Szaharát és a szomszédos szavannákat felölelheti, de főként a sivatag északi és nyugati részeit, így élőhelyét nagyjából Algéria, Niger, Mali, Benin, Burkina Faso és Togo országaira teszik, és hozzávetőleg 250 példányra becsülik egyedszámát.

A Londoni Zoológiai Társaság által kezdeményezett megfigyelésnek csak egy részletét teszi ki a szaharai gepárdok megfigyelése, de a tuareg közösségek bevonásával egyéb, veszélyeztetett fajok életét is igyekeznek jobban megismerni. A 2009-es felvételek alapján négy különböző egyedet tudtak azonosítani, bár a médiának akkor mindösszesen két felvételt adtak ki. A brit társaság az oxfordi egyetemmel és egyéb szervezetekkel együttműködve négy évvel ezelőtt hozta létre a fentebb már említett SCF-et, melynek egyik projektje volt a szaharai húsevők, ragadozók megfigyelése ebben a szinte élhetetlen környezetben.

A program elmúlt hónapjai során jobbnál-jobb, értékes felvételek készültek különböző szaharai állatfajokról, de az igazán nagy meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor néhány hete egy éjszakai, automata kamera felvételt készített a szaharai gepárdról a nigeri Termit sivatagos vidékén, azon a területen, ahol a becslések szerint maximum egy tucat egyed élhet (2000 óta mindösszesen három alkalommal sikerült itt megfigyelni példányt). Sokak szerint ez végre lendületet adhat a faj megismerésére irányuló kutatásnak, amire elég nagy szükség lenne, hiszen ma még azt sem tudni pontosan, milyen rokonság áll fenn az ázsiai illetve a “normál” afrikai gepárdok és eme szaharai macskaféle között.

A mostani projektben résztvevő kutatók egyébként teveháton hatalmas területeket be is jártak a különböző fajok utáni kutatásban, de a szaharai gepárdról mindösszesen nyomokat sikerült fellelni.

Végezetül néhány kép a ritka és súlyosan veszélyeztetett fajról: