Nyugat-Szahara: tovább nyögik az igát
A marokkói hatóságok – tanulva a többi észak-afrikai példából – most már brutális rendőri fellépéssel igyekeznek elejét venni mindenféle megmozdulásnak az ország városaiban, hiszen a január 30.-án, majd február 20.-án megrendezett, akkor engedélyezett tüntetéseket is kemény kézzel feloszlatták már, a most hétvégére meghirdetett gyűléseket pedig már be is tiltották és a városokban gyülekező csoportokat megerősített [...]
Újra nyílhatott volna a kongói JFK-dosszié: támadás Kabila ellen
Ez a hétvége is szomorú, megdöbbentő eseményeket hozott Afrikában (Tunéziában az újabb tüntetéshullám már az átmeneti miniszterelnököt is lemondásra kényszerítette, Líbiában al-Gaddafi csapatai véres harcokat vívnak minden egyes településért az ellenzéki megmozdulókkal, Dzsibutiban kemény kézzel fojtották el a további megmozdulásokat, Nyugat-Szaharában marokkóiak és szaharaiak küzdöttek az utcákon vagy lehetne beszélni a Marokkóban is egyre feszültebbé [...]
Afrika egy igazi csoda
Az internetet böngészve került ismét szemem elé Binyavanga Wainaina neves kenyai újságíró (aki ráadásul több mint 13 ezer tradicionális afrikai receptet gyűjtött össze már eddig) még két éve a Granta című újságban megjelent “Hogy írjunk Afrikáról” című fantasztikus publikációja, amelyet mindenképpen ajánlok minden Afrika-szerető figyelmébe (valószínűleg jópáran már ismerik is az írást). http://textandcommunity.gmu.edu/2009/resources/how-write.pdf A rövidke [...]
Elefántcsontpart: Teapleu-ben valami elkezdődött?
A mai nap reggelén jöttek az első hivatalos jelentések arról a szomorú tényről, hogy harcok törtek ki Elefántcsontparton a déli országrészt uraló reguláris hadsereg és az északi országrészt felügyelő Új Erők csapatai között a két országrész nyugati határán fekvő Teapleu falujában. A novemberi elnökválasztások után létrejött hatalmi feszültséggel elszabaduló erőszakhullámban ez már sajnálatos módon nem [...]
Líbia: “Mártírként fogok meghalni!”
Miután szinte minden létező hírügynökség, médium a témával foglalkozik, valószínűleg mindenki számára egyértelmű, hogy az évtizedeken át diktatórikus eszközökkel, személyi kultuszra épülő politikai berendezkedéssel elnyomott arab világ forrong és a most felszínre tört elégedetlenség hullámait világszerte mindenki, minden egyes magyar ember érzi vagy érezni fogja saját bőrén. Eddig azonban valamilyen szempontból kiszámíthatóan, relatíve brutális erőszakhullámok [...]
Bakassi-félsziget: még évekre van a béke?
Annak ellenére, hogy a Bakassi-félsziget feletti irányítás véglegesen már 2008. augusztus 14.-én (a jelentős része már korábban, de a teljes átadás ekkor történt) átkerült Nigériától Kamerunhoz, igazából ez a döntés csak hivatalosan oldotta meg a két ország határán fekvő kis félsziget problémáját, mind a mai napig gyakoriak a különböző támadások és aggresszív akciók a környéken, [...]
keep looking »