Kartúm: harcban négy különböző fronton?
Közzététel ideje | július 4, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Lehet mondani, hogy milyen diktatórikus a kartúmi kormány, milyen jogsértéseket követ el, lehet vádaskodni, de az egyszer biztos, hogy a szudáni vezetésnek roppant nehéz dolga van, ha egyben akarja tartani a Dél-Szudán kiválása után megmaradt országrészt, hiszen a déliekkel fennálló komoly határviták és konfliktusok mellett ott van még a darfúri helyzet, a kartúmi kormányellenes tüntetések és az ország déli felének többi lázadói. Akik legutóbb hétfőn (07.02.) csaptak össze a kormány katonáival Kék Nílus tagállamában, közel az etióp határhoz a Diem Mansour névre hallgató régióban.
A szokásosan nehezen megszerezhető információk szerint a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom-Észak (SPLM-N) csoportosulás még hétfő reggel indított támadást a Kurmuktól (a várost még tavaly év végén szerezték vissza véres harcokban a kormánycsapatok) délre eső terület visszaszerzéséért, de Sawarmi Khaled Saad katonai szóvivő szerint a támadást könnyen visszaverték a reguláris alakulatok és az SPLM-N komoly veszteséget szenvedett – persze, ez megint a szokásos, mindenki felnagyítja az ellenség veszteségeit és hiteles forrásból nincs információ. Az SPLM-N nevéből is következően a déli lázadókkal együtt harcolt a polgárháború során Dél-Szudán függetlenségéért, de a tavaly júliusi függetlenség után az északi frakció tovább folytatta harcát Kék Nílus és Dél-Kordofán tartományokban, mindkét területen a helyi vezetés – és valószínűleg Juba – támogatásával – plusz tavaly Forradalmi Front néven a darfúri lázadókkal is szövetségre léptek.
Miután a régió eléggé elzárt és a bejutás nagyon nehéz, a humanitárius helyzetről pontos ismeretek nem állnak rendelkezésre, de annyi biztos, hogy több százezer menekült hagyta már el a két tartományt Dél-Szudánba és Etiópiába, és a menekültek áradata folytatódik. Mint valószínűleg sokak előtt ismert, a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom/Hadsereg által vívott polgárháború végül hosszú évek után sikerrel végződött és létrejöhetett a független Dél-Szudán, de a megmaradt szudáni területeken az elnyomás tovább folytatódott a más vallású és etnikumú kisebbségek ellen, így az SPLM/A északi frakciója tovább folytatta harcát, célja pedig egy demokratikus, minden kisebbség számára békés élet lehetőségét kínáló Szudán létrehozása és a jelenlegi kartúmi vezetés bukása. Harcokból pedig van bőven, 2011. nyarától kezdve rendkívüli módon megszaporodtak a különböző támadások a két tartományban (volt támadás, ahol az SPLM-N a darfúri Igazság és Egyenlőség Mozgalommal (JEM) együtt csapott le a hadseregre) és ezek a mai napig folytatódnak, elég ha csak körbenézünk az interneten, alig egy hete Dél-Kordofánban voltak komoly összecsapások El Faragil településének ellenőrzéséért, a végeredményről és az áldozatokról persze minden forrás mást-mást állított.
És amikor lázadókról beszélünk, akkor ne a bozótban AK-47-esekkel rohangáló mosdatlan fiatalokra gondoljunk, az SPLM-N konkrétan olyan mint egy hadsereg, egyenruhával, tankokkal és légvédelmi rakétákkal, katonai hierarchiával és elég határozott elképzelésekkel arról, hogy mi is a céljuk: darfúri barátaikkal együtt megindulni Kartúm felé és megdönteni al-Bashir rezsimét.Harcuk pedig eddig sikeresnek mondható, a Dél-Szudánnal határos Dél-Kordofán tartományban tucatnyi település áll az ellenőrzésük alatt és például Korongo városánál egy több ezer főt felvonultató, igazi történelemkönyvekbe illő csatát nyertek meg nem is olyan régen. Az ilyen eseteknek pedig sokszoros hatása van: egyrészt demoralizálja a kormánykatonákat, az SPLM-N rengeteg fegyvert és járműveket zsákmányol (például a jau-i ütközetnél 127 teherautót, légvédelmi ágyúkat és tankokat is szereztek), másrészt pedig tovább szorul a hurok a három lázadó tartományban, a Núba-hegységben már csak a két legnagyobb város van kormánykézen, Talodi és Kalugli – és már nem kell sok előbbi megszerzéséhez sem. Ha pedig sikerül a núbai lázadóknak kisöpörni a szudáni erőket Dél-Kordofánból, akkor az óriási könnyebbséget jelentene a civil lakosságnak, amely a folyamatosan bombázások miatt nem tudta művelni földjeit, így az éhínség, az éhezés határára sodródott. A kérdés, hogy egy ilyen esetben mi lesz a jövő?
A lázadók tovább nyomulnak a JEM segítségével Kartúmig, hogy megdöntsék a Bashir-rezsimet és végrehajtsák azt, amit a világnak már évek óta nem sikerül – elfogni egy háborús bűnöst? És az, hogy ebben a küzdelemben Dél-Szudán ott áll a három szakadár tartomány mögött (bár például Nhial Deng Nhial, dél-szudáni külügyminiszter a napokban megint cáfolta ezt), nem kérdés, élelmiszer- és üzemanyagszálítmányok érkeznek a határon keresztül, bár a felek többször hangsúlyozták, hogy ez nem egy szokásos előretolt küzdelem (mint például amikor Szudán támogatta Csád lázadóit és fordítva), hiszen Dél-Szudán katonái is hadban állnak. Azonban nem szabad túl egyoldalúan megítélnünk a dolgokat, Kartúm mellett a lázadók is követnek el szörnyűségeket szudáni katonák ellen, még tavaly a dél-kordofáni kormányzó, Ahmed Haroun arra szólított fel, hogy senki ne ejtsen fogjokat, minden szudáni katonát mészároljanak le és az SPLM-N sem tesz különbséget civil és katona között akciói során.
Hozzászólások:
Szólj hozzá!