Közép-afrikai választás: Patassé végleg elbukott

Közzététel ideje | február 11, 2011 | 23 hozzászólás | GaceTillerro

A nemzetközi médiában is példátlanul nyom nélkül zajlott le a Közép-afrikai Köztársaság idei évének egyik legfontosabb eseményének lekövetése, a 2010-ben öt alkalommal elhalasztott elnökválasztás ugyanis végül január 23.-án megrendezésre került az országban, és ahogy azt már előzetesen is várni lehetett, a 2003-ban puccsal hatalomra jutott jelenlegi elnök, François Bozizé elsöprő többséggel nyerte meg második mandátumát. És ahogy azt is előzetesen lehetett tudni, az ellenzéki indulók egy emberként jelentették be, hogy nem ismerik el a végeredményt súlyos csalásokra és visszaélésekre hivatkozva, amelyek alapján az Alkotmánybíróság előtt támadják meg a végkimenetelt.

the CAR election

A hivatalos eredményt szerdán jelentette be a független választási bizottság, amely szerint Bozizé a Nemzeti Összetartás mozgalom képviseletében a leadott 919.841 voks 66.06 százalékát gyűjtötte be, míg legnagyobb ellenfele, a 2003-as puccs elszenvedőjeként most függetlenként induló Ange-Félix Patassé mindössze 20.1 %-ot tudott elérni, amelyet ő a korrupt választási bizottság hamisításának tudott be első nyilatkozataiban. A további indulók: Martin Ziguélé (6.46%) – a 2005-ös választás második helyezettje, Emile Gros Raymond Nakombo (4.64%) és Jean-Jacques Démafouth (2.72) már előzetesen sem számíthattak jelentős számú szavazatra, ami be is bizonyosodott végül. A fővárosban, Banguiban székelő Alkotmánybíróságnak két héten belül kell dönteni az ellenzék egységes beadványáról, hogy tényleg történt-e valamiféle csalás vagy sem, de nem kell hozzá túl nagy logika, hogy megállapítsuk, Bozizé újabb öt évre ott marad az elnöki székben – főleg azért, mert a választásokon olyan kevés megfigyelő vett részt, hogy igazából nem is léteznek hivatalos beszámolók, állítólagos csalásról konkrét panasz pedig elenyésző esetben érkezett.

Persze Bozizé öt éve sem olyan biztos, hiszen bármikor – amire pedig van esély, nem is kicsi, figyelembe véve az ország területén uralkodó állapotokat – jöhet egy “nép fia”, aki nem demokratikus úton fogja átvenni az uralmat. Az 54%-os részvételi arány és az eredmény egyébként hűen tükrözi a lakosság véleményét: a kormánytól túl sok jóra nem igazán számítanak már az emberek és Bozizé uralma alatt legalább valamiféle stabilitás kialakult az ország egyes részein és az alulfizetett hadsereg legalább megpróbál szembeszállni a keleti és északi országrészt rettegésben tartó lázadókkal és banditákkal. Ezzel szemben Patassé idejében minimális stabilitásról sem beszélhettünk, a többi jelölt pedig igazából semmit nem tudott ígérni a hangzatos szavakon kívül, tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy a közép-afrikai nép a két rossz közül a jobbikat választotta.

bangui

Persze nem mindenhol volt ez a jobbik választás, az ország 16 választókörzetéből egyben (ami egyben a 14 megye egyike is), Ouham-Pendében nem a jelenlegi elnök szerezte a legtöbb szavazatot, hanem Patassé, ami betudható annak is, hogy az elmúlt öt évben ez a régió rengeteget szenvedett és tucatnyi kihalt faluval szembesülhetünk, ha erre vetődnénk utazásunk során, egy részüket a kormánycsapatok dúlták fel, másik részükben pedig állig felfegyverzett bandák mészároltak le minden férfi lakost és így menekülésre kényszerítették a nőket. Az ellenzék tehát teljes mértékben csalódott és igyekszik valamilyen módon megtámadni a hivatalos eredményt, a kormány pedig örül sikerének és “rossz vesztesnek” nevezi az ellenzékieket, de igazából nincs már miről beszélni, Bozizé elnök maradt.

Hozzászólások:

23 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Közép-afrikai választás: Patassé végleg elbukott”

  1. mig8
    február 11th, 2011 @ 06:24

    Hm, durván 900 ezer szavazó jelentené a lehetséges szavazatok 54%-át? Akkor az ország lakossága kétmilla körül lehet (és ennek a negyede a fővárosban lakik). Mekkora területen is? Kb 600 ezer km2-en. Nem épp egy sűrűn lakott ország. Vajon miért?

  2. Richárd
    február 11th, 2011 @ 10:12

    Ismét egy hír, ami magyar nyelven csak ezen az oldalon lelhető fel…

  3. vsztk911
    február 11th, 2011 @ 13:30

    mig8
    Nem mindenkinek van szavazati joga. Például a fiatalkorúaknak biztosan nincs. Márpedig Afrikában a korfa eléggé piramisalakú, szóval a fiatalkorúak aránya nagyon jelentős, akár 45-50% is lehet. Szóval a népesség nem a Te számításaid alapján alakul, ettől függetlenül igazad van abban, hogy nagyon gyéren lakott terület ez az ország.

  4. Bar - Lev
    február 11th, 2011 @ 14:13

    Még az, hogy gyéren lakott…nagyobb baj, hogy eleve azt sem tudja senki, mennyi lakosa van ennek az országnak.

    Ahogy a legtöbb afrikai országban ez ugyanígy van. Egyszerűen senki nem tudja, mennyi a lakosság száma, nem hogy mennyien vannak a szavazatra jogosultak, meg életkor- rétegződés… ugyan.

    Na, ennek a tekintetbe vételével lehet “választásokról” beszélni.

  5. mig8
    február 12th, 2011 @ 11:55

    @vsztk911:

    Azóta megnéztem a Wikit, ami ugyan nem a legautentikusabb forrás, de kiindulásnak jó. Szerinte vmivel több, mint 3 millás az ország, de ebből kb 1 milla a városi lakosság. Az ország keleti felét meg lerabolták annakidején a rabszolgavadászok, szóval az különösen gyéren lakott.

  6. Balázs
    február 12th, 2011 @ 13:37

    Az ország nagy része sivatag, miért gondoljátok, hogy ehhez képest gyéren lakott?

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_n%C3%A9ps%C5%B1r%C5%B1s%C3%A9g_szerinti_list%C3%A1ja

  7. mig8
    február 13th, 2011 @ 08:27

    @Balázs:

    A mihez képest relatív. Én csak elcsodálkoztam rajta, hogy milyen kevesen élnek egy ekkora országban. Ez független attól hogy sivatag-e (ettől még gyéren lakott marad).

    S ha vhol kevesen laknak, akkor az furcsaságokat tud előidézni.

  8. Balázs
    február 13th, 2011 @ 09:58

    @mig8: Nagyrésze szavanna, uppsz tévedtem! A wikipédiaa szerint az 1960-as években negyed annyian lakták, mint ma, alig lézengtek akkor az emberek az országban. Tényleg érdekes ez a kérdéskör!

  9. Richárd
    február 13th, 2011 @ 10:54

    Ha Magyarországnak akkora lenne a népsűrűsége, mint a Közép-afrikai Köztársaságnak, akkor körülbelül félmillió ember élne az országban.

  10. Balázs
    február 13th, 2011 @ 11:45

    Nem tudok hozzászolni, nem küldi el a válaszom..

  11. Balázs
    február 13th, 2011 @ 11:46

    Szóval, akkor több részletben:)

    @Richárd: Okés, de ha Magyarországnak akkora lenne a népessége, mint Bangladesnek, akkor 93 millióan lennénk!:)

  12. Balázs
    február 13th, 2011 @ 11:47

    Továbbra sem furcsa számomra, hogy ilyen kevesen laknak az országban, maximum érdekes lehet a “sehol senki” érzése.

  13. Balázs
    február 13th, 2011 @ 11:49

    Amit mig8 írt viszont elgondolkodtató: “Az ország keleti felét meg lerabolták annakidején a rabszolgavadászok, szóval az különösen gyéren lakott” Mert az alábbi térkép szerint keleten tényleg senki nem él..:

  14. Balázs
    február 13th, 2011 @ 11:51

    http://href.hu/x/ejks

    Sorry, alinket csak így küldi

  15. Richárd
    február 13th, 2011 @ 18:51

    “Okés, de ha Magyarországnak akkora lenne a népessége, mint Bangladesnek, akkor 93 millióan lennénk!:)”

    Sok jó ember kis helyen is elfér(ne)…:-)))

    “Továbbra sem furcsa számomra, hogy ilyen kevesen laknak az országban, maximum érdekes lehet a “sehol senki” érzése.”

    Ráadásul ha a hárommillióból levonjuk a főváros és a nagyobb települések kb. nyolcszáz-ezres lakosságát, vidéken még kevesebben laknak…

  16. Balázs
    február 13th, 2011 @ 21:31

    Richárd: Érdekes lenne összehasonlítani a főváros és az alatta lévő települések népességszámát. A rang-nagyság szabály (vagy Auerbach szabály) szerint, a legnagyobb város népességéhez lehet mérni a népességszám-rangban alatta található településeket. Ideális esetben az n. helyen álló település népességszáma a legnagyobb város népességszámának n-ed részével kell, hogy egyenlő legyen, pl a 800 ezres főváros mellett kellene lenni egy 400 ezres városnak és egy 266 ezer fős városnak is stb. Minden településre végiszámolva egy görbe jönne ki, amit az ideális görbéhez hasonlítva következtetéseket lehetne levonni, és olyan megállapításokat lehetne tenni, hogy vízfejű az ország, vagy épp az egykori rabszolgavadászat miatt hiányoznak az apró települések.

  17. Balázs
    február 14th, 2011 @ 08:16

    http://www.citypopulation.de/Centralafrica.html

    Itt találtam némi adatot, bár azóta sok minden változhatott.

  18. vsztk911
    február 14th, 2011 @ 10:09

    És akkor a csonka-Magyarország mennyire Budapest-vízfejű?
    Amúgy nagyon érdekes ez a számítási mód, köszönöm, megint tanultam!

  19. Richárd
    február 14th, 2011 @ 10:11

    Balázs: ez nagyon érdekes, köszönöm.

  20. Piere
    február 14th, 2011 @ 11:05

    Balázs:
    Mondjuk a népességszám alapján felállított rangsor torzít:
    Fontosabb, hogy mennyire tudja betölteni a városi funkciókat (tehát egy nagyobb terület központja, több település tartozik a vonzáskörzetbe).
    Ez pedig több – kortól és az adott terület viszonyaitól függő – változótól függ (írni-olvasni tudás száma, a megtakarítások – bankbetétek száma -, milyen oktatási, vallási szervezetek találhatóak ott illetve ezek száma, foglalkozási szerkezet, a kereskedelemben és a közigazgatásban betöltött szerep stb.). Ezek összességétől lesz város a város.
    A népességszám elhanyagolható tényező: egy nagy “falu” (mégha az városi jogállású is) akár meg is haladhatja egy kisebb város lélekszámát, de attól még nem lesz az város.
    Lásd: Bácskai Vera műveit a magyar városfejlődésről.

  21. Balázs
    február 14th, 2011 @ 11:52

    Piere: Igen, igazad van! Sokan megcáfolták e szabály érvényét, de optimális esetben lehet következtetéseket levonni belőle. Pl Budapest a csonka Magyarország vízfeje:). Az Alföld településeire alkalmazva a rang nagyság szabályt a török hódoltság következményei, a nagy mezővárosok, és hiányzó kistelepülések is kimutathatóak a módszerrel.

    Egyébként az is érdekes téma, hogy vajon Közép-Afrikai Köztársaságban mi számít városképző tényezőnek?

  22. Bar - Lev
    február 14th, 2011 @ 18:04

    “…a csonka-Magyarország mennyire Budapest-vízfejű…”

    - Természetesen nagyon.

    Bár, a “vízfej” ebben az értelemben nem csak a túlzott adminisztratív központosítást jelenti.

    Hanem az értelmetlenül, bratyi- és rokoni alapon felduzzasztott, semmihez nem értő tömegek ide történő beemeléséből adódóan alig működő bürokráciát is.

    Szóval, BP ezért “vízfej”.

    Vásosok:

    - Nézzétek csak, a városi funkciókat lazán be tudja tölteni egy 2- 3 ezres település is.

    Például, az USA- ban, Kanadában, valamint a skandináv országokban rengeteg ilyen van.

    Fejlett technika, jól működő gazdaság, jó kiépítettség, oktatási- gazdasági intézmények, kitűnő infrastruktura… ettől lesz egy város valóban VÁROS.

  23. Mop
    június 7th, 2012 @ 09:35

    “Közép-Afrikai Köztársaságban mi számít városképző tényezőnek?”
    Közlekedési csomópont (kb. útelágazódás)
    És legfőképp a piaci helyszínek. (ez a 2 összefügg) …ja és arrafele a rendőröknek ‘árumegállító joga’ van.

    “a városi funkciókat lazán be tudja tölteni egy 2- 3 ezres település is.”
    - ne az európai/amerikai viszonyokból induljunk ki, ahol még a falvak is városiasodottak. Afrikát nem lehet ‘európai szemmel’ szemlélni. Ezért sem fogunk
    soha megoldást találni a problémákra innen a Zinternet mögül, de a miniszteri, intézeti székekből mégúgy sem…

    “Fejlett technika, jól működő gazdaság, jó kiépítettség, oktatási- gazdasági intézmények, kitűnő infrastruktura”
    - ezaz, mindenki csak ebben az egy dimenzióban tud gondolkodni, mert ebbe születtünk bele, és ezt súlykolják nekünk mindenhonnan!!!
    Biztos, hogy ez a legfőbb probléma Afrikában????

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék