Azawad: Most vagy soha – III. rész

Közzététel ideje | február 16, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A sorozat harmadik, befejező részét kezdjük máris az aktuális helyzet ismertetésével, ugyanis az elmúlt néhány napban tovább fokozódott a feszültség Mali északi részén, hiszen az első hetek több, taktikai jellegű visszavonulása után a mali hadsereg megerősített egységei ellentámadásba mentek át Tessalit városának visszafoglalásáért és ennek érdekében Gamou el Hadj ezredes vezetésével erősítést küldtek a város mellett található Amachach katonai táborba – üzemanyag, lőszer és katonák érkeztek volna, ha a lázadó harcosok nem ütöttek volna rajta a konvojon. Pontos adatok nincsenek, az biztos, hogy a véres harcok mindkét oldalon több halálos áldozatot követeltek. A kormány szerint a várostól hat kilométerre található katonai tábornál folytatott harcokban legalább tucatnyi Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalomhoz (MNLA) tartozó lázadó meghalt, de ezt az MNLA cáfolta, csak néhány sérülést ismert el, valamint rámutatott, hogy a harci helikopterek támadásában sok civil is megsérült (ez annyiban kétségbe vonható, hogy ebben a térségben a januári első támadások óta már nem nagyon voltak polgári személyek).

A tessaliti helyzet amúgy sem tiszta, a január 17-18.-i támadások óta a felek állítólagosan felválta birtokolták a várost és a tábort, miközben a város lakossága teljes egészében elhagyta a települést és jelenleg hozzávetőleg 20 kilométerre, táborokban tengeti életét. A menekülők helyzete nem egyszerű, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az elmúlt hetekben legalább 35 ezer ember hagyta el Észak-Malit és lépte át a határokat, de az országon belül legalább ugyanennyire tehető az otthonukat elhagyók száma, akiknek ellátása minden eddiginél nagyobb erőfeszítést igényel – vízellátási problémák, betegségek és az élelmiszer hiánya okozza a legfőbb problémát. Tessalit tehát még mindig össztűz alatt áll, hiszen ugyan a mali hadsereg jelenleg ellenőrzése alatt tartja a települést, a harcok bármikor kiújulhatnak, mert a tuareg harcosok nem fogják csak úgy veszni hagyni a számukra stratégiailag is fontos pontot. Az elsők között megtámadott Menaka városában egyébként az MNLA már saját önkormányzatot is felállított, amely szóvivőjük szerint már képes biztosítani a helyi lakosság biztonságát és ellátását. Ami jelenleg Észak-Maliban kritikus, egyrészt a szárazság miatt, másrészt pedig a biztonsági helyzetnek köszönhetően csökkennek az északra érkező élelmiszer-szállítmányok – a déli ellátmány nélkül pedig északon teljes humanitárius összeomlás következhet be.

A jelenlegi helyzet tehát kritikus és még jobban az lehet, ha az al-Kaida a Maghreb országokban (AQIM) névre hallgató terroristaszervezet hallat magáról, amelynek szintén elég komoly múltja van Maliban és ráadásul ha nem is túl erős szálak, de talán a kietlen környezetnek és a sokéves harcnak köszönhetően léteznek bizonyos kapcsolódási pontok a tuaregek és a szintén a sivatagban tevékenykedő vallási fanatikusok között. A legfontosabb kapcsolódási pont állítólagosan a második nagy tuareg lázadást 1990-ben vezető Iyad Ag Ghali, aki a lázadás lezárása után pakisztáni muszlim tanítók tanait kezdte el hallgatni ráadásul még Pakisztánba is elutazott a a mélyebb átélés érdekében és annak ellenére, hogy végül a pakisztáni tanítókat a helyi politikára gyakorolt hatásuk miatt elküldték Észak-Maliból, Ghali tovább követte mély vallási útját. A 2000-es évek elejére tehető az időpont, amikor több, szélsőséges vallási csoporttal, köztük az AQIM-mel is felvette állítólagosan a kapcsolatot és állami kiküldetése során 2007-ben még Szaúd-Arábiában is kapcsolatba került szélsőséges szervezetekkel, amelynek eredményeképpen onnan kiutasították. Maliba történő hazatérése után kezdett el prédikálni egy sharia alapján működő iszlám tuareg államról, amely azonban harcostársai körében nem aratott osztatlan sikert, így Ghali végül egy maroknyi hű emberével saját csoportot alapított (ez volt az Ansar Eddine) és ekkor látott napvilágot, hogy az új szervezet már tényleges kapcsolatban áll helyi AQIM sejtekkel, köztük azzal, amelyik Michel Germaneau 2010-es elrablásáért majd haláláért volt felelős.

Azonban a Ghaliéhoz hasonló egy-két kivételtől eltekintve a vádak nem állják meg a helyüket, a tuareg lázadásnak soha nem volt és most sincs köze az al-Kaida céljaihoz, törekvéseihez, hiszen egyrészt már akkor harcoltak egy független országért, amikor még az al-Kaida sehol sem volt, másrészt az MNLA kinyilatkoztatott céljainak egyike pont az al-Kaida sejtek kisöprése Azawadból, amelyeket ők a mali kormány bábjainak tartanak (ami valószínűleg nem igaz, de tény, hogy Bamakonak hasznos volt a tuaregek és az AQIM közti folyamatos feszültség). Ha összességében szeretnénk értékelni a jelenlegi helyzetet, meg kell állapítanunk, hogy maga az egykori gyarmatosító, Franciaország is hibáztatható a helyzet ilyen alakulása miatt valamilyen mértékben, hiszen anno a Szahara felosztásánál senki nem kérdezte meg a tuaregeket, hogy “na és most ti akkor mit is akartok?”.

Pedig a kormány minden erőfeszítése ellenére valamilyen szinten belátható, hogy Dél-Mali és Észak-Mali két teljesen külön világ, a társadalmi és gazdasági szálak egyszerűen nem elég szorosak, hogy egy ilyen lázadást visszatartsanak, annak ellenére, hogy Mali a kontinens egyik legdemokratikusabb országa, ahol alapvetően minden etnikum békében élhet. És az erőszak nem lehet megoldás, nem lehet, mert egy ilyen szegény régióban egy elhúzódó fegyveres harc évekre visszavetheti a helyi lakosság fejlődését, életszínvonalás. Ez azonban most nem számított, a nemzetközi és nemzeti körülmények éppen ideálisak voltak és felvillantották az MNLA előtt Azawad esetleges függetlenségének esélyét: Dél-Szudán megszületése, Líbia összeomlása és a zsoldosok hazatérése, a helyi vezetők közötti ellentétek csökkenése és így tovább. Az eredmény jelenleg még megjósolhatatlan, de inkább valószínűsíthető, hogy egy elhúzódó háború végeztével a tuareg ügy ismét megvásárlásra kerül néhány zsíros ígéret és pozíció segítségével. Vagy mégsem?

Hozzászólások: