Tanganyika alig ismert, ám súlyos konfliktusa: pigmeusok és lubák egymás ellen

Közzététel ideje | január 22, 2017 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A Kongói Demokratikus Köztársaság 26 tartományának legfiatalabbika, a korábban Katanga részének számító Tanganyikáról elég keveset olvasni és hallani a mainstream médiában, pedig a nevét értelemszerűen a Tanganyika-tóról kapó, egykoron Észak-Katanga néven ismert régióban szintén elég jelentős az instabilitás a mai napig, főként köszönhetően a második kongói háborúban itt kialakult helyzetnek, amikor a 21. század elején a Tömörülés a Kongói Demokráciáért (RCD) két frakciója vívott súlyos harcokat a hatalomért. A háború ugyan befejeződött és ezen katonai frakciók jelentős része beintegrálódott a kongói hadseregbe, sok ezer mai mai harcos viszont cél és kontroll nélkül maradt, majd bűnözői csoportokat kialakítva, azokhoz csapódva csökkentette a mindennapi biztonság szintjét a régióban.

A régióban, amely Maniema, Katanga és Kasai mellett a bantu népcsoporthoz tartozó lubák fő életterének számít, amely etnikum egyébként a múltban már többször elég komoly harcot vívott a központi kormányzat ellen – például a Kongói DK függetlenedésének idején, 1960-ban Katanga is kikiáltotta a saját elszakadását a lubák jelentős részének támogatásával. Persze Tanganyika tartomány sem teljesen egységes, ahogy a katangai függetlenség idején is volt megosztottság a kérdésben, most is vannak feszültségek ezen a területen, jelenleg a Kongó területén elég sok helyen szétszórva élő pigmeusok és a lubák között fennálló, alapvetően alacsony intenzitású, ám igencsak élő szembenállás okoz problémát, amely úgy 2013 környékén kezdődött újra. Előtte is voltak hasonló problémák, de a pigmeusok 3-4 éve kezdtek el ismét a jogaikért kiállni elég harcias módon, azzal vádolva a lubákat, hogy rabszolgaként dolgoztatják őket, illegális adókat szednek tőlük és minden földüktől megfosztják őket – persze a másik fél ezt cáfolja és hasonló vádakkal illeti a főleg alacsony magasságukról ismert pigmeusokat.

A két szembenálló fél fiatal harcosai milíciákba tömörültek és harcot indítottak a másik ellen, a néhány helyi tudósítás és helyszínen megjelenő segélyszervezet szerint a Perci néven futó pigmeus csoportok 2013 óta több tucat lubával végeztek, az “Elemek” névre hallgató luba milícia szintén több száz pigmeus haláláért lehet felelős. Többször voltak béketárgyalások és közvetítések a felek között, de kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatos a harc 2013 óta, csak tavaly július óta legalább 200 ezer ember menekült el otthonából a támadások miatt – de ők nem jelennek meg semmiféle statisztikában, hiszen nem ENSZ-táborokban élnek, nem kapnak segítséget nagyjából senkitől, egyszerűen már kénytelenek máshol élni, mint korábban, Manono járásban például az iskolákban sokszor azért nincs tanítás, mert ott szállásolnak el menekülőket.

Az ENSZ egyik helyi tisztviselője például egy nemrégiben adott interjúban el is ismerte, hogy a szervezetnek nincs pénze, semmilyen erőforrása ennek a konfliktusnak a kezelésére, így nagyjából a világszervezet csak tétlen szemlélője a történéseknek. Ráadásul segíteni sem lenne könnyű, hiszen korábban már megtörtént, hogy azért támadtak egymásra lubák és pigmeusok, mert azzal vádolták a másik felet, hogy jogosulatlanul kap segítséget a segélyszervezetektől. Plusz a gazdasági helyzet sem túl jó, hiszen bár ez a régió (főként a korábbi Dél-Katanga) bővelkedik a természeti kincsekben, Tanganyika jelentős részében nem ez a helyzet, így a szűkös erőforrásokért komoly harc és tülekedés alakult ki, amelyben már máshol is látott módon a pigmeusok elég sokszor hátra kerülnek, így jelenleg csak a helyi vezetők és a kongói hadsereg egységein múlik, hogy nem eszkalálódik tovább a helyzet.

A kongói hadsereg helyzete sem egyszerű (ahogy máshol sem az), hiszen a fentebb említett második kongói háború után szétszéledő majd újra összeálló mai mai milíciák többségében lubákból állnak, akik azóta is folyamatosan azzal vádolják a pigmeusokat, hogy utóbbiak együttműködnek a katonasággal és segítik az ellenük folyó hajtóvadászatot. És ennek a vádnak elég szörnyű, embertelen tettekkel is hangot adnak, amelyeket a köz érdekében talán célszerű nem is részletezni.

twitter.com/napiafrika

 

9 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • RSS és kapcsolat – Info

    Rss link:
    www.mindennapiafrika.info/rss
    Kapcsolat:
    mindennapiafrika@gmail.com
    Twitter:
    twitter.com/napiafrika

  • Szavazás

    Az amerikai szankciókról szóló döntés apropóján - Szudán?

    View Results

    Loading ... Loading ...
  • Címkék