Azawad: Most vagy soha – II. rész

Közzététel ideje | február 12, 2012 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Folytatva az előző posztot, az biztos, hogy a líbiai összeomlásnak elég nagy köze van a jelenlegi mali helyzethez, hiszen a 2011 elejétől kezdve lassan-lassan széthulló Gaddafi-rezsim egyrészt hatalmas mennyiségű fegyvert szabadított fel valamint sok száz tuareg zsoldost tett munkanélkülivé, akik alapvetően cél nélkül tértek volna haza ősi földjeikre, ha nincs egy-két rendkívül elvakult és fanatikus tuareg vezető, mint amilyen a hírhedt Ibrahim Ag Bahanga volt, a két lázadásban (1990, 2006) is tevékeny vezető szerepet vállaló harcos (a fentebb már említett Iyag Ag Ghalival vagy Ahmed Ag Bibivel egyetemben). A különféle célok miatt széthúzó és esetenként a mali kormánnyal is lepaktáló vezetőtársaiban csalódva Bahanga 2007-ben létrehozta saját milíciáját is, az Észak-Mali Tuareg Szövetség a Változásért (ATNMC) csoportot, amellyel több éven keresztül folytatott gerillaharcot Mali északi területein, általában eléggé alattomos és kegyetlen módszerekkel.

Miután a mali reguláris hadsereg 2009 elejére felszámolta a kis létszámú szervezetet, Ag Bahangának menekülnie kellett – és hova máshova vette volna az irányt, mint a tuaregek örök támogatója, Líbia felé. Itt különféle kisebb megbízásokat, feladatokat látott el és célját sosem feladva pénzt és támogatókat gyűjtött a tuareg mozgalomnak, utóbbiakat könnyen talált a Maliból már a kilencvenes években a líbiai hadseregbe belépő tuareg veteránok között (az egyik ilyen Mohammed Ag Najm ezredes volt). Ahogy aztán a líbiai diktátor elleni tüntetések harcokká alakultak, Bahanga és a líbiai tuaregek elérkezettnek látták az időt Azawad felszabadítására: 2011 februárjától kezdve hónapokon át harcosokkal és fegyverekkel megrakott konvojok érkeztek Maliba, a Kidaltól északra fekvő kietlen régiókban felvert táborokba. A folyamatot ekkor már az sem tudtamegakasztani, hogy 2011. augusztus 26.-án gyanús autóbalesetben elhunyt a hírhedt vezető, Ag Bahanga – halálának körülményeiről tucatnyi összeesküvés-elmélet született már, egyesek a mali hadsereget, mások tuareg ellenfeleit, akadnak akik Algériát vagy drogkereskedőket tesznek felelőssé Bahanga haláláért. És bár a történelmet ismerők számára úgy tűnhet, hogy a tuaregek és a líbiai vezető, Gaddafi között baráti kapcsolat állt fenn, ez csak a felszínen létezett, afféle érdekkapcsolatként – a tuaregeknek nagyon kellett Líbia támogatása, pénze, védelme, kiképzőbázisai, Gaddafinak pedig óriási szüksége volt egy hozzá maximálisan lojális zsoldoscsapatra, akiket mindenféle aggodalom nélkül használhatott például a Csád elleni háborúban is.

Ahogy pedig Gaddafi bukása közeledett, már nem volt igazán semmilyen visszatartó erő a tuaregek számára, akik így vagy a mali szervezkedésbe kezdtek el belefolyni, vagy máshol bocsátották áruba fegyverüket – sok száz tuareg harcolt például a Gaddafi-rezsim ellen annak utolsó hónapjaiban. Visszatérve a konkrét eseményekre, Bahanga halála után is folyt a készülődés Mali északi részén és ahogy erre a mauritániai elnök is rávilágított, a mali hatóságok nem igazán akartak erről tudomást venni. Így eljött 2011. októbere, amikor Zakakban tucatnyi tuareg vezető találkozott és beszélte meg az új lázadás részleteit és azt, hogy ezúttal mit kell máshogy csinálni, hogy sikert érjenek el. A három fő kérdéskör közül, amit hibának találtak a korábbi harcok során, kettőt a zakaki találkozón meg is tudtak oldani: a politikai és vezetési egység hiányát egy politikai tanács valamint egy katonai vezető szerv létrehozásával orvosolták, a felszerelések és a harci tapasztalat/stratégia problémája a Líbiából hazatérő harcosokkal szintén megoldódott, így az örök kérdés maradt ismét nyitva, a megosztottság-egység kérdése. Ez pedig már a francia gyarmatosítás óta súlyos probléma a Szaharában, a különböző törzsi vezetők közötti ellentéteket később Mali is kihasználta, amely felváltva támogatta és segítette az egyes vezetőket, így 1990-ben négy különböző lázadó csoport harcolt a kormány ellen (különböző klánok támogatásával), 2006-ban pedig szintén több frakció gyengítette a lázadás esélyeit.

A közel 10 napig tartó zakaki megbeszélésen sikerült félretenni a komolyabb nézeteltéréseket (ha csak időlegesen is) és a korábban egymással is harcoló tuareg vezetők kitűzték a közös célt – Azawad független állam létrehozását. Ez is stratégiájuk része volt egyébként, hogy nem csak a tuareg függetlenséget tűzték lobogójukra, hanem egy három tartományból (Gao, Kidal és Timbuktu) álló új ország létrehozását, amely Mali területének konkrétan a felét elvinné. Az új csoport, az MNLA politikai vezetőjének Alghabass Ag Intallát választották, a veterán lázadó Intalla Ag Attaher fiát, aki végig hangsúlyozta, hogy ezúttal nincsenek frakciók, csak harcosok, akik Azawadért fognak harcolni. A Szahara-szerte egyre elismertebbé váló új mozgalomba január környékén már szomszédos országokból is érkeztek új harcosok, akiknek a legnagyobb problémát valószínűleg nem a mali hadsereg fogja jelenteni, hanem azok a szinte magánhadseregként működő milíciák, akiket a kormány pénzel azért, hogy akár civilek gyilkolása árán is, de megállítsák az MNLA előretörését. Az egyik ilyen hírhedt milícia, a tuareg származású El Hadj Gamou által vezetett csoport, amelyet az elmúlt napokban többször vádoltak meg ártatlan civilek elleni támadásokkal, kínzásokkal. A legfrissebb hírek tehát azt mutatják, hogy Mali ismét ahhoz az eszközhöz nyúl, amely 2009-ben már bevált, az északi, sivatagos országrész speciális harcmodorát ismerő milíciákkal próbálja szétbontani az MNLA egységét, amelyet persze közben diplomáciai eszközökkel is megpróbál majd megtörni.

Ami látható, hogy ez a mostani lázadás mindenképpen másabb, mint a korábbiak: van megfelelő felszerelés, van politikai és katonai vezetés és stratégia, van bizonyos mértékű egység és végre van kommunikáció is – talán az egyiptomi, tunéziai eseményekből tanulva, talán a fiatal, egyetemet végzett tuareg diaszpóra segítségével, de a Facebook-tól elkezdve a Twitteren át egy saját honlapig az MNLA ezúttal már az interneten is támadást indított. Elég érdekes kérdés lesz azonban az, hogy mit reagálnak a saját kis etnikai feszültségeikkel küzdő szomszédok, ha a mali kormány képtelen lesz megfelelő választ adni az MNLA kihívására. Mi lesz ha az algériai tuaregek vagy a líbiai berberek elkezdik a saját kis önálló államuk álmát szövögetni? Líbia a jelenlegi helyzetében azért nem biztos, hogy érdemben tudna-akarna foglalkozni a tuareg kérdéssel, de Algéria számára, amely a történelem során már többször vetett szemet az Azawad-régióra, kulcskérdés lehet egy független állam létrejöttének, de akár az MNLA előretörésének a megakadályozása.

A következő posztban az MNLA vezetéséről, az al-Kaida kapcsolatról és végül a lázadás kilátásairól lesz szó.

Hozzászólások: