Mauritánia ismét megpróbálja: újabb offenzíva az al-Kaida ellen
Már csak a helyzet komolysága és a szélsőségesek destabilizáló ereje miatt egy rövidke poszt erejéig mindenképpen meg kell emlékeznünk arról az offenzíváról, amelyet a mauritániai hadsereg mali jóváhagyással indított a szinte egész Észak-Afrikát terrorizáló al-Kaida Szervezete a Maghreb Államokban (AQIM) radikális szervezet észak-mali bázisai ellen (mint ismert Észak-Mali stratégiai támaszpont az AQIM számára) péntek éjszaka. [...]
Uganda üzemanyag nélkül
Bár számítani lehetett rá, hogy a kenyai kikötőváros, Mombasa szivattyúállomásainak felújítási munkálatai miatt Kenyában és Ugandában is problémák adódhatnak az üzemanyagellátásban, azt azonban senki nem gondolta volna előzetesen, hogy alig két hét alatt Ugandában a teljes káosz lesz úrrá. Uganda tengerpart és értékelhető tartalékok híján teljes mértékben szomszédaira van utalva üzemanyagellátását illetően, tehát az országba [...]
Guinea: csúszik a választás második köre – mi lesz ebből?
Amikor még júniusban rendben lezajlott Guineában az elnökválasztások első fordulója, az ország sorsáért aggódók (velem együtt) megkönnyebbülten felsóhajthattak, hogy annyi szörnyű és diktatórikus év után végre az ásványkincsekben dúskáló nyugat-afrikai ország végleg rálépett a demokrácia és a béke útjára, de a napokban kiderült, kérészéletű volt ez az álom. A bomba nagyjából egy hete robbant, amikor [...]
Emlékeztető poszt: Malawi új zászlaja
Ha most beugratós kérdést kellene feltenni Afrika-témakörben egy kvízjátékban, részemről biztosan felmerülne az ötletek között Malawi zászlaja, amely nagyjából 1 hónapja már nem egészen úgy néz ki, ahogy azt sokunk “memorizálta”. Ahogy a poszt első képén látható is, felülről lefelé fekete-piros-zöld színek követték egymást (a fekete az afrikai népet, a piros a szabadságért hullajtott vért, [...]
Elképzelhető egy újabb burundi lázadás?
A hétvége hírei között valószínűleg keveseknek tűnt fel az a szűkszavú hírügynökségi jelentés, mely szerint az aprócska közép-afrikai ország, Burundi egyik északi tartományában, Bubanzában két nap alatt kilenc halálra vert ember holttestét találták meg az ugyanerre a névre hallgató tartományi székhelytől, Bubanzától 20 kilométerre, a rukokoi mocsárban. Péntekről szombatra virradóra két különböző incidensben ráadásul még [...]
A világ legnagyobb temploma 20. születésnapját ünnepelte
Hatalmas tömeg és prominens személyiségek jelenlétében a mai napon ünnepelték Elefántcsontpart hivatalos fővárosának, Yamoussoukronak egyértelműen leghíresebb építményét, a világ legnagyobb keresztény templomának számító Miasszonyunk-bazilika 20. “születésnapját”. Az új fővárost is megálmodó egykori elnök Félix Houphouët-Boigny 1983-ban álmodta meg a hatalmas bazilika ötletét, amelyet aztán egy francia vállalat 1985 és 1989 között fel is épített, és [...]
« go back — keep looking »