Sekouba Konate megszólalt: hagyná a fenébe az egészet

Országában a világ legjelentősebb bauxitkészlete mellett jelentős gyémánt- és aranykincsek találhatóak, mégis a világ és még az Afrikát behatóbban ismerők is alig tudnak valamit Guinea katonai vezetőjéről, Sekouba Konatéről, aki 2009. decemberében vette át az állam irányítását, miután katonatársát és jóbarátját, Moussa Dadis “A nép fia” Camarát testőrségének vezetője súlyosan megsebesítette (ő azóta is Burkina [...]

Comore-szigetek: Sambi feloszlatná az ENSZ-t

A Comore-szigetek politikai élete manapság leginkább egy hullámzó tengerre emlékeztet, hol vannak csendesebb időszakok, hol pedig vihar tombol a három szigetből álló szövetségi köztársaságban. Ahogy az országról szóló legutóbbi posztban is szó volt róla, az egész szövetségi rendszer válságát végül egy nemzetközi közbenjárással megszületett egyezség mentette meg, hiszen a kis Mohéli szigetének vezetői nem voltak [...]

Kétkedéssel figyeljük Burundit

Egy nagyjából két héttel ezelőtti posztban már írtam a Burundiból folyamatosan érkező aggasztó hírekről egy esetleges újabb lázadásról, most ismét érdekes fejlemény történt, a néhány héttel ezelőtti választásokon az elnök, Pierre Nkurunziza legnagyobb vetélytársának tartott majd a választások után ismeretlen helyre távozó és bujkáló, egykori lázadó vezér, Agathon Rwasa nyílt levélben fordult az ENSZ főtitkárhoz, [...]

Út a Serengetiben: mi lesz a vége?

Annak ellenére, hogy világszerte aktivisták kampányolnak, petíciókat indítanak (a legismertebb internetes felület a témában a savetheserengeti.org) és közösségi oldalakon szereznek támogatókat a tervezett autóút megépítése ellen a Serengeti Nemzeti Parkban Tanzániában, az elmúlt hetek eseményei alapján úgy tűnik, most már mindenképpen megépül az Arusha és Musoma városát (tehát a tanzániai partot nagyjából a Viktória-tóval) összekötő, [...]

A véres kövek hatalma avagy miért bukott el a Kimberly-folyamat

Napjainkban ha a gyémántok kereskedelméről esik szó bárhol, az azok tiszta származásában kétkedőket és a kereskedelem tisztaságát kritizáló hangokat általában két rövid szóval fojtják el: a Kimberly-folyamattal (Kimberly Process Certification Scheme, a továbbiakban KPCS), amelyet 2003-ban léptetett életbe az ENSZ azért, hogy nyomonkövethető legyen a kövek útja végig az egész kereskedelmi folyamaton, így pedig meggátolva [...]

Kínaiak Afrikában: a szenegáli példa – Videó

keep looking »
  • Archívum

  • Címkék