Réunion: Cápatámadás történt! Mészároljuk le az összes cápát!

Közzététel ideje | augusztus 2, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Egy cápatámadás a legtöbb esetben már önmagában is tragikus, de az a hercehurca, ami egy nemrégiben történt ilyen eset kapcsán lezajlott Réunion szigetén, kicsit tragikomikussá tette az eseményeket. Július 23.-án az egyik réunion-i strandon, Trois-Bassins-től délre, száz méterre a parttól egy cápa megtámadta a 22 éves Alexandre Rassicát, akit hiába menekítettek a partra azonnal társai, leharapott lába miatt bekövetkező szívleállása után életét már nem sikerült megmenteni. A tragédia alig egy órával azután történt, hogy a korábbi, 2011-es támadások miatt felállított ellenőrző csoport elhagyta az érintett partszakaszt, és ezzel az esettel összességében ez volt 1972 óta a 9. halálos kimenetelű cápatámadás a szigeten, ami azt tekintve, hogy 2011-ben a világon összesen 12 halálesetről tudunk (idén eddig ötről), nem is olyan nagy szám.

Eddig “szimplán” egy szomorú hír lenne csak, de az eset után egy nappal az érintett partszakaszt felügyelő Saint-Leu városának polgármestere, Thierry Robert bejelentette, hogy az önkormányzat területén ismét engedélyezi a cápák vadászatát, sőt még 2 eurót fizetnek is az elejtett példányok kilójáért. A rendelet, amely szerint minden eszközzel, éjjel-nappal vadászhatóvá vált az összes, megfelelő méretű (1.5 méter) cápa, hatalmas felháborodást váltott ki az állatvédő csoportok és tudósok között is, így nem csoda, hogy nem sokkal Robert bejelentése után a francia tengerentúli területek minisztere, Victorin Lurel a szabály visszavonására utasította a polgármestert, hiszen a rendelkezés alapból ellentétes volt a francia fajmegőrzésre vonatkozó törvénnyel is.És jól is tette, hiszen míg az elmúlt évtizedekben összesen is alig pár tucatra tehető a cápák által megölt emberek száma, addig a halászati ipar évente 50 millió cápát gyilkol meg világszerte, ráadásul több környezetvédelmi csoport szerint a partokon megnövekedett látogatói szám és a vízi tevékenységek elterjedése okozza az egyre több incidenst, nem pedig a cápák agresszivitása. A helyi lakosság persze nem így gondolja, hiszen mielőtt Robert bejelentette a szabad gyilkolást, több száz szörfös gyűlt össze a polgármesteri hivatal előtt napokon keresztül, követelve a cápák vadászatának lehetőségét – ahogy ők fogalmaztak, nem arról van szó, hogy szívtelen mészárosok lennének, de a partmenti védett területeken láthatóan túlszaporodtak a cápák, halászatuk tehát még az ökoszisztémának is jót tenne.

Egyébként nem ez volt az első eset, amikor a réunioni hatóságok úgy gondolták, hogy a gyilkolás a legjobb módja a megelőzésnek, 2011. szeptember 27. és 29. között cápavadászati projekt zajlott a francia tengerentúli területen. Pedig vannak jobb lehetőségek is, mindjárt itt van a nyomonkövetés, még tavaly több tucat cápát jelöltek meg műholdas nyomkövetővel egy projekt keretében, ezek számának növelésével tovább lehetne csökkenteni az ilyen incidensek lehetőségét. De kizárni soha nem lehet ezeket a találkozásokat, hiszen Réunion vizeiben hihetetlen mennyiségű cápa él és egy dolgot ne felejtsünk el (az elhunytak családjai felé nyújtott maximális részvét mellett sem): ez az ő életterük, ők már jóval az emberi civilizáció ilyen mértékű fejlődése előtt ugyanitt éltek.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék